Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-12 / 187. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. augusztus 12., csütörtök Kutyálkodó kutyás Éppen kanyarodni akartunk a 4-es útról a 442-esre, amikor egy fehér Mitsubishi furgon­ból hirtelen kirepült egy kö­lyökkutya. Mi és még egy jó páran, akik a döbbenettől nem tudtunk továbbhajtani, leálltunk A párom és egy fia­talember kiszállt autójából. A fiatalember levetett pólójába fektetve mi vittük magunkkal a szerencsétlent, mert nem akartuk hogy ott pusztuljon el. Orvoshoz vittük, de sérü­lése olyan súlyos volt, hogy el kellett altatni. Csak az ember lehet képes ekkora gonoszságra, gondol­tam akkor. Hát így kell meg­szabadulni tőle? S mi törté­nik, ha egy autóst hirtelen fé­kezésre kényszerít az ijedtség, a repülő kutya? Hány ember­életbe került volna a furgonos kutyálkodása? (Név és cím) Szép sikert aratott a Kunkori csoport A Tatabányán rendezett VIII. országos Weöres Sándor gyer­mekszínjátszó-fesztiválra - ahová több mint hatszáz nevezés érkezett s a területi selejtezők után húsz együttes maradt ver­senyben - a kunhegyesi Kunkori színjátszócsoport is bejutott. A rendkívül jól szervezett és szín­vonalas programban huszonegy előadást láttunk, s a közönség véleménye az volt, szinte mind­egyiket a profizmus és az igé­nyesség jellemezte. A kulturált szórakozás mellett a gyerekek és vezetőik - a kunhegyesieket Szekrényesné Juhász Mária kí­sérte el, aki rendezője is volt a darabnak - szakmai szempont­ból is sok hasznos tapasztalatot gyűjthettek. Megismerkedtek többek között a színházi légkör­rel, „igazi” színészként bekuk­kanthattak a színház hétköznap­jaiba, a kulisszák mögötti mun­kába. Gyermekeink - tíz-tizenegy évesek - a rendezvény élmé­nyein túl sok belső értékkel gaz­dagodtak e három nap alatt. Természetesen nem lesz min­denkiből színész, de abban biz­tosak lehetünk, hogy színház- szerető és művészetet tisztelő emberekké válnak, s igényük lesz a kulturált szórakozásra, ami a mai video- és számítógép­központú, elmagányosodó vi­lágban felbecsülhetetlen kincs. Minden elismerésünk azoké a művészpedagógusoké, akik vál­lalják e küzdelmet, s igaz érték­ként tisztelik és gyarapítják gyermekeink képességeit. Ilyés Istvánné és Létainé Sigulinszky Zsuzsa szülők Vadregényes erdélyi tájakon A szolnoki pedagógus nyugdí­jasklub vezetősége tartalmas programokat kínált tagjainak az idén is; tudományos isme­retterjesztő előadás, orvosi ta­nácsadás, rendszeres biotorna és más, vidám foglalkozások színesítették összejövetelein­ket. Ám szerveztünk kirándu­lást Budapestre az Operaház, a Bazilika, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia megtekinté­sére is. Tartalmas volt a vác-vácrá- tóti utunk, de a csúcs az ötna­pos erdélyi kirándulásunk, amire ma is szívesen emlék­szünk. A Bánság és a Bihar- vidék csodálatos tájain utaz­tunk végig, megkoszorúztuk Aradon a vértanúk emlékmű­vét (képünkön), jártunk Resi- cabányán a mozdonymúzeum­ban, fürödtünk a legendás hírű Herkulesfürdőn és háromórás hajókirándulást tettünk á Ka­zán-szorosban. Csodálatos volt! Leírni nem lehet a termé­szeti szépségekben gazdag Kárpátok vadregényes tájait. A Jászkun Volán Rt. nagyszerű Volvo buszán utaztunk végig, s gyönyörködtünk a Zsil völgyében, a vízesésekben és a zúgó patakok­ban éppúgy, mint a Bihar-vidék vá­rosaiban, Brad, Belényes, Hát­szeg, Lugos, Nagyvárad szép épületeiben s a Medve-barlang egyedülállóan szép