Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-07 / 156. szám

4. oldal Portré 1999. július 7., szerda Vezetőváltás a Debreceni Postaigazgatóságon Jó útravalót adott a Jászság A szemüveges, hófehér halántékú urat nem kis csinnadrattával búcsúztatták 43, munkával eltöltött év után Debrecenben, az ottani postás üdülőben. Mivel dr. Kovács József a Debreceni Postaigazgatóság igazgatójaként Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szat- már-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megye 460 postájának tevékenységét, szolgáltatásait figyelte, segítette, rengetegen megjelentek azon a rendezvényen, ahol ideiglenesen elbúcsú­zott örök szenvedélyétől, a postától. Megyénkbeli születésű, Jász- árokszálláson érkezett erre a vi­lágra 1937 augusztusában. Noha a családjában addig senki nem dolgozott a postán, neki úgy alakult az élete, hogy Ösz- szenőtt ezzel az óriási országos céggel. Kis hivatalokban he­lyettesített, oktatott, kiszolgálta az ablak előtt álló embereket, szóval aligha akad a postának olyan területe, ahol ne szorgos­kodott volna. 1964-ben Szol­nok megyéből a Hajdúság fővá­rosába, Debrecenbe költözött, 1967-ben megnősült. Mi sem természetesebb, hogy szakma­belit választott, hiszen élete páija is a postán dolgozott. Két gyermeket neveltek, nevelnek, bár a fiuk már diplomás. Tíz éve irányítja a Debreceni Postaigazgatóságot. Ahogyan méltatták, hallatlanul jó érzék­kel választotta ki azokat az em­bereket, akik a stafétabotot át­vették, átveszik tőle. Állítja, az egyik legszebb, legbonyolul­tabb munka foglalkozni az em­berekkel. Folyvást tanult, ké­pezte magát. Jó útravalót bizto­sított neki a Jászság: emlékeket, hiszen a testvérei ott élnek. Ki­tartást, céltudatosságot, emberi tartást, szorgalmat, ami az on­nan eredteket nagyon sokszor jellemzi. Hobbija az olvasás, a történelmi könyveket szereti, no meg a kertjét. Bár jó néhány elismerés övezi a posta terüle­tén eltöltött negyvenhárom évét, talán azokat tartja legérté­kesebbnek, amelyeket az átlag­emberektől kapott egy-egy kéz­Dr. Kovács József fogás, mosoly, köszönöm kísé­retében. Mint írtuk, ideiglenesen bú­csúzott a munkahelyétől. Ez a szünet nyár végéig tart, mert a vezérigazgatóság igényt tart ta­pasztalatára, és tanácsosként számít az egykori jász - ma is tagja a Jászok Egyesületének - szakmai ismereteire ... DSZM A túri torony könnyet csal a szemébe Noha Rácz Tamásné Józsa 1978 óta debreceni lakos, eredetileg mezőtúri. Ott született, ott járt általánosba, érettségizett a Te­leki Blanka Gimnáziumban. A Debreceni Postaigazgatóság frissen kinevezett új igazgatója bevallja, ha hazautazásai során megpillantja a távolból a mezőtúri templomtornyot, elő-elő- fordul, hogy valami miatt a szeméhez kell nyúlnia. Mert a toronnyal együtt felidé­ződnek régi kedves diákemlé­kei, egykori tanárai, korosodó szülei, akik mindig nagy szere­tettel várják érkezését. Debre­cenbe ment férjhez, és a posta gazdasági területén tevékeny­kedett, hiszen 1995-től gazda­sági igazgatóhelyettes. Szerinte egy jó vezetőnek meg kell őriz­nie az érdeklődését, fogékony­nak lennie az új iránt, ami előre viszi a cég szekerét. Szereti tudni, mi van körülötte, melyek a gondok, problémák, és ahe­lyett, hogy szőnyeg alá kerül­nének, foglalkozni velük. Tudja, cége, a posta új kihívá­soknak néz elébe: szolgáltat is, üzleti jellegű tevékenységeket is végez, és vállalkozik, ügyelve a minőségre. Ezek nem kis feladatot rónak az igazgató­nőre. Józsáéknak két gyermekük született. A fiú már diplomás, a lány most érettségizik. Sajnos úgy alakult az élete, hogy a pár­ját 1986-ban temették, így a gyermeknevelés is a vállaira hárult. Szerencse a szerencsét­lenségben, vallja, hogy a gye­rekek családszeretők, összetar­tok. Hogy nő, fiatal nő létére mi­ért ő lett az új direktor? Ne­vetve mondja, mert valószínű­leg nem felülről érkezett, ha­nem helyből, végigjárva a be­osztásokat. Olyan ember, akire Rácz Tamásné a kun meg a hajdú is azt mondja: a mi kutyánk kölyke, magyarul a mi emberünk, hát miért ne bíznánk benne!? Nem igaz? D. Sz. M. Számítanak a magasan kvalifikált karcagi vállalkozókra A régió felemelkedését segítenék A karcagi birkafőző verseny egyik támogatója a Nokia Tele­communications Kft. volt, s az indulók között ott találtuk Tóth Pétert, a cég magyarországi értékesítési igazgatóját, akitől nagykőrösi születésűként nem idegen a birkafőzés. „Miután két hete a Nokia-konferencián a város vezetőivel és vállalkozó­ival jó kapcsolatot alakítottunk ki, mindenképpen itt volt a he­lyünk a versenyen is” - vélte.