Új Néplap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-31 / 124. szám

1999. május 31., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Élénk érdeklődés a fogadóórán Mezőtúron Bíráltak, javasoltak, kértek a polgárok Alig néhány héttel ezelőtt Mezőtúron tartottak egy közmeg­hallgatást, amelyen mindössze három polgár jelent meg. Ezzel szemben a közelmúltban megtartott közös, polgármesteri-kép­viselői fogadóórán mintegy húsz környékbéli lakos volt kíván­csi a város terveire a Kossuth úti általános iskolában. Nem tudják, mit hoz a tervezett kiválási törvény Beruházási stop az Új Életnél Beruházási stop van érvényben az örményesi Új Élet mezőgaz­dasági szövetkezetnél, amelynek jövőjét eldöntheti a szövetke­zeti kiválási törvény megszületése. Dr. Bagdán Piroska, csakúgy, mint a közmeghallgatáson, most is a város elkövetkező éveire vonatkozó elképzelése­ket ismertette. A polgárok ez­után kérdeztek, illetve mondták el véleményüket. A szippantott szennyvíz biz­tonságos elhelyezésének gond­ját is felvettették, mivel a jelen­legi megoldás meglehetősen költségigényes. Más hozzá­szóló Oncsa városrészre sze­retne egy játszóteret. Erre hely is lenne, mivel egy megfelelő terület rendelkezésre áll. A pol­gármester a felvetésre viszony­lag biztató választ tudott adni a megvalósítási lehetőségre vo­natkozóan. Egy polgár felhívta a figyelmet a fiatal tehetségek (Folytatás az 1. oldalról) A stranddal szemközti parkoló­ban autókiállításon mutatták be a különböző autótípusokat az arra hivatottak. Sokan megáll­tak egy-egy szebb modell előtt, s nem lehetetlen, hogy ott hatá­rozták el, milyen autót vásárol­nak legközelebb. A strandon a gyerekek számára kínáltak programokat. A hintónak sza­badideje alig akadt, de népsze­rűek voltak az ügyességi verse­nyek is. Szombat este a testvérváro­siak előadását tekinthették meg a keviek. Népdalokat hallgat­hattak és a versenytáncosok ügyességén ámulhattak. Bű­vész is színesítette az előadást. gondozásának fontosságára. Ezért szükségesnek tartana egy rendszeresen megrendezendő ifjúsági alkotótelepet. A csapadékvíz-elvezetés problémaköre csakúgy előke­rült, mint az ezzel szoros össze­függésbe hozható Túrkevei út melletti belvizes kertek gondja. Egy kömyékbéli lakos a vasút melletti terület gondozatlansá- gára hívta fel a figyelmet. Ezzel kapcsolatban a város vezetője elmondta, a helyzetet ismeri, s első lépésként a vasutat szólít­ják majd fel a pálya melletti rész rendbetételére. Ha ez nem vezet eredményre, a megfelelő városkép érdekében az önkor­mányzatnak kell majd intéz­kedni. GG Vasárnap a hölgyek versenye következett, ők leheltek életet az agyagba. A gyermeknap je­gyében a strand a legkisebbeké volt, akik csakúgy, mint előző este a felnőttek, bűvészműso­ron is álmélkodhattak a sok-sok játéklehetőség mellett. Az első túrkevei fazekasver­senyen a férfiaknál első lett Só­lyom Sándor (Mezőtúr), máso­dik Horváth István (Bp.), míg az előkelő harmadik hélyet Szűcs Imre (Tiszafüred) érde­melte ki. A nőknél a legjobbnak Kábái Erzsébet (Bp.) bizonyult, második lett Bodó Bea (Bp.), a harmadik helyet Nagyné Ba­logh Ibolya (Mezőtúr) szerezte meg. gg Mint Czinege Dezső', a szövet­kezet elnöke elmondta, az idén több tényező is hátrányos hely­zetbe hozza őket, így ebben az évben a tavalyi nyereség felére számítanak csak. A szövetkezet ötszáz hektár bérelt földön takarmánynövé­nyeket termeszt, ami éppen elég a négyszázas tehenészet el­tartásához. Idén a belvíz miatt mintegy tizennyolc hektárt nem tudtak bevetni, ami eleve há­romszázezer forint ráfizetéssel jár. Ezer hektár bérművelését is (Folytatás az 1. oldalról) Azért küzdöttek a magyar hon­védek is a harcmezőkön, hogy az 1000 éves határokon ismét magyar zászló lengjen - foly­tatta. - Ha ma már nincs is lehe­tőség a határok megváltoztatá­sára, legyünk büszkék arra, hogy ezeréves államot építet­tünk fel, Európa védőbástyája voltunk évszázadokon át. Bíz­nunk kell abban is, hogy lesz még magyar feltámadás . . . Az emlékműnél az önkor­mányzat, pártok, civil szerveze­tek, intézmények, a hozzátarto­zók helyezték el az emlékezés virágait, koszorúit. bcs *- Elhunyt szeretteinkre emlé­kezni, cselekedeteiket felidézni szép és kegyeletes tett, hiszen vállalják, ennek a területnek több mint öt százalékát nem tudták bevetni a tulajdonosok a belvíz miatt. A szövetkezet mintegy kétszáz kisgazdával áll kapcsolatban. Ám ott is gondok vannak, ez látszik azon, hogy az elvégzett munkákért nem tudnak időben fizetni a gazdák. Míg tavaly kétmillióval tartoz­tak a szövetkezetnek, most 8,5 milliós az ilyen jellegű kintlé­vőségük. így az 1992 óta meg­háromszorozódott vagyonnal rendelkező, a kezdeti mínusz­azokra, akik valaha értünk, csa­ládunkért dolgoztak, áldozato­kat hoztak, mindig szeretettel emlékezünk, elmúlásukat fáj­laljuk - hangsúlyozta beszédé­ben dr. Ducza Lajos önkor­mányzati képviselő Kisújszál­láson, a hősök napja alkalmából rendezett megemlékezésen, ahol ünnepi istentiszteletet Ke- zán Tamás segédlelkész tartott.- A nemzet hőseinek nevét, tetteit örökké meg kell őrizni és példaként kell állítani minden felnövekvő nemzedék elé. Ezt a célt szolgálja örök mementó- ként az első és második világ­háború hőseinek emelt em­lékmű, mely a jövő évszázadai­nak is példaként kell hogy szolgáljon - mondta, majd arról szólt, milyen öröm, hogy a ból tisztességes nyereségre fel­jövő szövetkezet nem látja tisz­tán a jövőjét. A napokban még befejezik a pályázati pénzzel is támogatott húszmilliós szar­vasmarhatelep korszerűsítését, ám utána beruházási stop kö­vetkezik.- Ennek a bizonytalanság az oka - indokolja az elnök. - Nem tudjuk, mit hoz a kiválási törvény, a szövetkezetnek 174 üzletrész-tulajdonosa van. Rá­adásul azt is nehéz meghatá­rozni, hogy mivel érdemes fog­lalkozni. Bárhová nyúlunk - a búza, a sertés, a tej, a szarvas- marha -, mindenütt problémá­kat és mínuszokat látni. P. É. Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Református Egyházközség az önkormány­zattal karöltve felvállalta a megemlékezést. Szűcs Imre, a Honvéd Ha­gyományőrző Egyesület helyi elnöke szerint a két világhábo­rús emlékmű békésen őrzi más nemzetek fiainak nevét is, hi­szen egyforma szív dobogott kebleikben.- Mint meggyújtott gyertya­láng, lassan fogyunk, már alig vagyunk, ezért is fontos, hogy évente felidézzük a világháború borzalmait, hogy az ifjú nem­zedéket is emlékeztessük erre - hangsúlyozta Szűcs Imre, majd az emlékezők elhelyezték a ke­gyelet virágait a második vi­lágháborús emlékműnél. de A művész nem lehet közömbös Tegnap délelőtt Szolnokon a Damjanich múzeum udvarán megnyílt Simon Ferenc szob­rászművész kiállítása. Régebbi és újabb munkák, az Embervirág, a Memento vivere, a Küzdelem, József Attila, Bar­tók Béla portréja és még jó né­hány alkotás látható a nagy­szerű környezetet biztosító díszudvarban, ahol a művész sok tisztelője volt jelen a meg­nyitón. Dr. Kertész Róbert múzeum­igazgató köszöntője és Lukácsi Huba szavalata után Szabó Éva, a Magyar Rádió főmunkatársa méltatta személyes, lírai hangu­latú megnyitójában Simon Fe­renc művészetét.- Moralizál - mondta róla többek között -, hogy ez nem válik programmá nála, termé­szete részét alkotja. Meditáló, filozofáló művész, akiben rend és fegyelem van, ezt láttatja műveiben. És láttatja azt is, hogy az ember küzdelemre szü­letik, mert csak a kiküzdött boldogság utáni vágy adhat ér­telmet az életnek. Ezekkel a szavakkal csendült össze Simon Ferenc néhány szavas megjegyzése arról, hogy a művész nem lehet közömbös a kor drámai kihívásaival szemben. Állást kell foglalnia, benne kell élnie a kor áramá­ban. Végezetül köszönetét mondott mindazoknak, akik se­gítették a tárlat létrejöttét. A kiállítása, amelynek ren­dezése Zsolnay László szakér­telmét dicséri, a könyvhét ide­jén is mindvégig látható lesz a múzeumudvarban. B. A. Kaposváron a szolnoki fóiskola Szeptembertől konzultációs központja működik Kaposvá­ron a Szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolának. A távoktatási rendszerben mintegy ötszáz diák kezdi meg ősztől így a tanulmányait. A fő­iskola öt szakából a külgazda­sági, a szálloda-vendéglátás, valamint a kereskedelmi sza­kon tanítják majd a kaposvári központban a hallgatókat. A képzési rendszer egyik erős­sége lesz az idegennyelv-okta- tás. A konzultációs központnak a kaposvári tanítóképző főis­kola ad otthont, amely intéz­mény folyamatosan bővíti a képzési lehetőségeit, és régi terve, hogy a városban legyen felsőfokú gazdasági képzés. A tervek szerint a szolnoki főis­kola kaposvári konzultációs központját a lehető legrövidebb időn belül a kaposvári egyetem karává akarják fejleszteni, pé Első rózsadombi tavaszbúcsúztató gyermek- és felnőttnapot tartottak szombaton Szolnok új városrészé­ben, ahol felavatták a Rózsadombot, majd sok-sok tréfás versennyel szórakoztatták egymást a lakosok. Felvételünk a lepényevést örökítette meg. fotó: mészáros János Vetélkedő fazekasok „Lesz még magyar feltámadás!” Elkötelezetten a biológia iránt Terepvizsga Szolnok határában fotó: m. j. A szombati terepgyakorlat után tegnap az írásbeli fordu­lóval ért véget a Herman Ottó országos biológiaverseny dön­tője Kisújszálláson, melyet a Magyar Természettudományi Társulat szervezett Amíg a diákok Herman Ottó éle­téről és munkásságáról, vala­mint a Természetbúvár lap posz­tereiből adtak számot addig fel­készítőik részére a gimnázium­ban dr. Kiss Kálmánné az in­tézmény életébe adott bepillan­tást, míg dr. Bellon Tibor egye­temi docens a Tisza ökológiai kérdőjeleiről tartott előadást. Az utolsó fordulóban a 27 diák a gimnázium szertárában látottak­ról számolt be. Az eredményhirdetés után dr. Gergely János akadémikus, a Magyar Természettudományi Társulat biológia szakosztályá­nak elnöke értékelte a tizedik, jubileumi versenyt: - Ez a mai egy olyan gyereknap volt, ahol mi is kaptunk tőletek - mondta -, ez a lelkes társaság bebizonyí­totta, hogy fiatalon elkötelezett­nek érzik magukat egy tudo­mányág iránt. Szívből kívánom, hogy a későbbiekben sikert si­kerre halmozzatok ezen az úton - mondta. A zsűri nevében dr. Józsa Ár­pád kandidátus értékelte a há­rom napot, s mint bevallotta, nem kis gonddal küszködtek, hi­szen sok jó képességű, jó tudású gyermek vett részt a versenyen, így a zsűri is szép előadásokat hallhatott. A verseny győztese Bicsák Bertalan, a hévízi Illyés Gyula Általános Iskola diákja lett (fel­készítője: Farkas Erzsébet). A megyénket képviselő Agócs László, a karcagi Kováts Mihály Általános Iskola diákja (felkészí­tője: Rabné Mándoki Erzsébet) hatodik lett. Az 1-15. helyezet­tek júniusban részt vesznek ter­mészetvédelmi táborban is. A megyei önkormányzat különdí- ját Bicsák Bertalan kapta. Emel­lett kiadtak három Herman Ottó- emlékplakettet és több különdí- jat is. DE A III.. országos és nemzetközi Ádám Jenő dalver­seny díjkiosztóját és gálaműsorát tegnap délután tartották Szolnokon, a megyeháza dísztermében. Felvételünk Sáfra Orsolyát (balról), az első korcsoport első helyezettjét örö­kítette meg a díjátvétel közben. fotó: mészáros Járőrversenyt tartottak Jászberényben, a hűtőgépgyár sporttelepén szomba­ton az IBSSA fővédnöksége alatt, a Védelem Kft. szervezésében. A járőrverseny résztvevői­nek ügyességük, erejük, szakmai tudásuk legjavát kellett nyújtaniuk ahhoz, hogy teljesíthes­sék a feladatokat. fotó: sárközi János

Next

/
Oldalképek
Tartalom