Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-27 / 72. szám
2. oldal Világtükör 1999. március 27., szombat Tart a bombázás, folytatódik az ostrom Clinton műholdas beszédben a béke közös keresésére hívta fel a szerb népet A pénteki nap folyamán ismét légiriadók voltak Jugoszlávia több településén. Délután Belgrád délnyugati külvárosát a szövetséges csapatok több hullámban bombázták. A NATO gépei csütörtök éjjel Koszovóban lévő szerb célpontokat is támadtak - erősítették meg a brüsszeli NATO- központban pénteken. A szövetségi támadások fő célja továbbra is a légvédelmi egységek kiiktatása, de a NATO már megkezdte az albánok lakta tartományokban lévő szerb erők elleni támadást. A hadművelet egyik rendeltetése ugyanis a harcok és az emberi tragédia megállítása. Bili Clinton elnök pénteken az amerikai tájékoztatási hivatal közreműködésével, műholdon keresztül sugárzott, szerb nyelvre szinkronizált tévébeszédben arra szólította fel Szerbia lakosait, hogy a Egyesült Államokkal közösen keressék a béke útját. A jugoszláv fegyveres erők két falut lőttek tüzérséggel Albánia északkeleti részén - jelentette George Robertson brit védelmi miniszter. Knut Vol- lebaek, az EB ESZ soros elnöke pénteken az ellenőrök szinte teljes visszavonását jelentette be Macedóniából is. Péntek kora délután szabadon engedték Újvidéken az előző nap őrizetbe vett holland riportemőt és magyar operatőrét, Catharina La Porte-ot és Oláh Zoltánt. * A helyszínen járt munkatársunk, Simon Hunor úja: „Már csütörtök délelőtt sejteni lehetett, hogy az újságírók sem végezhetik munkájukat tovább Pristinában. Eddig a külföldi tudósítókat a Grand szállodában működő szerb média- központ segítette a hírek továbbításában. Délben megérkezett a hivatalos utasítás, hogy a NATO-tagországok újságírói legkésőbb éjfélig hagyják el Jugoszláviát. Kiutasításunkat „az események nem objektív módon történő tájékoztatásával” magyarázták. Még aznap délután a Pristinát és Podujevót összekötő út mentén létesített szerb ellenőrző pontnál megállították kocsinkat. Arra hivatkozva, hogy a körzetben harcok dúlnak, átkutatták csomagjainkat, és visszafordítottak. Az ellenőrzés során a katonák elkobozták a nálam lévő filmtekercseket. ” * Sabri Kicmari, az UCK egyik képviselője a következőket nyilatkozta lapunknak: „Ha a bombázás az egyetlen nyelv, amin Szlobodan Milosevics ért, akkor ezt kell használni. Remélem, a NATO a legmesszebbmenőig kiáll azért, hogy a továbbiakban a szerbek egyetlen albán nemzetiségű embert se bántalmazzanak vagy végezzenek ki. Tisztelem a külföldi katonákat bátorságukért. Azért, hogy készek feláldozni életüket a bel- háború befejezéséért. Az albán nép ezt soha nem fogja nekik elfelejteni.” Indiában is tüntettek a bombázások ellen fotó: feb/reuters Békebeli esemény Bécsben Újra megnyílt a Collegium Hungaricum Ezekben a feszült napokban „békebeli eseménynek” nevezte pénteken Bécsben Orbán Viktor miniszterelnök, hogy megnyithatja a Collegium Hungaricum felújított, megszépült épületét. Beszédében úgy fogalmazott: „Mi, magyarok sok viszontagság ellenére őszintén szeretjük Bécset.” Orbán Viktor utalt arra, hogy majdnem 75 évvel ezelőtt a Collegium Hungari- cumot a „vándormagyarok” otthonaként, valamint az ország vezetésére alkalmas emberek képzésére hozta létre Klebels- berg Kunó kultuszminiszter azért, hogy a magyarok kulturális és tudományos háza legyen, diákjai valóban egész Európában és a világban elismert szakemberekké váljanak. A kormányfő szerint Magyarországnak ma is szüksége van ilyen emberekre. Mint fogalmazott: a polgári koalíciós kormány hiszi és vallja, hogy az oktatás és kultúra kiemelt támogatást érdemel, s Magyar- ország további fejlődésének a záloga. A kormányfő kifejezte reményét, hogy az intézmény legalább olyan magas színvonalon képviseli majd a magyar kultúrát, mint a két világháború között. Ezt követően Csúri Károly, a Collegium Hungaricum új igazgatója megköszönte elődje, Fényi Tibor és az építész Rajk László munkáját. A bécsi magyar kultúra és tudomány házában Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője rendkívül népes közönség előtt megnyitotta a nagybányai festők kiállítását. Hírek röviden Utazási könnyítések Olaszországba A 90 napnál rövidebb ideig Olaszországban tartózkodó - és munkát nem vállaló - magyar állampolgároknak továbbra sem lesz szükségük vízumra. A két ország közötti megegyezés lehetővé teszi, hogy az olasz állampolgárok személyi igazolvánnyal utazhassanak Magyarországra, s később a magyarok is Olaszországba. Megnyílt az út az Európai Unió bővítése előtt Áttörés Berlinben Péntek hajnalig tartó egyezkedés nyomán az Európai Unió 15 tagáüamának állam- és kormányfői elfogadták a szervezet belső reformját célzó Agenda 2000 csomagtervet - jelentette be a maratoni ülést követően a péntek reggel fél hétkor tartott záró sajtóértekezleten a vendéglátó német kancellár. Gerhard Schröder örömének adott hangot az elért kompromisszumokkal kapcsolatban. A tárgyalások során a németek egyik legkeményebb tárgyaló- partnerének bizonyult francia küldöttség nevében pedig Jacques Chirac elnök „ésszerű megállapodásnak” minősítette az eredményeket. A tagállamok egyezsége értelmében az Európai Unió bizottságának tíz napja lemondott elnöke, a luxemburgi Jacques Sanier mindaddig vezetheti a testületet, amíg át nem veszi képviselői mandátumát az Európai'“ Parlamentben. Az új választásokra június 13-án kerül sor az unió mind a 15 tagországában. Santer a luxemburgi kereszténydemokraták listavezetőjeként indul, így képviselői helye bizonyosra vehető. A berlini csúcson kijelölt utóda, az olasz Romano Prodi majd a választások után lép az örökébe. A közösség április 14-én rendkívüli csúcsértekezletet tart. Wolfgang Schüssel osztrák külügyminiszter közölte, hogy az említett napon Romano Prodi Brüsszelben találkozik a tagországok állam- és kormányfőivel. A brit külügyminiszter szerint az Európai Unió belső reformjáról péntek hajnalban nyélbe ütött egyezség finanszírozhatóvá teszi a keleti bővítést. Robin Cook kijelentette: a reformcsomag elfogadásával végre „megnyílhat Európa kapuja a közép-európai új demokráciák előtt, mivel a közösség ezután képes lesz fedezni a bővítés költségeit.” Cook komoly eredményként könyvelte el azt is, hogy hazája anélkül tudta megőrizni a közös kasszából nekijáró költségvetési visszatérítést, hogy bármi egyébről le kellett volna mondania. Nagy-Britannia a berlini csúcs legfontosabb célSanter, Schröder és Fischer: megegyeztek fotó: feb/reuters jának tekintette maga számára a Margaret Thatcher egykori tory kormányfő által még 1984-ben kiharcolt - az idén 3,2 milliárd euróra rúgó - éves visszatérítés megőrzését. A brit diplomácia első embere kijelentette: az elfogadott reform többek között azt is jelenti, hogy a fogyasztók az élelmiszerárak érezhető csökkenésére számíthatnak. Járványveszély Kárpátalján a belvíz miatt A beregszászi járásban, ahol a magas belvíz elszennyezte a kutakat, járvány veszélye fenyeget. Ukrajna számos megyéjében ugyancsak ár- és belvizek vannak, miközben Kárpátalján nemrég bezárták a fertőtlenítő kerámiapatronokat gyártó egyetlen üzemet. Félkatonai csoportok fenyegetése Észak-írországban a Londonhoz hű félkatonai csoportok a tűzszünet felrúgásával fenyegetőznek arra az esetre, ha a brit és az ír kabinet a protestáns pártok akaratának semmibevevésével próbálja meg létrehozni a tartomány új kormányát. Magyar parlamenti képviselők Párizsban Egyhetes látogatásra a francia fővárosba érkezett az Országgyűlés küldöttsége. A honatyák találkoznak a francia törvényhozás vezetőivel. A programban a területfejlesztésben és az Európai Unió különböző pénzalapjainak felhasználásában érintett minisztériumok illetékeseivel folytatandó megbeszélések is szerepelnek. Nincs túlélő a „pokoli alagútban” Nem találtak túlélőt a Mont Blanc-alagútban az olasz tűzoltók. Az áldozatok élve elégtek vagy megsültek az izzó kemencévé vált furatban, amelynek kellős közepén szerdán reggel kigyulladt egy lisztet és margarint szállító belga kamion. Alvilági leszámolás Dunaszerdahelyen Tíz embert lemészároltak csütörtökön este a szlovákiai Csallóköz központjának számító Dunaszerdahely Fontána bárjában. Hírek szerint mind a tíz áldozat az alvilág ismert figurája. Sok milliárd dolláros üzlet Szombaton írja alá a Renault elnöke Tokióban azt a szerződést, amelynek értelmében a francia autóipari cég mintegy 5 milliárd dollárért Nissan-részvényeket vásárol, további 1,7 milliárd dollárért pedig a kibocsátandó részvények megvásárlására szerez jogot. Ezredfordulós bonyodalmak Tessék fölkészülni, bespájzolni és otthon maradni Magyarországon a laikusok kissé értetlenül figyelik az ezredfordulót megelőző felhajtást, amelyet most már nálunk is egyszerűen csak Y2K problémának nevez a sajtó. Pedig jószerivel még magát az elnevezést sem magyarázták el nekünk. Az Y az angol year, az év rövidítése, a számítógépnyelvből kölcsönzött 2K (ha nem is túlzottan szabatosan) „két kilót”, azaz kétezret) jelent. A nyugati társadalmakban, de főleg az Egyesült Államokban joggal tartanak az ezredfordulótól, mert a számítógépekkel és számítógéprendszerekkel átszőtt gazdaság (nemcsak a termelés, hanem például a szórakoztató-, az utazási ipar is) egyszerűen lebénulhat. Az egyik nagy amerikai utazási iroda vezetője kijelentette, hogy ő bizony az év végén minden csábítás ellenére otthon marad, s ki sem teszi a lábát. A The Washington Post nemrégiben közzétette azt az állampolgároknak szóló kiskátét, amelyet amerikai Vöröskereszt jó előre elkészített:- Akinek már komputer vezérelte háztartása van, forduljon a számítógép gyártójához, és ellenőrizze, megfelel-e az „ezredfordulós kihívásnak”.- Tartalékoljanak tartós élelmiszereket, palackozott vizet, gyógyszereket.- À szokással ellentétben tartsanak otthon készpénzt.- Töltsék fel az autó(k) tankját.- Legyen otthon zseblámpa, elegendő tartalék elem. Lebeszélik az embereket a gyertyákról, mert az esetleges lakás- tüzek nem j önnének j ókor... Szegénységen edződött embertársaink számára e tanácsok jó része aligha meglepő, ám annál inkább az a gazdagsághoz szokott nyugati polgároknak. Mert ha csak rövid időre is, de összeomolhat az energia- szolgáltató és a bankrendszer, valamint a szolgáltatások egész sora (a benzinkutaktól a patikákig), vagyis mindazok az ágazatok, amelyek felett ma már a számítógépek uralkodnak. Ami nálunk is egyre jellemzőbb... Ferenczy Europress Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin Belépő a százmillióhoz! Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak! Jókedvükben falra másznak Villát nyelt a kardnyelő A hét sztárja: Pálffy István Tvr-hét - a műsorújság Elő is fizethet! Hívja a 488-5656-os telefonszámot! ■' ; Iplllpl 1 SkowViiw r