Új Néplap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-04 / 128. szám
1999. június 4., péntek Sport 15. oldal A kézilabdás hölgyek már teljesítették a tervet Martfű: felsőbb osztályba léphet! Közel egy esztendeje a Martfűi VSI vezetői azt tűzték ki célul, hogy két szakosztályuk lépjen feljebb az évad végén. Nos, a focistáknak megvan az esélyük, a kézilabdás lányok pedig már teljesítették, amit rájuk szabtak - bajnokok lettek, ősztől már az NB I/B osztályában szerepelhetnek. Férfi kézilabda-vb Óriási különbség Kertész Balázs kisebb bokasérülést szenvedett a Nigériával szembeni első világ- bajnoki mérkőzésén, mellette sajnos a minden elővigyázatosság ellenére kisebb bélfertőzést összeszedő Nagy László is hiányzott a csütörtöki mérkőzésről. Mindezek természetesen nem jelentettek gondot, mert válogatottunk kiváló védekezésből kiindulva tetszés szerint érte el találatait. Szatmári kapus brillírozott a kapuban, Csoknyaiék pedig szinte élő falat vontak az ázsiai csapat lövői elé. A szolnokiak üdvöskéje, Bendó Csaba végig a pályán volt, támadásban nem ragadt meg a jobb szélen, sokat változtatta a helyét, öt gólt lőtt, és asszisztlabdái is voltak - összességében jól megfelelt a srác. A magyar válogatott ma délután ötkor - MTV1 élőben - az olimpiai bajnok Horvátországgal találkozik. Magyarország-Kuvait 32-16 (15-8) Legjobb dobók: Éles 7, Bendó, Kotormán 5-5, Mezei, Rosta I. 4-4. (vacs) Asztalitenisz Molnár Csaba, a Jászkun Ne- fag serdülő korú versenyzője ismét kitett magáért, előbb az országos bajnokságon, majd Közép-Európa-kupán remekelt. A legnagyobb hazai seregszemlén első éves serdülőként három bronzérmet is kasszírozott. Vegyes párosban az orosházi Püski Orsolyával, majd a kiskunfélegyházi Erdélyivel az oldalán állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Egyéniben az elődöntőben találkozott azzal a Zwkickl Dániellel (BVSC), akit a sportág jelenlegi legnagyobb tehetségének tartanak. Csaba alaposan megszorongatta ve- télytársát, hiszen az első szettet játszmalabdáról bukta el, míg másodikban is vezetett sokáig, ám a hajrát jobban bírta a zuglói srác. Természetesen a bajnoki címet is Zwkicl nyerte, nem mellesleg ő vezeti az európai ranglistát is. Molnár Csaba nemzetközi porondon sem rossz - sőt. A napokban Ljubljanában a Közép-európai Kupa küzdelmeiben állt asztalhoz. A szlovén fővárosban hét ország ping- pongosaival harcolt, és sorozatban elért hat győzelmével - mindössze három szettet vesztett - megnyerte a viadalt. Társaival a csapatversenyben is taroltak, ugyanis veretlenül az élen végeztek. (v. cs.) Száva Flórián, az MVSI edzője 31 esztendejével fiatal még a szakmában, tavaly ilyenkor a tiszaföldvári csapat irányító játékosa volt.- Nem titkolom, Szarvason, ahol jelenleg is lakom, elég sok cikizést kaptam, mivel a nagy ellenfélnél, a martfűieknél vállaltam munkát. Itt minden feltétel biztosítva van, és mint a példa mutatja, a lányok becsülettel éltek a lehetőségekkel. A heti három-négy tréningen rendesen dolgoztak, és ennek meg is lett az eredménye. Egy ragyogó team alakult ki, amelyre lehet építeni a későbbiek foKosarazna, vagy focizna? Csúszdázna, aerobikozna, netalán görkorcsolyázna? Ezt mind megteheti ma délután, de akár falat mászhat, floor- ballozhat, sőt: még pizsamában is futhat - éjszaka! Mindenesetre tétlen szemlélője ne legyen az I. szolnoki juniá- lisnak, mely ma 14 órától veszi kezdetét a Tiszaligetben. A többek között az Űj Néplap által is támogatott rendezvényen érdemes lesz sportosan megjelenni, hiszen a liget szinte minden területén a mozgásé, a lyamán. A jövőről annyit tudok mondani, hogy két hét levezetés után elmegyünk szabadságra, a többi pedig a vezetők dolga lesz. A szerződésem lejár, amennyiben újabb kontraktust ajánlanak, szívesen maradok eddigi csapatomnál. Lipka András szakosztályvezető amondó, amennyiben meg tudnak egyezni Száva Flóriánnal, a felsőbb osztályban is ő irányítja majd az együttest. Komoly terveik vannak amellett, hogy egy-két játékos leigazolásán törik a fejüket. Az utánpótlás-nevelést nagyon fontosnak tartják, a Mezőbolondozásé, a vidámságé lesz a főszerep. A család apraja, nagyja talál magának elfoglaltságot a szolnoki Tisza-part legszebb területén, ahol a kevésbé sportosokat kirakodóvásár, főzési lehetőségek vagy az Origó zenekar 21 órai koncertje várja. A helyi média képviselői sem a távollétükkel tüntetnek, mint inkább a részvételükkel tűnnek ki. Délután öt órakor a körcsarnokban ugyanis az olajos kosarasok szurkolóit, a B- közepet, valamint a sportcentrum munkatársait „fenekelik el” - teremfociban. emgé túr-Tiszaföldvár-Martfű háromszögben akarnak egy utánpótlásbázist kialakítani. A legügyesebb lányokat hoznák szakosztályukhoz játszani. Bakó László egy éve elnök a martfűi klubnál, nem kevesebb, mint hét szakosztály ügyes-bajos dolgait kezeli nap mint nap. Nemcsak a bajnoki cím teszi, de elégedettek azzal a munkával, ami a kézilabdacsapatnál történik. A klubon belül egészséges a rivalizálás folyik a szakosztályok között, és az egyáltalán nem jelent (anyagi) gondot, hogy a kézisek mellett a futballisták is a magasabb osztály felé menetelnek. Továbbra is maguk mögött tudhatják ugyanis az önkormányzatot, remélik, hogy a szponzorok is fantáziát látnak a sport támogatásában Martfűn. (vécsé) Zagyva-túra A Jászberényi SE természetjáró szakosztálya 1999. június 4-től 6-ig rendezi meg a XXII. Zagyva vízi túrát. Az indulás ma délután lesz 14 órakor a jászberényi Gyöngyösi úti hídtól. Érkezés: 6-án, vasárnap, előreláthatóan 13 órakor Szolnokon a Zagyva-torkolathoz. A napi távok: 22, 27, illetve 17 kilométer. A részvételhez mindenkinek saját felszereléssel kell rendelkeznie. További információ az 57/413-227 telefonszámon kérhető. A bajnokavatóra kifestették arcukat a martfűi lányok fotó. mészáros I. szolnoki juniális a Tisza partján Ujjé, a ligetben... Balogh, Borbély, Vidák és társaik Történelmet írtak Fényszarun A labdarúgó Magyar Kupa megyei elődöntőjének szerdai játéknapja előtt a focihoz egy kicsit is konyító szurkolók akár nagy tétben lefogadták volna, hogy az NB I-es Szolnoki MÁV gárdája simán veszi az akadályt a megye kettő Jászsági csoportjának bajnoka, Jászfényszaru otthonában, és simán kvalifikálja magát az országos tábla 64 csapata közé. Aztán megtörtént, amire még a házigazdák sem számítottak, óriási meglepetésre ikszre hozták a meccset, s ezzel elbúcsúztatták a folytatástól a négy osztállyal magasabban jegyzett Tisza-partiakat. S hogy mivel voltak jobbak a vendéglátók? Lelkesedésben mindenképpen, hiszen a fényszarusiak valamennyi játékosa kú- szott-mászott a sikerért, míg a sárga-kékek kezdetben úgy gondolták, elég csak a mezt a pályára küldeni. Ami elszomorító lehet a vasutasok számára, játékban sem múlták felül ellenfelüket, sőt a nagy helyzetek alapján akár 2-3 gólos győzelmet arathatott volna a kiscsapat, amennyiben Bak Roland nem hárít több alkalommal is bravúrosan. Míg a vendégeknél egyedül a kapus hozta magát - időnként Lajkovics próbált valami pluszt hozzátenni -, addig Horváth Tibor legénységéből jó néhányan átlagon felülit produkáltak. Elsősorban Borbély Sándor, aki mind a földön, mind a levegőben átjátszhatatlannak bizonyult, előbb Csikós, majd Major Sándor sem tudott helyzetbe kerülni mellette. A középpályán két kis ember, Vidák és Balogh vitte a prímet. Beszáguldozták az egész pályát, bátran felvállalták az ütközéseket, s ha náluk volt a labda, ügyesen színezték a játékot, ziccereket dolgoztak ki. Szokás szerint a vesztes - illetve kieső - elsősorban a pálya talajában, a játékvezető ténykedésében találta meg a kiesés okát. Amit azonban a hasonló esetekben általában elfelejtenek, mindkét együttes ugyanazon a göröngyös füvesen játszott - tehát a technikailag képzettebb MÁV-osokat kevésbé kellett volna, hogy zavarja -, Nagypál bíró pedig semmivel nem tévedett többet a kárukra - Boda például ugyanúgy megúszta a kiállítást a földön fekve való visszarúgásáért, mint Kratofil a rossz ütemű keresztezéséért -, mint előnyükre. A döntetlennel nem csak 40 ezer forintot bukott a MÁV Neusiedler - 70 ezer forint járt a továbbjutónak, 30 a kiesőnek -, hanem óriási presztízsveszteség is érte. A jászfényszarusi legénység, mint megye kettes gárda viszont jó eséllyel pályázhat a Szabad Föld Kupa országos döntőjében való szereplésre. Ezért pedig minden dicséretet megérdemel! (Géléi) Hölgyroham - ajándékhegyekkel Vasárnap délután 16 órakor rendezi a Budapest Sportiroda immár 11. alkalommal a Lib- resse női futó- és gyaloglónapot a Városligetben. Az idei versenyre már több mint 2000-en adták le a nevezésüket, de péntekig - kedvezményesen még 500 forintért - folyamatosan lehet jelentkezni a Budapest Sportirodában, ahol egyúttal a rajtszám és az ajándék póló is átvehető. A legjobbak 250 000 forint pénzdíjat nyernek. Minden induló ajándékot kap, és részt vesz a sorsoláson. A célba érkezés után a Tetra Pak ajándék üdítője frissíti és a TNT zenekar szórakoztatja a hölgyeket. A vidéki indulók részére a MÁV 33 százalékos kedvezményt biztosít. Bővebb információ kérhető a 1-267-6560-as és a 06/20- 9651-966 telefonszámokon. Nevezési lap 11. Libresse női futó- és gyaloglónap Név:----------------------------------------------------------------Lakcím:-----------------------------------------------------------Szül. idő:---------------------------------------------------------Ú j Néplap- Jászlain Krónika Aki ezzel a lappal jelentkezik a verseny helyszínén, annak a nevezési díj: 500 Ft. Motul-kupa, motoros gyorsulás, Kunmadaras Folytatódik a reptéri száguldás Mondhatni „keletje van” manapság a gyorsulási versenyeknek, legalábbis Kelet- Magyarországon sorozatban dönti meg egy-egy rendezvény a népszerűségi indexet. Nem csak a rajt mögé állók, hanem a kordonon kívülre rekesztett izgatott nézősereg is viadalról viadalra gyarapszik, s ez mindenféleképpen jót tesz e technikai sportnak. Kedden éjszaka a Hungaro- ringen regisztrálhattak ez ügyben telt házat, igaz, Mogyoródon a kétkerekűek mellett többségében az autócsodák álltak az érdeklődés középpontjában. Ebbe persze két olimpiai bajnok, Kovács István profi öklöző és Czene Attila úszó is besegített, akik a kocsijuk volánja mögül izzították a versenylázat. Az ország talán legszínvonalasabb (kizárólag) motoros gyorsulási versenysorozatát Kunmadarason rendezik meg. A Motul-kupa második futamára szombaton reggel kilenc órától lehet nevezni öt kategóriában, a repülőtéren. Nem hiányozhat a száguldó cirkuszból a mezőtúri Szebenyi Mihály Yamahája vagy a szintén mezőtúri Varga Zoltán 750-es Suzukija - utóbbi győzelmi eséllyel indul kategóriájában. De a rajtnál lesz a szolnoki Takács Zoli vagy az az Orgoványi György, aki hatalmas küzdelmet fog vívni a fővárosi Erdős Csabával a specialban. Szakácsi Csaba vadiúj Suzuki Hayabushaját is valószínűleg sokan megcsodálják majd. M, G, Diáklabdarúgás Karcagon a II. korcsoportos labdarúgók adtak számot tudásukról a Melur-Góliát DLK megyei szabadtéri tornáján. A legtöbb csapatot ismét a megyeszékhely vonultatta fel - összesen négyet. Rajtuk kívül a házigazdák, a törökszentmikló- siak, a kunszentmártoniak és a tiszafürediek meccseitek, két csoportban. A helyosztók a vendéglátók sikerét hozták, miután a Szolnok harmadik számú együttesét 3-2-re legyőzték. A kisdöntőben pedig a Kunszent kiütéssel nyert a Tiszafüred ellen (9-0). Végeredmény: 1. Karcag, 2. Szolnok III., 3. Kunszentmár- ton, 4. Tiszafüred, 5. Szolnok I., 6. Törökszentmiklós, 7. Szolnok II., 8. Szolnok IV. Legjobb kapus: Szerényi János (Kunszentmárton), mezőnyjátékos: Tóth Bence (Szolnok III.), gólkirály: Hajdú Zsolt (Karcag, 9 találattal). Búvárok a dobogón Szolnoki Búvár SE versenyzői a napokban Egerben és Szegeden csobbantak a medencébe. Az egri Dobó-kupán a szolnokiak 4x100-as váltója (felvételünkön) Gáli Zita, Mertlik Erika, Weszely Imola, Józsa Dóra összeállításban aranyérmet nyert. A szegedi Muréna búvárklub által rendezett versenyen az SZBSE serdülői közül Kakó Tamás 100 méteren szerzett első helyet. Ugyancsak ebben a számban az ifjúságiak népes mezőnyében Magyar Balázs második, míg Szenes Gábor harmadik helyezést ért el. Továbbra is várják a sportág iránt érdeklődő fiatalokat esténként a Damjanich és repülőtéri uszodába egyaránt. 4