cseppkövei­ben. Jövőre újra tervezünk egy ilyen utat azok számára, akik ér­deklődnek Er­dély szépségek­ben gazdag vidé­kei iránt. Ferencz Tiborné klubvezető A mi kis városunk­ban - mert ugye csodák nincsenek - éppen egy villanypóznát szemelt ki fészekra­káshoz a gólya. Álldogált naphosszat, hogy felmérje a terepet, megfigyelte a „szomszédo­kat”. Pár nap múlva párja is követte, most már együtt nézelődtek, lelkesen kelepelve. Mi, a „szomszédok”, jó szívvel köszöntöttük a jöve­vényeket. A gólyapár hamarosan hozzálátott az otthonépítéshez, lerakták a fészek „alapjait”, gondosan eligazgatva az összehordott gallya­kat. Ekkor döntöttünk úgy, hogy megkérjük az áramszolgáltatót, szereltessen fel egy tartót - mint ahogyan máshol is van a városban -, a fé­szek biztonsága érdekében. Döntésünk a gólyák szempontjából végzetes hibának bizonyult. A szakik kijöttek, nekiestek a készülő fészeknek, a gallyakat az osz­lop tövébe dobál­ták. Közölték egy otthon tartózkodóval, hogy a fészek a lakók tre- hánysága miatt épül, mert a gólyát már a fészeképítés kezdetén el kellett volna zavarni, megdobálni, megcsúzlizni. Arra a felvetésre, hogy a madár védett állat, az volt a válasz, hogy állíttassunk fel egy külön oszlopot a saját költségünkön, s arra felszerelik a tartót, ha már ennyire hiányoznak nekünk ezek a madarak. Különben is elegük van a ilyen ügyekből - nyi­latkozta egyikük. Nekünk meg úgy tűnik, hogy nemcsak ebből, hanem a karbantartási munkákból is, mert a „gólyaüggyel” egy időben bejelentett közvilá­gítási hiba elhárítására sem futotta aznap a lel­kesedésükből... (Név és cím) Á hajléktalanná lett gólya A pénznek nincs szaga Ezt a régi római mondást lát­szik igazolni többek között a kereskedelmi tévék napon­ként többször megismételt hirdetési kavalkádja is. Nem válogatósak, meg kell mon­dani: mindazt, amiért a hirde­tők fizetnek, „szűrés” nélkül a nagyérdemű tudomására hoz­zák. Vegyünk egy példát: kis hazánk világhatalom az egy főre eső szeszfogyasztásban, de hogy ott is maradjon, fo­kozni kell a szomjúság iránti ingert.' Ilyen például az a minden emberi jóérzést nél­külöző, sértő, undort keltő reklám, amikor öt sörfo­gyasztó az illemhelyen végzi a dolgát, majd kifelé jövet, nadrágot gombolgatva közli: „Ehhez férfi kell! Negyven évig voltam pe­dagógus. Nevelési módsze­rem egyik sarkalatos eleme volt az őszinteségre nevelés. Első tanító nénim intő, óvó szavai még ma is fülembe csengnek: „Gyerekek, nem szabad hazudni, mindig őszin­tének kell lenni.” Mára azon­ban mintha nagyot fordult volna a világ. Nyilvánvaló a legtöbb reklámban hazugság, aminek sajnos semmi elma­rasztaló következménye nincs, hatása annál inkább. Mindegy, miről van szó, lehet akár romboló is, csak fizessen a megrendelő. Erkölcsi hatá­saival meg ugyan ki törődik: a pénznek nincs szaga. Na de a tévé nevel! Ebben az esetben a hazugságra! Varga Béla, Szolnok A szegénységtől az éhezésig Szociológusok mondják (felmérés ugyanis nem készült erre nézvést, így csak jósolgatni lehet), hogy nálunk a szegénység akár negyven-ötven százalékos is lehet. A szegénységnek persze vannak stációi... A mély szegénység az alacsony isko- lázottságú többgyermekeseknél, az egyedülállóknál s azokban a családokban mérhető jól, ahol valamelyik szülő - vagy akár mindkettő - munkanélküli. De sokan vannak dolgozó szegé­nyek is. Ők azok, akik súlyos anyagi gondok közepette még valahogyan képesek kevéske havi jövedelmükből fenntartani