Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-06 / 55. szám

1999. március 6., szombat 5. oldal Körkép Nézőpont Újra kell gombolni a kabátot? Az utóbbi napokban kormányzati kö­rökből is érkeznek jelzések azzal kap­csolatban, hogy valami nem stimmel az elmúlt két évben példás fejlődési ütemet diktáló magyar gazdaságban. A nyere­ségük számottevő hányadát - érthetően - immár hazautaló nagy külföldi befektetők zavaró jelenségekről beszélnek, az önkor­mányzatok egy része csődközeli állapotról számol be, a lakosság pedig újabb „csomagtól”, megszorításoktól fél. Egyre több gazdasági elemző meggyőződése, hogy alig telt el két hónap az évből, és az ország büdzséje hovatovább már re- cseg-ropog. Noha örvendetesen alakul az infláció, drasztikusan megugrott a fizetési mérleg hiánya, s végleg zárolni kellett azt az összeget, amely arra volt hivatott, hogy ellensúlyozza a tervezett­nél kisebb gazdasági növekedésből adódó kiesést. Bár az év első két hónapjának pénzügyi mérlege önmagában nem értékelhető, egyre erősebbek azok a hangok, s nemcsak el­lenzéki oldalról, amelyek a költségvetési kiadások újragondolását sürgetik. Még akkor is, ha a gazdaság minden jel szerint egészsé­ges, a piaci szereplők továbbra is bíznak a tartós konjunktúrában. Am a világban zajló folyamatok arra engednek következtetni, hogy sajnos lassulni kényszerül a honi gazdaság motoija. Ez persze még egyáltalán nem ok az aggodalomra, mert a pá­lya, az irány helyes. Gond akkor lehet, ha a tervezettnél szeré­nyebb bevételek állnak szembe a kiadásokkal. És ez utóbbiból bőven akad, sőt - ahogy ez már megszokott - az élet nagyon sok területére ismét csak nem jut elegendő pénz. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni olyan kiadásokról - például a millennium méltó megünneplésének előkészületei -, amellyel kapcsolatban nem lenne illő garasoskodni. Közben váratlan események is tör- téntek-történhetnek, ilyen például az évszázad belvize, amely itt, az Alföldön már több érintett település pénztárcáját jóformán ki­ürítette, és itt az árvíz is a kertek alatt. A takarékosság jegyében a városok, falvak is leporolták ko­rábbi, az intézmények ésszerűsítésére vonatkozó terveiket, illetve újakat gyártottak. Ismét előtérbe kerültek a bölcsőde-, óvoda-, is­kolabezárások, -összevonások, esetleges elbocsátások, a beruhá­zási elképzelések pedig a fiókok mélyére kerültek. Jómagam is ötszázalékos gazdasági növekedésre építve készí­tettem el a családi büdzsét, ám a feleségem már benyújtotta pót­költségvetési javaslatát. Ennek lényege, hogy a kezelhetetlen for­ráshiány elkerülése végett idén sem megyünk nyaralni. Az ötletet különösen a gyerek támadja, de azt hiszem, a végszavazáson ke­resztülmegy az aktualizált büdzsé. Nincs mese, ezt meg kell lépni, ahogy talán a kormánynak, az önkormányzatoknak is. Mert ahogy a közmondás tartja, üres kamrának bolond a gazdasszonya. Hálót sző a Kábelkom Nagy terveket forgat a fejében a szolnoki Kábelkom Kft. tu­lajdonosának, az UPC Magyarországnak vezérkara. Sajtóin­formációk szerint a telekommunikációs piac liberalizálásá­nak időpontjára Magyarországon is elérhetővé szeretnék tenni az egyetlen, hálózaton keresztüli kábeltelevízió-, inter­net- és telefonszolgáltatást. Szolnok harmincezer lakásá­nak több mint feléből, tizenki- lencezerből elérhető a hálózat. A rendszert a közelmúltban alkalmassá tették az úgyneve­zett visszirányú jelek továbbí­tására, azaz nem csak a köz­pontból továbbítható informá­ció, hanem a végpontokról, a felhasználóktól is. Ennek kö­szönhetően a kábelhálózatról már tavaly elérhető volt az in­ternet. A szolnoki Kábelkom idén újabb városrészeket szeretne behálózni. Hamarosan befeje­ződik a Pozsonyi és a Csokonai úti vezetékrendszer kiépítése, és hozzálátnak a Scheftsik-te- lepen a kábelfektetéshez. T. J. Kirakatgaléria a toronyház aljában A maga nemében szokatlan és napok alatt igen népszerűvé vált galéria nyílt Szolnokon, a Várkonyi téri toronyház föld­szintjének egyik kirakatában. A Pentart Képzőművészeti Kö­zösség (Kaposváriné Mihályi Mária, Rácz Zsuzsa, Girnt Vil­mos, Pogány József és Pogány Gábor Benő) tagjai körében me­rült fel az a gondolat, hogy az emberekhez közelebb kell vinni a képeket, plasztikákat. Ott kiál­lítani azokat, ahol az emberek élete zajlik, ahol jószerével ki sem kerülhetik azokat. így esett a választás erre az igen forgalmas helyen lévő, megüresedett kirakatra. Úgy tűnik, a kezdeményezést siker koronázta, hiszen nincs olyan napszak, amikor emberek ne álldogálnának az alkotások előtt, s ne gyönyörködnének azokban. A Pentart Képzőművészeti Közösség tagjainak korántsem ez az első bemutatkozása. Bala­A galéria előtt mindig áll valaki tonkenesén, Gödön, Bogácson, a szolnoki Hozam Klubban és még számtalan helyen volt már kiállításuk. Alkotótáborokba is együtt jártak, jól összeszokott közösségről van tehát szó. Jog­gal bíznak abban, hogy alkotá­saik hatással lesznek az embe­rekre. A „Toronyház Galériá­ban” a mostani csoportos kiállí­tást egyéni és vendégbemutat­kozások követik. Meghívnak művészeket az ország minden tájáról. Igazat kell adni Pogány Gá­bor Benő szobrászművésznek, aki így vélekedik erről a kez­deményezésről:- A köztéri szobrászat izgat leginkább a lehetőségek közül. Ez a galéria egyfajta hasonló­ságot mutat ahhoz. Sajátos ka­raktere miatt köztéri festészet­nek is betudható attól, hogy ilyen helyen van. A legszéle­sebb társadalmi réteg láthatja az alkotásokat, olyanok is, akik nem járnak kiállításokra. Min­denféle kötöttség nélkül nyil­váníthatnak az alkotókra visz- szaható véleményt. A kiállító­helyiségben viszont az ismeret­ségek és a szokások meghatá­rozzák nemcsak a látogatottsá­got, hanem a véleménynyilvá­nítást is. Ez a köztériség szá­momra ezért vonzó. Szerintem ez közművelődési tevékenység is. Mondhatnám: olyan szolgál­tatás, amely nem vár cserébe semmit. Inkább adományozás­nak mondható. S. B. Nőnap előtt a szebbik nemről a másik nem Valahogy az emberi élet, lét olyan, hogy egyik fél sem tud meg­lenni a másik nélkül. Sem a férfiak nők nélkül, sem a nők fér­fiak nélkül. Természetesen, kivételek mindig akadnak: akik va­lami miatt egyedül élik le az életüket, ugyanakkor több szálon, szállal kötődnek a másik nemhez. Különösen időszerű a kérdés március 8-a, a nőnap közeledtével: vajon a férfinép miképpen vélekedik a szebbik nemről? Dr. Kürti László úgy isteniga­zából ismerheti a nőket, hiszen otthon öt hölgy veszi körül. A lányai 7, 15 és 16 évesek, az­után a felesége, illetve a hetve­nen felüli mama.- Nálunk a nőnap duplán ün­nep, hiszen Anita lányunk, aki most lesz 16 éves, ezen a napon született. Szeretem őket, mind­egyiket, és bármilyen hihetet­len, nem vágyom el otthonról.- Bizonyára kiszolgálják.- Erről szó sincs. Az viszont igaz, olykor kérik a véleménye­met, mert a tapasztalatok szerint ők sokszor érzelmi oldalról kö­zelítik a megoldásokat. Felénk mindig derű, tavasz van, ahol ennyi (ifjú) hölgy tesz, vesz, ta­nul, él. Ügyanakkor az is tény, olykor kell egy kis türelem hoz­zájuk, és adódhatnak esetek, amikor néhányig számolok, mi­előtt cselekszem. Nőnapra könyveket kapnak tőlem, mert ezt az ajándékot maradandóbb­nak tartom a virágnál. Nagy Sándor 71 éves nyugdí­jas:- Kétszer váltam el, és ezek után azt gondolná rólam, tele a hócipőm a nőkkel. Ráadásul a legelső feleségemet újra elvet­tem, huszonegy évvel ezelőtt. Kunszentmártonban születtem. Martfűn dolgoztam, majd a nő­sülés után tíz évre szétmentünk. Szolnokon helyezkedtem el, megint házasodtam, de ez sem sikerült. Újabb válás. Mit ad az ég, 1978-ban megtudtam, hogy az első feleségem özvegy lett, így megkértem ismét a kezét. Lásson csodát, igent mondott: pedig én korábban keményen ittam. A két fiam is tőle van, és most boldogan élünk. Én is okultam a kudarcokból és talán ő is. Az igaz: a nőkhöz nagy tü­relem kell, és amióta másod­szor lett a párom, lemondtam a kocsmákról, ő meg arról, hogy kispárnákat vesz, mert akár hi­szi, akár nem, 37 darab van. Jut még tán a koporsómba is, hogy ne törje a derekamat - nevet. Kelemen József, 38 éves mű­szaki igazgatóhelyettes:- Kár, hogy a nőnap fénye el­laposodott, megkopott. Nem igaz, hogy ez szocialista ünnep, ennél sokkal, de sokkal több. Tisztelem őket, mert napköz­ben dolgoznak, ráadásul otthon még ezernyi apró dolog marad rájuk. Vasalás, sütés, mosás, a gyerekek füzetét megnézni, szülői értekezletre menni, be­vásárolni. Ez akkor is igaz, ha mi is segítünk nekik valamiben. Varga Béla gimnazista, feb­ruárban múlt 18 éves:- Én csalódtam bennük. Ed­dig kettőt szerettem nagyon: az egyik észre sem vett. A másik legalább átölelt, megpuszilt és megsimogatta a fejem. Nőjél még hozzám egy kicsit, Béluci, súgta. Pedig 182 centi vagyok, a lábam 45-ös. Ráadásul egy másodikos lány állítólag szeret, üzent is, de hát mit csináljak, ha másba zúgtam bele? Lehet, mire kitavaszodik, túlleszek rajta, és majd megszeretem őt is. Most azonban jobban fog­lalkoztat az érettségi, azután a felvételi. Csete Lukács Máté biztos, hogy egyetlen nőt sem tett bol­dogtalanná, hiszen túl az ötve- nen is nőtlen.- Nekem úgy alakult az éle­tem, hogy beteg lettem, hosszú ideig kezeltek. Még most is rengeteg gyógyszeren élek, és nem nősültem meg. Édes­anyámmal vagyok, aki 79 éves, szívműtétje volt, de hála Isten­nek felépült. Ugyanakkor szüle­tett egy nővérem, a lánya a ke­resztlányom, aki főiskolai do­cens, és operaénekes is. Sűrűn hazajönnek, ránk néznek. Azért van egy barátnőm, jószerével mindennap találkozunk, úgy­hogy a másik nem sem hiány­zik a környezetemből. Sokat megélt, látott, tapasz­talt ügyvéd barátom ily módon fogalmaz róluk:- A házassági bontópereknek legalább olyan mértékben okai, mint alanyai. Tapasztalataim szerint a válások haszonélvezői többnyire ők. Igaz, a gyerek, gyerekek is általában velük ma­radnak - de hát a lakás is. Kivé­telek akadnak, erre mondom a fehér holló példát. Végezetül kivételként álljon itt egy diplomás hölgy vélemé­nye is önnönmagukról.- Egyenként mi csodálato­sak, aranyosak, gyönyörűek vagyunk, és mindegyikünk tet­szik valakinek. Baj akkor szo­kott keletkezni, ha több nő dol­gozik együtt, és nincs a közel­ben férfi. Akkor előjön a rózsa­szín bugyi szindróma: mindig lesz olyan köztünk, aki kikezdi a másikat. Hát, kérem, lehet egyetér­teni, esetleg vitatni az állítást. Ahogy a szólásmondás vallja: akinek nem inge - elnézést, bu­gyija -, ne vegye magára... D. Szabó Miklós Békés élet ásványok, csigák, kagylók között Mária a gyűjtemény egy kis részével fotó: takács Ismerősei, ha külföldön jár­nak, tudják, minek örülne a legjobban. S nem is oly drága Jászné Polgár Mária számára ajándékot választani, hiszen többek között kagylókat, csi­gákat, illetve köveket (ásvá­nyokat) gyűjt. De ennyiben nem merül ki szenvedélye, hiszen nagyon tud örülni egy régebbi tárgynak vagy dedi­kált könyvnek is. Marika pedagógus, az egyik mezőtúri általános iskola első­seit gyámolítja. Gyűjtőszenve­délye már régebbről datálódik, először a könyvekbe „szere­tett” bele. Ma is megdobban a szíve, ha egy szép kötetet lát. A dedikált kiadványok előkelő helyet foglalnak el a könyves­polcai egyikén, ahol legalább hatvan kötet található belőlük. A könyvek után nem sokkal felkeltették figyelmét a kagy­lók és az ásványok is. A ten­geri puhatestűek egykori pán­célját azóta gyűjti, hogy egy ilyen szántás közben Mezőtú­ron kifordult a földből. Fur­dalta a kíváncsiság, vajon hány éves lehet, hogy kerülhetett oda. Először lassan, majd amikor az ismerősök is tudomást sze­reztek a szenvedélyéről, egyre gyorsabb ütemben gyarapodott a kollekció: hozzák rendszere­sen a csigákat, kagylókat. Van már nemcsak a közelebbi ten­gerekből, de az Indiai-óceán­ból, sőt Chiléből származó kagylója is. Mária az ásványokat akkor szerette meg, amikor középis­kolás korában a siklósi várnál talált egy különös formájú kö­vet. Azután már figyelt, s ha egy hasonlóan érdekes kép­ződményt talált, az odakerül­hetett a többi közé. A bazalttól a cseppkőig sok minden meg­található a polcokon. Van bra­zil achát, madagaszkári ró­zsakvarc, de nagyon büszke a balatoni kecskekörömre is. Mint fogalmaz, a messzi tájak­ról származó kövek elhozzák annak egy kis darabkáját, ha már személyesen, lehet, soha nem juthat el oda. S ha valaki azt hinné, hogy ezzel kimerülhet egy szenve­dély, hát téved, hiszen Jászné Polgár Mária a régi tárgyi em­lékeket is megőrzi. Ez még ál­talános iskolás korára nyúlik vissza, amikor egyik tanára, Baranyiné Jutka néni rendsze­resen mesélt régi kerámiákról. Keresgélése nyomán előkerült szülei padlásáról egy már hó­lapátnak is használt sütőlapát. szenes vasaló s még sok egyéb, ami lomnak, neki viszont érté­kes kincsnek számít.- Kedvesek ezek a tárgyak - mondta -, mert a múlt egy pici darabkáját őrzik. Ha kezembe veszem a sütőlapátot, nemcsak az jut eszembe, hogy édes­anyám ezzel sütött; hanem a friss kenyér illatát is érzem, így szeretteink emléke nem­csak szívünkben, hanem a tár­gyakban is velünk van. Nincs is mit csodálkozni azon, hogy gyűjtőszenvedé­lyével „megfertőzte” már a családját is. Főiskolás nagyob­bik lányának már külön kis gyűjteménye van, de a két ki­sebbik is sok érdekes csiga és kagyló tulajdonosa. Nekünk is ajándékozott egyet, gyűjtemé­nyünket megalapozandó.- Békés, nyugodt kis fészek az otthonunk, ahol nyugodtan él családunk a kövekkel, régi­ségekkel, könyvekkel, kagy­lókkal és csigákkal. Garancsi Gábor Egyesületté alakul a fórum Csaknem négyéves „csönd” után ismét elkezdett működni a Túrkevei Vállalkozói Fó­rum. Mostani közgyűlésükön névről és a vezetők személyé­ről is döntöttek. Korábban, amikor még aktívan dolgozott a szervezet, több hasznos kezdeményezést indí­tottak útjára, ilyen volt a vállal­kozói mikrohitelprogramjuk. Hosszabb ideje viszont nem le­hetett hallani róluk. A héten megtartott közgyűlésükön töb­bek között arról is döntöttek, ezentúl új, Túrkevei Vállalko­zók Egyesülete néven munkál­kodnak. Tisztújítás is történt, a tagság bizalmából elnöknek vá­lasztották Katona Ferencet. Szándékaik szerint újjáélesztik a korábban oly jól bevált hitel- programot. Ehhez kérik a város­tól, hogy a költségvetés készíté­sekor az akció támogatására kü­lönítsen el forrást. További tervük, hogy kérik szervezetük közhasznúvá nyilvánítását, -gg-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom