Új Néplap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-15 / 87. szám
4. oldal, / A Szerkesztőség Postájából 1999. április 15., csütörtök ^Elvesztegetett négy hónap? A lap március 26-ai számában rövid híradás jelent meg Árvíz- helyzet és költségvetés címmel dr. Szekeres Imre parlamenti képviselő Szolnokon tartott sajtótájékoztatójáról. A téma aktuális, amiről valóban beszélni kell. A híradásból csupán két mondat szúrt szemet, idézem: „A kormány a novemberi árvizet követően elvesztegetett négy hónapot a gátak helyreállításában és megerősítésében. A történtekből azonban most már tanulni kell, és az árvíz levonulása után haladéktalanul hozzá kell látni a károk elhárításához.” Feltételezve, hogy a kijelentés így hangzott el, alföldi polgárként engedjenek meg két-T------------—------------------m egjegyzést. Az idézett második mondat reményt keltő. De kérdezem: hová tűnt el az Alföld-program, ami nem négy hónapja, hanem éppen kilenc éve sürgeti mindezt? Az idézett első mondaton pedig eltűnődöm: kíváncsi lennék arra, hogy a képviselő miféle megoldást javasol az agyonáztatott, nemrég még méteres hóval fedett határban - a téli gátjavításra. Mert amikor a „fővárosban” a hómunkások már régen eltakarították a csekélyke havat, a Tisza-Bodrog mentéről az árvízi jelentkezésekkor is még térdig érő hóban adta a tudósítást a televízió riportere . . . Dr. Tóth Albert Mezőtúr Nehéz sorsúak sokan vannak Olvastam a március 30-ai lapszámban a „Ha elárverezik a házat, majd vándorolunk” című írást. Úgy gondolom, néhány kiegészítés kívánkozik a történethez. Mindenekelőtt az, hogy a Réti családhoz hasonlóan sokan élnek még nehéz szociális körülmények között. Az igazsághoz tartozik az is, hogy Rétiéknek a helyi önkormányzat 62 144 forintot előlegezett meg 1997-ben, hogy a házukat ne árverezzék el. Akkor több család is kapott hasonló segítséget, akik azóta is rendszeresen fizetik az OTP-törlesztést. Nem tudom, hogy azok az „öreg mamókák”, akiket a riportalany ironikusan említ, állampolgári kötelességüket teljesítve kire adták szavazatukat, viszont az biztos, hogy nem kaptak italt és nem szállították őket szervezetten a szavazófülkéhez, hogy győzelem esetén még egy jó, zsíros vacsora is váija őket, mint ahogy ezt a kisebbségi önkormányzat két választáson is megtette. A bottal járó, kigúnyolt mamókák is több gyermeket felneveltek, s abban az időben is nehéz volt az élet, ráadásul nem ment havonta 3-4 alkalommal a postás, hogy különböző címeken pénzt vigyen. Ezek a mamókák öregkoruk és betegségük ellenére is példamutatóan rendben tartják környezetüket, nem úgy, mint sok cigány család, akiknél a szemét és a gondozatlan környezet teszi tönkre a szociálpolitikai támogatásból épített milliós házakat és a faluképet - igaz, hogy ők csak egyedül teszik a dolgukat, nem ülnek naponta csapatostul az eresz alatt... Gál Zsigmond Tiszabura polgármestere Az iskola a vidék művelődését is szolgálta Több mint fél évszázada annak, hogy becsukta kapuit a jászberényi gazdaképző iskola, ami a mezőgazdaságot választó fiatalok oktatását vállalta. A többségében 17-18 éves diákság a Jászság környező tanyavilágából - többnyire kerékpárral - érkezett ide. A tanítás három télen át tartott, novembertől március közepéig. Az elméleti tantárgyak között üzemszervezést, növénytermesztést, állattenyésztést, kertészetet, szőlő- és gyümölcstermesztést, hittant és erkölcstant tanítottak. Nyáron gyakorlati foglalkozásokkal egészült ki az oktatás. Az iskola igazgatója és tanárai a legjobb alapokkaligyekeztek útnak indítani fiatalokat. Még ma is sokan kamatoztatják az akkor tanultakat. A képzés színvonala olyan magas volt, hogy a hatvanas években szaktantárgyakból a technikum második osztályába lehetett lépni. Egyik bölcs tanárunk mondotta: a föld is olyan, mint a jó hangszer, jól kell művelni, s akkor sokat ki lehet belőle venni. Ebben az iskolában már akkor hozzájuthattunk olyan könyvekhez, mint például Boldizsár Iván Dániáról - a gazdag parasztok országáról - szóló írása. Sajnos ez az oktatási forma is a politika áldozata lett, mivel a magángazdaságok fejlesztésére épült, és a ’49 utáni kollektivizálás szellemének nem felelt meg. Szűcs Kálmán, Jászberény Küldjön egy képet! Dodó - a Marica grófnőben A fénykép 1957 januárjában készült a szolnoki Szigligeti Színház Marica grófnő egyik előadása után - a színpadon. Középen a felejthetetlen Varga D. József - Dodó - az ügyeletes tűzoltók társaságában. Hegedűvel a kezemben én is ott vagyok. A felvételt Berta András, a színház segpQszínész készítette. Kárpáti Tibor, Szolnok Óvakodj a tévédíjtól! Eddig azt hittem, hogy az adóhivatalon kívül nincs e kis hazában más cég, amely retorziókkal fenyegethetné meg a gyanútlan polgárokat, kiderült azonban, hogy a Magyar Posta Rt. Televíziódíj -nyilvántartó Hivatala jogosult mindennemű fenyegetés „fennforgásának fennállására Természetesen csak akkor, ha a polgár becsületes volt, és adóbevallási ívén vállalta azt is, hogy van tévékészüléke - s ezért fizet is. Azt írja a nekem címzett, március 22-én keltezett fenyegető levél: „Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a lakossági folyószámláját a díjbeszedési hónap 10-én terheljük. Amennyiben a terhelés időpontjában az Ön számláján nincs fedezet, úgy a rádiózásról szóló 1996. évi I. tv. 82. paragrafus (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az elmulasztott díjon felül a díjjal azonos összegű pótdíjat köteles fizetni! ” Eddig mindig (körülbelül 30 éve) becsülettel fizettem a díjat, senki sem fenyegetett meg pótdíjakkal. Most azonban gondom van, mert a nyugdíjat a hónap 13-14-én utalják át a számlámra, a bankom pedig nem nyújt előkölcsönt a beérkező számlákra. Három-négy nap eltolódás miatt bűnhődjek dupla tévédíjfizetéssel? Hát nem! Megszüntetem a számlát, és majd fizetek (ha akarok) a postásnak, amikor hozza a tévédíjszámlát. Vagy fogom az öreg masinámat, és úgy dobom ki az erkélyen, hogy csak na! Majd meglátjuk, kinek lesz jobb! - írja szolnoki olvasónk. Az 1996-os médiatörvény kimondja, hogy a televízió üzemben tartási díj az adózás rendjéről szóló törvény értelmében adónak minősül, s e kötelezettséggel kapcsolatos adóhatósági feladatokat - a helyszíni ellenőrzést és annak eredményeként megindított adóigazgatási eljárásokat kivéve - az üzemben tartási díj beszedésével megbízott, jelen esetben a Magyar Posta látja el - válaszolta kérdésünkre Szarka Imre, a Magyar Posta Rt. osztályvezetője. - A díjbeszedést a Magyar Posta tenderen nyerte el, így a jogszabály szerint az üzemben tartási díj beszedése során adóhatósági feladatokat is köteles ellátni. A díj beszedésének szabályairól szóló kormányrendelet szerint a díj a díjbeszedő által meghatározott határnapig teljesítendő. A határnapot úgy állapítottuk meg, hogy a Műsorszolgáltatási Alap által megszabott határidőre a beszedett díjak átutalását teljesíteni tudjuk. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy bármely időpontot határoznánk is meg, mindig lenne olyan üzemben tartó, akinek az nem lenne megfelelő. Együttérzünk azokkal, akiknek a díj, illetve a határidőre történő megfizetése gondot okoz, de lehetetlen a beszedést a mintegy kétmillió készülék-üzembentartó egyedi igényei szerint végezni. Ezért ügyfeleink megértését kérjük. A lap olvasója némi iróniával arra is utal, hogy az jár jól, aki be sem jelenti a tévékészülékét. A tájékoztatás teljessége érdekében jegyzem meg, hogy a médiatörvény szerint az ön- kormányzati adóhatóság helyszíni ellenőrzést végezhet, amely során fény derülhet a bejelentési kötelezettség elmulasztására. Ez esetben bírságot szabhat ki, amelynek összege legfeljebb harminc hónapra számított üzemben tartási díj kétszerese lehet, jelenleg 38 400 forint. A törvénytisztelő állampolgárok - mint a levél írója - sorsa az, hogy mindig teljesítik kötelezettségüket. A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Országosan is elsőként A Mezőtúri Református Egyházközség 1992-ben az önkormányzat határozata alapján - országosan is elsőként - visz- szakapta korábbi intézményeit és ingatlanait. Ez az 1992. évi XXXII. törvény értelmében a presbitérium és az önkormányzat közös megállapodása szerint történt. A Miniszterelnöki Hivatal véleményezése alapján országosan is példaértékű volt az intézmények átadása. Az átvétel előtti ingatlan-értéknövelő beruházásokért az állam kártalanítást állapított meg az önkormányzat részére mintegy negyvenmillió forint értékben. A kifizetés időpontjának meghatározása és besorolása az önkormányzat polgármestere, az egyházközség lelkészelnöke és az intézmények főigazgatója képviseletében és elfogadásával megtörtént. Perjési Sándor lelkészelnök Kétszeresen is ünnepeltünk Jászjákóhalmán dupla ünnep volt április harmadika, hiszen amellett, hogy a tavaszi hadjárat 150. évfordulója alkalmából megemlékeztünk 1849 eseményeiről, a tizedik alkalommal vonultak fel a Fő úton a történelmi lovasegyesületek huszárai. Ez alkalommal osztrák, cseh, lengyel és bajor vendégek is voltak. A Damjanich téri megemlékezésnél Babucs Zoltán hadtörténész idézte fel az akkori eseményeket, kiemelve a Jákóhal- máról indult huszárokat, majd dr. Boros Imre, a Phare-prog- ramokat felügyelő és a lovászánál foglalkozó tárca nélküli miniszter beszélt az ünnepek szemléletformáló hatásáról. Részt vett az eseményen a nemzeti kulturális örökség miniszterének személyes megbízottja, dr. Kovács Zsolt Csaba főtanácsadó, valamint Rakó József, a Magyarország Felfedezői Szövetség és Gav- lik István, a Kossuth Szövetség országos elnöke. Az Európai Katonai Hagyományőrző Szövetséget Friedrich Nahatzel főtitkár és Adolf Ribisel diplomáciai tiszt képviselte. Az ünnepség után a jászberényi program következett, majd másnap a tápióbicskei, ahol Fehér Zita hagyomány- őrző átvehette a Görgey-le- származott Görgey Tibortól a „Hazáért” jelvényt. Fodor István Ferenc Jászjákóhalma / / V Miért hallgat az értelmiség? A hazai és a helyi értelmiségi társadalom nehéz helyzetben van. Többségük, úgy tűnik, keresi, ám nem találja a helyét a megváltozott viszonyok között. Hisz az utóbbi években itt nemigen volt gazdasági növekedés, így a helyi értelmiség is fásulttá vált: csendben van, önmagával, hivatásával, hitvallásának átértékelésével van leginkább elfoglalva, nyíltan kevésbé politizál. Most már csak az a kérdés, hogy jobb-e a városnak s az egyénnek, ha tovább hallgat és így közvetve kibújik a közéleti részvétel, az összefogás, a beleszólás, a nyilvánosság felelőssége alól. De a városon (önkormányzaton, vezető és nem vezető párton, civil szervezeteken, egyházakon) is ott a felelősség, hogy miképpen fogadja az értelmiség érdemi részvételét a közügyek, a várospolitika tudatos, kreatív alakításában. Köztudott, hogy az éremnek is több oldala van. A helyi értelmiség és a várost irányító intézmények kölcsönössége törvényének kell itt is érvényesülnie, ha ki akar mozdulni a jelenlegi helyzetéből. Megyénkben, városunkban tág értelemben vizsgálva feltűnik, hogy a tömegtermelés a jellemző - beleértve a humántőke-termelést is -, a világpiacon viszont a minőség a legfőbb úr. A csaknem száz intézmény átvilágítása és a millenniumi felkészülés, számvetés sem válhat elég hatékonnyá a főleg értékvédő magatartást tanúsító innovatív városi értelmiség nélkül. Hisz a kultúra kiemelten fontos városfejlesztési tényező, aminek lényege, hogy azt át kell adni, aminek jelentős része oktatási és művelődési feladat. Értelmiségünk aspirál, akar hasznos, közhasznú lenni, akaija a közjót szolgálni, ám látnunk kell azt is, hogy hagyományos kritikai attitűdje megszűnt, demokratikus képviselete nagyrészt formálissá vált, szinte csak lokális (ám nagyon fontos), relatív egysége is szétesett, szerep- vállalása a rendszerváltás után csökkent. Az értelmiségi lét megbecsülését rontotta a szakmunkások szintjére történt degradálódásuk. Hozzájárul az értelmiség hallgatásához a politikai elit értelmiségellenes magatartása is, tűrőképességének csökkenése, a politikával szembeni undora, a politikában megjelenő megegyezés hiánya, a szükséges párbeszéd mellőzése. így nehezen szerveződik egységgé, csoporttá. Ám csak együtt boldogulhat igazán. Vajon kik fogják majd össze, navigálni őket? Dr. Bálint Sándor, Szolnok A típuscipőtől a típustársadalomig Már csak az idősebbek emlékeznek az épülő kommunizmus jellegzetes termékeire: a típuscipőre, -ruhára és a többi jellegzetes termékre. A korszak tünete volt, hogy félredobva saját szokásainkat, igényeinket, mindenben követnünk és utánoznunk kellett a „nagy példaképet”. így jutottunk el a típuscipőtől a típustársadalomig. Meg kellett változtatni még az iskolai osztályozás irányát is, sőt még a sport sem maradhatott ki az utánzásból. Szerencsére a Kádár-korszakban csökkent a kényszer, a rendszer bukásával pedig meg is szűnt. Nagy reménységgel gondoltunk arra, hogy ezután már mindenben a magunk urai lehetünk, megszűnnek a ránk erőltetett típusjegyek. Sajnos nem így történt; ma is ugyanaz a helyzet, csak most nem keletről, hanem nyugatról jön, legfeljebb a módszer változott: katonai eszközök helyett most a pénz kényszerét alkalmazzák. Ismét a nagyszerű lehetőséggel kecsegtetnek bennünket a biztos jövő reményében. Ismerős szöveg, mintha keleti irányból már hallottuk volna: ők is nagyszerű jövőt ígértek, miközben saját maguknak sem tudták biztosítani. Ebben viszont a nyugatiak nem hasonlíthatók hozzájuk, mert a boldog jövőt a pénzzel, de ha kell, akár vérrel is megteremtik maguknak. Mi pedig megint utánozga- tunk: oktatási rendszerünket, amely a háború előtt világszínvonalú volt - amelyet még a keleti hatás sem tudott tönkretenni -, most majd tönkreteszi az amerikai módszerek átvétele. De folyik az utánzó majomkodás a parlamentben is, ahol sűrűn hallani képviselőinktől a nyugati példálózást. Eszükbe sem jut, hogy nekünk is lehetnek olyan módszereink, törvényeink, amelyek jók, esetleg mások számára is követendők. A józan ész azt diktálja, hogy a tapasztalatok, a módszerek átadásának kölcsönösnek kell lenniük, hiszen senki és semmi sem tökéletes, tévedhetetlen, még a „vak tyúk is talál szemet” elv alapján is kell lennie olyannak, amit tőlünk tanulhat el a Nyugat. Ilyenről azonban én még nem hallottam. A szol- galelkűség nyomán aztán ismét eljutunk a típustársadalomhoz, benne a típusgondolkodáshoz, típusvéleményhez - ami társadalmunk rákfenéje; kiagyalói és terjesztői jól tudják, hogy a megfelelő időben bedobott típusvélemény saját útra kel, és az önálló gondolkodástól elszokott emberek között betölti a neki szánt szerepet. Papp László, Szolnok f
