Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-24 / 171. szám

1999. július 24., szombat Megyei Tükör 5. oldal Nézőpont A „vállalkozók” országa Nemrég látott napvilágot az a hír, mi sze­rint a munkáltatóknak rövidesen nem 15, hanem negyven(!) napi táppénzt kell áll­niuk akkor, ha dolgozójuk megbetegszik. Az elképzelés kidolgozói „engedmény­ként” még annyit tettek hozzá, hogy a kifizetett táppénzt a munkaadók költségként számolhatják el. Mindez jóval túlmutat a tb-büdzsé javításán, miután ez az in­tézkedés újabb terheket ró(hat) a vállalkozásokra, melyek azon küszködnek, hogy költségeiket lefaragják. Nos, az említett költségnek az „eltüntetésére” már működő rendszer létezik - elég, ha csak az egyéni vállalkozók számára tekintünk. Vajon mennyi a tényleges egyéni vállalkozó és közülük há­nyán vannak az alkalmazottak? Ezt lehetetlen pontosan meg­mondani. Az bizonyos, hogy lassan csak a közszféra marad, ahol a munka törvénykönyve érvényes lesz. Mert a verseny- szférában a felesleges kiadásoktól meg kell szabadulni, ami úgy érhető el, ha az alkalmazott vállalkozó. Egyszerű ez, még ha első hallásra bonyolultnak tűnik is. A titka csupán annyi, hogy a bért, amelyet a munkáltató a munkáért fizet, nem bérjegyzéken, hanem számla ellenében kapja meg a dolgozó. Mi ennek az előnye? A cégek megszabadulnak mindenféle társadalombiztosítási, adózási, nyilvántartási, munkajogi, mun­kabiztonsági stb. kötelezettségtől, mindössze egy alvállalkozói nyilvántartást kell vezetniük. Az alkalmazottból pedig vállal­kozó lesz, kitanulja, hogyan lehet „költségeim” a tb-t és az adót - csak az a kérdés például, vajon lesz-e a nyugdíja. Mert ugye, beteg nem lehet, erre az időre „bér” nem jár, nem számlázhat, a táppénzt pedig saját magának fizeti - jelenleg még 15 napig. A táppénzfizetési rendszer tervezett módosítása hatására sze­rintem felgyorsul e módszer elteijedése, s végül a közalkalma­zotti és -tisztviselői státuszok is megszűnnek - az államnak és az önkormányzatoknak is spórolni kell! - és élén a miniszte­rekkel az ügyintéző is vállalkozóként látja majd el feladatát. Szép új világ... Nemrég egy, az iskolapadból éppen kikerült fiatal azt kér­dezte: „Van még olyan hely, ahol vállalkozói igazolvány nélkül is felvesznek? Ugyanis még nem vagyok 18 éves, így azt nem kapok...” Sok gazdálkodó a jószággal eteti fel az idei búzatermést A minőséggel nincs gond, az árral annál inkább Besenyszög „Rózsái” Hét esztendeje indult először balettoktatás Besenyszögön. Az 1995-ben egyesületté szerveződött, klasszikus balettel, modern színpadi tánccal és sportgimnasztikával foglalkozó csoport ma már Rózsák Táncműhely néven országosan is elismert. Danyi Gyuláné, az egyesület titkára elmondta, jelenleg négy csoportban összesen 44 fiatal alkotja a tánccsoportot. A 4-16 éves gyerekek általában hetente két alkalommal próbálnak. A sportgimnasztika-foglalkozá- sokkal ebben az évben egészült ki az egyesület tevékenysége. Ez utóbbit Berényiné Palotai Mariam testnevelő oktatja. A csoport többi részének eddigi felkészítője: Németh Mariann táncpedagógus. A szervezők, a szülők és a gyermekek lehetőségeikhez mérten ma is igyekeznek saját magukon segíteni. A település Nem is olyan régen, emberöltővel korábban, a kaszás, marok- szedős, kévekötős,' cséplőgépes korszakban a búza betakarítása jelentette a legnagyobb nyári munkát. Maga a művelet egy hó­napig is eltartott, és bizony augusztus volt, amikor a cséplőgé­pekből a zsákba ömlött az aranyszínű élet. Noha ez a művelet a korábbi időszakhoz viszonyítva veszített jelentőségéből, azért ma is fontos az emberek, az ország életében. Vajon milyennek ítélik az ez évi termést, az értékesítés lehetőségeit a gazdák? Ezekre a kérdésekre keresztül a válaszokat riportunkban. A nagyiváni Urbán Mihály ösz- szehasonlítással kezdi.- Az eső előtt, amit vágtunk, az a búza 32-es sikértartalmú volt, míg a felhőszakadást köve­tően lezuhant 25-re. Közepesnek ítélem a termést, átlagosan 30- 40 mázsát fizettek a táblák. Nem adtam oda kétezren alul a 32-es sikertartalmú búzát, betároltam a 25 vagont, majd lesz annak idővel nagyobb ára is.- Gondolja?- Hiszem, mivel jóval kisebb a vetésterület a tavalyinál.- Mennyi most a kombájno­lás?- Tizenkétezer hektáronként, de az árban a hazaszállítás is benne foglaltatik. Fegyvemek-Szapárfaluban Szegedi István nem ad el egy dekát sem.- Már hogy adnék, amikor mindössze 15 mázsa termett, a többit elvitte a víz. Nálunk 13 ezerért vágták le és hozták haza. Mivel errefelé a búza sehogy sem kell, úgy döntöttem, felete­tem a jószágokkal. Csak az a baj, hogy az állatok sem kellenek, nincs ára a hízónak, és még örül­het, aki lábon 170 körüli áron túlad rajtuk. Arról nem is be­szélve, hogy fizetni majd szep­temberben fognak. így az én bú­zám a kamrában vájja az udvar kosztosait. Vízkeleti Sándor Örményesen azok közé tartozik, akik még el mondjak, azért született egy csodálatos, Eszter nevű kisuno- kánk is. ő a szemünk fénye. A kisúji Nagykun Mezőgaz­dasági Szövetkezet azon gazda­ságok közé tartozik, ahol már végeztek az aratással. Négy-öt tonna közötti az idei átlagter­més, és lett vagy 300 vagon. 50­Bognáréknál, Szapárfaluban a család apraja-nagyja dol­gozik, így hamarosan a kamrába kerül a búza fotó: cs. i. sem kezdték az aratást.- Köztudomású, hogy ezt a falut többször elöntötte a belvíz. Hasonló a helyzet a földekkel is. Nekem van 9 hektár, benne árpa, kukorica, búza, lucerna. Vágat- lan még a búza, a tavaszi árpa is, mert a föld két vége akár a mo­csár. Kell még néhány kánikulai nap, hogy oda bejusson a kom­bájn. A kukoricát meg elvitte a víz, látja, csupa, jó” hír. Mostanság mifelénk a tavaszi árpa kétezer, a kukorica kétezer­kettő. Ami teremni fog, nem lesz eladó, feletetjük a jószággal, bi­kákkal. Mert abból is három ki­csit elvittek, a hat nagy maradt. Tehén is van, meg egy csomó baj a nyakunkon. Hogy jót is 60 százalékát a búzának a jószá­gokkal megetetik, a többit érté­kesítik. Vannak szerződéseik, és remélik, a fizetés nem úgy nyú­lik, mint a gumibugyi. Mellesleg náluk a kombájnosok meleg, főtt ételt kaptak azokra a napokra, amikor „borotválták” a város körüli táblákat. A fizetésre olykor várni kell, ezt teszi a tiszaörsi Müller László is.- Még a zuháré előtt sikerült learatnunk, és le is adtuk a ma­lomiparnak. Malmi minőségű lett, a pontos árat még nem tud­juk. Ezt majd augusztus elején mondják meg: állítólag a júliusi tőzsdei ár, illetve abból mínusz 15 százalék. Nem termett sok, átlagban 28 mázsa, de a sikértar­talom 32 lett. Igaz, meg is adtam neki a szükséges műtrágyát. Nem tudom, mennyi lesz a bevé­tel, de úgy számoltuk, hogy az idén, ha már nem nyerünk, azért ne is veszítsünk rajta. Kisújszállás egyik népszerű embere Varga András, aki a Concordia Rt. kisúji telepveze­tője. Hosszú sor vontató, tele búzával várakozik a bebocsátta- tásra, a mintavételre.- Magángazdáktól vesszük át a termést, és a tapasztalatok azt mutatják, 40 százalék 29-es si­kértartalom feletti étkezési búza, a másik 40 százalék eurobúza, a többi takarmánynak való. A mi­nősítés itt történik 15-20 perc alatt. Az étkezésiért 18 ezer 500 plusz áfát, az euroért 16 ezer plusz áfát, a takarmánybúzáért 13 ezer 500-at plusz áfát adnak tonnánként. És ami nem mellé­kes, ez a cég, amelyik átveszi, a GMS 96 Kft. két héten belül fi­zet.- Milyen az idei termés?- Akadnak harmincmázsá­sok meg hatvanmázsás átlagok is. Szerintem közepes.-A minősítést az emberek el­fogadják?- Éddig ketten kifogásolták. Az egyik hazavitte, de ebéd után visszahozta. A másik is visszafuvarozta, mondván: tá­rolja, vár vele, hátha emelkedik télire, tavaszra az ár.-A többi?- Tudomásul vette a labora­tóriumi vizsgálatot, és itt hagyta. Mert a pénz kicsiknek, nagyoknak egyaránt kell, hi­szen ősszel ismét szántás, vetés következik. És ez ugye egyik sem olcsó, sőt az árakat fi­gyelve évről évre drágább .. . D. Sz. M. kulturális életének például közkedvelt programjává váltak azok a jótékonysági bálok, amelyeket immár négy éve minden tavasszal megrendez a táncműhely. Ám nem csupán szűkebb pátriájuk közönsége élvezheti produkcióikat. Megyeszerte egyre több helyről érkeznek felkérések, így számukra a nyár nem csak vakációzással telik. Ráadásul a „Rózsák” idén - fennállásuk óta első al­kalommal - az Országos táncművészeti fesztivál dön­tőjében is bemutatkozhat­tak. -bj­A mérsékletes élet és - bár ta­lán meglepő - kezelhető, kis be­tegség a hosszú élet titka, mert akkor az ember vigyáz ma­gára, ám néhány korty sör, bor sem árt - tudtuk meg a karcagi Zöldfa úti szociális otthon leg­idősebb lakójától, özv. Cseke Józsefnétól, aki 1899. július 22- én született Kenderesen. A százéves asszonyt a tiszteletére rendezett kerti ünnepségen az önkormányzat részéről Csányi Sándor alpolgármester köszön­tötte, majd átadta Göncz Árpád köztársasági elnök üdvözlő so­rait. Az intézet nevében Herman Sándomé igazgató, valamint ro­konai, unokaöccse, Fodor István V Kereken száz esztendő és keresztfia, Fodor László is gra­tuláltak. Vincze Erzsébet Kenderesen született, és miután édesanyja családjáé volt a malom, négy testvérével ő is ott szorgoskodott. Féijével Csorváson ismerkedett meg, ami mondhatni, szerelem volt az első látásra. Mi sem bizo­nyítja ezt jobban, mint az a puszta tény, hogy urával annak haláláig hatvanhárom boldog esztendőt töltöttek együtt. A házaspár 1922-ben a fővárosban próbált szerencsét. A félj a Csepel Vas­műnél helyezkedett el, Erzsiké néni pedig az Üllői úti boltjukban kínálta a Pádár-féle malom ter­mékeit. Kenderesre 1946-ban jöt­tek vissza, ahol a férj főgépész lett, de az ifjú feleség sem tétlen­kedett, keze alatt égett a munka: ruhát varrt az asszonyoknak, térí­tőt hímzett, horgolt. A konyhá­ban is remekeket alkotott, édes­szájú férjét finomabbnál fino­mabb süteményekkel lepte meg. Nem feledkezett meg - nekik sajnos nem adott az Űr gyerme­ket - a rokon gyerekekről sem, vasárnaponként zsúrra várta őket. Három évtizede költöztek az­tán féijével Karcagra, és Erzsiké néni 1984 óta a szociális otthon lakója. Mint mondja, az éneklés ma is megnyugtatja, ifjúkori gondolatait pedig kötegnyi vers őrzi. -de­A fiatal magyar, vajdasági szüle­tésű férfi még csak huszonkettő, de a szája két szögletébe meg a hom­loka közepére már a gond barázdái lopakodtak. Nem is olyan régen - leszerelése előtt - a jugoszláv nép­hadsereg közlegényeként Koszovó­ban védte a hazáját. Acélszürke szeme ritkán villan rám, általában elnéz valahová. A messzeségbe, a semmibe. Két napot töltött Szolno­kon, majd Debrecen következik, onnan pedig Németország. Ott lak­nak, dolgoznak a szülei, oda ment férjhez a nővére, ott szeretne gyö­keret verni majd ő is.- Hányszor került életveszélybe kato­naideje alatt?- Kétszer. Pristinában, annak a környékén szolgáltam hónapokig. Egyszer harckocsival mentünk jár- őrözni a szerpentinen, és valahogyan bekerítettek a Koszovói Felszabadí- tási Hadsereg katonái. Kiszállt négy katonatársam, mi ketten benn marad­tunk. Óriási csetepaté kezdődött, mind a négyet lelőtték. Mi ketten kín­keservesen, nagy szerencsével kivág­tuk magunkat, és Pristinából hoztuk az erősítést. De akkorra a siptárok már eltűntek.- Kik? V Tíz hónapot szolgált Koszovóban Azóta is a régi önmagát keresi- Hát a siptárok, szóval az albánok. Ahogy visszatértünk, mind a négy bajtársam szépen, sorban ott feküdt az árokparton. Közelebb lépve láttuk: a fejük levágva, összecserélve. Úgy kel­lett azonosítani őket.- Azért maguk sem kímélték még a civileket sem.- Én nem bántottam egyet sem, de ahonnan ránk lőttek, abból a házból nem maradt semmi. A benn lévőkből sem, akár 24 éves volt, akár 74, akár 14. Még annak volt szerencséje, akit lelőttek, mert akiket elkaptak, azokra kegyetlen sors várt.-Éspedig?- Olyan iszonyatos verést kaptak, amelyet egyetlen siptár sem élt túl.- Hol történt ez?- Mindig a mosdóban, zuhanyzó­ban, ahol slaggal fel lehetett gyorsan mosni a követ. Úgy kezdődött, hogy a hátrakötözött kezű fogoly fejére va­lamilyen ruhát tekertek, zsákfélét húz­tak. Körbeállta öt-tíz katona és ököl­lel, puskatussal, bakanccsal adtak neki. Eltört a keze, reccsent a lába, ki­jöttek a fogai, ropogtak a bordák. Folyt a vér, bele a lefolyóba. Akadt, aki jajgatott, üvöltött, az anyját szólí­totta. Nem volt irgalom.- Nem szálltak szembe?- Egyetlen ilyet hallottam. Egy mesterlövész, aki ráadásul valamilyen küzdősport neves képviselőjének számított, lesből négy szerb katonát szedett le egy szikla mögül. Csak ak­kor hagyta abba a tüzelést, amikor már mind a két kezét átlőttük. Zömök, csupa izom albán volt. Hátrakötötték a kezét, és bekísérték a mosdóba. Zsákot kapott a fejére, erre megőrült, úgy megrúgta az egyik katonát, hogy szétrepedt a mája, lépe. Meghalt, mi­előtt kórházba került volna. Egy má­sikat úgy eltalált a cipőjével combtö­vénél, hogy odalettek a heréi. Többre nem maradt ideje, kapott kamatostul. Péppé verték a fejét, kifolyt az egyik szeme. Tört a bordája, a lába. Nem ki­abált, nem ordított, csak hörgött. Amikor lehúzták róla a zsákot, még akkor is köpött felénk. Erre egy pus­katus fejezte be a verést. Úgy temet­tük el, mint az oroszok, hogy vissza ne jöjjön egyszer.- Mi módon?- Arccal lefelé, dróttal hátrakötve a kezeit.- Mennyi ideig szolgált Koszovó­ban?- Tíz hónapot. Korábban leszerel­tek volna, de a bombázások nyújtottak az időn. Akkor kerültem másodszor életveszélybe.-Hol?- A repülőteret, miután alaposan megszórták, öten őriztük. Én lemarad­tam egy kicsit, úgy 70 méterre tőlük, amikor négyőjüket telibe találta egy rakéta. Engem is földhöz nyomott a légnyomás, a fülem, szám vérzett, de egy hét alatt rendbe hoztak. De ők örökre odalettek: egy cipő, egy láb­szár, néhány gomb maradt utánuk.- Milyen volt a viszonyuk a szerb katonákkal?- Mi magyarok húszán szolgál­tunk ott. Szerintem a legjobb kato­nák, mivel nem veszítettük el a fe­jünket. Becsült a parancsnokunk is, de ha a szerbek ittak, akkor nem szí­veltek bennünket. Rohadt NATO- soknak, amerikai bérenceknek hív­tak. Takarodjunk a Vajdaságból! - ordították. De hozzánk nyúlni nem mertek.- Hogyan bírta a szörnyűségeket?- Úgy, hogy kimaradtam a megtor­lásokból. Gyógyszert sem kértem, pe­dig reggelente osztották.- Mondja, nem bántotta a civile­ket?- Én nem, de egyszer egy öregasz- szony felemelt ököllel szidott ben­nünket a kapujából. Az egyik szerb katonatársam lelőtte. Ott feküdt a be­járatnál őszes, véres hajjal, mellette az unokái lehettek. Csak néztek ránk ri­adtan, addig mozdulni sem mertek, amíg láttak bennünket.- És most?- A végcél Németország, érvényes útlevelemmel oda iparkodom.- Mi maradt otthon ?- A nagyszüleim, 22 évem emléke.- Tud aludni?- Olykor felriadok. Látom az öreg­asszony ősz haját, a siptárt, aki halá­lában is köpött. Ilyenkor felülök, és valahová a végtelenbe nézek. Kere­sem a régi önmagamat és szeretném megvalósítani. Mert ha nálunk oda- kinn minden marad a régiben, Monte­negró következik, majd a Vajdaság. Emlékezzen rá, amit mondtam, bár ne legyen igazam ! D. Szabó Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom