Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-02 / 178. szám

2. oldal VlLÁGTÜKÖR 1999. augusztus 2., hétfő Megemlékezés Segesvárott Több ezer, Erdélyből és Ma­gyarországról érkezett ember a magyar és a román kormány több minisztere jelenlétében emlékezett meg szombaton a Segesvár melletti Fehéregyhá­zán Petőfi Sándor halálának 150. évfordulójáról. Az idei ju­bileumi megemlékezések köz­ponti rendezvényét Kiskunfél­egyháza, Fehéregyháza és Se­gesvár közösen szervezte. Az ünnepség résztvevői tapssal kö­szöntötték a rendezvény dísz­vendégeit: Martonyi János ma­gyar külügyminisztert, Hámori Józsefet, a nemzeti kulturális örökség miniszterét, Eckstein- Kovács Pétert, a román kor­mány kisebbségügyi és Hajdú Gábort, a román kormány egészségügyi miniszterét. A ma­gyar kormány az idén több mint 1 milliárd forinttal támogatja a határon túli magyarságot a nem­zeti szellemi kulturális örökség ápolásában, fejlesztésében - je­lentette ki Hámori József Ma­rosvásárhelyen. ■íjé A magyarellenes kirohanásai­ról ismert nacionalista politi­kus, Ján Slota, a Szlovák Nem­zeti Párt (SNS) elnöke cinikus­nak minősítette Orbán Viktor magyar miniszterelnök véleke­dését a vajdasági autonómiáról. Szerinte a Dél-Szlovákiában élő, államalkotó szlovák nemzet tagjai autonómia nélkül is diszkriminálták, mert ezeken a területeken kemény magyarosí­tás van folyamatban. • Hetedik alkalommal szervezi meg az idén Bukarestben a Ro­mán Kulturális Alapítvány a szomszédos országokban ro­mán nyelvet oktató pedagógu­sok továbbképző tanfolyamát. Átutalta a Nemzetközi Valuta­alap (IMF) Oroszországnak a szerdán megajánlott 4,5 milli­árd dolláros hitel első részletét. A 640 millió dollárt Moszkva a Nemzetközi Valutaalappal szemben fennálló adóssága egy részének törlesztésére fordítja. Három személy életét vesztet­te és több mint száz eltűnt, ami­kor a Fülöp-szigeteknél a tenge­ren lángba borult egy komphajó. Hetvenhárom utast és a személy­zet tagjait sikerült kimenteni. Eltérítettek kolumbiai szélső­baloldali gerillák szombaton egy kétmotoros venezuelai repü­lőgépet. A Beechcraft tipusú gé­pen tartózkodott a venezuelai hadsereg egyik alezredese is. Az egyik géprabló áprilisban is részt vett egy kolumbiai repülő­gép eltérítésében. Akkor tizen­hat túszt ejtettek az ELN fegy­veresei, és azóta is váltságdíjat követelnek szabadulásukért. Robbantásos merényletet követtek el egy épülő szerb templom ellen Letartóztatások Koszovóban Éles hangú, elítélő nyilatkozatban bélyegezte meg a pristinai NA- TO-parancsnokság a koszovói főváros egyik épülő szerb temploma ellen vasárnap hajnalban elkövetett robbantásos merényletet. Az atlanti szövetség vasárnap kiadott nyilatkozata „gyáva tá­madásnak” minősítette az ak­ciót, amely károkat okozott a szerb templomban. A robban­tás alig néhány órával azután történt, hogy Tony Blair brit kormányfő a koszovói tarto­mányi fővárosban személye­sen szólitotta fel megbékélésre a szembenálló nemzetiségeket. Elfogadhatatlannak nevezte a templomrobbantást Bemard Kouchner, a koszovói ENSZ- misszió vezetője is, hivatalos nyilatkozatot az ügyben azon­ban nem adott ki. A NATO vasárnapi közle­ményéből kiderült az is, hogy a külföldi békefenntartók szombaton 41 személyt tartóz­tattak le a tartományban kü­lönféle incidensek miatt. A fogva tartottak között van 21 szerb, akiket az amerikai kato­nai rendőrség vett őrizetbe, mi­után két járőröző amerikai Apache helikopter észrevette őket, hogy illegális útakadályt emeltek Gnjilane közelében. A koszovói nemzetközi bé­kefenntartó erő kötelékében szolgálatot teljesitő orosz kato­nák szombaton megállították és rövid időre őrizetbe vették Ágim Cekut, a Koszovói. Fel- szabadítási Hadsereg (UCK) katonai parancsnokát. Ceku „tábornokot” helyi idő szerint délután háromnegyed 3-kor ál­lították meg a Pecet Pris- tinával összekötő országúton, Kijevo városnál, majd azt kö­vetően, hogy az orosz béke- fenntartó csapatok parancsno­ka és Sir Mike Jackson tábor­nok, a KFOR parancsnoka egyeztetett az ügyben, elenged­ték. Ceku a legújabb jelenté­sek szerint folytathatta útját Pristinába. Az UCK