az otthont, etetni, ruházni a gyereket, s nagy nélkülözések árán megteremteni az iskolába járás feltételeit. A szakemberek szerint e tragikus és szomorú jelenségre nincs ésszerű magyarázat, mert az ország gazdasági helyzete ezt a hatalmas szegénységet egyáltalán nem indokolná. À baj talán ott keresendő, hogy a társadalmi átalakulásban nagyok lettek a tétek, nagyok az ellentétek, de ez senkit nem érde­kelt. Hiányzott egy fontos láncszem a rendszerből, ami egyensúlyban tarthatta volna a változás folyamatainak kö­vetkezményeit. Eljutottunk oda, hogy a társadalmi rétegek közötti különb­séget ma már semmilyen intézkedés nem lenne már képes csökkenteni, több évtizedre előre megjósolhatjuk a mély sze­génység stabilizálódását. Nézzünk egy nagyon egyszerű pél­dát. A családi pótlék (ami véletlenül sem követi az inflációt) alanyi jogon jár ugyan mindenkinek, de vajon mit ér ez a pénz a 100-300 ezret keresőnek, és mennyit jelent annak, aki 35-40 ezerből él negyedmagával? A szegénységben élő gyereknek az iskolához való viszonya is törvényszerűen meglazul; nincs rendes ruhája, nincs mit ennie, fáradékony, szellemileg is „alultáplált”, teljesítőképes­sége egyre csökken. Belőle lesz a notórius hiányzó, akinek élethelyzete a hamarosan bevezetendő iskoláztatási támogatás megvonásával még tovább romlik. Ha egy gyerek éhezik, az azt jelenti, hogy a szülők már jó­val előbb megvonták maguktól a falatot. Olyan család ugyanis nincs, ahol ne a gyerek lenne az első. Az éhezést tehát egy hosszú, fájdalmas időszak előzi meg, a lelki megpróbálta­tásokkal teli, fokozatosan súlyosbodó nélkülözés, amit a gye­rek ugyanúgy él át a hétköznapokban, mint ahogyan a szülő. A szegénységben felnövő gyermek fizikailag és szellemi­leg behozhatatlan hátránnyal indul az életben a jobb módúak - kal szemben. Nem nehéz belátni, hogy utópisztikus ábránd még csak gondolni is arra, hogy ők lesznek a társadalom eltar­tói, a jövő nemzedéke, amelyre számítani, építeni lehet. Ad­dig kellene tehát megtalálni a megoldást e népes társadalmi réteg felemelkedéséhez, amíg nem késő. - kk ­A biztosítás még nem biztonság Egy vállalkozónál voltam alkal­mazásban, aki minden hónapban levonta a munkabéremből a ma­gánnyugdíj-pénztári összeget. Csak akkor jöttem rá, hogy nem utalta át, amikor a tavalyi évről megkaptam a pénztártól az egyenleget. Kiderült, hogy egy fillért sem kaptak. Amikor meg­kérdeztem a munkaadómat, hogy létezik ez, az volt a válasza, biz­tosan tévedett a pénztár, majd ő tisztázza. Én persze mindjárt nyomozásba kezdtem, s megtud­tam, hogy tévedésről szó sincs, a vállalkozó az alkalmazottaitól le­vont összeget a saját nevére utal­tatta át. Állítólag már a pénztár is felhívta a figyelmét a „furcsa­ságra”, de válaszra sem méltatta őket. Időközben a munkaviszonyom megszűnt. Nagy fenyegetőzések árán az összeg végre a nevemre került. De sajnos azok, akik még ma is ott dolgoznak, egyáltalán nincsenek biztosítva arról, hogy pénzük oda érkezik, ahová azt szánják. Az eset azért is figye­lemre méltó, mert jóllehet szán­dékunk előrelátó és megfontolt döntés eredménye, mégsem lehe­tünk biztosak abban, hogy gond­talan lesz a megélhetésünk öreg­korunkra... A hatóságoknak talán erre is jobban oda kellene figyelni! (Név és cím) A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Magyarok a nagyvilágban Hazánk mindig gazdag volt alkotó értelmiségiekben. A Science nevű újság újévi szá­mában is arról olvashatunk, hogy a Közép- és Kelet-Eu- rópa tudományos értékeit so­roló lista vezető országa va­gyunk. A ranglistán elfoglalt 23. helyünk azt jelenti, hogy a világ tudományos eredménye­ihez a magyar tudósok na­gyobb mértékben járultak hozzá, mint ami ettől a sokat szenvedett országtól elvárható lenne. Ez a rangos helyezés is azt igazolja, hogy otthon vagyunk Európában, és mindig is ott­hon voltunk a világban. Ebbe a szellemi áramkörbe Szent István óta kapcsolódtunk be. Kevesen tudják például, hogy a IV. Pius pápa rendelete nyomán 1562-ben elkészült Magyarország részletes föld­rajzi térképe a Vatikán Loggia della Cosmografia (térképek folyosója) falán látható. A gazdag helynévanyagot - köz­tük a Jászkunságét is - a ma­gyar Lázár deák térképéről vették át. A művészi freskó azt igazolja, hogy - a világ egyik szellemi központjában - a legismertebb tíz ország kö­zött Magyarországot is szá­mon tartották. Felvételünkön - amely csaknem száz éve készült - a leghíresebb magyar Ázsia-ku- tatók is ott vannak: Vámbéry, Stein, Cholnoky, Lóczy. Mél­tán vívták ki a világ elismeré­sét a magyar földrajztudósok is. Olyan, nemzetközileg el­ismert nagyságokkal jegyzik a magyar geográfiát, mint Kö­rösi Csorna, Teleki, Magyar, Vámbéry. A közelmúltban Dél-Ame- rika több országát megismer­hettem. Meglepődve tapasz­taltam, hogy a magyar tudó­sok tevékenyen hozzájárultak a tudomány előrehaladásához, felemelkedéséhez ezen a kon­tinensen is. Munkájukkal, te­hetségükkel nagy megbecsü­lést vívtak ki nemcsak ma­guknak, hanem Magyaror­szágnak is. Vajon mi, magya­rok, valóban (el)ismerjük tel­jesítményüket? Példaképül ál­lítottuk valaha is saját nagyja­inkat? Ki tudja, hogy az 1700- as években a magyar jezsui­ták, akik Latin-Amerika hitté­rítői voltak, kimagasló tudo­mányos és felfedezői munkát is végeztek? Koncsag Nándor volt az első, aki Dél-Kalifor- nia, Mexikó hegy- és vízrajzi térképét elkészítette. Szent- mártonyi Ignác - aki a portu­gál király csillagásza volt - beutazta és feltérképezte az Amazonas és mellékfolyóinak vidékét. Mostoha körülmé­nyek között közel harminc- ötezer kilométer utat tett meg. Rér János a limai egyetem ma­tematikai tanszékét vezette ti­zenöt évig. Éder Ferenc a mai Peru és Bolívia térségéről írt részletes néprajzi, földrajzi, növényi és állattani leírást. Brentán Károly Ecuador ter­mészeti szépségekben gazdag trópusi világáról készült ta­nulmányaival nagy nemzet­közi elismerést aratott. A cor- dobai egyetemi tanár, Orosz László Paraguay, Uruguay és Argentína területén a konti­nens első nyomdáját nyitotta meg, két évtizeden keresztül az egyetem rektora volt. A felsorolás nem teljes, kí­sérletet sem tettem, hogy tel­jessé tegyem a listát, s a La- tin-Amerika számára fontos és kiemelkedő tudós honfitár­saink nevét felsoroljam. Itt­hon viszont nem sok elisme­rést kaptak, pedig Vízi E. Szilveszter akadémikus sza­vait idézve: a „modernség a hagyomány tisztelete nélkül gyökértelen; nem lehetséges a jövőt a múlt, az előzmények ismerete nélkül építeni.” Hazánk szerencsés helyzet­ben van, olyan humán erőfor­rással rendelkezik, amely vonzó a nyugati tőke számára. Erre a szürkeállományra kell a jövőt építeni. Ezt üzeni a múlt a jövőnek. Dr. Nemes András Szolnok A felvétel Sven Hédin budapesti látogatása alkalmával készült a híres tibeti magyar-ázsiai utazók — Lóczy, Vám­béri, Cholnoky, dr. Almássy, Déch Mór - társaságában.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom