Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-31 / 75. szám

1999. március 31., szerda 9. oldal Körkép A vállalkozók is ellenzik a benzinkutat Majd ha dörömbölnek az ajtón Mezőtúron immáron hagyománnyá vált, hogy tavasszal ven­dégül látja a polgármester a legtöbb helyi adót befizető vállal­kozások vezetőit Az idei megbeszélésen többek között a terve­zett benzinkútról, az ipari parkról, s a jelenlegi meglehetősen rossz helyzetből való kilábalás lehetőségéről is szóltak. Több mint húsz cég fogadta el a meghívást az eszmecserére. Először dr. Bagdán Piroska polgármester ismertette az el­múlt év költségvetési helyzetét s az 1999-re várható tendenciá­kat. Hangsúlyozta, egyelőre nem tervez az önkormányzat adóemelést, de a rendszer szer­kezetét esetleg átalakíthatják. Ezt azonban csak úgy lehet megvalósítani, hogy az összbe­vétel nem csökkenhet. A város költségvetésének minden fo­rintra szüksége van. A Fémfeldolgozó Rt. képvi­selője, mivel a cég május else­jén szeretné 50 éves születés­napját megünnepelni, közös majálisra invitálta a többi vál­lalkozást is. Néhányan szinte azonnal pozitívan nyilatkoztak az elgondolásról. Természetesen szóba került a városközpontba tervezett benzinkút kérdése is. Egy hoz­zászóló szerint az ingatlan mel­letti szálloda - mely jelenleg gazdát keres -, a töltőállomás megépülte után teljesen ellehe­tetlenülhet. Más úgy vélte, ko­moly forgalombiztonsági kér­déseket is felvet a tervezett léte­sítmény. A polgármester szerint vi­szont, mivel hosszú éveken át nem volt érdeklődő, a mostani (reménybéli) vásárlónak meg kellett adni az esélyt, hogy be­bizonyítsa, meg tudja szerezni az engedélyeket a terveihez. Volt, aki úgy vélte, a semmi is jobb lett volna, mint egy rossz megoldás. Az egyik kft. vezetője felvetette, nekik kel­lene összeadniuk azt az össze­get, ami a telek parkosításához szükséges. A megfelelő partner megkereséséhez a személyes segítségét is felajánlotta. Több kritikus észrevétel hangzott el az ipari parkkal kapcsolatban is. Nemcsak a lé­tesítmény helyét kifogásolták, hanem egyesek a szükségessé­gét is megkérdőjelezték. Úgy vélték, ilyenbe akkor kellene belefogni, ha úgymond „dö­römbölnek” az ajtón a befekte­tők. De így, a bizonytalanra na­gyon nagy kockázat kiadni a miihókat. Volt viszont olyan is, aki védelmébe vette a koncep­ciót. Idővel, ha másutt nem ta­lálnak területet a cégek, megta­lálják majd Mezőtúrt is befekte­tési célként. Az egyik cég ügyvezetője lá­tott arra lehetőséget, hogy évente egy-két alkalommal ta­lálkozzanak a túri üzletembe­rek, hogy gazdasági kérdéseket megtárgyaljanak. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, a kép­viselő-testületnek együtt kel­lene gondolkodnia, nem sza­badna, hogy pártzászlók mögé bújjanak. GG Csak részben teljesültek a tervek A napokban tartották az általános iskolai beiratkozásokat Mező­túron. Vajon teljesültek-e a várakozások az intézményekben? A Rákóczi úti iskola három el­sős osztály indítását tervezte. A 75 beiratkozott tanulóval ez meg is oldható. Évente csak egy csoportot indít a Katolikus Általános Iskola; a 17 beiratko­zott ezt idén is lehetővé teszi. A Kossuth úti iskolában két osz­tály elindítható, de a tervezett­nél kisebb létszámmal. A terve­zett kettő helyett egy elsős kezdi meg a tanulást a Refor­mátus Általános Iskolában. Szintén két elsős csoportot ter­vezett az Újvárosi Általános Is­kola, ezzel szemben a 28 bei­ratkozott gyermekkel csak egy indítható. garancsi Néha helyet cserélnek A most zajló szolnoki zenei fesztivál keretében a napokban mu­tatta be Kováts Kriszta és Gallai Péter új, Kettőspont című leme­zét. A nagy sikerű előadás mintegy főpróbája volt a budapesti premiernek, hiszen az ottani koncert előestéjén lépett fii Szol­nokon Kováts Kriszta barátaival. Kováts Kriszta Maga a lemez igazi kuriózum. Gallai Péter ugyanis először „bújik elő” a zongora mögül, és énekel több duettet is Kováts Krisztával, aki viszont - a kon­cert közönsége bizonyára né­miképp meglepődve tapasztalta - néha helyet cserél vele: gitá­rozik és zongorázik. Mai té­májú és a múltat idéző dalok egyaránt helyet kaptak a CD-n. A „Gondolj rám, ha eljön a csőd”, vagy a „Mondd, mi file” című szám igazán a mai korra jellemző, de íródott dal a tánc­dalfesztiválról vagy éppen Ka- rády Katalinról és Jávor Pálról. Természetesen a koncerten ré­gebbi, jól ismert dalok is „elő­kerültek”, melyeket joggal várt a közönség. Kováts Kriszta az új CD mel­lett számtalan más dologgal is foglalkozik párhuzamosan. Többek között a Merlin Szín­házban játszik az Alice Csoda­országban című darabban, ha­marosan Angliába utazik, ihol Túl az Óperencián címnél Borbély Lászlóval mutatja be műsorát, de a közeljövőben Szegeden is játszik majd, 1- letve készülnek a Skarlát beű című musical bemutatójára æ Erkel színházban. Gallai Péter Gallai Péter pedig egyik együttesével, a Bikinivel újabb turnéra készül, őt tehát - ha minden a tervek szerint halad - hamarosan ismét Szolnokon üdvözölhetjük. szilvási Árvíz és tisztaság Az árvíz és a tisztaság fo­galma ritkán kapcsolódik össze. Sőt, egy-egy veszélye­sen magas vízállás rengeteg szemetet hagy maga után. Martfűn mégis összekapcsoló­dott ez a két nem igazán összetar­tozó fogalom, ugyanis a legna­gyobb gáterősítések közepette rendezték meg a Három szombat közterület-szépítési verseny első fordulóját. A vetélkedő értéke­lése úgy történik, hogy lakosság­számának megfelelő csoportokba sorolják a településeket, s az eh­hez viszonyított részvételi arány alapján hirdetnek győztest. Miként azt megszokhattuk, a település apraja-nagyja az ut­cákra vonult, és amit a tél maga után hagyott, az önkéntesek elta­karították. Mindennél többet mondanak a számok: az első „takarítós” szombaton több mint kétezerkét- százan sepregettek, ültettek fát, hordák a száraz faleveleket. Nagy a kihívás, hiszen Martfű mindig az élmezőnyben végzett, és nehéz lesz bárkinek is legyőz­nie a települést. PE Jutalmul egyhetes tanulmányutat kaptak a tanulók Alaposan „átkutatták” Franciaországot suliban az Internet segítsé­gével kereste az adatokat, míg néhányan Pataki János osztályfőnök és Baja Sándor francia szakos tanár segítsé­gével az amiensi testvérisko­lánál töltendő tanulmányút tervét alkották meg. de Az Oktatási Minisztérium, a Francia Nagykövetség és a Fran­cia-Magyar Kezdeményezések Társasága által kiírt „Fedezd fel Franciaországot” vetélkedő egyik nyertese a karcagi Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium ül. A osztálya is. Jutalmuk egyhetes franciaországi tanulmányút Mint a boldog nyertes III. A szószólói, Csóké Mónika és Paulheim Szilvia elmondták, több hónapos kutatómunka előzte meg a nyertes pálya­munka elkészítését. Bár a 22 fős osztály fele tanul csak franciául, de mint a lányok elmondták, az ango­losok is derekasan kivették részüket a munkából, hiszen fel kellett kutatni a hazánk­ban működő francia vállala­tokat, valamint a magyar származású, de Franciaor­szágban alkotó tudósok életművét. Ezenkívül Párizs és Buda­pest összehasonlítása mellett otthon kellett lenni a francia film, kultúra és zene világá­ban is. Egyszóval hetekig kellett az osztálynak a helyi könyv­tárban kutatnia, de volt, aki a A boldog nyertesek s/y //////. óbb mint gondolna rtekszamla Amennyiben írásos tájékoztatót szeretne kapni szolgáltatásainkról, hívja a Raiffeisen Direkt számát, vagy kitöltés után küldje el ezt a kupont az alábbi címre Raiffeisen Bank Rt 1364 Budapest, Pf.: 173 ] 4,5%-ot kamatozik*. zaban nyitja meg számláját, ingyenes Visa Electron bankkártyát Név: üm: Raiffeisen Bank ísifiéi sen Direkt mm

Next

/
Oldalképek
Tartalom