Új Néplap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-21 / 92. szám

1999. április 21., szerda 5. oldal Hazai tükör A meccs utózöngéi A kormány tovább csökkenti a forint csúszóleértékelésének az ütemét Célegyenesben a Formula-1 futam Szakítva a korábbi évek huzavonájával a polgári kormány mellszélességgel áll a Formula-1 világbajnokság Magyar Nagydíjának megrendezése mellett - jelentette ki Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter a kabinet keddi ülése után. Deutsch Tamás elmondta, a Magyar Nagydíj megrende­zése során a kiadásokat nem fedezik a bevételek, ezért a sportesemény megrendezésé­hez állami támogatásra van szükség. Ugyanakkor a ren­dezvény a nemzetgazdaság egészét tekintve jövedelmező - tette hozzá a miniszter. Indoklásában kifejtette: ta­valy a verseny kapcsán a ma­gyar gazdaság csaknem 8 mil­liárd forint bevételt könyvel­hetett el, s az sem elhanyagol­ható szempont, hogy a For­mula-1-ről a televíziós közve­títéseket több mint egymilliárd néző látta. Az 5-6 órás műsor­ban pedig 5-10 perces ismerte­tők hangzottak el az országról, ezek turisztikai hatása nem kérdéses. így a kormány a Hungaroring Sport Rt.-t 405 millió forintos állami támoga­tásban részesíti, amelyből 340 millió forint működési támo­gatás, 65 millió forint pedig fejlesztésre szolgál. A miniszter elmondta, a Hungaroring Sport Rt. vezetői­vel közösen felhatalmazást ka­pott tárgyalások kezdeménye­zésére, hogy a 2001-es idősza­kot követően öt vagy akár hét éven át is megrendezhessék a futamokat Magyarországon. A kormány - a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértés­ben - az idén kétszer csök­kenti 0,1 százalékkal a forint csúszóleértékelésének ütemét: július 1-jén, majd október 1-jén - közölte Járai Zsig- mond pénzügyminiszter. Cigányügyi tárcaközi bi­zottság létrehozása mellett döntött keddi ülésén a kor­mány - jelentette be Borókai Gábor -, mert módosítani akarja a cigányság felzárkóz­tatására irányuló, 1997-ben kidolgozott programot, (sts) Esélyegyenlőség és felzárkóztatás A közoktatás hosszú távon gyümölcsöző program Szeretnénk, ha a parlament elé terjesztett oktatási törvény széles körű társadalmi elfogadottságot élvezne, a gyakorlat során pedig nyilvánvalóvá válna, hogy minden módosítás a közoktatás javát szolgálja - mondta tegnap Kömyei László. Az FTC-UTE szombati lab­darúgó-mérkőzése előtti utcai atrocitás kapcsán az ügyész­ség nem vizsgálja külön azt, hogy az eljárás során a rend­őrök részéről történt-e jog­sértés - közölte Konkoly Csaba, az Ügyészségi Nyo­mozó Hivatal vezetője. A hivatalvezető szerint eddig senki nem tett panaszt a rend­őrök fellépése miatt. Elmondta: az ügyészség összességében vizsgálja a történteket, s a tény­állás tisztázása után dönt a to­vábbiakról.- Ami a Ferencváros-UTE mérkőzés előtt és után történt, annak semmi köze a szurkolói érzelmekhez, ez huliganizmus, szabálysértés és törvénysértés - jelentette ki Deutsch Tamás if­júsági és sportminiszter. Egy­előre a műszaki beléptetőrend­Az önálló arculat megőrzé­sére törekvő Kisgazdapárt konfliktusa a Fidesszel végig­kíséri majd a koalíciót - véle­kedik Csizmadia Ervin poli­tológus, de a szakítás egyik félnek sem érdeke. Csizmadia három fő okra vezeti vissza a felsőoktatás reformja, a sportingatlanok sorsa és más aktuális kérdések körül kirob­bant koalíciós perpatvart. Az egyik mozgatórugó a kisgazdák természetéből fakadó bizonyí­tási kényszer: „Lám, mi meg­őrizzük önállóságunkat a koalí­cióban, nem hagyjuk magunkat beolvasztani, mint az MDF.” A másik ok, hogy a népsze­rűségét tekintve a parlamenti küszöb határán mozgó FKGP csakis akkor hódíthat meg újabb szavazókat, ha nap mint nap az érdeklődés homlokteré­A hazai gyógyszergyártók, -nagykereskedők és a patiku­sok szerint csak a lakossági terhek növelésével lehet elke­rülni az egészségbiztosító idei, 123 milliárd forintos gyógy­szertámogatási keretének túl­lépését. Ez pedig ellentmond annak a kormányzati szán­déknak, miszerint a betegek pénztárcája tovább már nem terhelhető. Orbán István, a gyártók szövet­ségének elnöke szerint irreális az egészségügyi vezetés azon elképzelése is, hogy július 1 -jé- től életbe léphet az új elveken nyugvó ártámogatási rendszer. Véleménye szerint egy most azonnal elkezdett, intenzív elő­szer hiánya akadályozza, hogy a rendzavarokat kitiltsák a sporteseményekről. Torgyán József miniszter, az FTC társadalmi elnöke - aki nem vett részt a tegnapi kor­mányülésen - korábban úgy nyilatkozott, hogy a demokrá­ciával, az emberi jogokkal ösz- szeegyeztethetetlen, ha a rend­őrök egy földön fekvő embert ütlegelnek, rugdosnak. Pintér Sándor belügyminisz­ter az MTV1 tegnap reggeli hírműsorában kifejtette, hogy ilyenkor pszichikai teher van a rendőrön: önkontroll szükséges ahhoz, hogy megálljt parancsol­jon magának, ne torolja meg esetleges sérelmét. Egyetlen olyan rendőr volt, akin - mi­után sérelem érte - úrrá lettek az indulatai. „Ezt az esetet vizsgáljuk” - tette hozzá a bel­ügyminiszter. ben marad, akár úgy is, hogy - átvéve az ellenzék szerepét - a közérdeklődésre számot tartó ügyekben konfliktusba kevere­dik a nagy és erős Fidesszel. Az sem mellékes, hogy ezek­ről a konfliktusokról előszere­tettel tudósít a tévé és a sajtó. Az állandósult viták hátteréhez tartozik még - tette hozzá a po­litológus -, hogy jó néhány olyan pozícióra (például az FTC vagy az UTE elnöki poszt­jára) tettek szert a kisgazdák, amelyek ellátását másként kép­zelik el, mint kormányzó part­nerük. Torgyán József és Lányi Zsolt már csak koruknál fogva sem tudnak azonosulni Deutsch Tamás miniszteri módszereivel. Csizmadia szerint noha a két párt, illetve a vezetőik közötti torzsalkodás végigkíséri majd a közös kormányzást, szakítástól nem kell tartani. (takács) készítés eredményeként is csak 2000. január 1-jétől lehetne a változásokat bevezetni. A hazai gyártók a közeljövőben áreme­lést nem terveznek, de hosszú távon tarthatatlannak ítélik azt, hogy áraik 60 százalékkal ala­csonyabbak az EU-átlagnál. Fekete Tibor, a nagykeres­kedők képviselője szerint a legnagyobb probléma1 a gyógy­szerár-támogatási rendszer kö­rüli bizonytalanság. A betegek­nél indokolatlan felvásárlási lá­zat vált ki, az orvosok nem tud­ják időben átállítani a rászoru­lókat a majdan olcsóbb készít­ményekre, a nagykereskedők pedig feleslegesen nagy kész­letek felhalmozására kénysze­rülnek. N. Zs. Az oktatási tárca államtitkára néhány, a közelmúltban szárnyra kelt hírt is cáfolt, mi­közben részletezte a tárca ál­láspontját. Az új oktatási törvény meg­születése nem jelent egyet a Nemzeti alaptanterv (NAT) megszüntetésével, sem a szer­kezetváltó iskolák bezárásá­val. Egy tavalyi átfogó vizsgá­lat azonban azt mutatta, hogy a helyi tantervek sok esetben nem illeszkednek a NAT-hoz. így például egyes művészeti, A nyugdíjreform során kiala­kított új nyilvántartási renddel és az éves adatszolgáltatás be­vezetésével többszörösére duzzadt a biztosítóhoz érkező adatmennyiség. Ezért szüksé­gessé vált a szinte már múze­umba való nyilvántartási rend­szer korszerűsítése. Barát Gábor elmondta, hogy a régi kartonokat - 1959- ig visszamenően - úgyneve­zett számítógépes képfeldol­gozó eljárással rögzítik. Azért nem a hagyományos módon, mert ezeket az adatokat idő­illetve készségtárgyak indoko­latlanul alacsony óraszámhoz jutottak, de sokak szerint a földrajz, a biológia, vagy a fi­zika is magasabb óraszámot érdemelne. Az aránytalanságok kikü­szöbölésére a NAT és a helyi tanterv közé illeszkednek majd az ez év végéig több vál­tozatban is kidolgozandó ke- rettantervek. Bevezetésük után is megmarad az iskolák szakmai önállósága - ígérte a közoktatási államtitkár. szakonként más és más szabá­lyok szerint gyűjtötték össze. Az 1959 előtti bizonylatok minősége pedig olyan gyenge, hogy még fotózni, digitalizálni sem lehet, így azokat szükség esetén továbbra is a papír­archívumokból keresik elő. A területi igazgatási szer­vek közül néhánynál már fo­lyamatban van a munka, s ed­dig mintegy egymillió adatot juttattak be a rendszerbe. Az ONYF illetékese szerint egy év alatt képesek lesznek telje­sen feldolgozni a több mint A tárca csökkenteni kívánja azt az egyenlőtlenséget, amely ma megtalálható egy városi és egy kisebb településen élő gyermek lehetőségei között. A falusi iskolák, a fogyatékoso­kat oktató intézmények és a kollégiumok megerősítését a minisztérium központi forrás­ból finanszírozza majd. A kormányzat a 8+4-es ok­tatási formát részesíti előny­ben, ami nem jelenti a 6+6 és a 4+8-as iskolaszerke­zetek megszüntetését. A tárca reményei szerint egy stabil közoktatási szerkezet képes lesz megállítani a humánkép­zés színvonalának 1986 óta tartó süllyedését. - horváth ­80 millió kartonból álló irat­halmot. így a jövő évtől meg­kezdődhet a korszerű központi nyilvántartásra alapozott in­formatikai hálózat működése. Az adatbázis lehetővé teszi majd, hogy az ország bármely helyén keletkezett aktához né­hány másodperc alatt hozzá­jussanak az ügyintézők, tehát a jövőben nem kell utaztatni, megkérni azokat egy másik igazgatási szervtől. A közvet­len hozzáférés mellett az ügy­intézés is gyorsabbá válik, ami természetesen előnyös a nyugdíjigénylők számára is, hiszen így mentesülhetnek a ma még körülményes és sok utánajárással járó procedúrák alól. (h. gy.) Új tábornokok. Göncz Árpád kedden - a belügyminiszter elő­terjesztésére - dandártábor­nokká nevezte ki április 24-ei hatállyal Berta László, Blaskó Béla, Illés László és Szabó Pé­ter rendőr ezredeseket. Bukott javaslat. Nem lesz népszavazás Egerben arról, hogy felépüljön-e az új uszoda, ugyanis a hevesi me­gyeszékhely önkormányzatá­nak keddi ülésén a városatyák elvetették a referendum kiírá­sára vonatkozó legújabb kép­viselői indítványt. Ezzel im­már a harmadik népszavazási kezdeményezés hiúsult meg. Az ügy előzménye, hogy az önkormányzati választások után Nagy Imre, a város új szocialista polgármestere programjának megfelelően felfüggesztette a beruházást. A képviselő-testület azonban ehhez nem járult hozzá, az építkezés mégis négy hónapig állt. Új munkahelyek. A gazda­sági növekedést célzó politika önmagában még nem teremt új munkahelyeket, viszont e nél­kül nem is lehetne új állások­ban reménykedni - mondta őry Csaba, a Szociális és Egészség- ügyi Minisztérium politikai ál­lamtitkára egy konferencián. Közbiztonsági akció. Or­szágos bűnügyi és közbizton­sági akciót indítottak kedden az ORFK, a Határőrség, a vám- és pénzügyőrség, az APEH illeté­kes szervei, valamint az állami ellenőrzésre jogosult központi és önkormányzati szervezetek. A szerda éjfélig tartó akció el­rendelésénél a belügyminiszter kíséretében megjelent Orbán Viktor miniszterelnök is. Elnökségi döntés. Az MSZP Országos elnöksége tegnapi ülésén úgy döntött: támogatja a közvetlen államfőválasztással kapcsolatos népszavazás kiírá­sához szükséges aláírásgyűj­tést, de az Alkotmánybíróság határozatának megszületéséig nem kezdi meg a gyűjtést. Nyilvános levélváltás. A Nemzeti Színház építésével kapcsolatos tárgyalások doku­mentumait mindenki számára nyilvánossá tette a főpolgár­mesteri hivatal az internetre felhelyezett http://www.buda- pest.hu/bp világhálós oldal megnyitásával. SeMmitnondó vallomás. A rendőrök tegnap kihallgatták a kórházban lévő Csüllög Zsig- mond 36 éves vállalkozót, aki csodával határos módon élve került ki az ellene hétfőn reg­gel elkövetett bombatámadás­ból. Csüllög elmondta: nincse­nek ellenségei, s nem is tudja elképzelni, ki törhetett az éle­tére. Generációs ellentétek Egyre „keserűbb” pirulák A járadékigénylők számára is előnyös lesz a fejlesztés Korszerűsítik a nyugdíjnyilvántartást A jövőben egy központi számítógépes adatbázisba kerülnek át az ország irattáraiból a nyugdíjfolyósításhoz szükséges adatok. Ezzel lényegesen felgyorsul a ma még akár két hóna­pig is elhúzódó eljárás - jelentette ki Barát Gábor, az Orszá­gos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) igazgatója. Állásbörze a Közgázon. A hagyományoknak megfelelően az idén is rendkívüli érdek­lődés övezte a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen tegnap megnyílt nemzetközi állásbörze ajánlatait. fotó: feb/körmendi imre A hónap végéig igényelhető a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Most hét és fél ezer autóra futja Az állam, anyagi lehetőségei szerint, évről évre támogatja sú­lyosan mozgáskorlátozott polgárainak közlekedését. Az idei keretet nemsokára elosztják a rászorulók között, akiknek már csak tíz napjuk van arra, hogy igényüket - a megfelelő kísérő okmányokkal, igazolásokkal együtt - bejelentsék. A súlyos mozgáskorlátozotta­kat megillető közlekedési tá­mogatásokat 1999. április 30-ig kell kérelmezni a települési ön- kormányzat jegyzőjénél - tud­tuk meg Forgó Györgynétől, a Szociális és Családvédelmi Minisztérium főosztályvezető­jétől. A határidő szigorú: aki ezt valamilyen okból elmu­lasztja, már nem részesülhet az idei, összesen 3,6 milliárd fo­rintos keretből. A mozgáskorlátozottak - egyebek mellett - személygép­kocsi vásárlásához vehetnek igénybe legfeljebb 300 ezer fo­rintos támogatást, amennyiben ez az összeg nem haladja meg a teljes költség 60 százalékát. A támogatásra csupán azok szá­míthatnak, akiknek a családjá­ban az egy főre jutó átlagos jö­vedelem 1998-ban nem haladta meg a 38 375 forintot. A súlyos mozgáskorlátozott­sággal együttjáró közlekedési többletköltségekhez az is kér­het támogatást, akinek nincs sa­ját gépkocsija. A valamennyi jogosultnak járó alapösszeg évente hétezer forint, de bizo­nyos feltételek alapján ez az összeg egészen 28 ezer forintig emelkedhet. A mozgáskorlátozottak, ha van a közúti forgalomban részt vevő autójuk, igényelhetnek különleges parkolási engedélyt is. Az engedéllyel - az arra ki­jelölt helyeken - ott is megáll­hatnak, parkolhatnak, ahol másnak ezt a KRESZ megtiltja. Lapunk értesülése szerint várhatóan a mintegy 300 ezer hazai mozgássérült többsége ezúttal is igényel és kap is majd valamiféle közlekedési támoga­tást. Az idei keret egyébként meglehetősen szűkös: ebből hatezer autó vásárlására, s 1500 gépkocsi átalakítására futja. A várólistán maradók ötször eny- nyien vannak. (cs. benkő)

Next

/
Oldalképek
Tartalom