Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-28 / 174. szám
2. oldal Körkép 1999. július 28., szerda Három hónapos szolgálat? Simicskó István, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának alelnöke szívesen látná, ha a haderőreform megvalósítására létrehozott, stratégiai felülvizsgálatot folytató bizottság munkájában egy fideszes képviselő is részt vehetne. A Fidesz politikusa kedden elmondta: elképzelhető, hogy már a szerdai bizottsági ülésen felveti ezt az ötletet. Elképzelése szerint a megfigyelői státussal rendelkező személynek természetesen tájékoztatnia kellene a testületet.- A stratégiai felülvizsgálatot végző bizottság munkájában való részvétel rendkívül fontos lenne, hiszen így közvetlenül is információkhoz juthatna a honvédelmi bizottság - vélte. A bizottság feltételezhetően áttekinti azt a lehetőséget is, hogy középtávon egy teljesen NATO-kompatibilis, korszerűen felszerelt professzionális hadsereg jöjjön létre. Ennek kapcsán meg lehet vizsgálni a három hónapos sorkatonai szolgálat lehetőségét is - mondta Simicskó István.- A Fidesz szerint a hazafias nevelés és az alapvető katonai ismeretek oktatása miatt fontos, hogy az egészséges fiatalok alapkiképzésben részesüljenek. Ez a kiképzés valószínűleg nem vesz igénybe még hat hónapot sem. A testület tehát bizonyosan meghatározza majd: mekkora az a minimális időtartam, amely alatt megfelelő alapkiképzésben lehetne részesíteni a fiatalokat - mondta. Barak nem akar egyoldalú változtatásokat Clinton: „Legyen béke már” Ehud Barak izraeli miniszterelnök egyértelműen értésre adta, hogy a Wye Plantationben megkötött békeszerződést nem lehet egyoldalúan megváltoztatni. Barak nem zárja ki egy, a palesztin fél által is elfogadható átmeneti megoldás lehetőségét, noha a palesztin tárgyalók rendszeresen elutasítják a javaslatot. Ők mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy Izrael adja jelét a béke-megállapodás teljesítésének. Az izraeli parlament illetékes bizottsága három évvel meghosszabbította a Gázai övezet és Ciszjordánia megszállt területein bevezetett rendkívüli állapot hatályát. Ennek alapján a katonai hatóságoknak továbbra is jogukban áll, hogy őrizetbe vegyenek polgári személyeket, biztonsági indokokra hivatkozva elkobozzanak földeket, korlátozzák a személyek és az anyagi javak mozgását. A törvény egyúttal lehetőséget ad azonban arra is, hogy egyharmadával csökkentsék azoknak a palesztin foglyoknak a börtönbüntetését, akiket Izrael biztonságának veszélyeztetése miatt ítéltek el. Clinton amerikai elnök levelet írt Háfez Asz- szad szíriai államfőnek - arra kérve az arab állam vezetőjét, hogy Damaszkusz tegyen lépéseket az Izraellel való béketárgyalások felújításáért. Moszkva törlesztene Sztyepasin nyitott Oroszországot ígért Szergej Sztyepasin azt ígérte Washingtonban, hogy becsületes, nyitott és a befektetéseket ösztönző Oroszországot épít, amely soha nem tér vissza kommunista múltjához, vagy hideg- háborús politikájához. Az orosz miniszterelnök az amerikai üzleti körök legbefolyásosabb képviselői előtt mondott beszédében leszögezte, hogy semmilyen politikai vagy katonai válság sem veti vissza Oroszország és az Egyesült Államok kapcsolatát a hideg- háborús időkre jellemző szintre. Az orosz kormányfő washingtoni látogatásának az a legfőbb célja, hogy új életet leheljenek a gazdasági és technológiai együttműködés összehangolására hivatott amerikai-orosz kormányközi bizottságba, illetve felvegye a személyes kapcsolatot a testület másik társelnökével, Al Gore amerikai alelnökkel. A hivatalos tárgyalásokon a fegyverzet-ellenőrzés és a leszerelés kérdéseitől kezdve a koszovói válságon keresztül a gazdasági és technológiai együttműködés fejlesztéséig számos összetett kérdéskör szerepel napirenden. A washingtoni út szerdai programjában a Nemzetközi Valutaalapnál arról a 4,5 milliárd dolláros hitelről esik majd szó, amelyre Oroszországnak mindenképpen szüksége van adósságai törlesztéséhez. Sztyepasin megerősítette, hogy országa kész a szovjet időkből örökölt kötelezettségek teljesítésére, bármilyen nehéz is lesz. Adakozik az ország lakossága Akciók a károsultak megsegítéséért Dr. Bakondi György, az ár- és vízkár sújtotta területek helyreállítási és újjáépítési akcióprogramjának kormánybiztosa tegnapi sajtótájékoztatóján összegezte: az utóbbi hetek ár- és belvizei, továbbá viharai által okozott károk értéke eléri a 33 milliárd forintot. A folyamatosan gyarapodó keret felhasználása már megkezdődött. A kiürült vis maior kassza 2,5 milliárd forintos feltöltésére - kormánydöntés révén - már az elmúlt héten sor került. Azóta magánszemélyektől és cégektől egyaránt sorra érkeznek a küldemények. Sokan ajánlanak fel pénzt és nem kevesen osztják meg például élelmiszerkészletüket, bútoraikat, ruháikat, ágyneműiket, építési anyagaikat a rászorultabbakkal. Van, aki adományát egyenest a bajba jutott szomszédhoz viszi, és van, aki a szétosztását a polgármesteri hivatalra bízza. A készpénzt a Magyar Vöröskereszt ( MKB 10300002-20329725- 72273285) és a Máltai Szeretetszolgálat (ABN AMRO 10201006-50051599) árvízi számlaszámán fogadják. Folyamatosan ég az ingyenes tanácsadást kérő zöld vonal, a 06-80- 433-343-as telefon. A megyei helyreállítási és újjáépítési bizottságok, a polgári védelmi ügyeletek telefonos és faxforgalma szintén hatalmas. Bakondi György a továbbiakban elmondta: a felmérés megállapította, hogy 14 megyében mintegy 200-220 településen 14-15 ezer épületet ért az elemi kár. A házak többségét általában nem csekély összegből fel lehet újítani, ám több mint egy- tizedét újjá kell építeni. Soksok ezer család képtelen arra, hogy hirtelen reászakadt gondját anyagiak híján önerőből rendezze. Ez az oka annak, hogy a kialakult helyzet kormányzati beavatkozást és támogatást igényel. A Helyreállítási és Újjáépítési Bizottság tagja az Országos Cigány Önkormányzat is. Farkas Flórián, az OCÖ elnökétől megtudtuk: az önkormányzat Szociális Építő Közhasznú Társasága az érintett megyék közgyűléseivel, valamint alvállalkozók és saját kivitelezők közreműködésével vesz részt a munkálatokban. Egyebek mellett adaptálható típusterveket bocsát az építkezők rendelkezésére, és közreműködik azok mielőbbi engedélyeztetéséhen, kivitelezésében is. (cs) Helyszíni bírság - a rendőr mérlegelhet A rendőr a helyszíni bírság összegének megállapításánál az elkövetés módja és az adott körülmények mellett az illető szociális körülményeit is figyelembe veheti - nyilatkozta lapunknak Galambos László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetője. A napokban a Budapesti Rendőr-főkapitányság ajánlást fogalmazott meg a fővárosi közlekedési rendőrök számára arról, hogy egyes szabálysértési esetekben milyen mértékű helyszíni bírságot állapítsanak meg. A budapesti gyakorlatban például ittas vezetésért nyolc-tízezer, szabálytalan mobiltelefon-használatért ötezer, gyalogos szabálysértésért kettő-négyezer forintra büntethetik az elkövetőt. Galambos László, az ORFK illetékes osztályának helyettes vezetője lapunk kérdésére elmondta: egyelőre ilyen ajánlást a vidéki rendőrök számára nem készítenek. Ez a megyei illetékes szervek feladata. Az sem lenne szerencsés, ha a budapesti gyakorlat terjedne el az ország valamennyi régiójában, hiszen a terület sajátosságaitól kezdve, a közlekedésbiztonsági feltételeken keresztül, az adott településen élők szociális körülményeiig sok minden befolyásolhatja a büntetési tétel nagyságát. Ha például a rendőr megkérdezi a szabálytalanul közlekedőtől, hogy mennyi a havi jövedelme, hány gyereke van, biztosak lehetünk benne, csupán a büntetés nagyságát befolyásoló tényezőkre kíváncsi. Áz más kérdés, hogy erre senki nem köteles válaszolni, vagy többnyire mindenki azt mond, amit akar. Az ajánlástól azonban akár minden esetben eltérhet a helyszínen intézkedő rendőr, ugyanis a szabálysértési törvény felhatalmazza őt arra, hogy a jogszabály adta kereteken belül meghatározza a bírság összegét. Amiatt senki sem tehet majd feljelentést, hogy az ő esetében nem a leírtak alapján járt el a bírságot megállapító rendőr - hangsúlyozta az osztályvezető-helyettes. A helyszínen kivethető összeg jelenleg kétszáztól tízezer forintig terjedhet. Az ORFK munkatársa elmondta, azért kellett a felső határértéket megemelni, mert korábban az intézkedő rendőrnek szinte semmi differenciálási lehetősége nem volt. Azzal kapcsolatban, hogy szeptembertől valószínűleg csak csekken lehet majd befizetni a helyszíni bírságot, az osztályvezető-helyettes közölte: már javában folynak a jogszabály-előkészítő intézkedések, ám egyelőre biztosat még nem mondhat. Arra azonban bizonyosan megoldást kell találni, hogy a jövőben ne halmozódhasson fel egy-egy szolgálatot teljesítő rendőrnél akár több százezer forintot is meghaladó pénzösszeg. (h. gy.) Belföldi hírek / Érdekegyeztetés A MÁV vezetése egy-két napon belül dönt a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) újbóli összehívásának időpontjáról - közölte Domokos Lajos MÁV-szóvivő kedden. Elmondta: a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) kezdeményezi a VÉT újbóli összehívását. Erről a szak- szervezet kedden faxon tájékoztatta a MÁV vezetését. A VDSZSZ július 30-át javasolja az ülés időpontjának. A vasúttársaságnál várhatóan egy-két napon belül döntenek az időpontról. Pénzszűkében az idősotthonok Újabb összegek szükségesek ahhoz, hogy az ország különböző településein, sok esetben a célnak nem megfelelő épületekben, ideiglenes engedéllyel működő idősotthonok az év végi határidőig teljesítsék a jogszabályban előírt feltételeket ahhoz, hogy végleges engedélyt kapjanak - derült ki az állampolgári jogok országgyűlési biztosának vizsgálatából. Gönczöl Katalin kedden Budapesten elmondta, hogy tavasszal hat/ önkormányzati fenntartású otthonban vizsgálódtak. MSZP-s bírálat A gyógyszeráremelés mintegy ötmilliárd forinttal növelte a lakosság terheit - mondta a szocialista frakció keddi sajtótájékoztatóján Schvarcz Tibor képviselő. A szocialisták szerint a Fidesz vezette kormány egy évének tapasztalatai alapján az egészségügy és az agrárium verseng a kudarcágazat címért. Kétszáz menekült Több mint kétszáz, a harmadik világból a zöldhatáron át illegálisan érkezett menekültet fogtak el kedden a rendőrök, együttműködve a határőrökkel Dunakeszi határában - a volt alagi állami gazdaság területén -, egy napraforgótáblában. A menekültek között vannak asszonyok, gyerekek s néhány beteg is, akiket feltehetően a hosszú út megpróbáltatásai viseltek meg. Vádemelés Energol-ügyben Többéves nyomozás és vizsgálat után az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) a napokban vádemelési javaslattal él az Energol Rt. ügyében - jelentette be tegnap az ORFK. A nyomozás eredményeként a rendőrség összesen hét személy ellen nyújt be vádemelési javaslatot különböző bűncselekmények - rossz minőségű termék forgalomba hozatala, többrendbeli adócsalás, valamint csalás, közokirat-hamisítás és devizagazdálkodás megsértése bűntett - elkövetésének alapos gyanúja miatt. Külföldi hírek Borisz Jelcin visszatért Moszkvába Megszakította szabadságát és visszatért a Kremlbe a nagy hőség miatt Borisz Jelcin. Az orosz elnök hétfőn - egy héten belül másodszor - orvosi rutinvizsgálaton esett át. A pápa oltárra emelné Teréz anyát Megkezdődött hivatalosan is Kalkuttai Teréz anya boldoggá avatási eljárása. A Nobel-békedíjas apáca munkásságára vonatkozó tanúvallomásokat hallgatnak meg, és áttanulmányozzák a követői által készített életrajzi anyagot. Henry Sebastian D’Souza kalkuttai érsek szerint nem lehet tudni, hogy mikor emelik oltárra a világ szegényeinek megsegítőjeként tisztelt szerzetesnővért, „de a pápa szándékai és hívők millióinak kívánsága szerint hamar sor kerülhet rá.”. Erdélyi magyar festőnő halála Elhunyt Ferenczy Júlia kolozsvári festőművész, a kortárs erdélyi magyar festőművészet kiemelkedő alakja. 91 éves volt. Ferenczy Júlia a Barabás Miklós Céh fiataljainak „Tizenötök” néven ismertté vált művészcsoportjával lépett először a közönség elé 1939-ben. Azóta művei számtalan romániai és külföldi kiállításon szerepeltek. Művészi munkásságának elismeréseként 1996- ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. A Magyar Nemzeti Galériában mintegy 30 műve található. Betörtek a belgrádi Malév-irodába Kirabolták ismeretlen tettesek kedden a magyar légitársaság képviseletét, bár a hírt jugoszláv belügyi források nem erősítették meg. Információk szerint a betörők több ezer dollárt és márkát vittek magukkal. A belgrádi Malév-iroda kedden többszöri próbálkozás ellenére sem bizonyult telefonon elérhetőnek. Az iráni elnök diákok körében Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási vezetője hétfő este találkozott a teheráni egyetem diákjainak képviselőivel - közölte kedden az iráni rádió. Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek: • szerelemről, • bánatról, • boldogságról valamint sok más érdekes olvasnivalót is tartalmaz