Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-13 / 161. szám

1999. július 13., kedd Kunsági Barangolás 7. oldal Ősei szülőföldjének festője Budai Sándor tanár úr „erede­ti” kunhegyesi; a jó isten a megmondhatója, hányadik ősétől kezdve. Mivel általá­nos, majd középiskolai tanul­mányai befejezése után sok minden érdekelte, jó néhány szakot elvégzett, diplomát szerzett. így lett ének-zene, magyar nyelv és irodalom, il­letve rajzszakos tanár. Azt már csak kiegészítésképpen: tizen­három hegedűje is volt, igaz mostanra csak három maradt meg. Mivel jó a kézügyessége, fest. Szereti szülővárosát, megörökítve jellegzetes épüle­teit, sajátságos utcáit. Nyert már országos pályázatot, réz­karcait a Magyar Televízió is bemutatta. Nyugdíjas, de azért ha teheti, leül festeni. Hiszen ez az egyik olthatatlan szenve­délye, amelyre most már még több ideje marad. A felesége is pedagógus: matematika-kémia szakos ta­nárnő, egyébként pedagógia­díjas. Szintén nyugdíjas, csak az a baj, hogy sűrűn kellett az utóbbi időben látogatnia a kór­házat, kezeltetnie magát. Ket­ten együtt 73(!) évet tanítottak a Kossuth iskolában, ami nem semmi. A nagyfiúknak, Zoli­nak úgy alakult az élete, hogy ritka vendég náluk. De hát messze, nagyon messze Kali­fornia, ahol családot alapított, dolgozik. Sőt, Zoliék nagylá­nya, szóval az unoka már főis­kolás. Régebben jártak náluk, arrafelé, úgyhogy várják, na­gyon várják őket... Több évtizeden át nemkívánatos személyeknek számítottak A szíve már itthon van A legjobb nagykun diáksportolók Kétévente rendezik meg a Nagykunság középiskoláinak, gimná­ziumainak immár azt a hagyományos sportversenyét, amelyek­nek legutóbb Karcag adott otthont. Ezen remekül szerepeltek a kunhegyesi Nagy László Gimnázium és Híradástechnikai Szak- középiskola versenyzői, hiszen majdnem száz pont különbség­gel nyerték meg az összesített pontversenyt. Nem beszélve a te­Pályáztak, nyertek is Mivel a roffx önkormányzat és a templom egere a gaz­dagságban kísértetiesen ha­sonlít egymásra, nincs más hátra: pályáznak, ahol csak lehet. Kompra, jobban mondva annak helyreállítá­sára nyertek mintegy más­fél milliót. De benn van egy másik, két és fél milliós próbálkozásuk, pályázatuk is a révház és környéke bő­vítésére, korszerűsítésére. Azután korszerűsödnek az utcák is: hét kap szilárd burkolatot, ugyanis a terü­letfejlesztési tanácstól 12 milliót kaptak. Természete­sen a költségekhez az ott la­kók is hozzájárulnak, por­tánként 41 ezer forinttal. Ha ezeken az utcákon is megépül a szilárd burkolat, a belterületi utcák 90 száza­lékáról száműzik a sarat. Sőt, a Mártírok útja — amely mostanra alaposan elhasználódott —, új asz­faltszőnyeg-borítást kap. A sornak nincs vége: templomtorony-felújításra is kaptak kétmilliót, de to­vábbi pályázatokat is be­nyújtottak, sőt nyújtanak be. Már nem zenél a prímás... Bizony nem, pedig eddigi 76 éve alatt a hímeves he- gyesi prímás, Bari Elemér ezreket szórakoztatott. A rádióban is, lagzikban, ün­nepségekkor, vendéglők- I ben. Mindez a múlté, mert ! időközben felette is oly i módon szálltak el az évek, hogy a bal keze az atyaúr- t istennek nem akar enge­delmeskedni. Márpedig prímásnál ez nagyon fon­tos. Éppen ezért úgy dön­tött, eladja hű társát, cso­dálatos Reményi-hegedű­jét. Megválik tőle, nem te­het mást. A gyerekek, uno­kák az élet más területein boldogulnak: kinek, minek zsugorgassa. És ha jó ke- I zekbe kerül, évtizedekig szórakoztatja megint az embereket. Ahogyan zokogta, sírta, ! vigadta, tette ezt Bari Elemér kezében is egy em­beröltő óta. Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János és Csabai István A Bárczay család neves famíliá­nak számított Tiszaroffon, meg a környéken is. Mert itt vannak a gyökereik, emberöltők óta rof- fiak voltak ők, szívvel-lélekkel. Akkor is ha történetesen 1 ezer 200 holdon gazdálkodtak, vagy ahogyan a hintó bakján ülő vilá­gos ruhás, kalapos Bárczay Gyulától hallottuk: parasztizál- tak. El is vettek tőlük mindent, amit lehetett a háború után, a magukat kommunistáknak val­lók, hiszen akár jót tettek, akár nem, származásukért néhány évtizedig afféle kizsákmányo- lóknak, nemkívánatos szemé­lyeknek számítottak. Közéjük tartozott Bárczay Gyula is, aki 1956-ban hagyta itt szülőhazáját. Svájc, Németor­szág befogadta. Szeretett volna hazalátogatni, de erre először 1973-ban került sor, igaz, csak Budapestig jutott. 1992-ben úgy érezte: eljött az ideje, hogy meg­nézze ősei lakhelyét. Vásárolt egy házat, helyrehozatta, és az­óta ismét sűrű vendég errefelé. Két gyereket neveltek fel, és már négy unokával is dicsekedhet­nek. Bár állandó jelleggel nem itt lakik, rengeteget jár ide. Édesap­ja meghalt, a hamvait hazahozta. Hadd pihenjen békességben a ré­gi családi kriptában. Édesanyja még él, már a kilencvenkettedi- ket számlálja. Búcsúzóul a lel- kemre köti: okvetlenül írjam le, hogy a szíve már itthon van, ezért egyre gyakoribb vendégek feleségestül együtt Tiszaroffon. mérdek különdíjról. így az álló, kezében labdát tartó hölgy Tar Szabina, aki 16 éves és a gimi másodikosa. Ráadásul elnyerte a legeredményesebb nagykun diáksportoló titulust is. Első lett 100 méteren, 200 méte­ren, és a győztes 4x100-as váltó befutóembere. De még ez sem volt elég, a kézilabda- és röplab­dacsapatban is szerepelt, és ott is nyertek, így összesen öt aranyérmet akasztottak a nyaká­ba. Dögunalmas a bizonyítvá­nya, csak jeles van benne, és jo­gásznak készül. Mellesleg az NB II-ben kézizik. Hja, könnyű neki, adódott mit örökölni, hi­szen az apukája is NB Il-es ké- zis, az anyukája pedig NB Il-es röpis volt. A gerendán, aki spárgát csinál, Gere Tímea, ő tornában az ösz­Azért az apró iskoláknak — és közéjük tartozik a tiszagyendai is, ahol százhét kis- és nagydiá­kot palléroznak — megvan az az irigylésre méltó előnyük, hogy mindenki ismer mindenkit. Hogyne ismerne, amikor például most is összesen nyolc nyolcadi­kos fejezte be iskolai tanulmá­nyait. Hetet közülük Kunhegyes­re, Kisújszállásra, Túrkevébe szakközépiskolákba, gimnáziu­mokba vettek fel, míg egy való­színűleg szeretheti a hasát, hiszen szakácsnak jelentkezett. Szeren­szetett verseny győztese. Sport- tagozatos gimibe jár, másodi­kos, hetente számtalan edzésen izmosítja magát. Neki is adódott mit örökölnie, hiszen a nővére a kilencvenes évek elején a kun­hegyesi gimi legjobb tomásznő- je volt. A hugi túltett rajta, mert ő a Nagykunság legjobbja. Egyébként atlétikából, röplab­dából is jeleskedik. Mivel ő jászkiséri, kollégista. Kettőjük­nek hetente adódik vagy tíz edzése, tesiórája. Hogy súly­gondjuk ne legyen, arról három testnevelő: Nagyné Molnár Er­zsébet, Fehér Andrea és Bemáth Zoltán gondoskodik. Az ered­mények szerint igen-igen jó ha­tásfokkal. Egyébként ami Timi terveit illeti: tesitanámak ké­szül. cséré jövőre már több nyolcadi­kost oktathat a tizenegy nevelő. Angolt is tanítanak, és a szakos ellátottságuk is megfelelő, hiszen ének és rajzszakosuk nincsen, amelyekből nagyon kevés osztá­lyonként a heti óraszám. Nyáron lesz egy kis tatarozás, a tető, fűtés korszerűsítése is, amely költségeit pályázaton nyerte az önkormányzat. Remé­lik, szeptemberre, az első be- csengetésre sikeresen túljutnak ezeken az elkerülhetetlen mun­kálatokon. Egy kis kocsikázás. A bakon, fehér ruhában Bárczay Gyula Tar Szabina és a gerendán spárgázó Gere Tímea a nagykun diáksport­viadalon összesen hét első helyet szerzett a hegyesi gimnáziumnak Fotó: M. J. Iskoláslétszám: százhét : I Márkás telkek Tiszaroffon A százegynéhány éves, nádtetős ház megmaradt eredeti formájá­ban, csak éppen alaposan helyrepofozták Tiszaroffon mintegy ezer la­kóházat tartanak nyilván. A festői környezetben, de sajnos kissé eldugott helyen lévő te­lepülés a nyári kikapcsolódás­ra vágyók igazi paradicsoma. Elvégre az ezer magánlakás­ból mintegy háromszáz már olyan, amelyeket jelenlegi gazdáik általában csak ezek­ben a hetekben, hónapokban keresnek fel és laknak. Előfor­dul család, amelyik egy hosz- szú hétvégét tölt Roffon, má­sok június végétől, július ele­jétől az őszi levélhullásig tu­lajdonképpen leköltöznek a te­lepülésre. Hogy honnan? A fő­városból, Karcagról, Püspök­ladányból és legújabban Gyöngyösről, hiszen a gyön­gyösiek a közelmúltban vásá­roltak vagy tíz házat. Azért akadnak lakók Dániából, Né­metországból, Svájcból, Bel­giumból is. Mivel nagy az érdeklődés, nem véletlen, hogy emelked­nek az árak. Míg néhány évvel ezelőtt a szerencsés millió alatt is vásárolhatott, most egy szolid kis ház szerény portá­val, néhány fával 14 ezer már­káért találta meg német tulaj­donosát. Nyúl viszi a puskát Képzeljék, Nyúl viszi a pus­kát! Hiszen írásunk szereplő­jének a becsületes neve 1943 óta — amikor született — Nyúl János. Ámbár ha jobban meg­nézzük, a fotón a kis vasdarab Parabellum 09-es akkorát lő, hogy akit váratlanul ér a dörre­nés, lehet, nem kellene vécét keresnie. Szerencsére erre ed­dig nem volt szükség, pedig János immár június 1 -je óta a Közép-Tiszavidéki Áfész sze­mélyi és biztonsági őre, az áfész egész területén: Tiszabu- rán, Roffon, Gyendán, Szaló- kon, Kunhegyesen. Kereskedőcsaládból szár­mazik. Noha édesapja eredeti­leg suszter volt, később keres­kedő lett. Azután játékvezető is volt. A bőrlabda szeretetét tőle örökölhette, hiszen 17 Nyúl úr és a puska, ami egy Pa­rabellum 09-es évig védte János Kunhegyes focikapuját, de ha kellett, és a szükség úgy hozta: a mezőny­ben is vitézkedett. Elmondha­tó róla, az áfész az első és egyetlen munkahelye 1959 óta. Ennek bizony negyven éve: volt eladó, boltvezető, és legújabban ezzel a pukkantó- val járja, védi a vagyont, mindazt, amit rábíznak. Nős, felesége a posta főnök asszonya. Négy gyereket ne­veltek, és már unokákkal is di­csekedhetnek. Azért időköz­ben elszálltak az évek: a hom­loka kissé magasabb lett, a ha­ja ezüstösebb, azért a foci sze- retete megmaradt. Szóval vál­tozatlanul hobbija a foci, azu­tán igazi kunhegyesi lévén a röplabda, no meg a pecázás. Jó néhány nagy „víziszörnyet” megakasztott eddig, de ez már egy másik cikk témája lesz... Budai Sándor, festményei társaságában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom