Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-18 / 64. szám
2. oldal Körkép 1999. március 18., csütörtök Az igazságügy-minisztert meghallgatta az Emberi Jogi Bizottság Vita a gyülekezési törvényről Az Igazságügyi Minisztériumnak nincs kisebbségpolitikája, ilyen koncepciója a kormánynak van - mondta Dávid Ibolya az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának szerdai ülésén. Az igazságügy-miniszter elmondta: a tárca csupán a hivatal felügyeletét látja el, szakmai kérdésekbe nem kíván beleszólni. Dávid Ibolya egy kérdés kapcsán elmondta, hogy a tárcán belül már megkezdődött az egyeztetés a gyülekezési törvény módosításával kapcsolatban, ugyanakkor közölte azt is: nem tartja kivitelezhetőnek egy átfogó, diszkriminációellenes jogszabály megalkotását. Szerinte a megkülönböztetés ellen a különböző törvényekben lehet fellépni. A tárca végleges elképzeléseit egyébként egy hónapon belül az illetékes fórumok is megismerhetik - jelezte az igazságügy-miniszter. Dávid Ibolyát - elmondása szerint - váratlanul érte a kérdések jelentős része, mert elsősorban etnikai, kisebbségi témában számított a képviselők kérdéseire. A bizottsági tagokat azonban a büntetésvégrehajtás helyzete, a szervezett bűnözés elleni törvény- csomag módosítása és a gyülekezési jogszabály felülvizsgálata érdekelte. A szabaddemokrata Fodor Gábor például azt kérte Dávid Ibolyától, hogy a kormányon belül határozottan szálljon szembe a jogállamiság kereteit néha feszegető, vagy az azokat átlépni igyekvő törekvésekkel. Az igazságügyi tárca vezetője válaszában hangsúlyozta: a kormány minden tagja a jogállam elkötelezett híve, az azonban józan ésszel nem várható el, hogy valamennyi előterjesztés esetén az alkotmányosság minden „csínjával- bínjával” maradéktalanul tisztában legyenek. Ezt figyelembe véve egyáltalán nem tartja a jogállamiság csődjének, ha esetenként születnek az alkotmányossági szűrőn később fennakadó törvény- javaslatok. H. M. Kevesebb az adóbevallásokban a számszaki, logikai hiba Felkészült a rohamra az APEH Az elmúlt évekhez képest szigorúbb ellenőrzésre számíthatnak az adózók, ugyanis idén először összevetik a bevallásban szereplő adókedvezményeket egyebek mellett a biztosító társaságoktól és az alapítványoktól kapott adatokkal - közölte dr. Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese szerdán. Eurokrata megoldás Bizottság vizsgálja a vizsgálóbizottságot Bombariadó. Időzítővel felszerelt bombaszerkezetet találtak tegnap két fővárosi Metro áruházban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese. A két áruház illetékesei nem ismertették a részleteket, így nem tudni, hogy mikor kapták a bombafenyegetést. Az eddig nyilvánosságra került információk szerint az egyik bombát egy mosóporosdobozba, a másikat pedig egy sörösrekeszbe rejtették. Tüntető (felső)oktatók. Az Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete, a Felső- oktatási Dolgozók Szakszervezete, valamint az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége is csatlakozik a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának március 20-ai demonstrációjához - jelentették be szerdán a tömörülések képviselői. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ugyanakkor jelezte: nem vesz részt a tüntetésen. Egymilliárd a kicsiknek. Az Oktatási Minisztérium az 1100 lakosúnál kisebb települések általános iskoláinak alsó tagozatán egymilliárd forinttal támogatja az oktatást - közölte tegnap Pokomi Zoltán miniszter. A közoktatási törvény ez irányú módosítását a kormány a mai ülésén vitatja meg. Drogfelmérés. A középiskolai tanárok csaknem fele viszonylag tájékozatlan a drogproblémát illetően - derül ki a Magyar Gallup Intézet felméréséből, amelyet a Oktatási Minisztérium felkérésére készített. A felmérés során száznál több iskola 700 pedagógusával készítettek interjút. Betegeket menedzselnek. Az egészségbiztosítás 2001-re tervezett átalakítása után várhatóan olyan vállalkozások is megjelennek a piacon, amelyek a hozzájuk fordulók egészség- ügyi menedzselésére szakosodnak - derül ki az Egészségbiztosítási Reformbizottság szakértői anyagából. Négypárti albizottság. Az MSZP és az SZDSZ a jelen körülmények között nem kíván részt venni a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény módosítására összehívott hatpárti média-albizottság munkájában - jelentette ki a két párt nevében Pető Iván (SZDSZ) és Lendvai Ildikó (MSZP) a testület szerdai ülésén. Nem történt jogsértés. Az Országos Rendőr-főkapitányság megítélése szerint nem történt jogsértés a Szabó Albert vezette Magyar Népjóléti Szövetség március 15-ei demonstrációján - közölte Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. A várt 2,2 millió személyi- jövedelemadó-bevallásból eddig 1 millió érkezett be az adóhivatalokhoz. Mint a korábbi években, idén is az utolsó pillanatban - a március 22-ei határidő lejárta előtt - várható a nagy bevallási roham. Az APEH szakemberei szerint az eddig feldolgozott adóbevallásokban a korábbi évekhez viszonyítva kevesebb a számszaki, logikai hiba. A tévedések zöme inkább figyelmetlenségből fakad. A beérkezett bevallások több mint felét feldolgozták már. Csaknem 400 ezren kértek eddig adó-visszatérítést. Eddig 8,3 milliárdot utalt át számukra az adóhivatal. Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs kiemelte, hogy az idei adó- és járulékbevétel az év első két hónapjában 534,4 milliárd forintot jelentett a költségvetésnek, 15 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Burillák Attila, az APEH szóvivője szerint a bevételek növekedése összefüggésben áll az adóhivatal Bűnügyi Igazgatóságának munkába állásával. A szervezet léte ugyanis sokakat elrettent az adófizetés megkerülésétől. A központi és a területi nyomozóhivataloknál februárban már 206 üggyel foglalkoztak. Németh Zsuzsa Az Európai Bizottság szerdán elfogadta azt a javaslatot, amelynek értelmében független csalásellenes hivatal alakul a testületen belül. A hivatal magába olvasztja majd a bizottságon belül ma működő csalásellenes egységet, és hivatott lesz vizsgálatok folytatására az Európai Unió összes tagországában és minden intézményében. Az intézetnek a lehető legteljesebb függetlenséget biztosítják, de munkáját egy - ugyancsak független személyekből álló - felügyelőbizottság ellenőrzi majd. A csalásellenes intézet szabadon dönthet arról, mikor indít vizsgálatot az intézmények ellen, és az eseteket átadja-e az érintett nemzeti hatóságoknak. A tagországokban folytatott vizsgálatok esetében Amíg tárgyalunk, addig van esély a megállapodásra - válaszolta a Slovenská Republika kérdésére Dominik Ko- cinger, a bősi erőmű szlovák kormánybiztosa, a magyar delegációval tárgyaló szlovák küldöttség vezetője. A Vladimír Meciar vezette HZDS-hez közel álló lap azt kérdezte Kocingertől, hogy ér- demes-e még tovább tárgyalni a magyar féllel az 1977. évi szerződésben foglalt célok megvalósításáról. Kocinger emlékeztetett arra, hogy a kétoldalú tárgyalásokat a hágai Nemzetközi Bíróság döntése tartalmazza, ezért a tárgyaló felek egyike sem kérdőjelezheti meg, hogy folytaa hivatalra a jelenlegi bizottsági csalásellenes egység jogosítványai érvényesek. Az Európai Bizottság kedden azért volt kénytelen lemondani, mert egy független szakértőkből álló vizsgálóbizottság megállapította, hogy a felügyelete alá tartozó területeken számos pénzügyi szabálytalanság, visz- szaélés történt. Gerhard Schröder német kancellár szerdán villámlátogatást tett Bécsben. Viktor Kiima kancellárral folytatott megbeszélése után a német politikus a sajtóval közölte: nem bocsátkozik jóslásokba az új bizottság személyi összetételéről, de Jacques Sanier egész biztosan nem lesz ismét a testület elnöke. Az viszont még nem dőlt el, hogy a jövő heti berlini csúcstalálkozón megszületnek- e a személyi döntések. tódjanak-e vagy sem a megbeszélések. „Eddig egyébként még egyik félben sem vetődött fel a kérdés úgy, hogy vajon van-e értelmük a tárgyalásoknak” - tette hozzá. A szlovák küldöttség a tárgyalások májusban esedékes budapesti fordulójára változatlanul a szlovák kormány által korábban elfogadott álláspontok és elképzelések szerint készül - jelezte Kocinger. Hozzátette: a szlovák fél semmilyen kérdés megvitatásától nem zárkózik el, így az arról szóló tárgyalásoktól sem, hogy megépüljön-e az alsó duzzasztómű vagy sem, de „az erről folyó egyezkedés nem korlátozódhat kizárólag jogi vitára, vagy kizárólag politikai döntésre.” A protokoll-lista rejtelmei Egy februári kormányrendelet a Miniszterelnöki Hivatal eseti munkacsoportjára bízta annak eldöntését, hogy kik kapjanak meghívást a nemzeti ünnepek központi rendezvényeire. Mint megtudtuk, a szabad férőhelyekre párjukkal együtt általában a ,jó nevű”, illetve a kabinethez közelálló közéleti személyiségek ülhetnek. Információink szerint az államfővel kezdődik és az államtitkárokkal végződik annak a hivatalos protokoll-lis- tának a rövid változata, amelyet jő néhány évvel ezelőtt a Külügyminisztérium protokoll főosztálya állított össze. A nagyszabású rendezvényekre a legfőbb közjogi méltóságokon kívül minden esetben meghívást kell, hogy kapjanak például a volt miniszterelnökök, a jelenlegi miniszterek, illetve a miniszteri jogállású személyek, az államtitkárok és az Országgyűlés tisztségviselői, de általában elvárják az egyházi vezetőket, a parlamenti pártok, frakciók első embereit és az egyetemi rektorokat is. A protokoll szerint az egyes kategóriák megbontha- tatlanok, tehát például vagy minden frakcióvezetőt meghívnak, vagy egyet sem. Sokáig a külügy dolga volt az alaplista alkalomnak megfelelő bővítése és a páros meghívók kiküldése is, ám ’94-ben egy belügyi bizottság, az idén februárban a Miniszterelnöki Hivatal kapott jogosítványt a névsor összeállítására (a külügyi tárca már csak a koszorúzásokat szervezi). Rogán Antal, a kormányfő politikai tanácsadója, aki tagja volt az először március 15-e alkalmából szerveződött munkacsoportnak, elmondta: minden ünnep előtt más és más összetételű, 4-5 fős stábok egészítik ki az állami proto- koll-listát. Fontos, hogy a „csapattagok” kiterjedt ismeretségi körrel rendelkezzenek a közéleti személyiségek világában. A most leköszönt ad hoc bizottság úgy dolgozott, hogy a „bedobott” nevek közül közfelkiáltással kiválasztotta a létszámkeretbe férőket. Rogán - aki szerint a programokra illik például minden napilap főszerkesztőjét meghívni - természetesnek tartja, hogy szelektálás esetén mindig az adott kormányhoz közelálló tudósok, művészek élveznek előnyt. (takács) Hírek rövidéin Áder a japán császárnál Áder Jánost, a parlament elnökét és feleségét szerdán fogadta Akihito császár és Micsiko császárné. Ilyen ritka, Japánban megtiszteltetésnek számító audienciában korábban a Japánba látogató magyar vezetők közül a külügyminisztereknek, kormányfőknek, a néhai Antall Józsefnek és Horn Gyulának volt része. A palesztin állam ellen Az amerikai képviselőház kedden 380:24 arányban határozatot fogadott el, amely felszólítja Bili Clinton elnököt: akadályozza meg a független palesztin állam kikiáltását. A szenátus már a múlt héten jóváhagyta az erre vonatkozó indítványt. Cseh agysorvadásos esetek Kergemarhakór jegyeit viselő férfit, egy juhokat is tenyésztő erdészt kezelnek a morvaországi Olmütz városi kórházában. A Slovo című liberális napilap szerint Közép-Morvaországban 1996 óta hárman haltak meg szivacsos agysorvadásban. Pozsony rugalmasabb lett a bősi kérdésben „Még mindig van esély” Folyamatosan szépül a Bazilika. A főváros legnagyobb temploma egyben a turisták egyik legkedvesebb látványossága - még így, felállványozva is. A több százmillió forintot felemésztő felújítás a tervek szerint 2002-ben fejeződik be. FOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE Belgrad egyre nagyobb erőket vonultat fel Koszovói szerb források szerint szerdán ismét összecsapások törtek ki a szerb belbiztonsági erők és a szakadár albán fegyveresek között, ezúttal a tartomány nyugati részén. Koszovóban a temetőt is szögesdrót védi fotó: feb/reuters Egyes források szerint a jugoszláv hadsereg most először vezényelt - 125 milliméteres ágyúkkal felszerelt - T-72-es nehézharckocsikat Srbica térségbe, feltehetően azért, hogy éket verjen az Észak- és Kö- zép-Koszovóban harcoló UCK-osztagok közé. Amerikai közlés szerint a jugoszláv haderő a macedón határ közelében is megerősítette, föld-levegő rakétákkal és légvédelmi eszközökkel szerelte fel egységeit, vélhetően egy Macedónia felől induló esetleges NATO-beavatko- zásra készülve. A finn igazságügyi orvos szakértőcsoport vezetője szerdán Pristinában közölte: „emberiség elleni bűntett” következtében vesztette életét az a 40 koszovói albán, aki január közepén a koszovói Racak településnél, vitatott körülmények között halt meg. Helena Ranta úgy fogalmazott: „az a legvalószínűbb, hogy fegyvertelen polgári személyek” voltak az áldozatok. Szerda délután Párizsba érkezett James Rubin, az Egyesült Államok külügyminisztériumának helyettes államtitkára. A látogatást azzal magyarázzák, hogy a párizsi Ko- szovó-konferencia zsákutcába jutott. A belgrádi küldöttség hajthatatlan: elutasítja a tárgyalásokat a rendezési terv biztonsági részéről, sőt, a korábbi helyzethez képest visszalépve, az autonómiamegállapodás számos lényegi részének újratárgyalását követeli.