- Akkor még nem tudtuk az 1800-as tender végeredményét, de a sajtótájékoztatón elhang­zott, beszállítóként számítanak karcagi vállalkozókra.- Azóta a Prímatel konzor­cium lett a tendergyőztes, és napokon belül kiválasztja a beszállítóját. Úgy gondolom, a Nokiának elég jó pozíciói vannak ahhoz, hogy elnyerje ezt a tendert. A konferencián megismertük azokat a kis- és középvállalatokat, amelyek beszállítóink, alvállalkozóink lehetnek majd, hiszen cégem a kormányprogrammal össz­hangban nagyon komolyan gondolja azt, hogy Kelet-Ma- gyarországról kell beszállító­kat keresni és itteni embereket kell foglalkoztatni, ezáltal fel­zárkóztatni a térséget. Meg­győződésem, hogy nagyon magasan kvalifikált karcagi vállalkozásokat tudunk majd bevonni a GSM 1800-as háló­zat kiépítésébe, ami két-három éves komoly munkát jelent majd. Saját főztjét kóstolja az ér­tékesítési igazgató FOTÓ: M. J.- A Nokiának 1800 magyar alkalmazottja van. Most kötöt­tek együttműködési megállapo­dást a hazai műszaki egyete­mekkel, és így hatszáz mérnök­nek adnak majd munkát. Erre miért volt szükség?- Azért, mert a cég fejlődése roppant nagy mértékű Magyar- országon. Amikor négy éve a céghez jöttem, csak harminc­négyen dolgoztunk itt, a 2000. év végére pedig háromezerhat- száz alkalmazottunk lesz, va­lamint több száz fős a beszállí­tói, alvállalkozói foglalkoztatá­sunk is.- Karcagra most sem érkez­tek üres kézzel, hoztak tombola­tárgyakat, sőt fődíjként egy rackát. Miért tartják fontosnak a jótékonykodást?- Ha viccesen szeretnék fo­galmazni, azt mondanám, ezzel is emelni szerettük volna a ren­dezvény színvonalát. Ám mi­után a Nokia az új évezrednek, a jövő generációjának épít, így az itteni gyerekeket is támo­gatja. A finnek emberközpon- túak, s a cég vállalati fdozófíája és kultúrája is közel áll a legki­sebbekhez, ezért indítottuk el például az ország 3750 iskolá­jában a reflektor programunkat, ami egy ismeretteijesztő soro­zat, de a közlekedési tudnivaló­kon túl mobiltelefon alakú fényvisszaverő macskaszeme­ket is adunk a gyerekeknek, ez­zel is növelve biztonságukat. Nekem is van egy kétéves fiam, így azt szeretném, ha felnőtt­ként biztonságosan tudna az ut­cán közlekedni. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrárrendtartási Hivatalának 2. számú pályázati felhívása az államilag garantált áron felvásárolt 1999. évi termésű élelmezési búza raktározására 1. A pályázat célja: Gabonatároló-kapacitás rendelkezésre bocsátása a 33/1998. (X.2.) számú FVM rendelet alapján az 1999. évi termésű élelmezési búza garantált áron történő felvásárlásához. 2. Apályázat részletes feltételei: a1 Pályázatnak természetes és jogi személyek, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, amennyiben ellenük nincs csőd-, illetve felszámolási, valamint végelszámolási, vagy végrehajtási eljárás folyamatban. b/ Egy pályázónak minimum 10 ezer tonna raktárkapacitást kell felajánlania, melyből az egy telephely­hez tartozó raktárkapacitás nem lehet kevesebb, mint 5 ezer tonna, c/ A felajánlott raktárak a pályázó kizárólagos tulajdonát kell, hogy képezzék. ÓJ A pályázónak a felajánlott raktárkapacitásokra vonatkozóan érvényes vagyonbiztosítással kell ren­delkeznie, amelyet a tárolt árura is kiterjeszt. e/ A felajánlott raktártelepek, illetve raktárterek mindegyikének meg kell felelnie az 1. számú melléklet­ben részletezett minimális műszaki, minőségi, biztonsági követelményeknek. Ezen megfelelőséget a CONCORDIA Közraktár Kereskedelmi Rt. igazolja, f/ A pályázónak nyertes pályázat esetén vállalnia kell, hogy a 2. számú melléklet szerinti pályázati lapon felajánlott raktárkapacitásokat 1999. augusztus 1-től - 1999. szeptember 15-ig az FVM, illetve az FVM által felvásárlással megbízott közraktár rendelkezésére bocsátja, g/Nyertes pályázó a raktárbérleti szolgáltatás nyújtásáért a következő díjtételek igénybevételére jogosult: • tárolás: 30 Ft/tonna/hét+ÁFA • betárolás: 200 Ft/tonna+ÁFA • kitárolás: 200 Ft/tonna+ÁFA • rostálás és/vagy forgatás: 250 Ft/tonna+ÁFA • gázosítás: 190 Ft/tonna+ÁFA • minősítés-ellenőrzés: 50 Ft/tonna+ÁFA Az említett díjtételek fejében a nyertes pályázónak gondoskodnia kell az áru minőségi és mennyiségi átvételéről, illetve a raktározás ideje alatt az áru minőségének és mennyiségének megóvásáról. A nyertes pályázókkal a felvásárlást lebonyolító közraktár raktárbérleti szerződést köt. Az említett díjtételeket a felvásárlást lebonyolító közraktár a következők szerint fizeti ki : • A betárolásért, kitárolásért, rostálásért, forgatásért, gázosításért és minőségellenőrzésért járó díjakat az egyes tevékenységek közraktár által igazolt elvégzését követően, 15 napon belül fizetik ki. 3. Pályázatok benyújtási határideje: A pályázatok legkésőbbi postai feladásának határideje 1999. július 9. 