Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-13 / 188. szám
4. oldal Gazdasági Tükör 1999. augusztus 13., péntek A gazdák készek tárgyalni Indokolni tudni kell Dicséret illeti a kormányt, hogy háromheti halasztás és megfontolás után sem fogadta el a Pénzügyminisztérium adóügyi javaslatait. Azt sem tekintem negatívumnak, hogy az adóügyi vitában világossá vált: a kormányon belül viták folynak. Igaz ugyanis, hogy minden kormány sajátos piac is egyben, ahol a költségvetési forrásokért való osztozkodás folyik tárcák, ágazatok, területek között. Ebben az osztozkodásban a pénzügyminiszter feladata az állam pénzügyi egyensúlya, illetve az adott helyzetben inkább a még éppen finanszírozható egyensúlyhiány betartatása. Az sem baj, ha egyes kérdésekben a kormány, s az ellenzék egy része azonosan vélekedik. Mikszáth Kálmán parlamenti karcolataiban egyaránt bírálta a kormány Fejbólintó Jánosait és az ellenzéki demagógiát. A kancelláriát ugyancsak dicséret illeti a kis létszámú, magas képzettségű, jól fizetett és mégis olcsóbb közigazgatás létrehozására irányuló törekvéséért, ami egybeesik a pénzügyminiszter által a tárcák nagy részénél meghirdetett kiadás-csökkentési szándékkal. Haladunk az átfogó, a kiadásokat és a bevételeket is érintő költségvetési reform felé. Azt azért még meg kell tanulnia a kormányzatnak, hogy egyébként helyes döntéseit helyesen indokolja. Mert az nem indoka például a kamatadó bevezetésének - egyébként ésszerű elhalasztásának -, hogy megvárjuk, amíg az infláció éves mértéke 5 százalék alá süllyed. A kamatadót ugyan általában a névleges kamatra vetik ki, ezt hivatott csökkenteni 10 százalékkal, de egyidejűleg az inflációs százalék levonása utáni, úgynevezett reálkamatot is mérsékli. Ha, mondjuk, az éves lekötésű betétek kamat-lába 11 százalék, az infláció 9 százalék és a kamatadó 10 százalék, akkor a névleges kamatszázalék a 10 százalékos adó levonása után 1,1 százalékkal 9,9 százalékra csökken, az inflációs ráta levonása után maradó reálkamatláb pedig az adó- mentesség esetén adódó 2 százalék helyett 0,9 százalékot tesz majd ki. S bármilyen kicsi vagy nagy inflációs ráta esetén az adó a reálkamatot a névleges kamatláb és az inflációs ráta különbözeiének alapján változtatja. S a megtakarítókat a reálkamat, illetve az adózás utáni nettó reálkamat érdekli, vagyis annak hatására helyeznek el - vagy vonnak ki - betéteket, adnak el kincstárjegyeket és államkötvényeket. Bácskai Tamás Még várat magára a hulladékgazdálkodásról szóló törvény Szeméthegyek fogságában Az eddigi hazai kísérletek a szelektív hulladékgyűjtésre nem hoztak különösebben sikert. A szakemberek szerint ennek oka egyrészt a települési hulladékokkal kapcsolatos jogi szabályozás hiányosságaiban, a technikai részletekben és a z eberek szemléletmódjában keresendő. (Folytatás az 1. oldalról) Nagy Tamás, a MOSZ elnöke részletesen elemezte a kialakult helyzetet, szerinte a mezőgazdaságot évek óta inzultálják. Az uniós csatlakozásról szólva kijelentette: abból „a parasztság nem kerülhet ki győztesen”, miközben az infláció elleni küzdelem fő teherviselője a mezőgazdaság. Ezt szemléltetve elmondta, hogy 1998-ban 10 százalékkal maradtak el a felvásárlási árak az inflációtól, az idén pedig még a tavalyi áraknál is alacsonyabbak 5 százalékkal, miközben az infláció közel 10 százalékos. „Az agrárolló már nem nyílik, hanem körbefordult.” Részletesen ecsetelte Nagy Tamás a törvényi hiányosságokat, pontosabban azokat, melyeket a kormány folyamatosan nem tart be. Az agrárrendtartási törvény is ilyen, nincs megfelelő szabályozás, de piacvédelem sincs. A „36 órás” tejim- port-felfüggesztést nevetségesnek nevezte, melyhez hozzátette: „fél Európa Magyarországon röhögött”. A helyzetértékelés után - taps kíséretében - megfogalmazta a követeléseket, kitérve a jogbiztonságra. Hangsúlyozta, hogy a kormány vonja vissza a szövetkezetek ellen indított támadását. Felszólalása végén úgy fogalmazott: ha a tárgyalás nem vezet eredményre, akkor „a legerősebb érdekérvényesítő eszközre van szükség.” Guba Mihály, a kisújszállási Tisza II. elnöke elsősorban a búzatermelés gondjairól szólt. Szövetkezetéről elmondta, hogy három éve könyörögnek aszályért, mert az idén is a 3800 hektárból 1500 „sík víz volt.” Hangoztatta, hogy egy hétig azért nem tudták levezetni a vizet a földekről, mert akkor elúsznak a Kisúj alatti települések, azonban ezt a kárt számukra senki sem akarja kompenzálni. Jó lenne - mondta -, ha a társadalmi szolidaritás nem csak egy irányba működne. A kengyeli Koncz János magángazda az igen komoly gondokat okozó szerződéses fegyelem megsértését vetette fel. A hallgatóság egyetértő morajlása közepette kérdezte: miért él a szerződés akkor, ha az neki jelent kötelezettséget, s miért nem él akkor, ha búzára szerződött le? Libor Dezső megyei Metész-el- nök beszédét többször fütty és közbekiabálás szakitotta félbe, aki a demonstráció ellen szólt. Szerinte a vidék megtartó erejét nem a szövetkezetek, hanem a kis családi gazdaságok biztosítják.- Ne a széthúzás osszon meg bennünket - mondta többek között dr. Vidman Mihály, a Parasztszövetség elnöke az összefogás szükségességére utalva.- Minden nagygyűlés megtartása felesleges, ha nem lesz összefogás - egészített ki mindezt dr. Orosz Sándor parlamenti képviselő, aki a nagygyűlést a mezőgazdasági bizottság teljes szolidaritásáról biztosította. A Pest megyéből érkezett Racskó Károly felhívta az egybegyűltek figyelmét arra, hogy a közvéleménnyel meg kell értetni: „mi nem valakik ellen, hanem a saját érdekünkben kívánunk fellépni”. A nagygyűlés ezt követően határozott a tárgyalódelegáció ösz- szetételéről, melynek elnöke Nagy Tamás lett. A bizottságban helyet kapott dr. Vidman Mihály, a Parasztszövetség elnöke, további tagjai pedig dr. Szántó Péter Me- zőkovácsházáról, Fenyvesi Tibor Jánoshalmáról, valamint Abért Gyula Gencsapátiból. Egyúttal határoztak a demonstrációs bizottság létrehozásáról is, melynek elnöke dr. Karsai József lett. A tárgyalódelegációnak a demonstrációs bizottságnak kell beszámolnia az eredményekről, méghozzá augusztus 31-ig. Ha ugyanis nem születik eredmény, akkor demonstráció útján érvényesítik követeléseiket a termelők. Dr. Torgyán József miniszter a televízió híradójában bejelentette: hajlandó tárgyalni a gazdák képviselőivel, de nem enged a zsarolásnak. Einvág A MÉH-lomtalanításokhoz kapcsolódva, a hetvenes évek második felében konténerek segítségével kísérelték meg először az egyes hulladékfajtákat egymástól elkülöníteni. Mára az ország szinte minden részén próbálkoznak valamilyen megoldást találni arra, hogy ne borítsák el szeméthegyek a települések környékét. A háztartási hulladék mennyisége tömegében, de különösen térfogatában a sokszorosára nőtt Európa minden nagyvárosában. Munkácsy Béla, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára szerint a legnehezebb feladatot mindenhol a lakosság felkészítése jelenti. Mivel a felnőttek szemléletét igen nehéz megváltoztatni, ezért a fiatal generáció iskolai nevelésével lehet csak komolyabb eredményeket elérni. Őket még könnyebb meggyőzni arról, hogy a műanyag helyett a természetes alapanyagokból készült használati tárgyakat részesítsék a vásárláskor előnyben. A felnőttek többségére igazán csak az anyagi ösztönzők hatnak. A szakemberek szerint a jelenlegi alacsony, minden hulladékfajtára egységes szállítási díj mellett nem is remélhető változás. A települési hulladékkal kapcsolatos jogi szabályozásban az OECD-országok gyakorlatához képest le vagyunk maradva, pedig három éve teljes jogú tagjai vagyunk a legfejlettebb országokat tömörítő szervezetnek. A kormány 1998 tavaszán fogadta el az európai uniós csatlakozáshoz szükséges szabályozás elveit, de nem tudni, hogy a hulladékgazdálkodási törvényjavaslat mikor kerül a parlament elé. n. zs. Követelések A gazdálkodók rendkívüli kormányintézkedéseket várnak A termelők a termelés folytatásához szükséges pénzzel nem rendelkeznek, ezért a hitelek átütemezését, valamint állami kötelezettségvál- lalásos pénzügyi feltételeket várnak a munkák folytatásához. A következő évre az általuk javasolt garantált árakat kell meghirdetni, ami búzánál 21 ezer, takarmánykukoricánál 19 200 forint/tonna, a vágósertésre 240, a vágómarhára 233 forint/kilogramm, míg az extra minőségű tehéntejre 55 forint/liter. Ezt követően az infláció mértékhez kell igazítani a következő évi garantált árakat. Legyen kiszámítható piacszabályozás. A támogatásokat a minőségi, versenyképes termelésre kell fordítani, egyszerűsíteni kell az eljárást, az év közben felfüggesztett támogatási formákat pedig haladéktalanul újra kell indítani. Az elemi károkat szenvedett mezőgazdasági termelőknek azonnali gyorssegély, továbbá érdemi intézkedési terv szükséges. Az apróhirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. INGATLAN 8 Telephelynek, tanya építésre alkalmas 5,5 hektár föld két mű- út mellett, Szolnoktól 4 km-re eladó. 56/419-171. «1405« SSZÁND ASZŐLŐ- SÖN 2 szobás, gázos családi ház, nagy kerttel eladó. Telefon: 56/240-068. * *1917» SZOLNOK, Vörösmező u. 76. alatt 3 szobás, összkomfortos ház, 525 négyszögöl telekkel, garázzsal, ólakkal eladó. » 2619» BEJÁRATOTT, melegkonyhás étterem főút mellett nagy terasszal, saját parkolóval, berendezéssel eladó. Érdeklődni: 56/412-693. *2838* »SZOLNOK központjában 360 m2-es telken bevezetett vendéglő és egy üzlethelyiség eladó. Telefon: 06-30/9387-287. *3071* ELADÓ Szolnok, Balassa B. u. 5/b. lakóház 517 nf udvarral. Társasház építésre alkalmas. Érdeklődni: 17 óra után 56/426- 200, egész nap 30/9783-606. «3073* »TANYAés 7 hektár lucernaföld kövesút mellett eladó. Telefon: 56/391-558. *388i* * TISZAFÖLDVÁ- RON, Híd utca 1. szám alatt, központban 70 m2-es, gázfűtéses, kertes családi ház eladó. Telefon: 56/470-200. *3175« »SZOLNOKON, a Bajcsyn 72 m2-es, 2,5 szobás lakás eladó. Érdeklődni: 56/372- 168 telefonszámon. *3273* SZOLNOKON, a Hunyadi utcában üzlethelyiséggé alakítható (engedélyeztetés folyamatban) 55 m2-es összkomfortos lakás eladó. Irányár: 2.700.000 Ft. Érdeklődni: 30/2181-068. *3291* RÁKÓCZIFALVA, Bartók B. 86. alatt 330 négyszögöl építési telek eladó. Víz, villany, gáz, telefon az utcában. Érdeklődni a helyszínen hétköznap, telefon: 06-30/2189- 873. *3367*_________________ SZOLNOKON, a Batsányi úton 3 szobás, összközműves családi ház kitűnő állapotban eladó 6.800.000 Ft. Telefon: 56/375-250. *3488* »BELVÁROSI, 86 m2-es, 2 szintes, 3 szobás lakás garázzsal, telefonnal eladó. Érdeklődni: egész nap 30/9385-722 telefonszámon. *3729* MEZŐTÚRON 150 m2-es, kétszintes családi ház, alsóépülettel, garázzsal eladó. Telefon: 60/615-226, 18 óra után. *3566* HOLT-TISZÁN téliesített gázos üdülőház + garázs eladó, 57 m2- es. Érdeklődni: 56/371-895. *3582» 93 m2-es lakás Szolnok, Mária utcában eladó. „Igényes-3598” jeligére a kiadóba. *3598* ÉPÍTÉSI telek eladó Szolnok, Molnár Ferenc út 58. Telefon: 06-30/9657-849, vagy 56/210-090. *3629* DOMOSZLÓN 2 szoba, konyha, kamra, melléképületekkel eladó. Irányár: 1 MFt. Érdeklődni: 37/365- 345. *3653* SZOLNOKON, Szé- chenyi-lakótelepen aknás garázs eladó. Érdeklődni: 56/414854 *3654« _________________ S ZOLNOKON, Csokonai űt 16. sz. alatt egy szoba, konyhás, gázos lakás eladó. Érdeklődni: 56/414-854. *3657* » TISZAPÜSPÖKI, Árpád űt 29. számú felújításra szoruló ház nagy telekkel eladó, vagy megegyezés szerint kiadó. Érdeklődni: 56/394-024 telefonszámon. *3841* SZOLNOKON, Városmajor úti toronyház I. emeletén gázos, 58 m2-es lakás eladó. Érdeklődni: 18-21 óra között 56/230-055. *3740* 200 négyszögöl zártkert - a reptér mellett - termőfákkal, betelepítve igényesnek októberi átadással eladó. 2 szobás házikó, víz, villany van. Érdeklődni: 16 órától 56/374- 594, *3788* ________________ Á LLOMÁS közelében 58 m2-es lakás sürgősen, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: 56/376- 392 este. *3792* »MÁRIA úti, 34 m2 es, egyedi gázfűtéses, telefonos, II. emeleti garzonlakás eladó. Zárt udvarban gépkocsi beállási lehetőség biztosított. Érdeklőd- ni: 56/429-136. * 3797» * ALCSISZIGETI Holt-Tiszához 150 méterre fekvő'(Hangos utca és Vadgalamb utca sarkon) víz, villany, telefon, fúrt kút, telekhatáron belüli gázvezeték csatlakozási lehetőséggel, gondozott pázsitterülettel és termő gyümölcsfákkal 50 m2-es üdülő 170 négyszög- öles telken, mely burkolt úton közelíthető meg eladó. Érdeklődni: 56/429-136, vagy 414-897. *3798* »TISZAFÜREDEN régi parasztház 860 m2 szőlővel, felújítható állapotban eladó. Érdeklődni: 59/351-262. *3810* JOBBÁGYIN (Nóg- rád m.) nagy családi ház eladó. Érdeklődni: 37/313-794, vagy 32/473-166 este. «3743* IGÉNYES vevőt vár egy szandaszőlősi 300 m2-es, háromszintes családi ház. Érdeklődni lehet esti órákban: 30/2292-308. Irányár: 25 millió Ft. *3782* KŐTELKEN 3 szobás családi ház mellék- épülettel, kerttel eladó. Érdeklődni: 56/414-854. *3658* »ALCSISZIGETI Holt-Tiszánál, Jávorfa út 30. szám alatt 72 m2-es, félkész, padlásszobás nyaraló sürgősen eladó. Ár: 2.200.000 Ft. Érdeklődni: 56/240-210. *3815* _______________________ S ZOLNOKON, a Tabánban kertes családi ház eladó. Telefon: 20/9693-305. *3795» SZOLNOKON, a Csokonai úton 4 szobás, társasházi lakás garázzsal eladó. Érdeklődni az 56/370- 177, vagy 30/2070- 116 telefonszámon. *3845* BELVÁROSI téglaépületben harmadik emeleti, gázos, telefonos, kétszobás lakás eladó. Telefon: 56/343-986 (szombat, vasárnap) hétvégén. *3864* MARTFŰN kétszobás, gázfűtéses lakás 2.700.000 Ft-ért el- adó. 56/450-557. *3865* * ELADÓ Szolnokon, Ady Endre úton III. emeleti, 2 szobás, gázos lakás. Telefon: 56/410-246. *3882* Saiunto 900 S 1.495.000 Ft • kezdő részlet 374.000 Ft-tól Punto 55 Sala 1.099.000 Ft• 250.000 Ft árengedménnyel (kezdő részlet 229.000 Ft-tól), vagy • akciós hitel ( 25 % kezdő befizetés, akár 10 % alatti kamat, 0 X kezelési költség +1 év ingyen CASCO) Polio Weekend 2.425.000 Ft-til • kezdő részlet 606.250 Ft, futamidő akár 72 hó Marea 2.990.000 Ft-tól • megújult belső tér, gazdagabb felszereltség, alacsonyabb ár • kezdő részlet 747.500 Ft, futamidő akár 72 hó A SZENVEDÉLY VEZET MINKETt | ül anno \ JÁRMŰ »NYUGATI gépkocsikat vásárolnánk 1985-ös évjárattól, tulajdonostól készpénzért. Ajánlatokat: 53/360-891, 30/2180- 787. *1549* SUZUKI 1300 GA 1993. évjáratú, kitűnő állapotban, extrákkal eladó, első kézből . Irányár: 950.000 Ft. Érdeklődni: 0630/9783-606. *3it6* » MOSZKVICS Ale- ko 1991-es, benzingázüzemű, felújított motorral, karosszéria hibával eladó. Érdeklődni: 56/393-797. *3639* * 1993-as évjáratú Lada Samara 5 ajtós, 5 sebességes, katalizátoros, 42.000 km-rel eladó. Lada kombi, vagy 4 ütemű Wartburg kombi csere érdekel. Irányár: 700.000 Ft. Érdeklődni: 06-60/455-032. *3807* » ELADÓ Renault 19-es, TD típusú gépkocsi. Érdeklődni: Szolnok, Málna u. 8., 17 óra után. Telefon: 56/429-962. *382i* GARÁZS kiadó Szolnok, Várkonyi téren. Telefon: 56/372-718. *3689* ARO 4x4 platós, ‘86. decemberi, alkatrészekkel eladó. Érdeklődni: a 06-30/921- 3035. *3745* * 1983-as évjáratú Wartburg kombi eladó 1.5 év műszakival, vonóhoroggal. Irányár: 120.000 Ft. Érdeklődni: 06-60/455-032. *3805* FIAT Unó 1986-os benzines, friss műszakival, eredetvizsg. ea. 30/9086-042. *3842* * LADA kombi 1995-ös évjárat, vonóhoroggal, jó állapotban eladó. Érdeklődni: 56/470-401 telefonszámon. *3847* (Folytatás a 6. oldalon.) TRABANT 1.1 friss műszakival kifogástalan állapotban eladó. Telefon: 30/833-032, 56/371-053. *3599* BALKANCAR és Nissan targoncák eladók vagy bérelhetők. 06-20/9440-171. *3655* ZAKAR ES TARSA 2700 Cegléd, 4. sz. főút, 69. km Tel.: (06-53) 313-133 Fax: (06-53) 320-420 » ‘84-es Fiat Unó eladó. Telefon: 56/353- 249. *3683* i sooo íjam SsttíECk Cab Vhn 4*4 D - 3 190000 H ♦ APA Doribkj 4*4 m- 'í 790 Ot)Ö Ft * ÁfA C <*b Plus 4*2 D- 2 >90 OOQ Ft ♦ A FA Double C«b 4*4 D - i 540 000 ft » ÁFA www.ma7.da.hu Mazda Info: 06-80-323-426 Még szép, hogy Mazda i<H) HASZHflLTAUTÓ-KERESKEDÉSl Szolnok, Abonyi út 1/c. Telefon: 56/379-666. Jó állapotú kis- és középkategóriájú használt autóját készpénzért megvásároljuk, vagy bizományi értékesítésre átvesszük. HASZNÁLT AUTÓK KÉSZPÉNZES VÁSÁRLÁSA A telepünkön eladásra kínált fiatalabb évjáratú autókra kedvező hitellehetőséget biztosítunk. (30 % befizetésétől akár 5 éves futamidőre is), j ZILAHI AUTOGLAS AUTÓFESTÉK SZAKÜZLET Lechler és Mobihel autófestékek, fényezési segédanyagok nagy választékban. Szemek. Hunyadi J. út 3Z. (tatárat a Dobé I. ál leiéi) Telefon: 56/423-000, | Fax: 56/423-900 1 Autómentés éjjel-nappal Telefon: 06-60/386-162 MERCÚRIUSFSJS, MOBIL 92 KFT. • Autóriasztó • Központi zár • Elektromos ablakemelő •Autó Hi-Fi • GSM kihangosftó szettek • Telefonszerviz FORGALMAZÁS ÉS SZERELÉS £ 5000 Szolnok, Ady Endre út 27. Tel./fax: 56/425-817.