Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-27 / 173. szám
1999. július 27., kedd Sport 9. oldal Gösser-kupa korosztályos teniszverseny Szolnokon Szecsei Jóska leadta a szerelését a Véső utcában Külföldi résztvevőkkel A már hagyományosnak mondható országos ranglistapontszerző versenyt az idén októberről júliusra hozta előre a rendező SZUSE. Nem véletlenül, hiszen e viadal a nyár derekán a keleti országrész egyesületei részére kiváló erőfelmérőt kívánt biztosítani a korosztályos magyar bajnokság előtt. A SZUSE versenyzői számára különösen fontos volt a hét végi seregszemle, hiszen Csútár Kornél Kitzbühelben Európa legjobb 15 éveseivel mérkőzik a jövő héten, Németh Csaba a franciaországi Ancyban a 13 esztendősök nem hivatalos világversenyén szerepel a magyar válogatott tagjaként augusztus elején. A szolnoki verseny rangját növelte, hogy kényszerűségből több újvidéki teniszező Szegeden készül, így aztán ők is eljöhettek a Tiszaligetbe. Közülük a gyermekválogatott Lukács két korosztállyal feljebb a teljes serdülő leánymezőnyt megtréfálva nyert. A hazaiak közül a serdülőknél Kirják Gergő harmadik lett, Németh Csaba saját korosztályában a második helyet szerezte meg, a felnőtteknél Csútár Kornél a legjobb nyolc között csak több mint kétórás mérkőzésen maradt alul a ceglédi férficsapat elsőpályása, Takács Sándor ellen. A legkisebbeknél Németh Tamás szerezte a hazaiak egyetlen aranyérmét. A szolnoki teniszezőknek, úgy tűnik, még nem nagyon ízlik a Magyar Tenisz Szövetség új, előny nélküli játékszabálya, amely kétségtelenül felgyorsítja a játékot. De, mivel egyenlőnél, miután csak egy ponton múlik a mérkőzés sorsa, annak súlya jelentősen megnövekedett. Kirják Gergő (SZUSE) a serdülőknél harmadik lett Strandlabdarúgó-tornák A homok fogságában Régiónk két településén is homokba fúrták lábukat a futball kedvelői. Jászapátin főleg megyei csapatok szerepeltek, míg Abádszalókon az 5. Borsodi Sör strandlabdarúgó országos bajnokság utolsó fordulójára került sor. Jászapáti-kupa A 30 ezer forint összdíjazású rendezvényre 13 csapat nevezett, s a jászberényi FC Vikto- rió-Pannonia Discó együttese 100 százalékos teljesítménynyel meg is nyerte azt. Az első napi selejtezők után körmérkőzéses rendszerben bonyolították le a négyes döntőt, melybe meglepetésre nem fért be a Jászapáti nagypályás csapata. Bekerült azonban a helyi Szivárvány és Bad Boys gárdája, valamint a jászkisériek. A technikás viktoriósok negyedik alkalommal nyerték meg az apáti tornát. Ezúttal második helyen a Szivárvány, a harmadikon Jászkisér végzett. A gólkirály Berkes László (Viktorió, 5) lett, míg a legjobb kapusnak Szántó Róbertét (Szivárvány) választották. Legközelebb augusztus 20- án rendeznek Jászapátin ho- mokfocitomát. A Tölgyes kemping-kupára 10-ig (30/9003-318) lehet nevezni. Renault Képe-kupa A július 31-i egri nagydöntő előtt Abádszalókon bonyolították le az 5. Borsodi Sör strandlabdarúgó országos bajnokság 6. fordulóját. Az ob másfél milliós összdíja- zása a 4+1-es bajnokság csapatai körében a legvonzóbb, s ezúttal is a teremben jeleske- dők hozták leginkább a mécseseket - az első három helyen ugyanis 4+1-es fővárosi csapat végzett. Az In Time Aramis a döntőben 2-0-ra győzte le a Cső Montage-t, míg a bronzcsatában a Rubeola fölényesen, 14- 1-re leiskolázta a Hajdú Volán együttesét. A torna gólkirálya Berecz Zsolt (Hajdú Volán, 6), legjobb mezőnyjátékosa Zsámár László (Rubeola), kapusa Hamos Csaba (Hooligans) lett. Hét végén Egerben a magyar öregfiúk válogatott, az Újpest, a Heves megyei, valamint a magyar médiaválogatott is pályára lép. M. G. Visszatér hazájába a szőke hátvéd Hat esztendő egy futballista életében nem jelenti a teljes pályafutást, legfeljebb egy olyan szakaszt, amelyre szívesen vagy keserűen gondol vissza az idő múltával. Szecsei József ’93-ban Törörkszentmiklósról igazolt a Szolnoki MÁV-hoz, a múlt pénteken aztán leadta a „szerelvényét”, hogy visszatérjen arra az állomásra, ahol „vonatra” szállt. A szőke hajú, nyurga védőjátékos Törökszentmiklóson, Bana János keze alatt serdült felnőtt labdarúgóvá, az NB III-as csapatban beállóst, baloldali védőt játszott. Megbízhatóságára, közösségi szellemére és nem utolsósorban töretlen lelkesedésétől hajtott futballteljesítményére hamar felfigyeltek a Szolnokon is.- Vígh Tibor edzősége alatt kerültem a Véső utcába, ahol hat év alatt közel százötven meccset játszottam. Voltak abban jók is, kevésbé emlékezetesek, de összességében kellemes emlékeket hagyok magam mögött - kezdte szolnoki történetének visszaidézését a keménysége miatt is tisztelt 33 éves labdarúgó.- Miért vált meg attól a csapattól, ahol neyet szerzett magának?- Lejárt a szerződésem, amellett úgy érzem, hogy NB I- es szinten már nehezen tudom összeegyeztetni a focit és a munkahelyi elfoglaltságomat. Kezdettől fogva a Mezőgépnél (ma CLASS Hungária Kft.) dolgozom, családommal együtt Miklóson lakom, és hát azt sem tagadhatom le, fizikailag sem vagyok már a régi.- Miklóson milyen szerepre számit?- Azt gondolom, a megyei I. osztályú csapatnak segíteni tudok még egy-két évig, aztán majd meglátom. Nem csak Porhanda edzőt, hanem a játékosok zömét is ismerem, vélhetően ők is szívesen veszik, ha soraikba lépek.- Mostani fejjel hogyan látja, annak idején ’93-ban megérte elhagynia az anyaegyesületét?- Természetesen, hiszen számos nagy meccsen játszhattam, akkor még a közönség sorai is sűrűbbnek látszottak, ; arról nem is beszélve, hogy mennyit tanultam az edzőktől. Közülük elsősorban Szatmári Jánosra és Rózsavölgyi Lászlóra gondolok vissza szívesen. Minden bizonnyal az egykori társak és edzők is hasonlóan vélekednek, mert Szecsei Jóska mindenkivel korrekt kapcsolatra törekedett. Még az ellenféllel is. Legfeljebb nem engedte, hogy gólt rúgjon. (néder) Erős emberek országos bajnoksága Páros(b)an igazán szép az élet A váci Duna-part adott otthont a második alkalommal megrendezett erős emberek országos páros bajnokságának. Egy évvel ezelőtt a szolnoki Ulviczki Mi- hály-Kövér Gyula kettős nyerte az ob-t, így címvédőként érkeztek az újabb viadal helyszínére. Rajtuk kívül még két páros képviselte megyénket: a csupán erre az alkalomra „sportágat” váltott junior válogatott súlyemelő, Borzi István és társa, Lungu Sándor, valamint a kunszenti Turai-Bíró duó. Ami még a vetélytársakat is meglepte, a hat számból ötben a tavalyi bajnokok diadalmaskodtak. Ulvicz- kiék egyből a nyitányon tudatosították mindenkiben, nyerni érkeztek Vácra, az öt darab 115 kg-os zsákot 52 másodperc alatt pakolták arrébb, míg legnagyobb riválisuk, az egyéni bajnokságot nyert Darázséknak 69 secundumra volt szükségük. Bár a kocsitartásban csak negyedikek lettek Kövérék, az a tény, hogy Borziék nyerték a „menetet”, vigaszt jelentett számukra. A teljes kamionszerelvény 20 méterre történő elhúzásában, a 350 kg-os gumiabroncs borogatásában, betonkoffer-cipelésben és a piramisjátékban aztán már nem ismerték tréfát a bajnokok, fölényes magabiztossággal végeztek az élen, megvédve ezzel tavalyi címüket. A végeredmény: 1. Ul- viczki-Kövér 9, 2. Loska- Márk (Debrecen) 16, 3. Da- rázs-Szentpéteri (Győr) 17.5, 4. Borzi-Lungu 21.5, ... 8. Turai-Bíró 46 pont. (géléi) Szumó, Magyar Nagydíj, Leányfalu Szolnokiak guggolnak a világ tetején Hollandiai, német és lengyel kitérő után Magyarországra érkezett a világhódító útjára indult Szumó Grand Prix. A II. amatőr Magyar Nagydíj otthona Leányfalu volt - ahol nemrég a hazai szövetséget is megalakították. A magyar válogatottat az eddigi GP-ken hárman képviselték, mégpedig a +115 kg-osok között: Rovnyai János (160 kg), a sportág hazai doyenje, valamint két szolnoki „hústorony”, a 150 kilós Lőcsei István és a 135 kilós Libor Dezső. A hazai viadalra azonban többen is övét kötöttek ágyékukra: az ifjabbik Rovnyai, Bodnár Gyula és Kovács Norbert a 85 kilóban, Balogh Tamás pedig a 115 kilósok között mérlegelt. Egyéniben az újoncok közül ifj. Rovnyai érte el a legnagyobb sikert, súlycsoportjában ezüstérmet szerzett, míg abszolútban Bodnár az előkelő 4. helyen végzett. Balogh, az idősebbik Rovnyai, Kovács és a derékfájdalmakkal küszködő Lőcsei viszont hamar „elszállt”, a tekintélyünkön esett csorbát Libor állította valamelyest vissza. A Szolnoki MÁV-Hozam sportolója a dobogó harmadik fokáig küzdötte fel magát. A csapatversenyben két háromfős egységet is indítottunk, de csak a „nehézfiúk” okoztak kellemes meglepetést. Pedig a Rovnyai-Lőcsei-Libor triónak nem tűnt könnyűnek a sorsolása, mindjárt a japánokkal kerültek össze. A vártnál köny- nyebben, 2:1-re győztünk, miképp a döntőbe jutásért a lengyelek ellen is. A döntőben viszont már a bolgárok sem jelentettek akadályt. így, történelme legnagyobb sikerét érte el a két szolnokival felálló magyar csapat, Nagydíj-győztesnek hirdették ki a mieinket - azaz: szu- mónagyhatalommá váltunk... Mészáros A MÁV-Hozam két „aranyhegye”: Lőcsei és Líbor FOTÓ: MÉSZÁROS Elhunyt Bay Béla Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Bay Béla, a magyar vívósport legendás, kiemelkedő személyisége. Vasárnapról hétfőre virradóra, 93. életévében érte a halál. Az olimpiai és világbajnokokat nevelő mestert az Ifjúsági és Sportminisztérium, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Vívó Szövetség és a BVSC saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. Duisburg Szabó Ákos 10. lett, ifj. Kohut Gábor gerincsérülést szenvedett a motorcsónak OSY-400- as kategória Európa-bajnoksá- gán a németországi Duisburg- ban. Id. Kohut Gábor elmondta, hogy az első futamban a rajtot követően az első fordítónál tömeges ütközés történt. Szabó Ákos eltörte az orrát, és a hajója is megsérült. Ifj. Kohut Gábor gerincében a 7. és a 8. csigolya tört el az ütközés során. A magyar versenyzőt kórházba szállították. A német orvosok tájékoztatása szerint a szerencsétlenül járt pilótának várhatóan nem lesznek maradandó károsodásai. Az Eb-t az egy héttel korábban világbajnoki címet szerzett brit Craig Speller nyerte meg. Siófok Három versenyszámra került a siófoki VI. magyar ugróderby zárónapján. Eredmények: Nemzetközi vigaszverseny: 1. Pirik Zs„ 2. Bálint, 3. Szekeres. Barátság staféta, váltóverseny: 1. Sebők, Bíró, Pirik J., 2. Hugyecz, Göttler, Apró, 3. Körmendy, Avgerinos, Stróbl. Siófok Város Nagydíja: 1. Kovács, 2. Szarka, 3. Rezgő. Rióm Ondrik Tibor bejutott a legjobb nyolc közé a franciaországi Riómban zajló íjász-világbajnokság csigás kategóriájában. A selejtezőkből Povázsan János a 12., Szokol Antal a 20., míg Ondrik Tibor a 33. helyen került be a legjobb 64. közé, de az ezt követő egyenes kieséses rendszerű fordulókban már csak Ondrik járt sikerrel. A magyar íjász kedden a negyeddöntőben folytathatja a versenyzést. Áz olimpiai kategória selejtezőiből egyetlen magyar sem jutott a 64-es táblára. Ä férfiaknál Stadler Zsolt a 133., Kovács András a 143., Földy Csaba a 145. lett, míg a nőknél Simon Erika a 91., Molnár Szilvia a 108., Kiss Tímea pedig a 112. helyen végzett. Zágráb Első helyen végzett a Paksy Tímea, Rácz Zsuzsa páros a zágrábi ifjúsági kajak-kenu világbajnokságon. Az 500 méteres versenyszámok középfutamaiból egyesben Szabó Ágnesen kívül minden magyar a döntőbe jutott. A női páros sikere mellett Bethlen- falvy István kajak egyesben, Joób Márton pedig kenu egyesben szerzett ezüstérmet. A Nógrádi Tamás, Almási Gábor, Biczók Attila, Börcsök Balázs összeállítású kajaknégyes bronzérmes lett. A férfi kajak kettesek versenyében Boros és Bethlenfalvy a 4., a kenu négyesek között a Balázs, Dávid, Kálmán, Joób egység az 5., a kenu ketteseknél pedig Balázs és Dávid a 8. helyen végzett.