24 óra. A pályázatot a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrárrendtartási Hivatal címére kell beküldeni zárt borítékban, ajánlott (tértivevényes) levélben, kizárólag postai úton (1860 Budapest 55. Pf. 1.), (Budapest V, Kossuth Lajos tér 11.). Aborítékra kéijük ráírni „Garantált áras élelmezési búza”. 4. A pályázatok elbírálása: a/ A pályázatokról bíráló bizottság dönt, 1999. július 12-én b/ A pályázatok elbírálásának szempontjai: • a felajánlott raktárkapacitás műszaki adottságai (vagonrakási lehetőség, ki-, betároló kapacitás nagysága, közúti mérleg teherbíró képessége stb.), • egy telephez tartozó felajánlott kapacitás nagysága (egy helyen lévő nagyobb kapacitások felajánlása pozitív elbírálási szempont). 5. A bíráló bizottság döntése alapján a pályázók értesítéséről az illetékes (raktárkapacitásra vonatkozó igazolást kiállító) közraktár gondoskodik. 1. számú melléklet Tárolóterekkel szemben támasztott minimális műszaki, minőségi,biztonsági követelmények: • A tárolótér beázástól mentes legyen. • Az áru hőmérsékletének heti gyakorisággal történő mérése biztosított legyen. • A telephelyen hitelesített hídmérlegnek kell lennie. • Az adott tárolótérnek minimum 300 tonna/8 óra be-, kitároló kapacitással kell rendelkeznie. • A telepnek a következő minimális minőségvizsgálati eszközökkel kell rendelkezniük: • infra gyorsvizsgáló, (melynek alkalmasnak kell lennie nedvességtartalom, sikér, fehéije vizsgá­latra), • esésszám-mérő, • hektoliter-súly mérő • A telephely kerítéssel körülhatárolt és napi 24 órás őrzésre megoldott legyen. • Deszkafalazat, hullámpala oldalfal, műanyag bárminemű alkalmazása határoló épületként nem fogadható el. • A nyílászárók szerkezetileg beépítettek és zárhatók legyenek. Iktatószám: ARH: ...../1999. ( az ARH tölti ki) 2. számú melléklet PÁLYÁZATI LAP az FVM-ARH 2. számú pályázati felhívásához 1. A pályázó adatai: Adószáma (azonosító jel):.................................................................................... Neve:.................................................................................................................... Postacíme:............................................................................................................ Helység:............................................................................................................... Utca:....................................................................................................Házszám: Irányítószám:...................................................................................... Telefon:...............................................................................................Faxszám:. 2. A pályázat ügyintézőjének adatai: Neve:.................................................................................................................... Telefon:...............................................................................................Faxszám:. 3. Felajánlott raktárterek adatai: Cím* Kapacitás (tonna) Tárolótér típusa” Be-, kitároló kapacitás (tonna/óra) Vagonrakási lehetőség*** Közúti mérleg méréshatár (tonna) 1. 2. * a tárolótér pontos címe, ** síktároló, acélsiló, betonosító stb., *** ha vagonrakásra a telepen van lehetőség, úgy ide 1-est, ha a telep 5 kilométeres körzetében van lehetőség, úgy 2-est, ha pedig 5 kilométeren túl, úgy 3-ast kérünk ebbe a rubrikába beírni! 4. Tudomásul veszem, hogy valótlan adatok közlése a pályázatból történő kizárást vonja maga után. Dátum:.................................................... Cégszerű aláírás Melléklet: a pályázati felhívás 2. e/ pontja szerinti közraktári igazolás. D. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom