Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-10 / 159. szám

8. oldal Riport - Horoszkóp - Rejtvény 1999. július 10., szombat Koncert Nürnbergben, Nordhalbenben és Buchbachban Öt nap a Mól Szolnoki Kodály Kórus „edzőtáborában” Amikor elfogadtam a Mól Szolnoki Kodály Kórus meghívását a németországi koncertturnéjukra, arra gondoltam, hogy végre alkalmam lesz pár napos laza pihenésre - kirándulok egyet. El­határoztam, a kórussal nem foglalkozom különösebben, egyéb­ként is a közel hetven ember az úton biztosan hetvenfelé megy, örök időzavarban leszünk. A próbák nem érdekelnek, a hang­versenyeket majd kibírom valahogy, mert nem áll közel zenei íz­lésemhez a kórusmuzsika. De hát megyek, legalább kipróbálom a vadonatúj útlevelemet! A frank kórusszövetség köszönetét Günter Freitag tolmácsolta a koncert után fotó: b. i. Hazatérve a hangversenysoro­zatról, így utólag bevallom, hogy a dolgok egészen másként alakultak, mint ahogy feltételez­tem. Először az zavart meg, amikor megtudtam, hogy csü­törtökön éjfél után húsz perccel indul a Mol-busz az első célál­lomásra, Nümbergbe. Zavaro­mat csak fokozta, hogy a kórus a megadott időpontban tényleg el is indult. Kétóránként álltunk meg tíz percre, és soha nem kel­lett senkire sem várni, senki nem nyavalygott a szűkre sza­bott idő vagy a meleg miatt. Az idő tisztelete mindvégig jellem­ző volt, a percek is számítottak. Tehát máris oda az a bizonyos lazaság! Ami pedig a kirándulást illeti, mondjuk válasszunk ki egy na­pot a turnéból. Július 3., szom­bat: reggeli 8-kor, indulás Kro- nachba, városnézés, majd pol­gármesteri fogadás, ebéd, pró­ba, kötelező pihenő (nem al­vás!), utazás Nordhalbenbe, be- éneklés, akusztikai próba, hang­verseny este 8-kor, vacsora, ba­ráti találkozó, majd vissza Steinbach am Waldba, a Hotel Pietzébe (érkezés körülbelül éj­jel kettőkor). Másnap ugyanígy, csak más helyszínekkel. Mindez 35 fok melegben, díszöltözet­ben. Aki tehát irigyli a kórus külföldi tuméjait, az csatlakoz­zon hozzájuk! Már az első napon azon kap­tam magam, hogy kezd a kórus érdekelni. Vajon mi hajtja eze­ket az embereket, mi az, ami mi­att fáradhatatlanok, kicsit meg­szállottak? Láttam összetartozá­sukat, fellépéseik előtt a fokozó­dó feszültségüket, majd azt a A csengő hangú vendégszólista, Zámbó Szilvia csodát, amit sikernek nevezünk, koncert után a „szétesést”, majd a sorok újrarendeződését. Talán ez a legfontosabb hajtóerő. Ezt közösen állapítottuk meg a fő­szponzor Mól Rt. képviselőjé­vel, Váradi Géza kommunikáci­ós szaktanácsadóval. A vége te­hát az lett, hogy kísérőként is önként végignéztük vele a pró­bákat, őszintén élveztük a hang­versenyeket, és mi is kihúztuk magunkat, amikor a közönség állva tapsolta a kórust. Még az útlevélpróbám sem jött be! Sem odafelé, sem haza­jövet a kutya nem volt kíváncsi a ropogós dokumentumomra.. . Bár érzékeny vagyok rá, ezút­tal mégsem bánom, hogy nem jöttek be a feltételezéseim. A feszített tempó, az izgalmak mellett persze sztori is akadt bő­ben. Például megszületett a „Mól Kodály lakodalmas”. Tör­tént ugyan, hogy az előbb emlí­tett szombati (már vasárnapi!) napon a szállodába visszatérve láttuk, az egyik teremben lako­dalom zajlik. Szépen, csendben, zene nélkül, németes fegyelme­zettséggel szomorkodott az ifjú pár az asztalnál. A kórus a szem­ben lévő másik teremben leült még egy kicsit — és persze éne­kelt. A lakodalmas nép át-átkuk- kantott, majd az ifjú pár is meg­jelent, és ottragadtak. Zengett a talpalávaló, táncra perdítették a párt, amúgy igazi magyaros la­kodalommá alakult a „szomor- kodás”. Zámbó István Liszt-díjas, ér­demes művész a következőkben foglalta össze a turné tapasztala­tait: — Többéves baráti kapcsolat­ban vagyunk a frank kórusszö­vetséggel, így kaptunk meghí­vást az európai kórusnapokra. Egy ilyen turné sportnyelven szólva felér egy edzőtáborral, nagyon alkalmas arra, hogy a mindennapos próbák és koncer­tek során teljesen összeforrjon az együttes a művek tolmácsolá­sában. Magas, európai szintű előadásokat produkált a kórus mindegyik hangversenyen. — Széles műsorkészlettel utaz­tunk frankföldre. Az együttes re­pertoárjában az európai kóruskul­túra klasszikus remekei mellett a mai magyar alkotók munkái is szerepeltek magyar nyelven, me­lyeket örömünkre nagyon értően fogadott a közönség. — A kóruskapcsolatok ezzel tovább mélyültek, legközelebb mi fogadunk német együttest. Ami pedig a kórus közeli prog­ramjait illeti: júliusban Eszter­gomban szerepelünk egy nem­zetközi karvezetői kurzuson, szeptember elején a főszponzor Mól vállalat bányásznapi ün­nepségén lépünk fel, és még ab­ban a hónapban Erdélyben da­losfesztiválra utazunk. Berki Imre Herczeg Kata asztrológus rovata Heti horoszkóp július 12-tól 18-ig KOS (III. 21.-IV. 20.) 06-90/230-580 Szerelem: Kellemes hétnek néz elébe. Sok új élményben lesz része, akár állandó partner mel­lett, akár épp most akar párt találni. Hivatás: Amíg nem biztos a saját tehetségében, addig nem várhatja el környezetétől, hogy bízzon ön­ben. Itt az ideje, hogy eldöntse vére, mi az, amit el szeretne elérni. BIKA (IV. 21.-V. 20.) 06-90/230-581 Szerelem: Hivatali teendői miatt lemondja a randevút, későn tér haza szeretteihez, de amit eddig a szerettei elfogadtak, az most vad ellen­kezést vált ki belőlük. Foglalkozzon többet a magánéletével! Hivatás: Igazán elemében van! Ég a keze alatt a munka. És ezt főnökei ki is használják. IKREK (V. 21.-VI. 21.) 06-90/230-582 Szerelem: Úgy érzi, szüksége van a partnere se­gítségére, mert egyedül nem tud megszabadulni a lelkét szorító bánattól. A becéző szó, a megér­tő hallgatás viszont könnyen átsegítheti a mély­pontos. Hivatás: Felületességből adódott az a hi­ba, ami miatt most úgy érzi, összedől a világ. RÁK (VI. 22.-VII. 22.) 06-90/230-583 Szerelem: Néhány napig távol kell lennie kedve­sétől, és ez a rövid idő elegendő arra, hogy feszült­ség támadjon kettejük között. Ne vitával próbálja visszafordítani az érzéseket! Hivatás: Ha most azt várja, hogy lépésről lépésre megmondja valaki, mi a teendő, akkor hoppon marad! OROSZLÁN (VH. 23.-Vili. 23.) 06-90/230-584 Szerelem: A kényes beszélgetéseket igyekszik kerülni a héten. Úgy érzi, ha most bárkivel szó­csatába keveredik, alulmarad. Különösen ha a szerelmével van vitája. Hivatás: Rengeteg új dolog történik a munkahelyén, amit örömmel fogad, sőt van, amit eleve ön fog javasolni! SZÚZ (VIII. 24.-IX. 23.) 06-90/230-585 Szerelem:Talán az a baj, hogy többet vár a part­nerétől, mit amire ő képes. Ha tovább tartja ma­gát elképzeléseihez, bizony szakítás lehet a vé­ge. Hivatás: Apró, de biztos lépésekkel halad a célja felé. Néhányan ugyan próbálnak akadé­koskodni, de nem tudják eltéríteni eredeti szán­dékától. MERLEG (IX. 2.-X. 23.) 06-90/230-586 Szerelem: Nem könnyű időszak ez az életében. Partnerével ugyan jó kijön, de a hétköznapok megkeserítik mindkettőjük életét. Váratlan nehéz­ségek miatt fő a fejük. Hivatás: Örül a sikereinek, ami a magánéletbeli gondokért is kárpótolja. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) 06-90/230-587 Szerelem: Az élet tálcán nyújtja a boldogságot, érdemes kihasználni a lehetőséget, hiszen a sze­rencséje tartósnak ígérkezik. Hivatás: A pénz ugyan még mindig gondot okoz, de nagyszerű­en érti a módját, hogyan lehet újabb jövedelem- forráshoz jutni, és energiája is van még a plusz- terhekhez. NYILAS (XI. 23.-XII. 21.) 06-90/230-588 Szerelem: Új kapcsolatnak nem kedvez ez a hét, viszont állandó partnerével jól kijön, közö­sen nagyszerű célokat érhetnek el. Hivatás: Üz­leti ügyeibe, munkahelyi terveibe ne vonjon be idegeneket, mert egyszer csak azon kapja ma­gát, hogy ötleteit más valósítja meg, a hasznot más fölözi le. BAK (XII. 22.-I. 20.) 06-90/230-589 Szerelem: Ezekben a napokban összetalálkozik valakivel, aki régen nagyon sokat jelentett ön­nek, aztán elváltak útjaik. A találkozás alaposan felkavarja, még mostani kapcsolatát is új szín­ben látja általa. Hivatás: Ä feladatok sokszor arra kényszerítik, hogy feladja elveit. Ezen ne keseregjen! VÍZÖNTŐ (I. 21.-n. 19.) 06-90/230-590 Szerelem: Önfejűségével, meggondolatlanságá­val nem kis bajt okoz magának. Mintha élvezné a felfordulást, a zűrös helyzetet. Hivatás:Akit eddig elkötelezett híveként tartott számon, most hátat fordít és még jó, ha nem támaszt akadályo­kat. Alighanem valamivel alaposan megbántotta. HALAK (IL 20.-IH. 20.) 06-90/230-591 Szerelem: Ha elég őszinte önmagához, akkor rá fog jönni, hogy a mostani feszült hangulat nem a partnerének köszönheti ! Ha szakításra kerül­ne a sor, sokáig mindenkiben őt keresi majd. Nem lenne jobb a békülés? Hivatás: Addig mesterkedik, amíg az történik, amit már rég ki- fundált. A hívás díja percenként 99 Ft+áfa A vicc poénját, melyet a rejt­vény fősoraiban rejtettünk el, legkésőbb július 8-ig várjuk szerkesztőségünkbe. Címünk: AS-M Kft., 5001 Szolnok, Pf. 105. A július 26-én megjelent rejt­vényünk megfejtése: „Drágám, Jó tanács most megmutathatod, hogy mi­lyen egy igazi férfi. A helyes választ beküldő rejt­vény fej tők közül ezen a héten az alábbi olvasóinknak kedvezett a szerencse: Helfrich Zoltán (Jászladány), Nagy Krisztina (Jászszentandrás), Olasz Lajos (Mesterszállás), Székács József- né (Martfű). Nyereményüket - Simon Béla: Szülőföldem a Jászkunság című könyvét - postán küldjük el ré­szükre. í

Next

/
Oldalképek
Tartalom