Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-05 / 54. szám

Heti tévé-, rádió-, moziműsor és programajánlat Háromévesen kötött lécet 15. oldal Ismeretlen holttest az erdőben A rendőrség egyelőre nem talált olyan körülményeket, amelyek azt támasztanák alá, hogy a minap Tiszaszőlős és Tiszaderzs között, az erdő­ben talált holttest bűncselek­mény elkövetésével lenne összefüggésben. Az ismeretlen női holttest­re az olvadás bekövetkezté­vel az abádszalóki vadászok találtak rá hétfőn. A rendőrség szakértők be­vonásával megkezdte az eset vizsgálatát, amely többek között arra is kiterjed, hogy mi áll a haláleset hátterében. A Tiszafüredi Rendőrkapi­tányság bűnügyi vezetőjétől, Váradi Zoltán őrnagytól megtudtuk, egyelőre úgy tű­nik, nem bűncselekmény folytán hunyt el a még azo- nosítatlan személy. A kapitányság országos körözést adott ki az ismeret­len holttest azonosítása érde­kében. A maradványokkal kap­csolatban csupán annyit le­het tényként kezelni, hogy egy nőről van szó. Az eljárás során - mivel feltehetően olyan ember lehetett, aki a közelben élt - a kapitányság szemügyre veszi a területü­kön eltűntek listáját. Szere­pel a nyilvántartásban példá­ul egy 1924-ben született abádszalóki asszony is, aki­nek az elmúlt évben veszett nyoma. A vizsgálatot végzők dol­gát az is nehezíti, hogy az er­dei állatok által széthordott holttestből jóformán csak a koponyát és némi ruhafosz­lányt találták meg a helyszí­nen.-hgy­Vétlennek érzi magát a cibakházi jegyző Interjú egy fegyelmi eljárás nyomában (8. oldal) LB-KNAUF AKCIÓ!- Csemperagasztók 20% árengedménnyel /beltéri - fagyálló - flex/- Fugázó anyagok 20-50% ' árengedménnyel /fehér, színes/ Amíg a készlet tart! Ingyenes házhoz szállítás! EUROKERÁMIA Kft. Szolnok, Tószegi út 9. /Papírgyárral szemben/ Tel.: 56/421-704 •175247/1H‘ Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap X. évfolyam, 54. szám 1999. március 5., péntek 9. Szolnoki Autó- és Versenyautó-kiállítás Szolnok-Tiszaliget 1999. március 5-7.-w " Immár hagyomány, hogy látványos felvonulás előzi meg a szolnoki autó- és versenyautó-kiállítást. Tegnap délután ragyogó, napsütéses időben vonult végig a karaván Szolnok utcáin, hogy hirdesse a ma nyüó és három napig tartó rendezvényt, fotó: mészáros Régiós jó tanács a Miniszterelnöki Hivatalból „Szabadon” az Észak-Alföldhöz Jász-Nagykun-Szolnok előnyösen csak az észak-alföldi régióhoz csatlakozhat - jelentette ki tegnap Szolnokon a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Balsay István azonban nem zárta ki a több térséget összefogó fejlesztési társulások létrejöttét. A statisztikai, tervezési és fej­lesztési régiók a megyék sza­bad társulásán alapulva jöhet­nek létre, ám az adott térség vezetőinek mérlegelnie kell az előnyöket és a hátrányokat is - jelentette ki Balsay István teg­nap Szolnokon, a megyei ál­lamigazgatási kollégium ülését követően a médiumok képvi­selői előtt. Az államtitkár tud a jászságiak kezdeményezésé­ről, ám úgy vélte, hogy az nem megfelelő információkon ala­pul. Véleménye szerint egy-egy régióba közel azonos szinten lé­vő megyéknek kell tartozniuk. Pest megye - amelyhez me­gyénk társulni szeretne - az or­szágos átlagot meghaladó fej­lettséggel bír. Ezért a megye po- litikusajt megfelelő információ­val kell ellátni. A régiók létrejötte ellenére a megyei államigazgatás sokáig meghatározó lesz - mondta Bal­say István. (Folytatás a 3. oldalon) Mindennap remegve indul útnak egy nyolcéves kisfiú Rákócziújfaluban Gyerekek terrorja az iskolában? Rákócziújfaluban mindennap félve megy egy nyolcéves kisfiú az iskolába. Talán nincs is olyan nap, amikor ne vernék meg idősebb társai, csúfolnák amiatt, mert dadog. A család kétségbeesése egy­re csak nő, szemük láttára válik lelki beteggé gyermekük. A fiú édesanyja kereste meg la­punkat panaszával. A végső elke­seredés késztette erre a lépésre: félti fiát, aki örökre begyógyítha- tatlan lelki sebeket szerezhet.- Tavaly októberben kezdő­dött a egész - mesélte felhábo­rodva. - A fiam csuromvizesen jött haza. Azóta egyre rosszabb a helyzete, megverik, kék-zöld foltok vannak a testén, ráadásul még fenyegetik is. A legutóbbi verés után a háziorvos kórházba küldte a gyereket.- Nagyon fájt a könyöke, kis­sé furcsán is állt. Nekünk azt mondta, beütötte. Szolnokon, a kórházban egy főorvos „szedte ki” belőle a valódi történetet. Eszerint karját annyira hátra­csavarták, hogy az állandóan fájt. Az orvosi jelentésben az áll, a gyerek karja harminc fok­ban deformálódott, azt helyre kellett rakni. (Folytatás a 3. oldalon) Házhoz megy a telefonkönyv Idén házhoz viszik a telefonkönyveket - tudtuk meg a kiadótól, a Magyar Telefonkönyv-kiadó Társaságtól (MTT). A fontos ki­adványt már el is kezdték osztani. A Matáv-telefontulajdonosok eddig vagy a Matáv ügyfélszol­gálatainál vagy - ahol ilyen nincs - a postán vehették át a te­lefonkönyveket. Most azonban az MTT és a helyi szolgáltatók (a Matáv és a JászTel) megbíz­ták a Mind-Diák Iskolaszövet­kezetét a telefonkönyvek szét­osztásával, ami azzal jár, hogy házhoz viszik a kiadványt. Az MTT-nél azt is megtudtuk, hogy a hónap elejétől Szolnok terüle­tén már megkezdték a kikézbe­sítést. A hozzávetőlegesen 100 ezer könyv kiosztásával a hónap végére végeznek az egész me­gyében. Újdonság az is, hogy a koráb­biaktól eltérően most nem kell bemutatni a jogosultsághoz tele­fonbefizetési csekket, hiszen pontos névsorral rendelkezik az MTT, és pontosan oda visznek telefonkönyvet, ahol a tulajdo­nos rendelkezik telefonnal. Az MTT-nél jelezték, hogy ezentúl az üzleti szféra hatha- vonta kap új telefonkönyvet: egyszer a „rendes”-et, egyszer pedig az úgynevezett Aranyol­dalakat. ta Béremelés a Hetényiben Tízszázalékos béremelésről döntöttek a szolnoki Hetényi Géza megyei kórházban. Mint dr. Baksai István főigazga­tó főorvos lapunkat tájékoztatta, a kórházban egységesen 10 szá­zalékos alapbéremelést hajtanak végre, január 1-jétől visszame­nőleges hatállyal. A béremelés nagyobb részét az intézmény a működési több­letfinanszírozásból fedezi, ki­sebb része az ügyeleti díjak be­fagyasztásából származik. A kollektív szerződésben szabá­lyozott ügyeleti díjak ugyanis eddig jelentősen meghaladták a jogszabályban előírt mértéket - így volt mihez nyúlni. A kollek­tív szerződést módosították a két szakszervezet egyetértésé­vel. Az ügyeleti díjak így egy­előre a tavalyi szinten maradtak, de még mindig a jogszabályban rögzített mérték fölött. A béremelésben a következő lépés akkor történik, amikor a kormány által ígért béremelési lehetőség valóra válik. Remélik, hogy a kormányzati béremelési forrásból differenciálásra is le­hetőség nyílik majd. A szolnoki aljegyző a Schwajda-ügyről „Nem kölcsönről van szó” Az MTV1 szerda reggeli Szabadság tér adásában Schwajda György, a Szigligeti Színház igazgatója köszönetét fejezte ki a szolnoki önkormányzatnak, amiért az kölcsönt nyújtott neki bu­dapesti háza fölépítéséhez. Az ügy elég szokatlannak tűnt a szol­nokiak számára. Az Új Néplaptól is többen érdeklődtek, jelez­ve, nem mindennapos dolog, hogy az önkormányzat valakinek nagy összegű kölcsönt ad, hogy más városban építkezzen. Dr. Molnár Tibor aljegyzőtől kérdeztük, hogy valójában mi történt. Az aljegyző elmondta, hogy tudomása szerint 1995-ben Schwajda György kapott egy bi­zonyos összeget az önkormány­zattól, amelynek fejében rende­zést és színdarabírást vállalt a Szigligeti Színház számára. A szerződés - mint dr. Molnár Ti­bor elmondta - teljesen jogszerű volt. Arra a kérdésre, hogy a színházigazgató egyértelműen kölcsönről beszélt, az aljegyző annyit mondott, hogy Schwaj­da György valószínűleg nem pontosan fogalmazott, ezért ne­vezte ezt az összeget kölcsön­nek. (Folytatás a 3. oldalon) Kis Gazda Áruház Rendkívüli nyitva tartás A nagy érdeklődésre tekintettel áruházunk 1999. március 7-én 9-től 11.30-ig ismét várja vásárlóit. Robbanómotoros hátipermetező | ' j&mrr 74.100 Ft | Vetőmagvak 40-50 Ft/csomag Szivattyúk, lemosószerek, kerti szerszámok kedvező áron. Hitelvásárlási lehetőség! ■MHi Szolnok, dr. Elek I. út 15.MMM |(régi mentőállomás utcája) Telefon: 413-349. ^ NESZTOR Ford Transit 2.729.000 Ft tálától már 729,000 Ft + áfa kezdő befizetéssel 6 személyes tgk. 2.979.000 Ft + áfától már 979.000 Ft 4 áfa kezdő befizetéssel Nesztor Kft. Szolnok, Baross út 44. Tel.: 56/375-201, 410-330 • Nesztor-Terjéki Kft. Jászberény, Nagykátai út 21. Tel.: 57/415-222 • Sándor-Service Kft. Kisújszállás, Közraktár út 4. Tel.: 59/321-134 .l733sm. Hortobágy-Berettyó: rekordvízszint A Kötivízig tájékoztatása szerint a hóolvadás és a lehullott csapa­dék hatására a Tisza felső szel­vényeiben közepes árhullám ke­letkezett. A folyó középső sza­kaszán az áradás üteme jelenleg megközelíti a napi 100 centimé­tert. A Hortobágy-Berettyó menti árvízvédelmi szakaszo­kon a III. fokú készültség mér­téke nem változott. A Horto­bágy-Berettyó Ecsegfalvánál árad, tegnap reggel hat órakor a vízállás 398 centiméter volt, amely 1 centiméterrel megha­ladja az eddig mért legmagasabb vízszintet. A Kötivízig területén a belvíz- védelmi készültség mértéke nem változott, a Hortobágy-Be­rettyó mentén továbbra is III. fo­kú készültség van érvényben. A megyében a belvízzel elöntött területek nagysága kismérték­ben csökkent. I Négymillió hangszórót gyártanak az idén Kunhegyesen, a Videoton Hol­ding Rt. nemrég átadott modem üzemében. A nyugat-európai autógyáraknak beszállító összeszerelöüzem az egykori BHG helyén található. fotó: mészáros János

Next

/
Oldalképek
Tartalom