Új Néplap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-26 / 147. szám

1999. június 26., szombat 5. oldal Megyei Körkép _____________Nézőpont E lúszott a mezőgazdaság Tavaly nyár óta úszunk, szűkítve a megál­lapítást, úszik mezőgazdaságunk. Az új­donsült miniszter tavaly ugyan „bombák­ról” beszélt, ám én most már inkább tengert látok. Tengernyi gondot, melyben a megoldás egyelőre nem látszik. Úgy vélem, nem csak nekem. Szóval tavaly kezdtük a búzával, melyből túl sok termett. Benne úszott termelő és kereskedő, aztán utóbbi még ki tudott evickélni a partra, a termelők azonban benne maradtak. Mert sokan még ősszel sem tudták, hogy hova kellene eladni a búzát, míg a minisztérium közben már a vetésterület csökkentésén fá­radozott. Nem kellett azonban semmilyen intézkedést sem tenni, mert besegített a természet. A termelők pedig azon gon­dolkoztak, nem jártak volna-e jobban, ha hajóra vagy kétéltűre cserélik el gabonájukat (ehhez talán az orosz hadsereg partner lett volna barterben). Az ügyesebbek egyébként a „levegőből vetettek” - legalábbis a műtrágyaszóróval elszórt vetőmag ak­kor sem került volna jobban a talajba, ha AN-2-seket alkalmaz­nak vetőgépként. A tél, majd a tavasz aztán a meleg kályha melletti reménye­inket vitte el. Először az „évszázad belvize” következett az el­olvadt hó hatására, majd jött az „évszázad árvize”. A vetések­ből pedig ami esetleg mégis kikelt, hát újabb elmocsarasodást kellett átvészelni. Mindenki úgy gondolta, de legalábbis a ter­melők, hogy a megmaradt búzát most jó áron adhatják el. Ám újabb arcra esés következett, hiszen jó, ha az állam által idénre meghirdetett 18 ezer forintos garantált árat megkapják gaboná­jukért. Aratás előtt aztán újabb meglepetés érte őket: 2000-ben a garantált ár már csak 16 ezer forint lesz! Ilyen ütemben csök­kenne jövőre az infláció? - tekingették az aratás előtt a gépek árait. Persze lehet, hogy szó sincs itt ilyenről, egyszerűen csak az agrártárca tudja: jövőre olyan termés lesz, de olyan... Nos, ez csak a búza. Van ezen kívül kukorica, melyet szintén az eladhatatlanság fenyeget. A napraforgó esetében pedig az egyetlen magyarországi felvásárló diktálja az árakat, melyek természetesen nem felfelé kúsznak. Ha mindez nem lett volna elegendő, hát a júniusi április, a felhőszakadások ismételten rombolták növénytermesztésünket. Reméljük, a földek az aratásig kiszáradnak, mert ha nem, akkor lánctalpas kombájn kell a betakarításhoz. Mindezt lehet nevezni sírásnak is, azonban nincs ma olyan ágazata a magyar mezőgazdaságnak, melyben ne lenne gond, melyről el lehetne mondani, hogy stabil. A természet, a belső és a külső tényezők együttesen végzik el a piaci tisztítást, s köny- nyen lehet, néhány termelő is elúszik az árral. A falon innen, és túl Dráma a Széchenyi gimnáziumban Jelenet az előadásból. A képen Kiss Anita (Jasmine) és Oláh Betti (Afféle). fotó: földes Gábor „A tőle kapott szeretet mindenért kárpótol” Immár tizenkilencedszer lengedez a vöröskereszt zászlaja a berekfürdői ifjúsági táborban, ahol 53, egészségileg károsodott és hátrányos helyzetű gyermek nyaral. A tábor légköre csalá­dias, hiszen a táborvezetők és segítőik anyai gondoskodással veszik körül a gyerekeket. A szolnoki Széchenyi István Gimnázium dráma tagozatos 12. c osztályának érettségi tárgya a színjátszás. A vizsgát a hét elején tartották, Molnár Péter