Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-04 / 53. szám

Szajoli emlékfotó Képünk a negyvenes években készült Szajolban, Szekeres Imre hentes és mészáros bolt­ja előtt. A mester mellett áll a felesége, kislánya, Erzsiké és fia, Imre. Abban az időben három hen­tes és mészáros űzte Szajolban az ipart. Az általuk feldolgo­zott hús hűtése korántsem volt olyan egyszerű, mint manap­ság. A hentesüzlet udvarán nádfedéllel takart jégvermet építettek. Ajtaját szalmazsák­okkal borították be. Ilyen ver­mekben tárolták a Holt-Tiszá- ból télen kiszedett jeget, s azt tették a ma már elavultnak tar­tott hűtőszekrényekbe. A Szekeres házaspár nem­csak mérte a húst, hanem az asszony főzött is a vasutasok­nak, útépítőknek, s mindazok­nak, akiknek kedve szottyant a bizonyára ízletes falatokra. Utóvégre a főzéshez a legjobb alapanyagok a hentesboltban találhatók. Cuki-tervek A Cuki (Cukorgyár) Nyugdíjas­klub az idén is tartalmas progra­mot dolgozott ki. Csupán kiraga­dott példaként említünk abból néhány rendezvényt: teadélutá­non, névnapi köszöntőkkel ün­nepük a nőnapot. Zenés nótagá­la szórakoztatja a klubtagokat. Orvosi előadást hallgatnak, va­csorát rendeznek a Tisza-parton. Bugaci kirándulás is szerepel programjukban, ugyanígy a tó­szegi falumúzeum megtekintése. Ellátogatnak a Fővárosi Nagy­cirkuszba is - nem fognak tehát unatkozni a rendezvényeken. Nyugdíjas zsaruk „zsúrja” Tiszafüreden már évek óta ha­gyomány, hogy találkozóra hívja volt munkatársait a rendőrkapi­tányság. Február elején hatvan- hárman - nyugdíjas rendőrök és az időközben elhunyt kollégák özvegyei - fogadták el a tiszte­letteljes invitálást. Hogy mire is jó egy ilyen zsarutalálkozó? Azon felül, hogy megadja a tisz­teletet az évtizedek szolgálatáért s megköszöni a család áldozat- vállalását, arra is, hogy tanulsá­gosan emlékezzenek az obsitos rendőrök. És bizony ezzel együtt lehet nagyon is eredményes egy kis itókával és harapnivalóval fűszerezve a rendőrzsúr, mert az olyan rendőrlegendák például, mint a tiszaderzsi Csengeri Sán­doré vagy a füredi Erdélyi Györ­gyé és Czikó Józsefé, ha másért nem is, azért követendők, hogy közel fél évszázados hűséget szimbolizálnak. Még akkor is, ha a „bezzeg az én időmben” kez­detű összegzés arról is mesél, hogy bizony az öreg zsaruknak nem volt annyira „megkötve a kezük”, mint a maiaknak! Hogy ezt a lehetőséget nem mindig po­zitívan értékeü a múlt rendszer túlkapásait kiveséző utókor? Meglehet, de azon senki sem vi­tatkozik, hogy február 5-én ne járt volna ki a köszönet a nyug­díjas kék mundérosoknak. Mert ha voltak is hibáik, települései­ken még sokszor visszasírják őket. Ezt talán semmi sem bizo­nyítja jobban, mint az, hogy az utcákon még ma is Gyuri, Sanyi és Józsi bácsiként dukál nekik a „fogadj isten”. -p­Hétévi kihagyás A kelleténél kevesebb dicsérő szó esik a nyugdíjasklubok ve­zetőiről - pedig önzetlen és sok esetben hálátlan, sok munkával járó feladatot vál­lalnak magukra. így hát nem csoda, ha sokan húzódoznak ettől a tisztségtől, s ha valami­lyen ok miatt megüresedik ez a poszt, nem könnyű arra megfelelő embert találni. Bizonyság minderre az alattyáni nyugdíjasklub példája. Annak vezetője férjhez ment, s hét évig nem akadt utóda. Egy évvel ez­előtt aztán megoldódott a gond, s újra élet költözött a klubba. A harminchét klubtag havonta egyszer találkozik. Évente öt­ven forint tagdíjat fizetnek. Jó kapcsolatot tartanak fenn a pol­gármesterrel és a különböző szervezetekkel. A klub idei programja szerte­ágazó. A nőnap megünneplése, irodalmi vetélkedő, gyógyfür­dői lubickolás és arborétumi lá­togatás szerepel - többek kö­zött - benne. Az oldalt összeállította: Simon Béla Fotó: Mészáros János Még egyszer a küldöttértekezletről A megyei küldöttértekezlet egy csoportja „Mi ne segítenénk szüleinket s nagyszüleinket?” Ugye emlékszünk erre s az ehhez hasonló vá­lasztási szólamokra!? S mi lett belőlük? Vajmi kevés. A nyugdíjasokra való figyelés egyenlő a nullával - tisztelet a kivételnek. Jól jelzi ezt az is, hogy még a nyugdíjasok kulturális és érdek- védelmi egyesületének megyei küldöttértekez­letén sem jelent meg egyetlen hivatalbéli ember sem - pedig várták őket. Elmondták volna ne­kik, hogy máshol - például Orosházán - külön­álló épületet kaptak a nyugdíjasok. Szolnokon meg havi huszonnyolcezer forint bérleti dijat kémek egyesületüktől egyetlen irodáért. El­mondták volna ... de ne legyenek türelmetle­nek. A következő választáson majd meghallgat­ják őket. Legalábbis fél füllel. A vendég: Törocsik Mari Törocsik Mari a szabadegyetemen is nagy sikert aratott FOTÓ: GYÖRGYÉT Gyakorlatilag a végéhez érkezett a nyugdíjasok szolnoki szabadegyetem­ének tartalmas előadás-sorozata. Isme­retbővítő és egyben felüdülést, kelle­mes kikapcsolódást nyújtó rendezvény volt. Minden elismerést megérdemel a kezdeményező és a szervezőmunkát végző Dénes Pál. Köszönet illeti a megyei nyugdíj- biztosítási igazgatóságot is azért, mert helyet biztosított a szabadegyetemnek. Minden pozitívum ellenére úgy tű­nik, hogy a jó kezdetnek nem lesz foly­tatása. Nem mintha a szerzők lelkese­dése lohadna - inkább az anyagi ala­pokkal van baj. A szabadegyetemre húszezer forintot pályázaton szereztek. Nem tudom, mérlegelték-e a pályáza­ti díjakat odaítélők, hogy ez az összeg mennyire elég legalább tíz, országosan elismert tudós vagy közéleti ember tiszteletdíjára... Családpótló ápolás A karcagi Kátai Gábor Kórház pszichiátriai osztályán, együtt­működve az osztályvezető főorvossal, a kezelőorvossal és a fő- nővérrel, Lukács Edit szociális nővér foglalkozik a betegekkel. Nemrég szakdolgozói konferencián számolt be munkájáról. Lukács Edit naponta talál­kozik többszörösen hátrá­nyos helyzetű betegekkel, akiknek segít apró-cseprő gondjaik - például levélfel­adás - elintézésében is. Az osztály négy részében - 60 év feletti betegek, rehabilitá­ciós rész, 60 év alatti férfiak és 60 év alatti női osztály­rész - más-más a feladata. A már jobb állapotban lévő be­tegeket a minél hamarabbi gyógyulásuk és szocializáci­ójuk érdekében terápiás ke­zelésekre irányítja. így ön­kéntes alapon részt vehetnek a rongyszőnyeg-készítők, a szövőszéken dolgozók, a barkács- és a dróthuzalké- szítő műhely munkájában. Lukács Edit problémaori­entált, egyénre szabottan próbálja helyreállítani a be­teg és környezete között a megbomlott kölcsönös vi­szonyt, ami zavart, idős be­tegek, hajléktalanok, lakás- és anyagi nehézségekkel küzdők esetében nem köny- nyű feladat. Ha nem egyedül élő be­tegről van szó, kapcsolatban áll a hozzátartozókkal, akik­nek segít abban is, hogy ké­pesek legyenek megbirkóz­ni a kórházi ápolás okozta fi­zikai és érzelmi traumával, hiszen előfordul, hogy a sú­lyos szociális problémák miatt az osztályról nem bo­csátható el a beteg. Ilyenkor nagy szükség van arra, hogy segítsen a nővé­reknek a „családpótló” sze­rep kialakításában, az ápolt­nak pedig a szorongás, a be­tegségtudat, az elhagyatott- ság és a kórházi környezet oldásában. de A legkisebbik bojtáron legnagyobb a teher rokszedő, zsákhordó és kenyeret kínáló asszony látszik rajta. Demeter Imre több országos kiállítá­son is részt vett. Eüsmerései közül az 1994-ben elnyert Gránátalma díjra a leg­büszkébb. Szarufaragásai megtalálhatók a budapesti Néprajzi és a szolnoki Dam­janich Múzeumban. És természetesen a családi berkekben is. Látható örömmel jegyzi meg:- Van már dédunokám, annak is adtam kürtöt. A fiánál őrzött munkája a magyarok bejövetelének állít emléket. Fantáziája végtelen. Csontból faragott só- és papri­katartót mutat. A motívumok „sárgítot­tak”. Pasztellszínüket a sósav és a kénsav keverékével nyerik. Egy gyufatartón is­mét fellelhető a virág, védett kotuUUom díszíti. Szaruból készült borotvatartó, páünkás bütykös, ivócsanak és sok más gazdagít­ja alkotásai sorát. Figyelemre méltók ka- baktök-kidolgozásai is. Az egyiken lovas pásztorok vadásznak „fagyókás” túzo­kokra. Az ónos eső miatt repülésre kép­telen madarakat lóhátról terítették le an­nak idején a pásztorok. A szemem megakad egyik karikása nyelén. Magyarázólag jegyzi meg:- Rézágyban van rajta minden motí­vum. Senki sem csinálja ezt az ország­ban. Ezzel is díjat nyertem. Demeter Imre apja még szűrt viselt Korábbi betegsége sajnos akadályozza a munkában.- A csontfaragást már nem búja a ke­zem. A szarut könnyebb faragni. Egy magam készítette picike késsel faragok. Azt a kést is én csináltam, amivel a ka- baktököt karcolom. Rossz kézzel is lehet valamit csinálni. Amikor a kézügyességét dicsérem, el­mosolyodik.- Azt tartják, a faragás kézügyesség dolga - pedig először minden a fejemben van. van rajta, s megannyi virág. Nincs egyet­len négyzetcentimétemyi megmunkálat- lan felület sem. Ámulatba ejtő munka. Gyönyörködésemet látva megjegyzi De­meter Imre:- Szeretem a virágokat - főleg a szeg­fűt, a margarétát és a nefelejcset. Ezen a kürtön a motívumok azt fejezik ki, hogy minden elesett honvéd egy-egy letépett virág a haza oltárán. Egy másik szarukürt díszítése a régi paraszti életet eleveníti meg. Zsákból vető ember, kaszás, ma­Az anyja örült, ha valamelyik gyereke dolgozni kezdett. Nem csoda, hiszen ki­lenc éhes száj sündörgött körülötte. Kü­lönben sem ment ritkaságszámba a nagy- ecsedi pusztán, ha valaki gyerekfejjel cselédnek állt. Demeter Imre is alig tizen­két évesen lett kisbojtár az apja meüett. Más juhásznál sem lett volna rosszabb a sorsa. Az apja sok reggelen megfejte a birkákat, aztán a fia kezébe nyomott egy szelet kenyeret, azzal a mondással, hogy ,megleszel ezzel estig”, több száz jó­szággal a pusztán hagyta a fiát. Ilyen tények ismeretében érthető, hogy Demeter Imrének nincsenek szép gyer­mekkori emlékei. Sőt!- Nagyon ínséges volt a pásztorkodá­som - mondja. - Mindig a kisbojtáron van a legnagyobb teher. Ott is hagyott csapot-papot a pusztán, s 1942-ben Szolnokon beállt vasutas­nak. A MÁV-nál sem volt fenékig tejfel az élete.- Több száz órát hajtottak havonta - emlékszik. Hetvenhárom óta nem hajtja senki. ‘ Szolnoki családi házában nyugdíjasként a maga ura lett. A munkához szokott em­bernek azonban kínszenvedés a semmit­tevés. O is elfoglaltságot keresett magá­nak. Szaru- és csontfaragványokat, kari­kás ostorokat készített, s kabaktök-kidol- gozással is foglalkozott.- A sok meddő időt ki kellett költenem - szolgál magyarázattal. Bólintok, pedig tudom, hogy ennél sokkal többről van szó. Azt hiszem, hogy inkább egy szebb, egy álomvilágba való vágyakozása öltött testet munkáiban. Nem tudom a szemem levenni róluk. Egy, a ’48-49-es forradalom és szabad­ságharc emlékére készült, mesterien ki­faragott szarukürtöt veszek kézbe. A Kossuth-címer, egy huszár, egy gyalogos és egy kisdobos remekmívű ábrázolása A népművész és munkái

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom