Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-19 / 193. szám

12. oldal 1999. augusztus 19., csütörtök Hét Végi Ügyeketek Feketék közt fehér Amikor diákként a második világháborúról tanultam, azt gondoltam, ez többé nem fordulhat elő: ártatlan embereket százezrével kifosztani, megkínozni, életüket elvenni, csak azért, mert más a származásuk, más a bőrük színe. De meg­ismétlődik újra és újra. A vallási villongások, a szűnni nem akaró háborúk legfőbb mozgatórugója világszerte ma is az, hogy az ellenfél másmilyen. A külföldi vendégmun­kásnak sem feltétlenül azért kell meghalnia, mert elveszi a munkát a hazaiak elől. Csupán az a bűne, más a bőre színe és a hite. És ma is vannak koncentrációs táborok, tömegsí­rok, meg háborús bűnösök. Felnőttként változatlanul megborzongok ilyen hírek hal­latán, s változatlanul nem fogadom el, hogy azért kell va­lakinek meghalnia, esetleg egész életében félnie, mert ül­dözői, gyilkosai másmilyennek bélyegzik. Az amerikai ámokfutó is azért adott le harminc lövést egy zsidó közös­ségi központ óvodásai közé, mert azok a gyerekek mások, mint ő, mert szerinte nem érdemlik meg az életet. Aki látta a rémült tekintetű gyerekeket egymás kezébe kapaszkodva elhagyni a biztonságosnak hitt épületet, soha nem felejti el őket. Persze a másságot nemcsak egyes tengerentúli ámokfu- tók, iszlám, ír, kurd szélsőségesek, háborúzó déli szom­szédaink nem tolerálják. Előfordul az nálunk is, legfeljebb még nem lövünk. Pedagógus ismerősöm mesélte, hogy egyszer „eltűnt” az osztályából egy roma származású kis­lány. Ő ugyan elengedte az üzenőfüzetben is hitelesített szomszéddal, csak nem ért haza. A tanárnő elindult a kis­lány felkutatására, s egy óra múlva épségben meglelte. Ez­alatt saját elsős gyermeke egy másik iskolában zokogva várta. Ot meg a munkahelyén kinevették, mondván, minek ekkora felhajtás egy cigánygyerekért. Ismerősöm már nem tanít, de a gyerekeit arra neveli, úgy viselkedjenek, hogy akkor sem kelljen félniük, ha ne­tán egyszer ők lesznek feketék közt fehérek. S ugyanúgy nem érti, mint én, miért akkora bűn az, ha valaki másmi­lyen . . . Járvás Zsuzsa ORVOSI ÜGYELET Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Megyei Intézetének közleménye: * * * Az ügyelet ideje: 1999. augusz­tus 20-án reggel 7.00 órától au­gusztus 23-án reggel 7.00 óráig tart. Az ettől eltérő időpontokat külön jelöljük! SZOLNOK: Ügyelet szombaton, ünnep- és munkaszüneti napokon van. Központi körzeti ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 373-373. Ellátási terü­lete: Szolnok, Szajol, Rákóczifalva. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9. Telefon: 423-102. Fogorvosi ügyelet szombaton, ünnep- és munkaszüneti napokon 7-19 óráig: Móra F. u. 9. sz. alatt (tel.: 373-373) Szolnok város lakos­sága részére. Rákócziújfalu: szombat reggel 8.00 órától hétfő reggel 8.00 óráig. Körzeti orvosi ügyelet: Dr. Tóth La­jos, Rákócziújfalu (orvosi rendelő), Táncsics M. út 24. T: 56/444-061. Martfű: Egészségügyi Központi Rendelő, Martfű, Lenin út 8. T.: 452- 138 és 452-139. (szombaton, ün­nepnap 7.30-tól munkanap reggel 7.30-ig) Zagyvarékas, Szászberek: Kör­zeti ügyelet (szombatot, ill. ünnep­napot megelőző nap 18 órától mun­kanap reggel 08 óráig): dr. Simon István Zagyvarékas, Csángó út 2. T: 491-413 és 06-60-476-085. Tószeg, Tiszavárkony, Tisza- várkony- szőlő, Tiszajenő, Ve- zseny: Körzeti ügyelet (szombaton, ill. ünnepnap reggel 7 órától mun­kanap reggel 8 óráig): dr. Szabó D. Ottó Tiszavárkony, Endre kir. út 20. T: 436-240. Tiszaföldvár: köz­ponti ügyelet (szombat és munka­szüneti nap 7 órától munkanap reg­gel 7 óráig): Kossuth u. 139. Besenyszög körzeti ügyelet (szombatot, ill. ünnepnapot meg­előző nap 16 órától munkanap reg­Mi sem természetesebb... ...a hegyikristályt idéző felületű, egyéni megoldásokra csábító, Szeretnék többet tudni az Alpesi Cristal tetőcserópről, kérem küldjenek elmemre prospektust! építkezem tervező vagyok kivitelező vagyok Név:........................ egyszerűségében harmonikus új Alpesi Cristal tetőcserépnél, mely megalkuvás nélküli fedést biztosít a megszokott Bramac minőségben. Az új Alpesi Cristal tetőcserepet augusztus 9-től bevezető kedvezménnyel kínáljuk Önnek: minimum 115 négyzetméternyi tető megrendelése esetén 15 m2 a Bramac ajándéka. Keresse a Bramac kereskedőknél az ország minden pontján! Bramac Kft. 8200 Veszprém, Brusznyai Árpád u. 24. BRAMAC Ha már egyszer építkezik... = ÓQ5 gél 8 óráig: dr. Bacsó Miklós Be­senyszög, Damjanich u. 4. T: 487- 074 és 60/386-985. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Hunyadfalva, Csataszög körzeti ügyelet (szombaton, ill. ünnepnap 8 órától munkanap reggel 8 óráig): dr Zsótér Gyöngyi Kőtelek, Szent I. tér T : 496-004. Újszász körzeti orvosi ügyelet (szombaton, ill. ünnepnap 7 órától munkanap reggel 8 óráig): aug. 20- 21-én dr. Ördög Lajos, Damjanich út 14. aug. 22-én dr. Szóró Mag­dolna, Kossuth L. út 1. Jászberény: Fogászati szakren­delés szombaton 7-12 óráig az Er­zsébet Kórház-Rendelőintézetben (Szelei u. 2.). A hét végén több szakrendelés nem működik! Központi körzeti ügyelet (szom­baton, ill. ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig): Thököly u. 13., tel.: 412-226. Ellátási terü­lete: Jászberény, Jászfelsőszent- györgy, Pusztamonostor felnőtt és gyermek lakossága. Gyermekor­vosi ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 412-184. Szombat: 9-től 12-ig, va­lamint 15-től 18 óráig, vasárnap és ünnepnap: 9-től 12 óráig és 16-tól 18 óráig. Jánoshida: körzeti orvosi ügye­let: dr. Danicz László Jánoshida, Madách út 4. T: 458-036. Ellátási terület: Jánoshida, Alattyán. Jászalsószentgyörgy: körzeti ügyelet: dr. Kocsis Kálmán, Jászal­sószentgyörgy, Fő u. 47. Jászboldogháza: dr. Kiss Imre, Arany J. u. 4. Jászfényszaru: körzeti ügyelet: aug. 20-án Deák F. út 1., aug. 21- én és 22-én Tornai Eú. Kft. Deák tér 1. Jászszentandrás: körzeti ügye­let (szombat, vasárnap és ünnep­nap 7 órától első munkanap reggel 8 óráig): Haladás u. 10. T.: 446- 096. Jászárokszállás: (szombat, va­sárnap és ünnepnap 7 órától első munkanap reggel 7 óráig) körzeti orvosi ügyelet: dr. Kovács Pál Já­szárokszállás, Rákóczi u. 1. Ellátási területe: Jászárokszállás, Jászágó. Jászladány: (szombat, vasárnap és ünnepnap 8 órától első munka­nap reggel 9 óráig): körzeti orvosi ügyelet: Petőfi u. 1. Jászkisér: (szombat, vasárnap és ünnepnap 7 órától első munka­nap reggel 7 óráig) körzeti ügyelet: Fő u. 10. Jászapáti: (szombatot és ün­nepnapot megelőző nap 19 órától első munkanap reggel 7 óráig) kör­zeti ügyelet: aug. 20-án István kir. út 9. és aug. 21-én, 22-én István kir. út 4. sz. alatt. T: 06-20-9358-793. El­látási területe: Jászapáti, Jászivány. Jászjákóhalma, Jásztelek, Jászdózsa: körzeti orvosi ügyelet: Jásztelek, Szabadság út 86.. T.: 06- 60/487-648. Karcag: A háziorvosi intézet orvosi ügyelete: Széchenyi su­gárút 27., telefon: 311-233. Ellá­tási területe: Karcag, Berekfürdő. Kisújszállás: központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 321-721. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma. Kunmadaras: (szombat, va­sárnap, ünnepnap reggel 7 órától első munkanap reggel 7-ig köz­ponti ügyelet.) Kunmadaras, Semmelweis u. 9. T.: 59/327-274. Mezőtúr: szombaton működő szakrendelés: fogászat: 8-től 10 óráig, Kossuth u. 7-11. Hét végén egyéb szakrendelések ügyeletet nem tartanak! Központi körzeti or­vosi ügyelet: „Pigall” Városi Köz­ponti Orvosügyeleti Szolgálatot El­látó BT., Mezőtűr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. Túrkeve: összevont városi ügyelet: Kálvin u. 3., tel.: 361-258. Törökszentmiklós központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126. I.e. 19. Ellátási területe: Török­szentmiklós, Tiszapüspöki, Tisza- tenyő. Fegyvernek: (szombatot, ill. vasárnapot megelőző nap 18 órá­tól első munkanap 7 óráig) köz­ponti körzeti orvosi ügyelet: Fel- szabadulás u. 128/a. Ellátási terü­lete: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba, Tiszabő. Kengyel: körzeti orvosi ügyelet: dr. Kotró László, Kossuth L. út 141. Kunszentmárton: központi körzeti ügyelet: Mátyás király u. 21/a, telefon: 461-235. Ellátási te­rülete: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Ti- szaug, Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Cibakháza: körzeti orvosi ügye­let: dr. Maczkó Péter Cibakháza, Szabadság u. 23/a. Tiszafüred: központi körzeti ügyelet (szombaton, ill. ünnepnap 8 órától az első munkanap 8 óráig) : Nefelejcs u. 2-4., T.: 59/352-422. Ellátási területe: Tiszafüred, - Kócs, -Örvény, Tiszaszőlős, Tisza- igar. Abádszalók: dr. Matus Mária, Széchenyi út 6. T.: 59/355-275 és 06-30-554-647. Tiszaszentimre, Újszent- györgy, Tiszaderzs, Tomajmo- nostora: T.: 06-30-2060-418. dr. Czerniczky Gyula Tiszaszentimre, Széchenyi út 3. Tiszabura-Pusztataskony, Tiszagyenda, Tiszaroff: szomba­tot, ill. ünnepnapot megelőző nap 17 órától az első munkanap reggel 8 óráig körzeti orvosi ügyelet: dr. Prohászka József Tiszabura, Bán S. u. 12. Kunhegyes: központi körzeti orvosi ügyelet: Dózsa Gy. u. 4., tel.: 59/326-800. Ellátási területe: Kunhegyes. Tiszaörs-Nagyiván körzeti or­vosi ügyelet (szombatot, ill. ün­nepnapot megelőző nap 12 órától munkanap reggel 8-ig): T.: 06- 60/301-286. dr. Bódy Péter, Ti- szaörs, Kossuth L. u. 1/a. ÁLLATORVOSI ÜGYELET A Magyar Állatorvosi Kamara Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi szervezetének MAGAN- ÁLLATORVOSI BETEGELLÁTÓ ügyeleti szolgálata, péntek 17 órától hétfő reggel 7 óráig: Jászberény, Jászfelsőszent- györgy, Pusztamonostor, Jász­fényszaru: dr. Csabai Tibor Jászberény, Hunyadi u. 75. T.: 57/411-515. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa, Jászjákóhalma: dr. Urbán István Jászdózsa, Kinizsi u. 12. T : 06-60-306-308. Alattyán, Jásztelek, János­hida, Jászboldogháza, Jászal­sószentgyörgy: dr. Maczkó Sán­dor Jászalsószentgyörgy, Fő u. 54. T: 57/456-009. Jászapáti, Jászivány, Jász­szentandrás: dr. Gyurcsik László Jászapáti, Széchenyi u. 23/a. T: 57/442-023. Jászkisér, Jászladány: dr. Szántó László Jászladány, Kos­suth u. 98. T: 57/454-009. Zagyvarékas, Szászberek, Újszász: dr. Cseh Gábor, Új­szász, Erkel F. u. 38. T: 56/366- 354. Hunyadfalva, Csataszög, Be­senyszög, - Palotás, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Katona István Besenyszög-Palotás, Újhe­lyi u. 41. T: 56/487-817. Törökszentmiklós, Tiszapüs­pöki: dr. Körösi Gábor, Török­szentmiklós, Kazinczy u. 6. vagy 06/20-9424543. Fegyvernek, Tiszabő: dr. Mo­nostori Attila, Törökszentmiklós, Örményes, Felszabadulás u. 14. T: 06/30/9153-180. I. ügyeleti ter.; Szolnok, Sza­jol: dr. Kiss Ferenc Szolnok- Szandaszőlős, Vörösmező u. 73. T: 56/421-997. II. ügyeleti terület; Szolnok, Tiszavárkony, Tiszajenő, Tó­szeg: dr. Szűcs Imre, Szolnok, Zagyvaparti sétány, 4. fsz 5. T: 56/344-145, 377-894 vagy 06/30/9746-324. Kengyel, Tiszatenyő, Martfű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu: dr. Kis Ferenc Szolnok-Szandasző- lős, Vörösmező u. 73. T.: 56/421- 997. Cibakháza, Tiszaföldvár: dr. Boross György Cibakháza, Kos­suth u. 1. T: 56/477-166 és 06- 20-9121-193. Nagyrév, Tiszainoka, Tisza­kürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kun­gyalu: dr. Szabó József, Cserke­szőlő, Kossuth u. 1/2. t.: 56/320- 269. Kunszentmárton, Mester- szállás, Öcsöd, Mezőhék: dr. Csernóczki Tamás, Mesterszál­lás, Szabadság u. 1/a. T.: 06-20- 9444-089. Kunhegyes, Kenderes, Tisza­gyenda, Bánhalma, Tiszaroff, Tiszabura: dr. Laky Zsolt Kun­hegyes, József A. Itp. C. T.: 59/326-213. Karcag I. sz. ügyeleti körzet: dr. Temesváry Tamás, Karcag, Széchenyi sgt. 38. T: 59/312- 847 vagy 06/30/9835-428. Karcag, II. sz. ügyeleti kör­zet: dr. Dániel Mihály Karcag, Széchenyi sgt. 42. Kunmadaras: dr. Tóth István Kunmadaras, Kunhegyesi u. 33. T: 59/327-383. Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyi- ván: dr. Balogh Sándor Tisza­igar, Petőfi u. 12. T: 06-60-481- 823. Tiszafüred, Tiszaszőlős, Ti­szaszentimre, Tomajmonos- tora, Újszentgyörgy, Abádsza­lók, Tiszaderzs: dr. Kriston Mi­hály Tiszafüred, Vásárhelyi P. u. 5. T.: 59/351-260. Mezőtúr, Kétpó: dr. Lázár Jó­zsef Mezőtúr, Petőfi u. 29. T.: 56/350-600 és 06-30-9635-209 Túrkeve: dr. Ravasz Ferenc, Túrkeve, Liget u. 2. T.: 56/361- 948. Kisújszállás: dr. Tóth István, Kisújszállás, Kert u. 4. T.: 59/322-978 vagy 06/30/9853- 723. ÁLLAMI, ÁLLATORVOSI (Csak HATÓSÁGI munkavégzés: ál­latszállítás végzése és bejelen­tési kötelezettség alá tartozó fertőző állatbetegségek gyanú­jának bejelentése péntek 13.30-tól hétfő 7.30-ig. Szom­bati, vasárnapi állatszállítást legkésőbb péntek 12 óráig kell bejelenteni az ügyeletes ható­sági állatorvosnál.) Szolnoki kerület (tel.: 56/413- 135): Besenyszög, Csataszög, Fegyvernek, Hunyadfalva, Kengyel, Kőtelek, Martfű, Nagykörű, Rákóczifalva, Rá­kócziújfalu, Szajol, Szászbe­rek, Szolnok, Tiszabő, Tisza­jenő, Tiszasüsly, Tiszatenyő, Tiszapüspöki, Tiszavárkony, Tószeg, Törökszentmiklós, Új­szász, Vezseny, Zayvarékas: dr. Nagy József Törökszentmik­lós, Bethlen G. u. 12/a. t.: 56/393-940 és 06-20-9415-638. Karcagi és tiszafüredi kerü­let: Karcag, Kunmadaras, Kunhegyes, Kenderes, Bán­halma, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Tiszafüred, Tisza­szőlős, Tiszaszentimre, To- majmonostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tiszaderzs, Tisza­igar, Tiszaörs, Nagyiván: dr. Kriston Mihály Tiszafüred, Vá­sárhelyi P. u. 5. T: 59/351-260. Jászapáti és jászberényi ke­rület: Alattyán, Jánoshida, Já­szalsószentgyörgy,, Jászapáti, Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszent- györgy, jászfényszaru, Jászi­vány, Jászjákóhalma, Jászki­sér, Jászladány, Jászszen­tandrás, Jásztelek, Pusztamo­nostor: dr. Kiss László Jászbe­rény, Réz u. 5. T: 57/411-631 . Körzet: Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Kuncsorba, Ör­ményes, Kétpó, Tiszaföldvár, Cibakháza, Nagyrév, Tisza­inoka, Tiszasas, Csépa, Szele­vény, Cserkeszőlő, Kunszent­márton, Öcsöd, Mesterszál­lás,: dr. Csernóczki Tamás Mes­terszállás, Szabadaság u. 1/a. T: 56-313-133 és 06-20-9444- 089. _ Állatgyógyszertár: Pharm-Ani Állatgyógyszertár Szolnok, Ma­lom u. 22. T.: 422-042. (H.-P.: 8.00- 12.00 és 15.00-18.00 és Sz.: 8.30- 12.00) GYÓGYSZERTÁRÁK Szolnokon a Fehérkereszt az ügyeletes gyógyszertár. A Fehér Kereszt, valamint az ügyeletes gyógyszertár mun­kanapokon este 8 óráig van nyitva. Az ügyelet este 8-tól zárt ajtó mellett történik. A szolnoki gyógyszertárak cí­mei: Fehér Kereszt: Baross u. 5., Kígyó: Indóház u. 53. (temetőnél), Kossuth: Kossuth tér 7-8., _ Ko­rona: Dózsa Gy. út 26-28., ízisz: Jubileum tér 5.,9 Magister: Szé­chenyi krt. 121., Széchenyi: Szé­chenyi krt. 129., Caritas: Tószegi út 21. (Hetényi G. Kórháznál), Szent Miklós: Tóth F. út 2/6., Vá­rosmajor: Városmajor u. 55. (tü­dőkórháznál), Kolozsvári: Kolozs­vári u. 23., Agora: Ságvári krt. 23., Szent Orbán: Munkácsy M. u. 22., Fekete Sas: Kacsa u. 12. Vidéki gyógyszertári ügyele­tek: Jászárokszállás Szent Margit, Jászberény 20-án a Kossuth, 21- én és 22-én a Szentháromság, Karcag Bethánia, Kunszentmár­ton 20-án a Kéki, 21-én és 22-én a Kossuth, Martfű Aranyfőnix, Me­zőtúr Városháza, Tiszaföldvár Kígyó, Tiszafüred Reménység, Túrkeve Megváltó - az ügyeletes gyógyszertár TEMETKEZÉS Kegyelet-Temetkezés. Ügyeleti halottszállítás a nap 24 órájában. Telefon: 56/421 -323. A méret szá m ít Szervókormány. Első elektromos ablakemelők. Központi zár. Vezetőoldali légzsák. Ködfényszórók. Renault Clio Sfyőée

Next

/
Oldalképek
Tartalom