Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-11 / 59. szám

1999. március 11., csütörtök 5. oldal Körkép Hajléktalanná tett gólyapár Múlt hét pénteken romba döntöttek egy otthont Szolnokon. No nem emberi hajlékról van szó, az sokkal komolyabb követ­kezményeket vonna maga után. Ez az otthon „csupán” egy kéményen nyugvó madárfészek, az utóbbi évek minden tava­szán, a városba legelőször megérkező gólyapár „lakása” volt. Ennyi maradt abból a kéményből, amelyen nemrég még egy évtizedek óta lakott, a városrész nevezetességének, üde színfoltjának számító gólyafészek állt. fotó: mészáros Mint Urbán Sándortól, a Ma­gyar Madártani és Természet- védelmi Egyesület megyei ve­zetőjétől megtudtuk, a fészek évtizedek óta a Városmajor úti, hajdani szovjet laktanya terüle­tén álló kémény „része” volt. A közeli lakótelep kőrengetegé­ben városképi érdekességnek számítottak és közszeretetnek örvendtek a „vékonydongájú lakótársak”. Ettől függetlenül 10 éve már felmerült a kémény lebontásának szükségessége. Ekkor az egyesület egy oszlo­pot helyezett el a közelben, amelyre a fészket is áttelepítet­ték. A gólyapár azonban ta­vasszal megérkezett és döntött: az új helyre tett régi fészket el­hagyva visszaköltöztek a ké­ményre és - mintegy véleményt nyilvánítva a történtekről - ott új költőhelyet építettek maguk­nak. Ezek után nyugalmas idő­szak következett, mígnem a múlt hét pénteken arra járók csodálkozva tapasztalták, hogy a kéménynek és a fészeknek hűlt helye sincsen. Rácz Sándor a közelben lakik. Mint el­mondta, a bontásban részt ve­vők néhány óra alatt tüntették el a kéményt a föld színéről. Felháborodva vette tudomásul az esetet, és maga köré gyűjtve a többi „gólyaszimpatizáns” la­kót most az eredeti állapot visz- szaállításáért fáradozik. A terület, melyen az épít­mény állt, jelenleg a szolnoki önkormányzat tulajdona. Ezért a helyhatóság építésügyi osztá­lyán kerestünk választ arra a kérdésre: vajon ki és miért bon­totta le az otthont jelentő ké­ményt. Décsei Sándor osztály- vezetőtől megtudtuk, a hivatal nem adott ki bontási engedélyt a területre, ezért az ügyben ők is vizsgálatot indítanak. Az osz­tályvezető azonban mindemel­lett arról is beszélt, hogy Szol­nok rendezési tervében helyet kaphatna - egyebek mellett - a városban fellelhető gólyafész­kek fokozottabb védelme is. Ehhez azonban arra volna szükség, hogy a természet- és madárvédelemmel foglalkozó Szervezetek együttműködjenek a várossal e kérdésben. Ennek eredményeként az egyesületek szavazati jogot kapnának olyan esetekben, amikor természeti értékeket is érintő bontási, vagy építési ügyben kell határozatot hozni. Bugány János A vendégek közös jellemzője, hogy szeretik a népművészetet Jubileumi év a várkonyi alkotóházban A tavaszt ígérő enyhülés nyomán lassanként feléled a tiszavárkonyi népművészeti alkotóház is. Az idei év nem is akármilyennek ígérkezik, hi­szen ez lesz a ház fennállásá­nak 15. esztendeje. A Népművészeti Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének keretében mű­ködő ház, vezetőjének, Hege­dűs Józsefinek az elmondása szerint idén mintegy hat-hétszáz vendéget fogad egynapostól tíz­naposig tartó turnusokban. A főszezon június második felétől augusztus végéig tart, de hétvégeken már áprilistól fo­gadnak vendégeket, egészen ok­tóber közepéig. Nevezetes ese­mény lesz a május elsején tar­tandó kirakodóvásár műsorral egybekötött egész napos prog­ramja az alkotóházban. Az alko­tóház 15 éves tevékenységét ki­állításon mutatják be Tiszavár- konyban, fotók, dokumentumok segítségével. A jubileumi tábort július 1. és 10. között tartják, erre a határa­inkon túlról, Franciaországból és a Székelyföldről is várnak vendégeket. További jelentősebb kezde­ményezés lesz a „Tanulj mester­séget!” elnevezésű tábor június 24-től, továbbá a Népművészet Ifjú Mestere pályázatra jelentke­zők 9. alkalommal megrende­zendő tíznapos tábora, ahol a népművészetek szinte minden ágát képviselik majd a jelenlé­vők. Terveznek népzenei és tánctábort is. A főszezon fennmaradó ré­szében egyhetes váltásokban a népművészetek iránt érdeklődő diákcsoportokat fogadnak. Egy­szerre, különböző színvonalú szálláshelyeken 78 vendéget tudnak elhelyezni. Amikor a diákok még vagy már az iskolapadban ülnek, fel­nőttek csoportjai is birtokba ve­hetik egy vagy több napra az al­kotóházat. Jönnek nyugdíjasok, mozgáskorlátozottak, sőt vissza­térő baráti társaságok is. A ven­dégek között az előző években franciák, amerikaiak, németek, olaszok, finnek is voltak, ez vár­hatóan ebben az évben is így lesz. Valamennyi vendégük közös jellemzője, hogy érdeklődnek a népművészetek egy vagy több ága iránt. A hosszabb időt ott töltők maguk is alkotók, akik ismereteik bővítésére, tanulásra használják a Tiszavárkonyban töltött napokat. bistey A víz szorításában Mezőtúr A Kárpát-medencében nem vulkánok, földrengések, hurrikánok idéznek elő ka­tasztrófahelyzeteket, hanem a víz élet és halál ura. Ebben a hatalmas medencében mindannyian a víz foglyai lehetünk, ahogy őseink is szakadatlanul küzdöttek hol az árral, hol a belvízzel, máskor meg az aszály hozott éhínséget, szegénységet a népre. Az egykoron óriási ártéren, megyénkben most ismét meg kell küzdeni a természet erőivel. Mezőtúron a többnyire békésen folydogáló Hortobágy-Berettyó rég nem látott arcát mutatja, az itt élők évtizedek óta nem ta­pasztaltak ekkora vízszintet.- Én már 75 évet megéltem, s úgy emlékszem, talán 1937- ben volt ekkora a víz. Itt lakom a közelben, és bizony nyugtala­nul alszom. De mi még nem is szólhatunk semmit, mert ennél sokkal rosszabb helyzetben is vannak emberek - vélekedik egy idős asszony, aki kifejezet­ten azért sétált át a hídon, hogy saját szemével lássa, hogy bír­ják a gátak. Ezzel nincs is egyedül, hi­szen így délidőben sokan telje­sítenek önkéntes „figyelőszol­gálatot”, nézik, hogyan alakul a Hortobágy-Berettyó szintje, hol,.könnyezik” a töltés.- Nem engedtem volna, hogy ide építkezzenek emberek, mert ha átszakad a gát, jaj annak a népnek - mutat Gyoma felé, a hídon túli házakra egy férfi, akinek már több mint két évti­zede a postás hozza a kenyérre valót. A folyó túloldalán, ahol több mint kétezer mezőtúri lakik, a töltés a házak tetejének magas­ságában állja útját a víznek. Az endrődi út és a gát találkozásá­nál néhány méteres szakaszon homokzsákok pótolják a hi­ányzó töltésrészt. Az úttest és a járda körülbelül fél méterrel van a Hortobágy-Berettyó víz­szintje alatt. A vonalbejárással megbízott két munkás a ho­mokzsákokon ülve szemléli a terepet.- Utoljára 1970-ben volt ma­gas a vízszint, de akkor gyorsan levonult az ár. Noha most né­hány centit visszavonult folyó, tartósan magas vízállásra kell felkészülnünk.- Hogyan birkóznak meg a töltések huzamos ideig ezzel az irdatlan víznyomással? - kérdeztük.- A vasúti hídon túl észlel­tek csurgást, de a szakemberek azt mondják, bírja a gát. Máté Imre művezető éppen a vasúti híd felől érkezik bi­ciklivel.- Harminc emberrel dolgo­zunk ott a töltés megtámasztá­sán. Ma már hat kocsival vit­tünk oda homokot, de nem elég.- Másutt nem szivárog?- De, több helyen is - mutat a töltés mentett oldalára, ahol az utca burkolatát nyaldossa a medréből kilépett folyóvíz. Nem messze innen, a bél­üzemnél vizes homok bontja az utcát. Az átnedvesedett gá­tat homokzsákok tucatjai tá­masztják, köztük azonban ki­csiny patakokként tör utat ma­gának a Hortobágy-Berettyó, és csordogál az utca túloldalán lévő árokba. A város felőli töltések erő­sebbek - mondják a vízügye­sek, ezért inkább ide kell fi­gyelni. Hasonlóképp véleke­dik dr. Bogdán Piroska pol­gármester is.- Az önkormányzat min­denben igyekszik segítséget nyújtani a védekezésben, em­bereket és technikát biztosítunk a munkálatokhoz. Tájékoztat­tuk a környék gazdáit, hogy most a város megóvása a cél, ide kell összpontosítani az erő­ket - mondja. A térségben nem csak a Hor­tobágy-Berettyó áradása okoz gondot, hanem a belvíz is. A vá­ros környékén földek állnak víz alatt, a belterületen azonban az utóbbi évek csatomabemházá- sainak köszönhetően nem okoz komoly problémát. Eddig egy házból kellett kiköltöztetni a la­kókat a kórházban üresen álló orvosi lakásba.- Ha az utóbbi években nem készült volna el ennyi csatorna, akkor most úszna szinte az egész város - fogalmaz a pol­gármesterasszony. Noha a rengeteg pénzt fel­emésztő belterületi vízrendezés meghozta gyümölcsét, azt még nem lehet tudni, mit tartogat a Hortobágy-Berettyó, meddig bírják a töltések. A szakemberek számításai szerint ugyanis akár 50 napig ilyen magas vízállással kell szembenézniük a mezőtúri­aknak. Laczi Zoltán Vajon kibírják-e a töltések a hatalmas víz nyomását? A hattyú előadásán, a Szigligetiben Játék, könnyedség, elegancia Alexandra (Szávai Viktória) és Beatrix (Hernádi Judit) K ellemes, szellemes, mulat­tató este - nem az első az évadban. Ezúttal Molnár Ferenc könnyed és elegáns vígjátékával bűvöl el bennünket a Szigligeti Színház. Pedig a tárgy nem is túlságo­san eredeti; lecsupaszítva mond­hatni egy nevelő és a grófkisasz- szony váratlanul fellobbanó sze­relme, mely azonban nem vég­ződik, nem végződhet házasság­gal, hisz a grófkisasszonyok nem szerelemből, érdekből mennek féijhez - a Monarchiában. Le­hetne ebből elcsépelt, udvari ro­mantika, operettbe illő érzelmes história - ha nem az úja meg, ki­nek kisujjában a színház, kinek szellemi eleganciájától távol van az olcsó érzelmesség. Nem különösebben érdekes az sem, hogy gúnyoltatnak az arisztokraták, álerkölcseik, hogy egy alulról jött rebellis fiatal ta­nár leckéztet meg fenséges gró­fokat és grófnőket - ma már az ilyesmi korántsem hat az újdon­ság varázsával. De az igen -sa fő ez - ahogyan Molnár mindezt vígjátéki formába csomagolja, szellemes fordulatokkal, remek csattanókkal, pompás párbeszé­dekkel, crescendóba lendülő monológokkal (akárcsak a zené­ben), finoman ironikus hango­kon, sok-sok ötlettel, briliáns technikával; azzal, ahogy eljuttat bennünket a végkifejletig. Kezdve a hatalomra éhes, Na­póleon-gyűlölő özvegy grófné- val, aki alattomosan ravasz ter­vet eszel ki - Hernádi Judit játssza pompásan felmutatva benne az alakoskodás, a számító rafinéria minden művészetét - tervet, amelyben a házi tanárt használja fel eszközül, vele akarván a kezdetben közömbös trónörökös figyelmét lányára te­relni, hogy belőle királynét csi­náljon. Rátóti Zoltán teljes illúziót kelt a snájdig, ám üres, felszínes, arisztokrata trónörökös szerepé­ben. Az aljas terv „végrehajtásá­ban” részt vesz a grófné szuper­lelkes húga is, akit Tallián Ma­rianne hoz igen mókásan. Aztán a hatalmas búcsúva­csora, izgalmas bonyodalmaival, amelyen nem épp a kiagyalt terv szerint alakulnak a dolgok; előbb a tanár botrányt kavaró, lázas ki­törése - Szirtes Balázs erős pil­lanatai, öntudatos határozott- ságú, férfias tisztaságú tanáljá­ban van valami a Julien Sorelek bátorságából is, hatásos, meg­győző -, majd a szerelmi fellob- banás lírai szépsége, az addig hi­deg és tartózkodó Alexandra ér­zelmi feloldódása, érző emberré, szerelmes lénnyé változása a vá­ratlanul érkező szerelem hatá­sára - Szávai Viktória, kinek lé­nyéből fakad a méltóság, fensé­ges a fenségesek között, igen ér­zékletesen bontja ki ezt a bonyolult lelki folyamatot, haty- tyúja a „tó közepéről a partra merészkedve”, a meglelt szere­lem mámorában szinte szárnyra kél, magasba röppen, lobog, ra­gyog gyönyörűségesen. S ott a bölcs, jóságos, igazsá­gosztó nagybácsi. Károly, aki emberpárti gesztusaival igyek­szik „elcsendesíteni” a bajokat - Hollósi Frigyes rokonszenves természetességgel formázza meg. Végül az eszes, rámenős, karakán főhercegnő, a trónörö­kös anyja, aki leánykérőbe au­tomobilon érkezik, és lendületet hoz a játékba, Törőcsik Mari „szakácsnő” módjára praktikus, szókimondó, erélyes, grófnője markáns, új szín a „fenségesek” között. És elrendeződik minden, Ale­xandra trónörökös vőlegénye karján megadóan távozik, meg­tanulván egy életre: a hattyú csak a tó közepén úszhat, ha partra té­ved, közönséges libának nézhe­tik... Amikor pedig már mindenki eltávozik, a színen magára ma­radó udvarmester, az alázatos- kodó és szolgalelkű - Szacsvay László kimért járásával, gro­teszk komolyságával igen humo­ros - fotelba vágva magát gu­nyorosan, hatalmasan felnevet (rendezői lelemény!), mintha csak azt mondaná búcsúzásul: hát nem mulatságos mindez? De mennyire! Benedek Miklós gondos el­rendezésében minden ízében formás produkció ez, összhang­ban teljesen a Molnár Ferenc-i fanyarosan humoros szellemi­séggel, a színészek kitűnő össz- játékával, amelyben sikerrel vesznek részt kisebb szerepek­ben az említetteken túl: Zelei Gábor, Vasvári Csaba, Császár Angéla, Vida Péter, Cseke Ka­tinka, Szőlőskei Tímea, Lugosi Claudia, valamint a két herceg­fiút megformáló Laki József és Szentkereszti Tamás. ízlés, mérték, elegancia a kivi­telben; mutatós, fess díszletek, fehérségükkel és fémes csillogá­sukkal rangot és hideg előkelő­séget sugároznak (Horgas Péter munkája), szépek a kosztümök, csak Alexandra zöld nagyestélyi­jét furcsállhatjuk fényes nappal, mikor körülötte mindenki nap­pali öltözéket visel, csak ő nem - kissé zavaró. És még valami: jó volt látni, az elcsattanó poénok szikrái mi­ként gyújtanak örömtüzeket, apró nevetéseket, hangos kaca­jokat, jókedvet a nézőtéren. Ezen az estén - szombaton - értő part­ner volt a közönség is, kiválóan játszott. Valkó Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom