Új Néplap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-11 / 108. szám

1999. május 11., kedd Megyei Körkép 3. oldal A PHARE-tól nyert pénzt programokra két kézműves kamara Megerősítették az együttműködést Tegnap ünnepélyes keretek között megerősítette a Reutlingeni Kézműveskamara megyénk kézműveskamarájával az együttmű­ködést, melyet immár írásba foglaltak. Ezt az aktust már közel hároméves közös munka előzte meg, hiszen Ozvald Márton elnök bejelentette: PHARE-pénzt nyertek képzési programokra is. Közérzetünk Ipar(i par)kodunk Iparipark-létrehozási láz söpör végig megyénkén. Jászfényszaru és Martfű után - ahol egy-két éve nyerték el a címet - ilyen ter­veket dédelgetnek Karcagon, Szászberken, Kunszentmártonban. De ki tudja, mióta beszélnek már erről Szolnokon is, ahol az ipari parkot logisztika központtal kapcsolnák össze. Mindez óriási elő­relépés, hiszen néhány esztendeje még azon sopánkodhattunk, hogy nyolcszázmillió forintos állami támogatásból egy fillér sem került a megyébe, nem lévén ipari'parkunk. Kérdés azonban, nem késett-e el ezzel régiónk? Az állami pénzekről biztosan nem, hiszen a kormányzat első­sorban az elmaradott térségeket igyekszik támogatni. A gazda­sági mutatókat (munkanélküliségi ráta, GDP) szemlélve pedig szűkebb hazánk a megyék rangsorának végén kullog. A nagy befektetőkről azonban lehet, hogy lemaradt Jász- Nagykun-Szolnok. Egy közelmúltban készült szakértői elemzé­sek szerint az úgynevezett zöldmezős beruházások ideje lejárt. Ilyenre csak elvétve szánják rá magukat a nagybefektetők. így csak délibábot kerget az, aki egy-egy település határában körbe­kerített több hektárnyi földből a székesfehérvárihoz hasonló ipari parkokat lát kinőni. A nagy vállalatok „elcsábításához” nem elég a hely és az adókedvezmény - ezt bármelyik önkormányzattól megkaphatják. A befektetők többsége többre értékeli a képzett munkaerőt és a megfelelő utakat. Megyénk pedig egyikre sem le­het büszke. A statisztikák szerint az észak-alföldi régióban - melyhez megyénket is sorolják - dicsekedhetnek a legkeveseb­ben felsőfokú végzettséggel. A közlekedésről pedig egy külföldi üzletember, akinek a befektetéséhez a megyeszékhelyet próbál­ták ajánlani, így summázta véleményét: Szolnok nem száz kilo­méterre, hanem két és fél órára van a fővárostól.. . Megmaradt viszont megyénknek a meglévő nagyvállalatok beszállítóinak letelepítése és a remény ... Teleki József Változások a járművezető-képzésben „Feljött” a megye A kórházi eladósodási lis­tán meglehetősen jól áll­nak megyénk fekvőbeteg­intézményei - tudtuk meg az egészségügyi miniszté­rium tájékoztatásából. Mint a minisztérium megál­lapította, az utóbbi években a kórházak mintegy 10 száza­léka eladósodott. Emiatt elő­ször 1996-ban végeztek kon­szolidációt, ám ez több eset­ben (például a Hetényinél) nem hozta meg az eredményt, hanem az adósság továbbgör­getése történt. A minisztérium - felismerve ennek veszélyes­ségét - azóta félévenként ér­tékeli pénzügyi helyzetüket. A legutóbbi ilyen értékelés az 1998-as évet „záija”, és több mint 160 intézmény helyzetét elemzi. Kiderült, hogy az elmúlt év során a fekvőbeteg-intézmé­nyek országos viszonylatban több mint 13 milliárd forint szállítói tartozást„hoztak ösz- sze”, amelynek 46 százalékát a fizetési határidőn túli tarto­zás teszi ki. Ez utóbbi 9 intézményben viszont csökkent, és négy megye egészen jó eredményt tudott produkálni. Ezen a lis­tán szerepel Jász-Nagy- kun-Szolnok megye is, ahol (hasonlóan Heves, Hajdú- Bihar és Tolna megyéhez) a fizetési határidőn túli tartozás nem éri el a 10 milliós nagy­ságrendet sem. pé Madaras is készül a millenniumra A napokban Kunmadarason is megalakult a tíztagú mil­lenniumi emlékbizottság, hogy előkészítse az ünnepség- sorozatot. íme néhány a 2000. januártól 2001. augusztus 20- ig tartó kínálatból. Januárban újévi istentisztelettel, millenniumi nyitóbállal és Kun­madaras történetét bemutató - minden hónap negyedik pénte­kén folytatódó - Kávéházi esték­kel indul a program. Augusztusban turul madár ava­tását tervezik a testvér települé­sek képviselőinek részvételével, szeptemberben honismereti és helytörténeti foglalkozások, kiál­lítások, októberben szüreti felvo­nulás, kerti parti, novemberben néptánctalálkozó lesz. 2001 janu- áijában fotókiállítás, márciusban Zimán-emlékverseny, májusban Fut a falu Tiszaszentimrével és Pusztakettősnél találkoznak, ahol ökörsütés is lesz. Júliusban Jás­zság-Kunság polgármesterek labdarúgó-találkozója, Anna-bál, augusztusban ökumenikus isten- tisztelet szerepel a programok között. A megyei kézműveskamara megalakulását követően szinte azonnal kereste a kapcsolatépí­tés lehetőségét Szolnok város németországi testvér városának kézműveseivel. Az egymásra találást jól jellemzi az a tény, mely szerint nem a külsőségek­ben mérték az együttműködést, hanem azonnal munkához lát­tak, s közösen adtak be pályáza­tot Brüsszelbe. Kétéves elbírálási ciklus után nyert a pályázat - tudatta az összegyűltekkel Ozvald Már­ton, aki azt is elmondta, hogy ennek keretében hat szakmából rövidesen 4-5 fős csoportok in­dulhatnak továbbképzésre Re- utlingenbe. A pályázaton nyert pénz egyébként a képzés mel­lett a Szolnok megyei kamara Egy-két év telt el azóta, hogy a jászberényi és jászfelsőszent- györgyi mezsgyén egy tanyai iskola bezárta kapuit. A Fecske iskola néven ismert kis épület azóta üresen áll. Úgy tűnik azonban, hogy a kényszerű szünetnek nemsokára vége. Az ingatlan tulajdonosa - Jász- felsőszentgyörgy önkormányzata -, a jászberényi Erzsébet Kór­házzal közösen megtalálta az épület hasznosításának legjobb lehetőségét.- Először úgy gondoltuk, hogy Bonyolultabb lett az átmenet az általános iskolákból a kö­zépiskolákba, de a pesszimis­ták által megjósolt káosz - úgy látszik - mégsem követ­kezik be. Mint arról már olvasóink is érte­sülhettek, az újabb jogszabályok szerint az általános iskolák nyol­cadikosai maximum három helyre adhatják be fölvételi ké­relmüket, s maguk választhatják meg, hogyha több helyről is ked­vező válasz érkezik, hol óhajtják folytami tanulmányaikat. A középiskolákban attól fél­tek, hogy ez a módszer, miköz­ben növeü a tanulók választási lehetőségeit, megnehezíti a kö­zépiskolák helyzetét. Hiszen elv­ben számolniuk kell minden ta­szervezeti felépítésének javítá­sára, valamint eszközbeszer­zésre is fordítják. erdei tábort rendezünk be az épü­letben - mondta Ménkű Miklós Jászfelsőszentgyörgy polgármes­tere. Aztán rájöttünk, hogy az Öregerdőben - Jászberény határ­része - hosszú évek óta jól mű­ködő gyermektábor a felmerülő igényeket kielégíti. Néhány száz méterrel odébb nincs szükség még egy táborra. Nemrégiben a Mozgássérültek Egyesületének jászsági képvise­lői keresték meg az önkormány­zatot, hogy pihenőhelyet, szállást alakíthassanak ki az épületben. Az ötlet kivitelezhetőnek tűnt, és nulóval, akiknek felajánlják a be­iratkozás lehetőségét, de ők más iskolát is választhatnak, ha több kedvező válászt kapnak. A valóságban a dolgok menete egyszerűbb volt. Április 6-ig azoknak a tanulóknak, akik több helyről is fölvételi ajánlatot kap­tak, nyilatkozniuk kellett, hogy melyik iskolát választják. Április 26-ig a föllebbezések ügyében is megszülettek a döntések, így mára viszonylag tiszta kép ala­kulhatott ki, hogy egy-egy közép­iskola kikre számíthat a követ­kező tanévben. Elvben még elképzelhető, hogy egy tanuló több helyre is megírta, hogy elfogadja az iskola fölvételi ajánlatát, ennek azonban nincs sok értelme, ha egyáltalán lesz ilyen, kivételesen fordulhat Günter Hecht, a Reutlingeni Kézműveskamara elnöke az együttműködés lehetőségeinek kiaknázására szólította fel a magyar vállalkozókat, kézmű­veseket, hogy a két kamaraközi megállapodás ilyen téren is gyümölcsöző legyen mindkét fél tagjai számára. ein „továbbfejlesztették” a gondola­tot. Miért csak egyszerű pihenő­hely legyen az épületből, mikor a környezet, a jó levegő szanatóri­umszerű rehabilitációs központ kialakítására is remek lehetőséget biztosít. A jászberényi Erzsébet Kórház szakemberei is jónak tar­tották az elképzeléseket. Most ott tartanak, hogy Felső- szentgyörgy tartós használatba adta az épületet a kórháznak. A mozgássérültek egyesületével karöltve most már megkezdődhet a rehabilitációs központ kialakí­tásának előkészítése. B. Cs. elő. A jövendő középiskolások­nak is érdekük, hogy mielőbb biztos helyük legyen, ne húzzák a végtelenségig a döntést. Megyénkben egyébként kevés föllebbezés volt. Előfordult pél­dául, hogy valaki három helyre jelentkezett, kettőre fölvették, de ő leginkább a harmadikra szere­tett volna menni. A középiskolai fölvételek mintegy 4800 tanulót érintettek a megyében. Kisebb változások még lehetségesek a június 28 és 30 között lebonyolí­tandó beiratkozásokig, de ezek alapvetően már nemigen változ­tatják meg a kialakult létszámo­kat. Végleges képet persze csak szeptemberben lehet kapni, ami­kor a statisztikai összeállítások elkészülnek, de alapvető változá­sokra már aligha kell számítani. (Folytatás az L oldalról) Ezek szerint egy hónapban legfeljebb 220 óra, naponta pedig 10 óra az engedélyezett óraszám. Az osztályvezető is meg­erősítette, a változás nem ara­tott osztatlan sikert az érintet­tek körében, jóllehet a rende­letmódosítással éppen a ko­rábbiakban igen leterhelt, havi 300-350 órát dolgozó ok­tatók érdekeit tartotta szem előtt a jogalkotó. Emelkedett viszont a B ka­tegóriás jogosítványra pályá­zók számára előírt kötelező minimális tanórák száma. Hu­szonötről 30-ra gyarapodott a képzési idő, amelybe beépült a korábban a tanteremben ok­tatott kezelési ismeretekre fordított idő. (Folytatás az 1. oldalról) Elsősorban ott, ahol a korábban is foglalkoztak ezzel a kultúrá­val, ahol adottak a termelés alapvető feltételei, s ahol vi­szonylag kis beruházással újra kialakíthatók a rizskalitkák. A meglévő csatornák, víz­gazdálkodási műtárgyak, és nem utolsósorban a rizskalitkák rekonstrukciója azonban - tér­ségi szinten - nem csekély ösz­Az eddigi két év helyett most már csak egy év áll ren­delkezésre, hogy a tanfolya­mot sikeresen befejezze a képzésben részt vevő. Amennyiben kifutna ebből az időből, akkor mindent elölről kell kezdenie. Lóczi István elmondta, ezeket a változások az euró­pai normákhoz való igazodás tette indokolttá csakúgy, mint ahogyan a 2000 január 1-jétől bevezetendő két új járműve­zetői kategória létrehozását is. A tervek szerint külön ka­tegóriát (Cl) alkotnak majd a 3500 és 7500 kg közötti össz- tömegű tehergépkocsik, va­lamint (Dl) a 10-16 személy szállítására alkalmas kisbu­szok. -hgy­szeget igényel. Mivel erre a gazdálkodók aligha képesek érdemben áldozni, ezért a ka­marai elnök szerint külső - ál­lami, pályázati - források is szükségesek lennének a nagy­szabású tervek valóra váltásá­hoz. A szakember mindemellett úgy véli, indokolt lenne a bio­lógiai alapok (nemesítés és faj­tafenntartás) erősítése is. Íz Középiskolai beiratkozások Végleges adatok szeptemberben lesznek A rizsnek helye lenne a Kunságban Vélemények a Fidesz-kongresszusról Ahogyan a küldöttek látták A hét végén Budapesten tartották a Fidesz-Magyar Polgári Párt XI. kongresszusát, amelyre az országból 630 küldöttet vártak. A kétnapos pártrendezvényre megyénk helyi szerveze­tei közel harminc fiatal demokratát delegáltak. Közülük néhá- nyan az esemény jelentőségéről, hangulatáról, szűkebb műkö­dési területükre gyakorolt hatásáról nyilatkoztak lapunknak. Katona Margit 26 esztendős, a túrkevei szervezet elnöke:- Csoportunk tavaly alakult, ma már programok szervezésével, a fiatalok mozgósításával, te­vékeny támogatásával is fog­lalkozunk. Úgy érzem, Túrke- vén is szükség volt Fidesz- szervezetre, amit egyértelműen bizonyít, hogy a tizenhét ala­pító tag mellett egyre gyarap­szik szimpatizánsaink és a tag­ságra jelentkezők száma. Örü­lök, hogy - idén először - kül­döttként is részt vehettem ezen a jeles eseményen, a kongresz- szuson. Járvás István Jászapáti al­polgármestere, országgyűlési képviselő.- Nyugodt légkörű kongresszus volt a mostani. Nem hozott je­lentős változásokat, elsősorban a tisztújítás és az alapszabály­módosítás kapott kiemelkedő figyelmet és hangsúlyt. El­hangzott, hogy a kormány ed­digi tevékenységét kedvező gazdasági mutatók kísérik, te­hát az irányt tartani kell. Remé­lem, ez lehetőséget teremt arra, hogy a Jászságban is folytatód­jon a fejlődés. Ennek kapcsán a legfontosabb feladatok egyiké­nek a jászsági öntözőcsatoma kiépítését tartom. Kovács György, a jászberé­nyi önkormányzat fideszes képviselője.- Talán a negyedik kongresszu­son vettem részt, ám ez az első, amelyen küldöttként. Felemelő számomra pártunk remek szerve­zettsége. Jó érzés megtapasztalni, hogy az egykori ellenzéki tömö­rülés felnőtt a kormányzás fele­lősségteljes feladatához. Szerve­zetünk Jászberényben is alterna­tívát kínál. Szeretnénk az orszá­gos politika megosztottságától mentes, kulturált munkát foly­tatni a város fejlődéséért. B. J. Várhatóan augusztus 15-re adják át Rákóczifalva kibővített óvodáját, melyet a jelenlegi épület megnagyobbításával tesz lakhatóbbá az önkormányzat. A 31 millió forintba kerülő épülettoldás kivitelezője a Bau Vertikal Kft. fotó: csabai istván Az elnökök aláírják a dokumentumot Tanyai iskolából rehabilitációs központ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom