Új Néplap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-08 / 106. szám

1999. május 8., szombat Körkép 5. oldal Nézőpont Erőszakspirál Az utóbbi években egyre több a vér a televíziók képernyőin, az újságban, ahogyan ezt a Magyar Köztársaság adatvédelmi biztosa fogalmazta meg egy, a bűnügyi újságírás kérdéseivel foglalkozó országos konferencián: a magyar sajtót „erőszakspirál” árasztja el. A jeles jogvédő azonban azt is hoz­zátette: ma sajtóterméket bűnügyi hír­adások nélkül eladni nem lehet. Mi tagadás, tény, hogy manapság gyakrabban történnek olyasféle esetek - leszámolások és egyéb más gyilkos merény­letek -, amelyek természetüknél fogva még a hiteles tájékozta­tás mellett is meglehetősen drasztikus módon jelennek meg a sajtóban, mint akár tíz évvel ezelőtt. Az újságírók pedig, mint­hogy ez a dolguk - kiváltképp a korunkra jellemző egyre éle­sedő hírversenyben - a lehető legrészletesebben, esetenként a jó ízlés határait is jócskán túllépve tudósítanak ezekről a tragédi­ákról. Létezik hazánkban egy hírügynökség, amely szlogenjé­ben sem hagy kételyt piaci elszántságáról: „A legtöbb vért tő­lünk kapják” - hangoztatják. Az újságíró feladata, hogy tudósítson, persze, ha teheti. Az örökös „ellenfél”, a rendőrség ugyanis sajátos és a legtöbbször a sajtóéval ellentétes érdekrendszere miatt épp ezeknél a legbo­nyolultabb, ám a közérdeklődésre is kiváltképp számot tartó eseteknél - több-kevesebb sikerrel - igyekszik titokban tartani a sajtó számára talán „legérdekesebb” információkat, rendsze­rint a nyomozás érdekeire hivatkozva. Tegyük hozzá, teljes joggal. Sajnos előfordult már, hogy például egy emberölés helyszí­nére magát valahogyan beügyeskedő riporter által közzétett adatok tettek használhatatlanná olyan bizonyítékokat, amelyek egyébként perdöntőek is lehettek volna. A korábban tett beis­merő vallomást visszavonó gyanúsított ugyanis joggal mond­hatja azt, hogy az általa leírt helyszín részleteit - amit elméleti­leg csak a gyilkos ismerhet - a tévék, illetve az újságok tudósí­tásaiból tudta meg. Ez pedig luxus, ezen nem „csúszhat” el egy nyomozás, az újságírók zöme ezt be is látja. Adódhat persze úgy is, hogy az információra éhes sajtó munkatársai korrektsé­gük ellenére nem kapják meg valami oknál fogva a szükséges tájékoztatást. Mindezektől függetlenül mégis igaz lehet, amit az országos rendőrfőkapitány mondott a két fél kapcsolatáról. Szerinte ugyanis a rendőrség és a sajtó között harmonikus a viszony. Az tény, hogy ennek csak az eltérő érdekek kölcsönös tiszteletben tartása jelentheti az alapját. HORVÁTH GYŐZŐ Immár huszonötödször: mozgássérültek ökumenikus tábora Berekfürdőn Ha rendezett a kerted, rendezett a lelked is A berekfürdői Megbékélés Házában Vitális Sándor református lelkipásztor és felesége immár huszonötödik alkalommal szer­vezte meg a mozgássérültek ökumenikus táborát. Ide azért jönnek szívesen a sérültek, mert a faluban nem nézik le a toló­kocsival érkezőt, nem csodálkoznak, ha a medence mellett csa­tolja le műlábát, műkarját. A táborba az ország több pont­járól érkeztek most is a moz­gássérültek, hogy találkozhas­sanak sorstársaikkal, akik közül többen csak ilyenkor mozdul­nak ki a négy fal közül. Vitális Sándor és felesége, Margit néni szintén mozgássérült, s minden alkalommal sok tragédiát, szív­szorító küzdelmeket hallgatnak végig ezen a szolgálaton. Ám sokan arra is tőlük várják a ma­gyarázatot: mit vétettek, hogy így büntette meg őket a sors? Természetesen a kérdésre mi sem tudunk válaszolni, csak arra vállalkoztunk, hogy bemu­tassunk két táborozót, akik csa­ládjuknak, barátaiknak és per­sze akaraterejüknek köszönhe­tően balesetük után is talpra áll­tak. Amputáció után sem adta fel Amikor a budapesti Kovács Bé- lánéval leülök beszélgetni, szemem önkéntelenül is hi­ányzó karjára téved. Kati egészségesen született, s már kilencévesen otthonosan moz­gott a természetben, így szülei nem is csodálkoztak, amikor mezőgazdász, geodéta lett. Éle­tének jelentős állomása volt 1975 októbere, amikor egy sza­bálytalanul előző gépkocsival frontálisan ütközött.- Hogyan tudott ekkora tra­gédia után talpra állni?- Szerencsés alkat vagyok. Amikor az intenzíven felébred­tem, s tudomásomra hozták, hogy egyik lábamat, majd egy hétre rá a bal kezemet is ampu­tálták, nem sírva fakadtam, ha­nem azt mondtam: ezzel együtt kell élnem. S ott van az első osztályos kislányom, akit fel kell nevelnem ... - idézte fel Kati a negyedszázada történte­ket.- A kórházból hazatérve, gondolom, át kellett alakítani a lakást, s a házimunkák sem mentek könnyen.- A lakásban megtanultam közlekedni, és a vasalást kivéve a többi háztartási munka ma már könnyen megy. Persze so­kat gondolkodtam, hogyan le­hetne egyszerűbbé tenni a zöld­ségtisztítást, a kenyérszelete­lést, és kitaláltam egy négy acélszúrókából álló eszközt, melyet az asztalhoz rögzítek, s ez pótolja bal kezem ujjait. így nem jelent gondot a hús szelete­lése, a kifli félbe vágása sem. Kati szinte sugárzik a bol­dogságtól, amikor lányáról és unokájáról kérdezem, s máris sorolja, hogyan gyúr tésztát, süt finomabbnál finomabb édessé­geket családjának.- Ahogy hallgatom, az az ér­zésem, nincs is olyan dolog, amiről balesete után le kellett mondania.- így van. A kertészetbe még 11 évig jártam vissza dolgozni, most pedig egy rehabilitációs Mit remélnek a „reménykedők’? Az „eszperantó” szó a több nyelvben is hasonló hangzású „remény” szóból ered. Gimt Vilmossal, a Szolnoki Eszpe­rantó Kulturális Egyesület el­nökével és Kovács Gyuláné tit­kárral arról beszélgettünk, él-e még ez a remény a mai világ­ban, és milyen helyzetben van­nak a szolnoki eszperantisták.- Manapság kevesebbet hallani az eszperantóról. Hullámvölgy­ben van a mozgalom?- Inkább azt mondanám, hogy két csúcs között van - válaszolja Gimt Vilmos. - Nyugat-Európá- ban és a világ más részén nem változott a helyzete, a volt szocia­lista országokban némileg visz- szaesett. Régen sok országban az eszperantó volt szinte az egyeden lehetőség, hogy valaki külföldi kapcsolatokat építsen. Most ki­nyílt a világ, már nem szükséges. hogy csak ezért tanuljon valaki eszperantóul - bár most is kitűnő eszköz a kapcsolatépítésre. — Azt mondják, az angol mint világnyelv kiszorítja az eszperan­tót.- Csak álmodozók gondolták, hogy az eszperantó világnyelv, az érintkezés egyetemes eszköze lesz. Ám a szükséglet ma is meg­van egy könnyen megtanulható, kiművelt nyelv iránt. Az eszpe­rantó ilyen. Átlagos intenzitású tanulással hat-tíz hónap után be­szélni lehet. Kivételeket nem is­merő nyelvtani rendszere ráfér egy postai levelezőlapra, szókin­cse pedig a legismertebb nemzet­közi szavakból áll. A világban mintegy 15 millióan beszélik, gazdag irodalma van, ha valaki egy kissé tájékozódik, a világ minden részén talál eszperantis- tákat, akikkel beszélhet, akik tá­mogatják. Nem utolsó szempont, hogy az eszperantó senkinek sem anyanyelve, tehát az érintkezés­ben teljes esélyegyenlőséget biz­tosít, nem úgy, mint az angol vagy más nyelvek. Áttérve a szolnoki helyzetre, Kovács Gyuláné elmondta, hogy az egyesületnek 50-60 tagja van. A megye több településén élnek eszperantisták, de egyesület csak Szolnokon működik.- Miért lesz ma valaki eszpe- rantista?- Sokféle ok miatt - válaszolja Kovács Gyuláné. - Van, akit a könnyen elsajátítható nyelv vonz, amely mégis lehetővé teszi a kapcsolatokat külföldiekkel, má­sok a klubélet, a programok miatt jönnek elsősorban, de olyan ta­gunk is van, akinek a fordítás a hobbija. Akad, akinek a diplo­mája megszerzéséhez kell a nyelvvizsga, és az eszperantó a legkönnyebben letehető, bár a Halászlé és túrós csusza a segítőknek Az árvízkárosultak szemszögéből nézve Tiszavárkonyban egyedül a nyolcvanéves Fazekas Sán­dor né házát tette tönkre az árvíz. A polgármesteri hivatal a néni bútorait a művelődési házba szállította az életveszé­lyessé vált épületből.- Ennyi az összes segítség, amit a polgármestertől kaptunk - panaszkodik az idős asszony lánya, Juhász Józsefné. - Tó­szegen segélyt, szalámit, mo­sóport adtak. Az édesanyámnak azt sem mondták, hogy hová menjen. Nem nekünk kellett volna a segítség, nekünk min­denünk megvan - de hát az mégsem helyes, hogy minden­ben ránk tartanak. A húgom is dolgozik, én is dolgozok. A bá­tyám pont az árvíz idején halt meg. Egy hónapig volt kómá­A reggeli is jobban ízlik a sorstársak között FOTÓ: B. L. munkahelyen dolgozom. Emel­lett társadalmi munkában a bu­dapesti mozgássérült-egyesü­letben tevékenykedem, járok színházba, tárlatra, kirándulni. Együtt a családdal A kecskeméti Berta Márton ko­rábban kiskereskedőként dol­gozott. 1995-ben egy baleset­ben súlyos sarokcsonttörést szenvedett, többszöri operáció után is súlyos mozgássérült ma­radt, s ehhez még egyéb beteg­ségek is társultak.- Vállalkozóként balesete után bizonyára nem volt köny- nyű talpon maradnia.- Ez így van, lelkileg is nagy trauma volt, hiszen a foglalko­zásom naponta intenzív moz­gást igényelt. Szerencsére fele­ségem - mint az elmúlt 31 év alatt mindig - akkor is mellet­tem állt. Lányaimmal, vejeim- mel, unokáimmal ők rehabili­táltak. Nyolc hónap kórház után először két mankóval jártam, majd járóbottal, ma már e nél­kül is tudok közlekedni. A be- reki két hét azonban újabb erőt adott a hétköznapok nehézsége­inek elviseléséhez, hiszen pél­dául betegségem miatt nem tu­dok gépkocsit vezetni, az üzle­tünk árubeszerzését feleségem, gyerekeim, vejeim végzik he­lyettem. S miután teljes gyó­gyulásomra nincs esély, így erre az életmódra kellett beren­dezkednem.- Úgy tudom, először van itt. Hogyan érzi magát ebben a környezetben?- Jól, hiszen a túlhajtott éle­temben a vallást csak alkalom­szerűen gyakoroltam, itt azon­ban megértettem, hogy ha ren­dezett a kerted, rendezett a lel­ked is. A lelki feltöltődés mel­lett a Megbékélés Háza nyu­galma, a sortársakkal való kö­zös üdülés is pihentető. Daróczi Erzsébet követelmények ott is magasak. Évente három-négy ember vizs­gázik a mi tanfolyamaink hallga­tói közül Budapesten a Rigó utcai nyelvvizsgaközpontban. De az ELTE bölcsészkarán eszperantó- tanár-képzés is folyik, fakultatív tárgyként tanítható az általános iskolában, és van olyan középis­kola is, ahol tanítják.- Az eszperantó tehát él, ha nem is mondható éppen, hogy vi­rul, legalábbis Magyarországon. Mi az oka, hogy mostanában mégis kevesebbet hallunk róla?- A rendszerváltás után sok változás következett be a hazai eszperantómozgalomban is, és nem mind volt kedvező - vála­szol Gimt Vilmos. - Megszűnt az eszperantó nyelvű rádióadás, megszűnt több folyóiratunk, nincs már nyomdánk, a könyvki­adás is visszaesett. Bár mi itt Szolnokon még nem nagyon pa­naszkodhatunk, az önkormány­zattól kapunk egy kis támogatást, ami szűkén elegendő a szervezeti élet fenntartására. B. A. A tetőt már lebontották ... ban. Naponta háromszor jár­tunk be hozzá. Legalább az az egy férfi maradt volna meg, FOTÓ: M. J. csak jobban tudott volna intéz­kedni. A biztosító is először azt mondta: nem fizet, mert belvíz volt. Akkor miért építették a kert alján azt a nagy gátat? Azon át szivárgott a víz, állan­dóan szivattyúzták vissza. Má­sodszori kijövetelekor mindent lefényképezett a biztosító em­bere. Meglátjuk, mire me­gyünk. A polgármester is csak utasított: április végéig bontsuk le az életveszélyessé vált házat. A trombózisos lábammal nem mehetek a háztetőre, s a húgom sem a két gyerekkel. így aztán ismerősöket hívtunk, hogy ele­get tegyünk a felszólításnak. A tetőt bontó emberek egy nap háromszor öltöztek át, annyira esett az eső. Huszonöt literes fazékkal főztem halászlét meg túrós csuszát a segítőknek. A még használható anyagot el­szállító fuvarost még ki sem fi­zettem ... S. B. Családját is „megfertőzte” a természetszeretettel Pro Natura díj a versenyszervezésért Dr. Krizsán Józsefné szerencsésnek mondhatja magát, hi­szen kedvtelése egyben a munkája is. A túri pedagógus im­máron hetedik éve szervezi rendszeresen a Kaán Károly természet- és környezetismereti versenyt, amiért a közel­múltban Pro Natura díjat vehetett át Budapesten. Tanár lévén, Piroska néni nagyon szeret foglal­kozni a gyerekekkel, és természetismereti szak­kört már jó húsz évvel ezelőtt is szervezett. Vagy nyolc évvel ezelőtt - mivel az ötödik-hato­dik osztályosoknak nem volt ebben a tárgyban versenyük - úgy gon­dolta, szervez egyet. Úgy vélte, az egymásra épülő vetélkedésekbe jól beleil­leszthető az általa kigon­dolt megmérettetés. Már az első versengés is országosként indult. Létrehozása nagyon ne­héz volt, mivel akkor nem kaptak minisztéri­umi támogatást a költsé­gekre. Az első időszak­ban csak egy bizonyos körben hirdették meg az eseményt, aztán általánosan is lehetővé tették a jelentkezést. Egy-egy sorozatra csaknem 17 ezer gyermeket tudnak megmozgatni, ami azt jelenti, a hét év alatt majd’ 120 ezer ötödik-hatodikos került kap­csolatba velük.- Milyen érzés volt átvenni a kitüntetést? - kérdeztük.- Nagyon örültem, és egy­ben meglepődtem. Az biztos, hogy a családom támogatása és segítsége nélkül nem tud­tam volna végigvinni a hét évet. Jelentős dolog, hogy egy tanár olyan „nagy” emberek között mozoghat, mint akik jelen voltak. Úgy éreztem, van értelme a pedagógusi munkámnak. Dr. Krizsán Józsefné FOTÓ: TAKÁCS- Marad szabadideje?- Nagyon kevés. Hiszen alig ér véget az egyik verseny, már szervezzük a következőt. Kertészkedni szoktam, illetve különböző gyűjtőmunkákat végzek. Szerencsére a termé­szetszeretettel a családot is sikerült „megfertőzni”, így tudunk közös programokat szervezni.- A díjon kívül mivel tudja lemérni munkájának a hatását?- Egy dolgozatban olvas­tam egyszer, azt írta a diák: „A Hortobágy-Berettyóban láttunk egy döglött disznót úszni. Ha ezt Piroska néni meglátná!?” Nos, az ilyen je­lekből - mondta dr. Krizsán Józsefné. G. G.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom