Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-13 / 161. szám
Parker még mindig hiányzik közülük Csengettek aFordnak 9. oldal 9 Megmentő Kunszentről A folyamatos esőzések miatt veszélybe kerülhetett volna a ma rajtoló budapesti öttusa-világbajnokság. A margitszigeti atlétikai centrum küzdőterét már eddig is sok víz áztatta, további eső viszont már komoly bajokat okozott volna. A szervezők a televízión keresztül kértek segítséget, olyan nagyméretű fóliát kerestek, amivel le lehetne takarni a pálya küzdőterét. Trási Lajos, a kunszentmártoni Uniplast Kft. ügyvezető igazgatója rögtön fölajánlotta segítségét, amit a világbajnokság szervezői köszönettel elfogadtak, s már el is szállították a cég által gyártott és ingyen felajánlott négyezer négyzetméteres speciális fóliát. Elfogták a részeg cserbenhagyót Különös baleset történt szombaton kora hajnalban Rákó- czifalván, a települést átszelő főútvonalon. Egy személyautó összeütközött egy szemből érkező, szabályosan közlekedő teherautóval, majd a vétkes sofőr, egy helybeli fiatalember, kereket oldott. Mint ahogyan azt a rövid, de sikeres nyomozás igazolta, a cser- benhagyással, valamint előreláthatóan ittas vezetéssel gyanúsítható 23 éves fiatalembernek volt oka, hogy ne várja meg a helyszínre érkező rendőröket. Ott maradt azonban helyette a barátnője, aki kezdetben váltig állította, ő vezette a kocsit, tehát ő a felelős a történtekért is. Csakhogy a szemtanúk ezt cáfolták, ezért bevallotta, valójában a fiú karambolozott. Ajárőrök hamarosan előkerítették az illetőt, akiről az is kiderült, hogy még jogosítványa sincsen. Vallomást nem kívánt tenni, azt azonban állította, soha sem ült a kérdéses autóban. Szűcs Tibor őrnagytól, a Szolnoki Rendőrkapitányság közlekedés-rendészeti osztályvezetőjétől megtudtuk, a fiatalember ellen cserbenhagyás alapos gyanúja miatt indítottak eljárást, az ittasság ellenőrzése érdekében pedig elvégzik a szükséges vizsgálatokat.-hX. évfolyam, 161. szám 1999. július 13., kedd Ára: 39 Ft MATÁVközlemény a 6. oldalon. ,-/g f *<«7* Vízáradat nehezíti az életet A jászárokszállásiaknak mostanában bőven kijut a rosszból FOTÓ: SÁRKÖZI Halálos baleset a bogácsi autókrosszfutamon Túrkevei pilóta „tarolt” a nézők között Idén már a második olyan autóversenyről vagyunk kénytelenek beszámolni, melyen halálos baleset történt. Ráadásul mindkét esetben megyebeli pilóta volt szenvedő részese a tragédiának. Még tavasszal egy tiszaföldvári páros sodort el néhány nézőt a Salgó Ralin, most pedig a bogácsi autókrossz bajnoki futamon landolt a közönség közt egy túrkevei „szöcske”. Az idei bajnokság eddigi négy futamán anyagi okokból nem állt rajthoz a rutinos pilóta hírében álló, harmincas évei közepén járó Gyenge Zoltán, ám a hét végén már ott volt az indulók között. A versenyhiány nem látszott az 1600 köbcenti alatti kategóriába nevező sofőr teljesítményén, hiszen a délelőtti selejtezők folyamán magabiztosan harcolta ki a fináléban való szereplés jogát. A döntőre aztán eleredt az eső, s az addig kimondottan poros pálya síkossá vált. Ennek ellenére senki nem félt a futamtól, hiszen szalagkorláttal védett területen zajlott a viadal. Autó- krosszversenyen egyébként is emberemlékezet óta nem volt nézőt érintő baleset, így a nézők abszolút biztonságban érezhették magukat. Hiába. A közönség csak azt érzékelhette, hogy egy óriási bukkanót követő balos kanyarból nem a kerekein érkezik a La- da-motoros szöcske a szalagkorlát irányába, hanem összevissza pörögve repül a védett területen, a depó előtt nézelődők felé. (Folytatás a 3. oldalon) Kunsági barangolás 7. oldal Megszurkálta élettársát Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított vizsgálatot a megyei rendőr-főkapitányság L. Mária 25 éves kunmadarasi lakos ellen — közölte lapunkkal a főkapitányság sajtószolgálata. A rendőrség azzal gyanúsítja a fiatal nőt, hogy július 11-én délután egy vita során több alkalommal megszúrta 28 éves élettársát, akit kórházba kellett szállítani, ahol életmentő műtétet végeztek el rajta. Az eddigi vizsgálat során a sértett S. János részegen, ásónyéllel és pumpával támadt rá a nőre és bántalmazta. L. Mária védekezésképpen egy nagy méretű konyhakést ragadott, amivel többször is mellbe és hátba szúrta az élettársát. S. Jánosnak végül sikerült kicsavarnia a nő kezéből a kést, és így a további vérontást megakadályozni. A történtek után L. Mária bejelentette a szur- kálást a rendőrségen. * Ugyanezen a nápon hajnalban a mezőtúri kórházba szállítottak egy férfit, akit a testvére konyhakéssel lábszáron szúrt lakásukon. A sérült a súlyos vérveszteség következtében sokkos állapotba került. A rendőrség ebben az ügyben is vizsgálatot indított. Felmérés a szolnokiak között Kritikusak, de lokálpatrióták A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának Alföldi Tudományos Intézete Szoboszlai Zsolt szociológus, tudományos igazgató vezetésével áprilisban 500 fős reprezentatív minta alapján felmérést végzett Szolnokon. A felmérés alapján nemrég tanulmány készült, az alábbi cikkhez ennek adatait használtuk fel. Ismeretes, hogy néhány hónappal ezelőtt a Gallup közvélemény-kutató felmérése nyomán nagy vihart kavaró cikk jelent meg az egyik országos napilapban. A vihart az okozta, hogy a cikk szerint Magyarország lakosai közül a szolnokiak a legkevésbé elégedettek lakóhelyükkel, ők kötődnek hozzá legkevésbé. Az áprilisi fölmérés ettől eltérő eredményeket’ hozott. A különbség abból is adódhatott, hogy ismereteink szerint a Gallup 300-as mintával, telefonon dolgozott, az MTA-intézet munkatársai pedig személyesen készítették interjúikat hatoldalas kérdőív alapján. Az első kérdéskörbe az önkormányzatra vonatkozó nézetek sorolhatók. Itt föltűnő, hogy a lakosság nem érzékelt jelentős változást az új önkormányzat megalakulásával, az ország helyzetét viszont rosszabbnak érzi, mint korábban. A megkérdezettek 12 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem szeret itt élni, a „nagyon szeretek itt élni” véleményt pedig 41 százalék választotta, ami erős lokálpatriotizmust jelez. Ennek nem mond ellent, hogy kritikus a városi közigazgatásról alkotott vélemény: a válaszadók 13 százaléka szerint egyáltalán nem, 30 százaléka szerint pedig kis mértékben veszik figyelembe a lakosság véleményét. Csupán 2 százalék vélekedik úgy, hogy teljes mértékben figyelembe veszik. A várospolitika megítélésében is fokozatok vannak, összesítve 48 százalék inkább elégedett, 52 pedig inkább elégedetlen. (Folytatás a 3. oldalon) A demonstráció a gazdákat is megosztja — Nincs értelme az agrárdemonstrációknak. Ezt állítja — ha más más okból is — a Metész és a Gazdakörök megyei vezetője. Ám míg az előbbi szervezet nem tiltja meg tagjainak, hogy csatlakozzanak egy-egy megmozduláshoz, addig az utóbbi érdekképviseletnél hallani sem akarnak a tüntetésekről. A battonyai gazdák a közelmúltban petícióban jelezték az agrártárcának, nagy baj van a mezőgazdaságban. Szinte nincs olyan agrártermék, amelyet jövedelmezően lehetne eladni Magyarországon. A sertés átvétele már egy éve akadozik, a búza iránt — a vetésterület csökkenése ellenére — csak önköltségi ár körül van kereslet, és túltermelés van tejből is. Mindezek miatt a MOSZ megmozdulásokat is kilátásba helyezett. Az elkeseredett gazdák igazát látszanak alátámasztani a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is. A kimutatások szerint az év első négy hónapjában az elmúlt esztendő hasonló időszakához képest 10,2 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak. A szántóföldi növényekért — elsősorban a búza és az árpa felvásárlási árának csökkenése miatt — 3,3 százalékkal, az élő állatokért pedig 12,5 százalékkal kapnak kevesebbet a gazdák, mint 1998 első negyedévében. Ugyanakkor az agrárexport 18 százalékkal csökkent, a kiesés elérte a 190 millió dollárt. — A sertéspiaci gondok orvoslására hozott intézkedések nem váltak be, mert senkit sem lehet felvásárlásra kötelezni. A minimálárak helyett inkább intervenciós felvásárlásra lenne szükség'— mondja a Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szervezetének (Metész) megyei vezetője. Líbor Dezső mégsem látja értelmét a MOSZ által kilátásba helyezett tüntetésnek. A két éve még a félpályás útelzárásokat szervező gazdálkodó most úgy véli, azzal, hogy az utcára vonulnak a termelők, még nem tudják megoldani a-, problémákat. A figyelem felkeltésre — ahogy a MOSZ felhívásban áll — pedig semmi szükség, hiszen a médiumok mindennap foglalkoznak az ag- rárium válságával. (Folytatás a 3. oldalon) Nagykörűi cseresznyefesztivál 1999 Finom ízekkel teli asztal (és bendő) A cseresznyefesztivál keretében tegnap gasztronómiai délutánt tartottak a nagykörűi tájházban. A hagyományos parasztház tisztaszobájában roskadozó asztal várta a betérő vendégeket. A szervezők kérésére a tízéves jubileumát ünneplő nyugdíjasklub tagjai készítették el a cseresznyés és megy- gyes finomságokat. Tejszínes meggyleves, különböző lepények, hajtogatott és kavart tészták kínálták magukat a tálakon, az „alkotók” — Szabó Istvánné, Pomázi Tamásné, Németh Béláné és Nádas Emilné — pedig készséggel avatták be az érdeklődőket a különböző konyhai fortélyokMindenkinek ízlett a finom sütemény ba. A sütés-főzés titkai mellett természetesen a befőzés, lekvárkészítés különböző módozatai is szóba kerültek. Aki pedig végigkóstolta a finomFOTÓ: MJ Ságokat, az — a délután méltó befejezéseként — megízlelhette a híres cseresznyepálinkát is. szilvási Az elmúlt napok rendkívüli időjárása következtében több településen kritikus helyzetet okozott az ár- és belvíz. A lehullott csapadék menynyisége egyes helyeken meghaladta a 170 millimétert, azaz egy négyzetméterre vetítve a 170 litert! (Körképünk a 4. oldalon)