Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-03 / 153. szám

1999. július 3., szombat Körkép 9. oldal Mi valójában a Plútó? A Plútónak soha sem volt könnyű dolga. Naprendszerünk kilencedik, legtávolabb keringő bolygója valójában egy mínusz 230 fokos gázgolyó. Csak hosszas keresés után fe­dezte fel 1930-ban egy amerikai csillagász. A Plútó akkor mindjárt kiér­demelte a különc címet. Nap körüli pályája ugyanis any- nyira „görbe”, hogy különös módon néha beljebb kerül a Neptunusznál. Átmérője alig 2200 kilométer, s ezzel ab­szolút törpének számít test­vérei sorában. Még a mi Holdunk is másfélszer na­gyobb nála. Ezzel szemben van egy hozzá képest óriásira nőtt kí­sérője, holdja, a Charon, amelyet nem egészen hét nap alatt kerül meg. Mindeme különcségek arra a meggyő­ződésre juttatták a Nemzet­közi Csillagászati Társasá­got, hogy a Plútót ne tekint­sék, sőt ne is nevezzék igazi bolygónak. A Társaság egyik jeles képviselője a közel­múltban azt javasolta, hogy Plútó helyett legyen a neve csupán Neptunuszon Túli Objektum (NTO). Ez azt je­lentené, hogy a Plútó nem lenne többé Kilencedik Bolygó, hanem csak egy­szerű, legfeljebb első számú NTO. Akad olyan tekintélyes csillagász, aki a Plútót saját kutatási szakterületére, a planetoidák és aszteroidák táborába kívánná átminősí­teni. Ebben a társaságban azonban a Plútó már koránt­sem viselhetné az egyes sor­számot, hanem mondjuk a 10 ezrest. Végül a legtöbb asztro- nómus esztelen vitának tartja az egészet, mivel mindmáig nincs elfogadott, pontos meghatározás arra, mi is a bolygó, de az viszont elfo­gadott, hogy a nagyság nem perdöntő. A Föld például na­gyobb bolygónak számít. De mondjuk, a Jupiterhez ké­pest? Átépítik a londoni Wembley-t? A berlini Reichstag üvegkup­olája révén különösen is­mertté vált brit sztárépítész, a néhány nappal ezelőtt lorddá ütött Norman Foster legújabb terve: átépíti a londoni Wembley-stadiont. Lord Foster alighanem rémálmában sem számolt ak­kora tiltakozási hullámmal, mint amekkorát elképzelése keltett a szigetország focira­jongóinak körében. A merész ötleteiről és megoldásairól vi­lághírű mérnök a közelgő új évezred igényeinek megfelelő sportlétesítménnyé akarja va­rázsolni az 1923. április 23-án fölavatott stadiont. A világ­hírű aréna befogadóképessé­gét tizenkilenc ezerrel, vagyis csaknem százezer szemé­lyesre szeretné növelni. Ezzel az építmény tömege a mosta­ninak pontosan kétszeresére növekedne és teljesen meg­változtatná Észak-London sziluettjét. De ami a legelképesztőbb, eltüntetné a bejárat két, or­mótlan tornyát, a „fociszen­tély”, a világot magával ra­gadó angol találmány, a fut­ball jelképét. Lord Foster nem kevesebbet tenne ezzel, mint lenyakazna két szent tehenet. És közben kihívná maga ellen a sorsot, legalább is a hagyo­mányokhoz foggal-körömmel ragaszkodók elkeseredett el­lenállását. Csakhogy az épí­tőművész kiváló taktikus is, választást ajánl. Azaz: köny- nyű építőanyagokból formált két építményt, amely a torony illúzióját kelti. Az alternatíva, hogy a stadionhoz vezető út mentén épül két üvegtorony, amely ugyancsak jelképe ma­radhatna a létesítménynek. Lord Foster nem rejti véka alá a véleményét, hogy szerinte a tornyok „holt térségek”, ame­lyek egyáltalán nem felelnek meg a kornak, lényegtelen külsőségek. A minden új iránt fogékony sportminiszter, Tony Banks is a stadionhoz ragasztott tolda­léknak minősítette az ikertor­nyokat. Erre aztán a hatalmas példányszámú The Sun cím bulvárlap is sorompóba lépett, és akciót kezdett: "Mentsétek meg a tornyokat!" címmel. Tom Watt, a Wembley sta­dion krónikása ekként véle­kedett Sir Norman terveiről: az ikertornyok a világ legis­mertebb focijelképei. Ha eltá­volítanák őket, annak körül­belül ugyanolyan hatása lenne, mintha elhagynák az arany M-et a McDonalds cé­géréből. Winnettou utódai Világszerte kevesen tudják, hogy csak 75 évvel ezelőtt fogadta el az amerikai kongresszus az in­dián állampolgársági törvényt. Az 1924-ben érvénybe lépett jog­szabály ünnepélyesen kimondja: ,.minden indián, aki az Egyesült Államok területén él, ezután au­tomatikusan hazánk állampol­gára”. Kivételek persze már ko­rábban voltak. Bizonyos érdeme­kért a rézbőrűek régebben is megkaphatták az állampolgársá­got. Az első világháborúban har­colt amerikai fegyveres erők in­dián veteránjai ebbe a kategóri­ába tartoztak. Az ember azt hinné, Winnettou utódai kitörő lelkesedéssel üdvözölték az ál­lampolgárságot, de nem így tör­tént. A rézbőrű törzsek főnökei és törzsi tanácsai ünnepélyesen ki­nyilatkoztatták: ők nem kegy­ként, hanem újabb csapásként fogják fel az új helyzetet. Szerin­tük az állampolgársági törvény nem jelentett mást, mint azt, hogy az őslakosságot egy „idegen kormány” fennhatósága alá ren­delték. Éppen egy évtizeddel a törvény elfogadása után egyes indián vezetőknek sikerült elér­niük, hogy bizonyos rezervátu­mok és etnikai csoportok valami­féle autonómiát kaptak. Jelenleg mintegy kétmillió in­dián él az Egyesült Államokban, és további tízmillió amerikainak folyik indián vér (is) az ereiben. Az a kétmillió összesen 542 (!) törzshöz és kisebb-nagyobb nép­csoporthoz tartozik. A két legna­gyobb az egyenként 300 ezres navajó és cherokee közösség, a legkisebb törzsnek 44 tagja van. Az elmúlt háromnegyed évszá­zad fontos fejleménye, hogy a törvénynek hosszabb távon nem­csak politikai, de gazdasági kö­vetkezményei is voltak. Számos törzs megkapta a területén talál­ható természeti kincsek kiakná­zásának jogát (idegenforgalomtól kezdve a bányászatig). A MATÁV, Magyarország | vezető távközlési szolgáltatójának 2* * ajánlatkérése i A MATÁV Rt. Ingatlan Igazga- 1. Hajdúszoboszló, Ady E. u. 33. tósága nyílt versenyben lakóház, udvar kívánja értékesíteni egyes Telek: 1 585 nF ingatlanait. A pályázatot 1999. július 12-ig Épület: 417 m2 Kikiáltási ár: 18 000 E Ft kell zárt borítékban elküldeni az 2. Nagykálló, alábbi címre: Szabadság tér 13. MATÁV Rt. műszaki épület Ingatlan Igazgatóság Telek: 31 m2 Vagyongazdálkodás Épület: 31 m2 1253 Budapest, Pí. 55 Kikiáltási ár: 150 E Ft Az ajánlatok beérkezésétől 3. Nyíregyháza, számított 30 napon belül érté­Széchenyi u. 24. keli, és több ajánlat esetén iroda+lakás kitűzi a versenytárgyalás idő­Telek: 1 501 m2 pontját, amelyről a pályázókat Épület: 554 m2 levélben értesíti. A versenytár­gyaláson való résztvétel telté­Kikiáltási ár: 22 000 E Ft tele a kikiáltási ár 10%-át 4. Szolnok, Baross u. 14. kitevő bánatpénz befizetése az iroda, raktár értesítéshez mellékelt Telek: 520 m2 postautalványon. Épület: 288 m2 Kikiáltási ár: 9 800 E Ft Az eladó fenntartja annak lehetőségét, hogy: egyes ingatlanoknál a vételár meglétéről banki igazolást kérjen; nem megfelelő ajánlat esetén a versenyt eredmény­telennek nyilvánítsa. Részletesebb információ a 457 4202 telefonon kapható. Egymás közt |)L I MATÁV 5 Az apróhirdetések szövegét minden esetben a hirdető' ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. INGATLAN KŐTELKEN, gaz­dálkodásra is alkal­mas területen családi ház eladó! Telefon­szám: 56/420-296. ♦101* ______________ « SZOLNOK belvá­rosában műemlék jel­legű utcaképpel és belmagassággal ren­delőnek és irodának is alkalmas négyszo­bás, 2 fürdőszobás, kétszintes, alápincé­zett, 140 nr alapterü­letű házrész eladó. Érdeklődni: 20/9592- 587 telefonszámon. *143*____________________ S ZANDASZŐLŐS frekventált részén 2668 m2-es telek eladó. Érdeklődni: 17 óra után az 56/341-238-as telefonszámon. «146» a 2,5 vagy 3 szobás lakást vásárolnék Szolnokon december végi részletfizetéssel. Telefon: 06-30/219- 7427. »218*_____________ E LADÓ szolnoki bel­városi 3 lakásos ház­ban, II. emeleti, 110 m2-es, háromszobás lakás. Telefon: 56/378-098. *26i* SZOLNOKON, az Alma utcában meg­kezdett építkezés, 50 m2-es összkomfortos házzal eladó. Érdek­lődni: 56/241-024. *265* SZOLNOKON, a Ta­bánban kertes családi ház eladó. Telefon: 20/9693-305. *102» «SZÉCHENYI-la- kótelep piacán jól üzemelő, saját tulaj­donú ITAL- DO­HÁNY DISZKONT sürgősen eladó. Tele- fon: 60/386-692. »271» aSZOLNOKON, Botár úton 63 m2-es lakást vásárolnék. Te­lefon: 56/430-071. ♦322*____________________ S ZOLNOK, Barack út 23. szám alatti 2.5 szobás kertes ház el- adó. 56/411-943. *339* PUSKÁS körúti föld­szinti, 2 szoba hallos, gázos lakás eladó. Irányár: 3.5 millió. Érdeklődni: 56/426- 578. *370*______________ a KUNMADARASI üzleti övezetben 22 ha hosszú távra bérbe adó, 4-es autóút mel­lett. Telefon: 1-319- 4737. *393»_____________ a KISÚJSZÁLLÁS központjában 3 szo­bás, gáz- központi fű- téses, nagy családi ház eladó. Érdeklőd- ni: 59/322-472. »403« SZOLNOK belváro­sában ül. emeleti, 90 m2-es társasházi lakás + garázs eladó. Ér­deklődni: 06­30/9282-423. Irányár: 7.2 millió Ft. *417* SZOLNOKON, Ma­dách úti társasházban 100 m2-es belső udvar­ra néző lakás garázzsal, azonnal beköltözhető­en eladó. Érdeklődni: 60/487-345. *427» ABONYBAN, köz­ponthoz közel 1 szo­bás, összkomfortos házrész előkerttel + veteményes kerttel 1.3 millió Ft irány­áron eladó. Érdeklőd- ni: 56/426-771. *431» HOLT-ZAGYVA mellett, Tapló úton hangulatos, igényes belső kivitelezésű, komfortos üdülő nagy fedett terasszal, 220 négyszögöl gyönyörű parkkal 2 millió Ft irányáron eladó. Érdek- lődni: 56/426-771. »432« «SZOLNOK „Ró­zsadombján” 1113 négyzetméteres, össz- közművesített, sarok­telek eladó. Érdek­lődni lehet: 56/436- 174, vagy 30/9252- 811. *442*______________ T ISZAFÖLDVÁR, Aranyhegy 24. sz. alatti 2 szobás csalá­di ház, kerttel eladó. Nyaralónak is meg­felelő, villany, víz, gáz van. Homoki vasútállomáshoz kö­zel, azonnal beköl­tözhető. Érdeklődni: 53/363-582 du. 4 órától, vagy 56/424- 231 este. *452* »MÁTYÁS király úton I. emeleti, 56 m2-es, gázos, felújí­tott lakás eladó. Ér­deklődni: 56/371- 283 telefonszámon. *444* SZOLNOK legjobb helyén, (Rózsa utcá­ban) 5 szobás, össz- közműves családi ház szeptemberi beköltö­zéssel eladó. Telefon: 20/9355-720 18.00- 21.00-ig, 20/9214­265. *450* RÁKÓCZIFALVÁN, Damjanich út 11. alat­ti, kétszobás, össz­komfortos, gázos, te­lefonos családi ház 235 négyszögöl kert­tel sürgősen eladó. Irányár: 2.800.000 Ft. 56/440-318, egész nap. *455* INDÓHÁZ úton 68 négyzetméteres, II. emeleti lakás eladó. Érdeklődni: 56/421- 135-ös telefonszá­mon. *457* SZOLNOKON, a Bercsényi utcában két család részére is alkalmas 355 m2-es telken lévő 80 és 40 m2-es külön bejára­tú, gázfűtéses ház el­adó. „Ősz-184334” jeligére a kiadóba. *465* SZOLNOK, József Attila úton, V. emele­ti, 1 + 2 fél szobás, összkomfortos lakás eladó. Érdeklődni: 56/425-927. «467» SZOLNOKON, vas­útállomásnál 77 (94) m2-es, IV. emeleti + tetőtéri lakás eladó. Érdeklődni: 56/342- 129. *468* SZOLNOK, Város­major úton, 1,5 szo­bás, IV. emeleti, gáz­fűtéses lakás garázs- zsal eladó. Érdeklőd- ni: 56/425-927. «471» 2 SZOBÁS, 54 m2-es, erkélyes, IV. emeleti lakás 2.900.000 Ft-ért eladó Szolnok, Pus­kás T. krt. 4.4/3. *473* «ABONYBAN, Szamuely út 8. szám alatt 763 m2 ingatlan eladó vagy minden megoldás érdekel. Szolnok, Hajnóczy út 42. alatt 1200-as Lada eladó. Érdeklődni: 56/376-306. *48o* « ELADÓ Szolno­kon, Orosz György úton 3 szobás, vízórás, 69 m2-es lakás. Családi ház érdekel sima cse­rére. Előnyben Nyúl út, vagy a Pletykafalu és környéke. Irányár: 2.300.000 Ft. Érdek­lődni: 56/428-727,06- 20/9768-343. *589» ELADÓ Szolnok, Sza- páry úton 78 m2-es, komfortos lakás. Ér­deklődni: este 56/379- 866-os telefonszámon. *593* SZOLNOK belváro­si, 954 m2-es telken családi ház eladó. Ér­deklődni: 20/9683- 002 telefonszámon. *600* «SZÉCHENYI ltp. Győrfly út 4 emeletes­ben, 2. emeleti, 2 szo­ba, étkezős lakás eladó. Érdeklődni: 06­20/951-8211, illetve 19 órától 56/376-858. »609» MARTFŰN 2 szobás, szövetkezeti lakás el­adó. Telefon: 56/450- 252. *6i5* ASZTALOS szak­munkás, faipari gép­munkás jelentkezését várjuk. Fizetés gya­korlattól függően 150-250 Ft/óra. Ál­landó egymú'szakban 7-15.30 óráig. Érdek­lődni lehet: Szolnok, Véső u. 20. *620* JÁRMŰ X. M_ G. Trans Holding Group Eredetiség vizsgálat k 0RFK. eng. alapján $ anyagi garanciával. Szolnok, Ady E. út 25/A. Bejelentkezés: 56/411-108 AUTO-CLEAR 2000 Kft. »GARANTÁLTAN sérülésmentes Opel Tigra eladó. Érdek­lődni: 06-20/9-525- 823. *103* »SAMARA gépko­csik eladók: 6 éves, 18 hónap műszakival és 10 éves 15 hónap műszakival. Telefon: 30/9950-929. «378« »353-as Wartburg ’86-os, 2000. június 24-ig műszakival, áron alul sürgősen el- adó. 56/337-074. »397» FIAT Regata kombi 1.9 D jó állapotú el­adó. Telefon: 56/428- 784. »429» ______________ « BMW E-30-as, 1985-ös, sok extrával eladó. Kisebb cserét beszámítok. Érdeklőd- ni: 56/425-390. »433* « HONDA Cross 125 eladó 50 cm3-es dokumenttel. Tele­fon: 56/424-686. *439* » 83-as, 1200-as La­da kitűnő állapotban, 3 db 50 köbcentis Su­zuki robogó eladó. Ér­deklődni: 59/355-717, Tar Zoltán Abádsza- lók, Bem út 16. «449» LADA 1500 S’95-ös, törésmentes, gyári ál­lapotban magánsze­mélytől eladó. Irány­ár: 645.000 Ft. Tele­fon: 06-20/9855-240. »454« ____________________ « ELADÓ VÁZ 2103- as Lada, 1980-as évjá­ratú, 2000. novembe­rig műszakiztatva. Ér­deklődni lehet: 56/477-083-as, vagy 06-30/9-227-520-as telefonszámon. *48i* TRABANT 601,’83- as évjáratú, 2000. szeptemberig műsza­kival, sürgősen eladó. Érdeklődni: 20/9507­913. *489*______________ « IFA V50 L pony­vás, újszerű állapot­ban eladó, vagy ugyanilyen állapotú billenős Ifára cserél­hető. Érdeklődni: 57/456-569. *590* GÉPEK 80-AS MTZ, panorá­mafülkés és karboro- bot kazán jó állapot­ban eladó. Érdeklőd­ni: este 76/449-161. *334« ____________________ F M-70-ES erőgép fű­kaszával eladó. Szol­nok, Barack út 23., 56/411-943. *34i* « ELkON S-300-as, monitoros autódiag­nosztikai műszer, nagyteljesítményű elektromos zsírzógép, porlasztó csúcsmérő és melegvizes gőzbo­rotva eladó. Érdek­lődni: 06-20/9136- 683-as telefonon. »430» CLAAS ROLLANT bálázó, újszerű álla­potban eladó. Telefon: 30/9-670-339. *486* ADÁSVÉTEL »VÁSÁROLNÉK 300 tonna repcét és 200 tonna naprafor­gót. Telefon: 48/352- 380. «104*___________ S AVANYÍTÓSOK, figyelem! Kordonos uborka nagytételben folyamatosan kapha- tó. 56/481-340, «507» «KÉT naponta 10 mázsa uborka eladó Fegyvemeken. Tele­fon: 56/481-812. *509* * ÚJ Pentium számí­tógép garanciával, kedvező áron eladó. Érdeklődni: 57/460- 390,30/789-762. »606» ■ ELADÓ Fallt mas­ter 4 személyes, 600 kg súlyú lakókocsi elősátorral. Irányár: 180.000 Ft. Érdeklőd­ni: 56/353-819-es, vagy 06-20/917- 9872-es telefonszá­mon. *611* VEGYES «HASZNÁLTRU­HA kereskedőknek kí­nálunk pólót, rövid­nadrágot, melltartót, farmert, melegítő al­sót, gyermekruhát, stb. bálában kiszerel­ve, vagy válogatási le­hetőséggel. Telefon: 06-30/9-984-735. *105* «SZOLNOKI busz- pályaudvar környé­kén garázst bérelnék. Érdeklődni: 14 óra után, 56/410-589-es telefonszámon. »478« SZOLNOKON raktá­rozásra, egyéb tevé­kenységre alkalmas 100 m2-es helyiség ki­adó, önálló fűtéssel és szociális helyiségek­kel. Telefon: 56/230- 152, 20/9845-172. *500* Az 0MMI Szolnoki Vetőmagfelügyelősége Szolnok, Dózsa Gy. úti 5/a. alatti irodaházában t két irodahelyiséget i bérbead. • Érdeklődni: 56/422-103 telefonszámon. jggfrfe SÁNDOR SERVICE « márkakereskedés és szerviz 5310 Kisújszállás, Közraktár út 4. Telefon: 59/321-134. Tel./fax: 59/322-300 r

Next

/
Oldalképek
Tartalom