Új Néplap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-19 / 141. szám
1999. június 19., szombat Megyei Körkép 3. oldal Gőzölög az aszfalt a melegben Rákóczifalva és Rákócziújfalu között, ahol új burkolattal látják el a 442-es utat. Felvételünk a frissen terített aszfaltréteg hűtését örökítette meg. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Fizetni mindenkinek kell, de lehetőség van a terhek enyhítésére Riadalmat keltett a lakbéremelés Egy hónapja lépett hatályba az a rendelet, melyet a szolnoki képviselő-testület alkotott a város majdnem kétezer önkormányzati lakásának lakbéremeléséről. A díjak százszázalékos növekedéséről a közelmúltban az érintett lakók is értesítést kaptak, amely kisebb riadalmat okozott néhány alacsonyabb jövedelmű családban. Kétlakiak az Alföld közepén Az elöregedő településeken élő fiatalok egy része ambiciózusan gyűri a kilométereket, és az ország másik felében munkát vállal, míg a többség gyökereihez közel otthon marad, és segélyből tengeti napjait. Szociális válságövezet Idősek otthonát terveznek Idősek bentlakásos otthonát szeretnének létesíteni Tö- rökszentmiklóson. A beruházáshoz pályázati támogatásokért folyamodnak. Törökszentmiklós lakosainak száma meghaladja a huszon- négyezret. A hatvan éven felüliek száma az ötezret közelíti, vagyis több mint húsz százalék. Ez is mutatja, hogy ennek a rétegnek az ellátására több lehetőséget kell kínálni az eddigieknél. Azért is született meg a bentlakásos otthon igénye, mivel már kilencvenöt idős törökszentmiklósi lakos van nyilvántartva, akit más településen kellett elhelyezni ilyen jellegű otthonban. Az önkormányzat pályázatok útján remél segítséget. Épületet tudnak biztosítani, amelynek átalakításához a megyei területfejlesztési tanácshoz nyújtanak be pályázatot támogatásért. A Szociális és Családügyi Minisztériumhoz pedig szociális válságkezelő pályázatot adnak be a harmincszemélyesre tervezett otthon létrehozásához, mivel a város és környéke szociális válság- övezetbe tartozik. P. E. Továbbra sem veszik a sertéseket (Folytatás az 1. oldalról) A VHT arra is figyelmeztet, hogy az elmúlt években duplájára nőtt a kutya- és macskaeledelek behozatala is. Összességében a terméktanács kalkulációi szerint évente egymillió vágósertésnek megfelelő disznóhús jön be Magyarországra külföldről. Mindezek mellett úgy látszik, az agrártárca hiába hirdette meg a sertés minimum- átvételiárát - melyet ráadásul többen a minőségi megkötések hiánya miatt támadnak -, csak nem akar változni a piaci helyzet. A kereskedelemben alapvetően nem emelkedtek jelentősen az árak, s a hízó vidéken továbbra is eladhatatlan. A tapasztalatok szerint csak annyit vásárolnak fel, amennyire éppen az adott napon a vágóhi- daknak szükségük van. Ha egyáltalán vesznek, mert többen panaszkodnak az eladás miatt. Az sem mellékes, hogy a túlkínálat miatt számos módját alakították ki a felvásárlók annak, hogyan kerülhető ki a kilogrammonkénti 193 forint kifizetése. Mert a disznó továbbra is eladó, csak vigye már el valaki... E. Z. Az aggodalmak jogosságáról és a terhek enyhítésének lehetőségeiről Szakali Erzsébet, az ön- kormányzat lakásügyi osztályának vezetője elmondta: az elmúlt három és fél évben nem változtatott az önkormányzat ezeken a díjakon, így a mostani intézkedés elkerülhetetlen volt. A napokban mintegy félszáz levél érkezett a hivatalba az Lapu Lajos zászlós esetében azonban ez nem csupán a véletlen műve, a rendőr felettesei ugyanis egybehangzóan nyilatkoznak beosztottjuk rátermettségéről. A kunszentmártoni kapitányság Öcsödön szolgáló egyenruhása viszonylag rövid időn belül három sikeres tetten érési akció részese volt. Rajtakapott birkatolvajokat, telefonfülkefosztogatókat, legutóbb, kedden hajnalban pedig egy Budapestről érkezett betörőbandát emelt lakbér méltányos enyhítésének kérelmével. A rászorultak számára sem tudják azonban szociális indokok alapján csökkenteni a lakbér mértékét, ám a kiadások ellentételezésére többféle lehetőség is kínálkozik. A lakbér összege a lakás műszaki állapotának függvénye. Ezért mód van arra, hogy a rosszabb állapotban lévő ottholeplezett le éjjeli szolgálata során. A településen járőröző rendőrnek feltűnt az a két nő, akik egy, a Lenin út környékén álló autónál őgyelegtek. A gyanús asszonyságokat igazoltatta, de magát a járművet sem hagyta figyelmen kívül. Az autóban talált két karton cigaretta na és persze a különféle betörőszerszámok láttán csak erősödött az a feltételezés, hogy a messziről jött hölgyek valami rosszban sántikálnak. Közben feltűnt, hogy a közeli élelminok díjtételeit alacsonyabb ösz- szegben határozza meg az üzemeltető. Amennyiben valaki jövedelmi viszonyaira, szociális indokokra hivatkozva szeretne könnyítésért folyamodni, ezt a városi önkormányzat segélyezési osztályán teheti meg. Itt indokolt esetben úgynevezett lakásfenntartási támogatásban részesülhetnek az igénylők. Egyéb esetekben az érintett lakók a városi bírósághoz fordulhatnak jogorvoslatért, ahol felülvizsgálják a megállapított lakbér összegének indokoltságát - tájékoztatott az osztályvezető, -bugányszerboltban a megszokottól eltérően nem égett a villany. Minthogy a rendőri intézkedés ideje alatt két másik személy - az igazoltatott és elfogott nők társai - is felbukkant, a zászlós segítséget kért a kapitányság ügyeletesétől. Járőrök és nyomozók érkeztek, ám a két férfi kereket tudott oldani. Egyiküket másnap reggel Budapesten sikerült elfogniuk, társa, akit már szintén név szerint ismernek a rendőrök, azonban továbbra is menekül. Mint kiderült, a csapat valóban a közeli üzletet törte fel, össze is készítettek több százezer forint értékű árut. A kár, a körzeti megbízott intézkedésének köszönhetően, nyomban megtérült. H. Gy. Az elöregedő falvak közé tartozik Vezseny is, ahol 25-30 százalékos a munkanélküliség. A keresőképes férfiak közül aki akar, elhelyezkedik, de nem helyben és Szolnokon, hanem Pesten vagy Győrben. A kétlakiak kéthetente járnak haza. Hivatalosan az Alföld közepén élnek, a kenyeret pedig a Dunántúlon keresik, ők is tudják, hogy ez az életforma hosszú távon nem egyeztethető össze a házastársi viszonnyal, így aki megtalálta helyét a gazdagabb régiókban, családjával együtt elhagyja szülőfaluját. A kisközségeknek a mezőgazdaság jelenti a jelent és a jövőt. Vezse- nyen a földterület 30 százaléka közvetlenül hasznosítható, 70 százaléka hullámtér, amit, ha nem fenyegetett az árvíz, eddig bevontak a földművelésbe. (Folytatás az L oldalról) ők egyelőre nem is igazán akarnak foglalkozni a veszteségekkel, inkább a veszélyt igyekeznek az önkormányzattal együttműködve elhárítani. A belvízelvezetés fontosságát Cserkeszőlőn már nem kell hangoztatni, még télen elhatározta az önkormányzat, hogy amint lehetősége nyílik, megoldják ezt a gondot. Sajnos még idő előtt közbeszólt az időjárás, s azt már csak remélik a helybéliek, hogy újabb özönvízszerű esőzés nem keseríti meg a falu életét. Pókász E. * Az évenkénti átlagos csapadék- mennyiség húsz százaléka, száz milliméter eső hullott egy nap alatt Jászárokszállás városára. A helyi önkéntes, a jászberényi hivatásos tűzoltók, a polgári védelem tagjai, jászárokszállási vállalkozók, a mezőgazdasági szövetkezet által felajánlott munkagépek segítségével megfeszített erővel próbálták megakadályozni, hogy a lezúdult vízmeny- nyiség jelentős károkat okozzon a lakóépületekben. Az egymást követő zivatarok miatt gyorsan megteltek a város vízelvezető árkai. A csapnivaló (Folytatás az 1. oldalról) A területfejlesztési szekció Martfűn ül össze. A növényolajgyár és a sörgyár bejárása után kezdődő megbeszéléseken többek között szó esik az úgynevezett regionális felhasználású, strukturális alapok kezelését célzó magyarországi felké- Az árvíz után eltiltották a családokat a hullámterekben való gazdálkodástól, ezeket a területek ugyanis ki akarják vonni a művelésből. Erre vonatkozóan hatósági döntés még nem született - mondja Hatvani Lajos vezsenyi polgármester -, így akár augusztusig húzódhat a megoldás. Akkor pedig már késő. Mindenképpen kompenzálni kell a lakosokat, ha úgy döntenek, hogy itt nem gazdálkodhatnak a továbbiakban, mert a családok többsége csak így tudja eltartani magát. Míg a térségben egyre több alkalmi orvhalász és -vadász garázdálkodik - akiket nehéz szívvel büntetnek, hiszen a zsákmányt nem értékesítik, hanem elfogyasztják -, addig a többiek kétlakiságra kényszerülve róják az utakat. V. H. állapotban lévő műtárgyak nem voltak képesek levezetni az óriási vízmennyiséget, és rövid idő alatt összefüggő - helyenként harminc-negyven centiméteres - víz hullámzott a város egyes utcáiban, a kertek alatt. A víz elöntött számos pincét, ólat, de nagy problémát jelent, hogy a gazdasági udvarokban felhalmozódott trágyadombok is vízben álltak. Két markolóval, lánctalpas gépjárművekkel és természetesen kézi erővel dolgoztak azért, hogy a sok helyen betömött, rossz karban lévő vízelvezetőket, átereszeket megtisztítsák, átvágják. Ezzel biztosítani tudták a vízelvezetést. A mátrai esőzések következtében kilépett medréből a Bene-pa- tak, és egy nap alatt két métert emelkedett a Gyöngyös-patak vízszintje is. (Évekkel ezelőtt megépült az a csatorna, mellyel a patak kikerüli a várost, és hasonló, hirtelen vízszintemelkedé- sek alkalmával elhárítja a közvetlen veszélyt, ez történt most is.) A károk fölmérése folyamatosan tart, rongálódtak házak, kertek, ólak, és az árokszállási határ tetemes része is víz alá került. szítésről is. A tanácskozások eredményét, tapasztalatait az utolsó napon Szolnokon plenáris ülésen összegzik majd. A szervezők reményei szerint találkozókkal a két megye közötti együttműködés hatékonyabbá válik, és szorosabbra fűződnek a gazdasági kapcsolatok. T. J. .Fél év alatt három sikeres tetten érést könyvelhet el a körzeti megbízott Öcsödön kapták rajta a pesti betörőket Nem szorul különösebb magyarázatra, miért is az a legjobb, ha a betörőket éppen tettük elkövetésekor sikerül meglepniük a rendőröknek. A bűnözők természetesen meg is tesznek mindent, hogy elkerüljék a malőrt, ám - mint ahogyan azt az öcsödi körzeti megbízott példája is bizonyítja - szerencsére nem mindig sikerül nekik. Vízben ázó települések B. Cs. / Élénkülő gazdasági kapcsolatok „Eminens diák” leszünk-e továbbra is?- Az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészítésében máig minden az eredeti ütemezés szerint halad. Jelenleg tehát technikai akadálya nincs, hogy Magyarország 2002. január 1-jére eleget tegyen a csatlakozási feltételeknek. Hogy mindez létrejöjjön, abban óriási felelősége van a kormány politizálásának - állapította meg Szanyi Tibor, az Országgyűlés Európai Integrációs Bizottságának alelnöke Jászberényben, a helyi Európa Klub csütörtök esti rendezvényén. A csatlakozási tárgyalások során a kormány az unió döntéshozóitól számos lényegi ponton kért - vagy szándékozik kérni - halasztást, derogációt. Ez meghatározott időre mentesítené az országot az adott uniós szabályok alkalmazása alól. Ez a politika kétélű fegyver - mondta az előadó -, hiszen ha minden lényegi kérdésben halasztást kérünk, akkor csatlakozási szándékunk komolyságát kérdőjelezik meg. A politikus példája szerint a magyar tárgyalódelegáció politikája most olyan, mintha valaki a műszaki egyetemre szeretne járni, de ki akar bújni a matematikafelvételi alól . . . Az országban - tette hozzá a politikus - idén már megszűnnek a privatizációból származó bevételek, a működőtőke-beáramlás ennélfogva lelassul. Ha az uniós csatlakozásunk megvalósul, jelenlegi szinten mintegy 700 milliárd forint értékű euró felhasználására leszünk jogosultak, mint az Európai Unión belüli fejletlen ország. Azért kell dolgozni, hogy ehhez a hihetetlen mennyiségű - célzottan csak fejlesztésre felhasználható - pénzösszeghez minél előbb hozzájusson az ország. A kormány felelősége abban áll, hogy ha a nem megfelelő politizálás miatt - a feltételek teljesítése ellenére - elhalasztják a bővítést, az az egész keleteurópai régió felzárkózását legalább két évtizeddel vetheti vissza. Mi voltunk mindig az „eminens diák” a csatlakozni szándékozók közül. Ha minket sem lehet az európai közösségbe fogadni, nem lesz politikus az EU-n belül, aki felvállalná a bővítés gondolatát az elkövetkező húsz évben. Banka Cs. Félévbúcsúztató összejövetelét tartotta tegnap a Klub Szolnok tagsága a tiszaligeti honvédségi csapatpihenőben. Szolnok város vezetői válaszoltak a klubtagok kérdéseire, majd könnyedebb programokkal folytatódott az est. fotó: mészáros János