több kép­viselője, köztük Hashim Thaqi azzal vádolta meg az orosz kéksisakosokat, hogy szándé­kos akciót hajtottak végre. Repülőgép-szerencsétlenség Marine Cityben. Az amerikai Michigan államban lezuhant egy repülőgép, amely ejtőernyős sportolókat vitt volna ugrásra. A kétmotoros gép Detroittól mintegy 65 kilométerre ismeretlen okból a főidbe csapódott, a pilóta és kilenc utasa szörnyethalt. fotó: feb/reuters Megkezdődött a küzdelem a Kennedy-örökségért A tét: 100 millió dollár Jóformán fel sem száradtak a könnyek a három életet követelő tra­gédia után, alig néhány nappal a Kennedy fiú és a két Bessette lány temetését követően máris folyik a civakodás az örökségért. A benn­fentesek legalábbis ezt állítják. A logika is erre utal: nem zár­ható ki a jogi vita a házaspár vagyonának felosztásáról, el­végre legalább 100 millió dol­lárról van szó. Az ifjabb John Kennedy és felesége, Carolyn - mondják szakértők - házassá­gi szerződésbe foglalták utolsó akaratukat: egyikük vagy mási­kuk halála után egymást tették meg kizárólagos örökösnek. A családból kiszivárgott értesü­lés szerint ifjabb John még hozzáfűzte: ha ő és felesége gyermek nélkül halna meg, egész vagyonuk a nővérére, Kennedy elnök lányára, Caroline-ra száll. Ez az a pont, ami miatt ki­törhet a gyalázat - vélik tudni jogászok már jó előre. A vég­rendelet eme záradéka nélkül ugyanis az elnök fiának felesé­ge, Carolyn Bessette jogán a fia­talasszony szülei is részesülné­nek a vagyonból. Ha viszont ezt a jogot megtagadják tőlük, akkor a kegyeletet csúnya, anyagias pör válthatja föl. A legrosszabb esetben a két lány szülei kártérítési igénnyel is fölléphetnek, mondván: azért haltak meg a Bessette nővérek, mert ifjabb Kennedy gondatla­nul vezette a repülőgépet. Nagy pénzekről van szó, ak­kora összegről, amelyet - ke­gyelet ide, kegyelet oda - alig­ha fog kiereszteni markából a Kennedy klán feje, Edward, a merénylet áldozatául esett el­nök öccse. A tét ugyanis az: vagy fizet Ted 20-30 milliót a békesség kedvéért a Bessette családnak, vagy elkezdődik a Kennedy-névhez méltatlan pereskedés. (kulcsár) Mindkét fél hajthatatlan Nemzetközi egyeztetések a közel-keleti békéről Az egyiptomi Alexandriában ta­lálkozott Hoszni Mubarak egyiptomi és Jasszer Arafat pa­lesztin elnök. Megbeszéléseik középpontjában a közel-keleti békefolyamattal kapcsolatos kérdések álltak: megvitatták az e héten az izraeli kormányfővel tartott különtalálkozóik ered­ményét. Izrael azt javasolja a paleszti­noknak, hogy halasszák el 2000 tavaszára a ciszjordániai izraeli erőknek az októberi wye-i meg­állapodásban előírt kivonását - közölte Ehud Barak izraeli mi­niszterelnök egyik bizalmasa, Efraim Szné munkáspárti képvi­selő, akit hamarosan védelmi miniszterhelyettessé neveznek ki. „A cél az, hogy tavaszig olyan keretegyezményt kössünk a palesztinokkal, amely magá­ban foglalná a wye-i megállapo­dásban előirt katonai átcsopor­tosítás utolsó szakaszát is. A ha­lasztásra azért volna szükség - fejtette ki -, hogy a térség végle­ges státusáról szóló tárgyaláso­kat a lehető legjobb feltételek között kezdhessék meg.” A wye-i egyezmény szerint Iz­rael Ciszjordánia területének 13 százalékáról vonulna ki. Az egyezmény aláírása után, 1998 októberében az izraeli erők már elhagyták a térség 2 százalékát, a továbbiakban azonban Benjamin Netanjahu akkori mi­niszterelnök felfüggesztette az egyezmény végrehajtását. Vasárnap hajnalban meghalt Viktor Poszuvaljuk orosz külügy­miniszter-helyettes, aki a közel- keleti és észak-afrikai ügyekért felelt a kormányzatban. Az eset néhány órával Ehud Barak izra­eli miniszterelnök moszkvai lá­togatása előtt következett be. Milliók egy mandátumért Mibe kerül egy hely az Állami Dumában? Aki el akarja nyerni az orosz parlament 450 képviselői helyé­nek egyikét, annak jó egymillió dollárt kell előteremtenie. A pénzgyűjtéshez mostanában egyre többen fognak hozzá, mi­vel ősszel parlamenti, jövőre pe­dig elnökválasztásokat tartanak Oroszországban. Nyilt titok, hogy amikor öt éve újjáválasz­tották Borisz Jelcint, az ország talán leggazdagabb embere, Bo­risz Berezovszkij nem kevesebb, mint százmillió dollárral támo­gatta a kampányt. A Kreml le­endő ura természetesen ezúttal is elsősorban a nagymonopóliu­mokra számíthat. Az Állami Duma tagjai első­sorban a helyi bankok pénzeire számíthatnak, s a legesélyeseb­beknek ismét a kommunistákat tartják. A szélsőjobboldali Vla­gyimir Zsirinovszkij is szép tarta­lékokat gyűjtött már össze, mi­vel képviselői segítették meg­akadályozni Jelcin elmozdítá­sát; ez hétmillió dollárt hozott a konyhájukra. Zsirinovszkijnak annál is kevésbé lesznek anyagi gondjai, mert tehetős alvilági körök támogatják. Nincs oka az aggodalomra Viktor Csernomirgyinnek sem. „Hazánk Oroszország” elneve­zésű pártját a Gazprom, a világ legnagyobb gázvállalata finan­szírozza. A 280 ezer embert fog­lalkoztató cég felügyelő bizott­ságának elnökévé pedig a mi­nap épp a volt miniszterelnököt választották meg. Ferenczy Europress Szegényedő angolok Kampányában Tony Blair brit miniszterelnök megígérte, hogy 2000-re a rossz sorban élő gyere­kek száma 200 000-rel csökkeni fog. A választási ígéret azonban aligha valósul majd meg, hiszen a felmérések szerint a szigetor­szág gyerekei körében tovább növekszik a szegénység. Nagy-Britanniában immár több mint 4 millió gyermek és fiatal­korú él olyan családokban, ahol a jövedelem kevesebb az orszá­gos átlag felénél. A hetvenes évek óta az ilyen családokban élő gyerekek száma meghárom­szorozódott. A helyzet egyik oka, hogy fo­kozatosan csökkentették a szo­ciális kiadásokat, a családi pót­lékokat, az adókedvezményeket. Ugyanakkor Nagy-Britanniában a gyereküket egyedül nevelők­nek csak 40 százaléka dolgozik, miközben a kontinentális Euró­pával 80 százalék. A munkanél­külivé váltak hamar szegénység­be süllyednek. A konzervatívok viszont úgy gondolják: egyre több házasság bomlik fel, s ennyi csonka csalá­dot már nem lehet megfelelően támogatni. A képhez tartozik, hogy nem kevés szegény brit család lehetőségei felett él. Ab­ban a reményben, hogy állapo­tuk átmeneti jelenség, hitelre költekeznek - amelyeket azután képtelenek törleszteni. FEB Berlin bizonytalan biztonsága Németország fővárosában most érdemes bűnözőnek lenni. A rend­őrség ugyanis - sajtójelentések szerint - meglehetősen maga alatt van. Botrány botrányt követ a közbiztonságiaknál, bűnügyieknél egyaránt, közben a belügyminisztérium egyéb testületi sem állnak helyzetük magaslatán. Berlinben kevés a rendőr, an­nak ellenére, hogy a főváros la­kói, az intézmények „több zöl­det” követelnek a Spree-parti metropolisz utcáira. Évek óta macska-egér fogócskát folytat­nak a berlini zsaruk az egymás embereit gyilkoló délkelet-ázsi­ai cigarettamaffiával, a kelet-eu­rópai embercsempészekkel, a szexipart a kezükben tartó és nyíltan rendszeres leszámolást folytató, különösen kegyetlen orosz, csecsen, albán maffió­zókkal. Mindeközben befejezéséhez közeledik a német kormány át­költözése Bonnból Berlinbe. Vele együtt megy csaknem száz külképviselet is a Rajna partjáról a Spree mentére. Mind védelemre szorul, nem egy nagykövetség (például az amerikai) különösen szigorú biztonsági intézkedéseket kér: szögesdrót-hengereket, páncél­autókat. Rendőrök százait kell átcsoportosítani a főhatósá­gok, hivatalok, diplomáciai képviseletek, rezidenciák őrzé­sére. Honnan, ha nincs elég rendőr? Az utcáról. Átszervezésre szorulnak a titkosszolgálatok is, mivel a né­met parlamenti, kormányzati és diplomáciai központtá vált Berlint ellepték a FÁK- és az iszlám országokbeli kémek - diplomatának, kereskedelmi­gazdasági képviseletek munka­társainak álcázván magukat. Miközben a berlini rendőrsé­gen belül jó ideje hatásköri vi­ták kötik le az erőket, a főváros biztonságáért felelős politikus, a kereszténydemokrata Eckart Werthebach nyári szabadsága előtt röviden csak annyit mon­dott: „Itt egészen más állapo­tok uralkodnak, mint Bonnban. Berlin szeptember 1-jétől hiva­talosan is a kormány székhelye. A tüntetések sokasodni fog­nak.” Arról nem szólt, hogy mit tesz majd a körülmények javításáért. Kulcsár László A kancellári hivatal nem készült el időben fotó: feb/archív

Next

/
Oldalképek
Tartalom