Berlin című „végjáté­kát” Matuz János tanár ren­dezte. Érettségi vizsga volt a bemu­tató, amelyben egy végzős osz­tály adott számot a tanultakról, s egy tavaly érettségizett fia­talember darabját játszották diáktársak, szülők, tanárok je­lenlétében, talán mondani sem kell, hogy nagy sikerrel. Szeretni lehet ezeket a diák­színházi előadásokat, mert olyan frissesség, őszinteség van bennük, amilyennel az igazi színházban nem mindig találkozik a néző. Itt nincs ma- nír, nincsenek jól bevált sab­lonok, és ezért érdemes el­nézni, ha néha kissé suták a gesztusok, a játékon látszik a nagy igyekezet. Az előadás naiv bája feled­tette, hogy a darabon még lát­szott a kezdő szerző tapaszta­latlansága, bár például a ber­lini falnál szolgálatot teljesítő korrupt határőrparancsnok és a magyar lányok jelenete arról árulkodott, hogy van érzéke a szituációteremtéshez. Ez már tavalyi vizsgadarabjában is megmutatkozott. Az érzelmes, olykor kissé melodramatikus darab szerep­lői közül nehéz lenne bárkit is kiemelni, a maguk szerepében mindnyájan megállták a he­lyüket. Valószínűleg jószemű, érzékeny, avatott színházi né­zők lesznek, de nem lehetne csodálkozni, ha pár év múlva színészként látnánk viszont néhányukat. B. A. Idén a megye iskoláiból toló­kocsis, mozgássérült, epilep­sziás, szívbeteg, Down-kóros és halmozottan sérült gyerekek érkeztek Be­rekfürdőbe - tudtuk meg Ebner Jó- zsefné területi titkártól. A tábor költsé­gét a vöröske­resztes árusí­tások mellett perselyes gyűjtésből és a jó ügy érde­kében meg­mozdult vál­lalkozók adományaiból fedezik. Az önkormány­zatnak kö­szönhetően nem kell strandbelépőt fizetniük, és dr. Hajdú La­jos háziorvos­polgármester naponta felkeresi a tábort. A strandon a táborve­zető, dr. Végh Endréné homoki gyógytornász a Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola diákjai segít­ségével átmozgatja a gyereke­ket. Bendzsák Istvánná pedig a kézműves-foglalkozások terén kifogyhatatlan az ötletekből. A csoport szerdán Debrecenbe lá­togatott, és nagy élmény volt számukra a Bereg Crystal Kft. berekfürdői üveggyárának Jótékonysági koncert Németországi útja előtt koncer­tet adott a Mól Szolnoki Ko­dály Kórus Zámbó István Liszt-díjas karnagy vezényle­tével. Belépődíj nem volt, az adományok a Magyar Máltai Szeretetszolgálat céljait szolgál­ták. Ezért is volt a hangverseny helyszíne a szolnoki Szentlélek- templom. Ez a plébánia ad he­lyet a szervezet csoportjának. Műsoron egyaránt szerepeltek egyházi és világi művek, a kórus jelenlegi repertoárjának gerince. Az este csúcspontja az Alta tri- nita beata kezdetű reneszánsz al­kotás volt, melyben a szólamok megfelelő aránya párosult a hangtisztasággal és a remek meg­formálással. Kedves színfolt volt Orlando di Lasso Visszhang című madrigálja. Frantz Schubert G-dúr miséje a koncert legnagyobb szabású produkciója volt, szólót Zámbó Szilvia énekelt, billentyűs hang­szeren közreműködött Bódiss Tamás. A Pataki diákdalok - Farkas Ferenc műve - a kórusnak való, temperamentumos, nagy kedvvel énekelték. Bartók Béla Négy szlovák népdala néhol nem volt elég pontos. Kocsár Miklós Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéseire út Hegyet hágék alkotása lesz még ennél jobb is a kórustól. Kodály Zoltán műveivel zárták a prog­ramot, melyek közül a Szép kö­nyörgés és az Ave Maria jól sike­rült. A 114. genfi zsoltár orgonát, tömör kórushangzást és grandió­zus megformálást igényel. A kórus hangszernek az orgo- nahangszínnel is működő digitá­lis pianínót használta - bizonyára kényszerűségből. Ez viszont gyakorlásra készült, s nem al­kalmas nagyobb terek megfelelő „megtöltésére”. így viszont nem alakulhatott ki a Kodály által megálmodott hangzás és harmó­nia. Remek, hogy a kórus a szere­tetszolgálatot ilyen módon támo­gatja - legközelebb bizonyára még többen leszünk. Denke megtekintése is. A szakközépiskolás lányok éppen a konyhában serényked­tek, így Nyakó Edittel ott váltot­tunk néhány szót. ő másodszor jött ki segíteni a táborba, mert nagyon szereti a gyerekeket. Mint mondta, tavaly rosszabbra számított, hiszen családjában nincs sérült gyermek, így nem tudta, hogyan fogja lelkileg megviselni az egy hét, ám a rá­bízott táborozok szeretete, ra­gaszkodása átsegítette ezen a nehézségen. Tizenöt éve először Abád- szalókról Rozgonyi Lajos szü­lőként érkezett, ma már tábor­vezetőségi tag. Lánya 23 éves, így ez idő alatt a művezető édesapa, a pedagógus édes­anya, a nagyszülők és a 22 éves öcs a középsúlyos értelmi fo­gyatékos és súlyos epilepsziás Katához igazította életritmusát, aki a biztonság kedvéért nap­közben is védősisakot hord.- Fiuk soha nem volt félté­keny Katára, hiszen vele többet foglalkoztak?- Nem. Együtt nőttek fel, és nagyon ragaszkodnak egymás­hoz. Inkább mi éltük ezt meg ne­hezen az elején. Bizton állítha­tom, hogy megérte ez az áldozat, soha fel nem merült bennünk, hogy lemondjunk róla, hiszen a tőle kapott rengeteg szeretet kár­pótol minden lemondásért.- A nap huszonnégy órájá­ban hogyan tudják ezt az örök­mozgó lányt lekötni?- Próbáljuk minél önállóbbá nevelni, az utóbbi időben sokat ügyesedett. Most bejár a puszta- taskonyi foglalkoztató otthonba, ahol megtanulta a rongyszőnyeg- szövést, ez most leköti minden fölös energiáját. Végtelen türe­lemmel és precizitással készíti szőnyegeit. Amikor Anett megszületett, az alattyányi Szíjártó Ottóék - a félj buszsofőr, az édesanya ke­reskedő - nagyon boldogok vol­tak, hiszen a két báty után vele lett teljes a család. A kislány szé­pen fejlődött, ám 3,5 éves korá­ban egyik napról a másikra kide­rült, agydaganata van.- Először az orvosok vírusfer­tőzésre gyanakodtak, s amikor kiderült, nem ez a baj, azonnal vitték Budapestre, az Amerikai útra. Anett mindkét oldalára le­bénult, majd jött a sugárkezelés, a hetekig tartó küzdelem azért, hogy újra felüljön, jáijon. A ren­geteg gyógytorna lassan meg­hozta az eredményt, ma rendes iskolába jár, csak mozgásán és csak bal keze ujjain látszik a gyermekkori betegség, de a tu­morból orvosilag gyógyultnak tekinthető - vázolta az eltelt évek küzdelmeit édesanyja.- A család hogyan tudta fel­dolgozni a hírt?- Mindenkit lesújtott, de az első perctől kezdve tudtuk, a kis­lányért minden áldozatot válla­lunk. Amíg kórházban voltam, a fiúkkal a féljem volt otthon, ők is elfogadták, hogy húguknak töb­bet elnézek, mint annak idején nekik. Egyben azonban hajthatat­lan vagyok, a napi gyógytornát nem hagyom el, bármennyire is tiltakozik. Az eddig elért ered­mények, sikerek mindig megerő­sítenek, helyesen döntöttünk- mondta az édesanya. Daróczi E. Egy vak is láthat nem sötéten A karcagi kórház rendelőintézetéhez, így a szemészethez is 110-115 ezer ember tartozik. A fekvő betegek száma évente 500 körüli, a járó betegeké 15-18 ezer. Három szakorvosra jut ez a temérdek, valamilyen látászavarral küszködő ember. Közéjük tartozik az az ötven alatti, jól szituált úr, aki szinte már vak. Az otthonában fogad minket.- A fiam és a lányom már kirö­pültek a házból, családot alapí­tottak. Két éve pedig a felesé­gem is itt hagyott. Azért bevásá­rolok, főzök. Itthon biztos va­gyok, a kiskertet is bekapálom, sőt a televíziót is nézem. Regge­lente, meg esténként érdekelnek a hírek. Szakorvoshoz is járnom kellene, de nem megyek. Mi­nek? Tudom, így élem le az éle­tem. Mérnök vagyok, és két új­ságban is most adtam fel társke­reső hirdetést. Hozzáírtam a vé­gére, csak fényképes levelekre válaszolok (ezen nevet egy jót). A lányom kétnaponta látogat, majd ő eldönti, milyen a levél­író. Csak a kórház vonzásköize- tében több mint száz világtalan ember él: a legfiatalabb közel a negyvenhez, a legidősebbik túl a kilencvenen. Előfordul, aki ál­lítja: a színeket is megkülönböz­teti teljesen vakként, erre azon­ban a főorvosnő, dr. Marosfalvi Éva a fejét ingatja. Hogy ki mi­képpen ítéli meg azt a helyzetet, amikor a szeme világa elveszett, így felel:- Hogy a vakságot ki hogyan viseli, attól függ, milyen a sze­mélyiség. Az életigenlő opti­mista, ebben a helyzetben is tud és képes élni, maga elé célokat tűzni. Ha befelé forduló, akkor szó szerint és átvitt értelemben is mindent sötéten lát. Az is tény, a többi érzékszerv kifino­mul, és a világtalan a maga kis környezetében jól tájékozódik. Mert mindent a megszokott he­lyen tart vagy oda tesz. Ugyanakkor az is köztudo­mású, egy ember a szeméért mindent megtesz, főleg ha látja a romlását. Medvegy Antalné Tiszafüredről érkezett ebbe a kórházba.- Tavaly fordultam meg itt először. Helyrehozták a látá­som, és rám parancsoltak: há­romhavonta jöjjek. Persze, nem jöttem. Most a jobbal semmit sem látok, a ballal keveset. A főorvosnő szerint a látásom 90- 95 százalékát elveszítettem. Ol­vasni már képtelen vagyok, de színeket látok. Hogy mi okoz­hatta ezt a látásvesztést? Hisz az egyik nagyanyám még 96 éve­sen, a másik 102 esztendősen szemüveg nélkül olvasott. Biza­kodom, valamit javul a szemem, hiszen szellemileg kutya bajom. Holló József a maga 74 esz­tendejével átlag életkorú beteg­nek számít.- Hályog van a szememen, mind a kettőn. Ha megérik, ak­kor lehet rajta segíteni. Úgy jó tizenöt éve romlik a látásom.- így a nőket már nem látja ?- Hiába nézem őket, az a kor odavan. Én magával az élettel is megelégednék, meg azzal, hogy addig elfogadha­tóan lássak. Igen, az ő esetében talán az elfogadhatón a lényeg. Mert van, aki ugyan olvasni még tud, de csak úgy, hogy öt cen­tire tartja a orrától a lapot. Más már csak tárgyakat lát, a betűk felismerhetetlenek néki. Egy kunhegyesi idős hölgy érdekes módon napfel­keltekor még úgy-ahogy lát, de utána sötétség ereszkedik a szemére másnap napfelkel­téig. Más pedig azt sem veszi észre, hogy este van vagy délelőtt. De akad elfoglalt­sága, szerető társa, aki kitart mellette, és ez a ragaszkodás visszaadja az életbe vetett hi­tét, azt, hogy világtalanul is lehet élni és „látni” a hallásá­val, a tapintásával, az ízlelé­sével, a bőrével. Elvégre az egyik érintett is úgy fogalmazott: egy vak is láthat nem sötéten . . . D. Szabó Miklós Vizsgálat közben dr. Marosfalvi Éva szemész főorvos A közös játék tetszik a táborozóknak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom