Új Néplap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-27 / 49. szám
Aki a nőket érdekli - Darryl Parker Zsákolóművész - csibészes mosollyal A Phylaxia-Szolnoki Olaj KK-nak számtalan idegenlégiósa akadt már az elmúlt években, ám Darryl Parker az első, aki a tengerentúlról érkezett. A fiatal kosaras a széljárta városból, Chicagóból csöppent Magyarországra. A szurkolók gyorsan megkedvelték az amerikai fiút; ki látványos megoldásai miatt, ki inkább csibészes mosolyáért. A kis Darrylnek már „eleve elrendeltetett” a sorsa. Családi háttere - édesapja egykor az amerikai profibajnokságban, az NBA-ban kosarazott -, no meg persze magassága, kiváló adottságai meghatározták jövőjét: egyenes út vezetett a pa- lánkok világába. Végigjárta a középiskolás és egyetemi bajnokságok sorát - játszott Chicagóban, Kaliforniában, San Diegóban, végül Oregonban -, de otthon sem okozott különösebb gondot összeállítani egy kosárlabdacsapatot, mivel hét gyermek van a családban. Négy húga és két öccse mellett Darryl, a legidősebb volt a hangadó. Az egyetemi'évek után játszott Finnországban, majd rövid ideig Hongkongban is, végül menedzsere Magyarországra szóló repülőjegyet nyomott a kezébe. Nyáron próbajátékra érkezett Szolnokra, s az Olaj KK vezetői villámgyorsan! eldöntötték: a kiváló képességű, profi mentalitású kosaras meghatározó tagja lesz a piros-fekete együttesnek. Számára meglehetősen éles volt a váltás: a mozgalmas amerikai nagyváros után bizony meglehetősen kicsinek, eseménytelennek tűnik Szolnok. Darryl gyakorlatilag semmit nem tudott Magyarországról, amikor idecsöppent, ennek ellenére jól érzi itt magát. Az emberek kedvesek, barátságosak vele, a csapatba is könnyen beilleszkedett. Teljesen más ugyan a játék, mint amit eddig megszokott, panaszra még sincs oka. Egyedül a családja hiányzik, hiszen nyár óta nem járt otthon, még karácsonyra sem tudott hazautazni, hiszen a két ünnep között az Észak-Dél kosárlabdagálán szerepelt. Szerencsére azonban egy régi kedves barátnője éppen akkoriban járt nála látogatóban. Most ismét egyedül van, s Parker a közönség egyik kedvencévé vált fotó: Illyés meglehetősen nehezen telik az edzések közötti idő. Alvásigénye ugyan elég nagy, a fennmaradó órákat pedig tévézéssel, illetve videojátékokkal tölti, mégis túl sok szabadideje marad. Hamarosan kezdődik azonban a bajnokság rájátszása, a szorosan egymást követő meccsek között már nem sok ideje marad majd a pihenésre. Egyszer pedig talán legnagyobb álma is valóra válik, s az NBA-ban léphet pályára. SZS Névjegy Név: Darryl Parker Születési hely, idő: Chicago, 1973. március 21. Magasság: 199 cm Testsúly: 96 kg Szeme színe: barna Haja színe: barna Családi állapota: nőtlen (még jó ideig) Kedvencek Színe: piros és fekete Virága: rózsa Étele: pizza Itala: szőlőlé Állata: rotweiler Autómárkája: Lexus Színésznője: Jennifer Lopez Színésze: Wayne Spikes Filmje: a Star Wars trilógia, de főként a Csillagok háborúja írója: nincs Sportolója: korábban esetleg, most már nincs Zenésze: Prince Hobbija: videojátékok Ml A mi legfőbb erénye: barátságos vagyok legnagyobb hibája: azt talán mások tudnák megmondani legfontosabb az életében: a családom legszebb emléke: két évvel ezelőtt Magic Johnson ellen játszhattam Los Angelesben legkínosabb emléke: nem emlékszem ilyenre az álma: szeretnék az NBA- ban játszani Súlyháború minden korban Minden korban fontos a testsúly megőrzése. 20 évesen az egészséges életmód nem jelent problémát. 30 év körül az asszonyok, már túl az első terhességen, hízásnak indulnak. 40 évesen pedig már a hormonális változások hatására is gondolni kell, ebben az életkorban hétről hétre nő az elhízás veszélye. Húszéves életkorban ritkán mutatkoznak súlyproblémák. Egykét deka plusz hamar eltűnik. De itt sem árt óvatosnak lenni. Kimutatták, hogy akik ritkán reggeliznek, hamarabb érzik a súlyproblémákat. A helyes étrend a szép forma megőrzésének záloga. Három, de leginkább öt étkezés naponta a legegészségesebb. Ugyanilyen fontos a napi torna. Naponta 10 perc testmozgás mindenkit formában tart. Harmincévesen a nő életében a család és a karrier játssza a főszerepet. Sajnos általános kísérőjelenség a stressz is. Az első terhességet követően átlagban 3,5 kg súlyfelesleg marad meg. Ebben a korban a napi étrend nem mindig megfelelő, és a sportra sem marad idő. A zsírszegény étkezés a legfontosabb. Ajánlott minél több folyadék: tea, gyümölcslevek fogyasztása. Harminc perc sport biztosít az elhízás ellen. Negyven éven túl új életforma kialakítása jellemző. A gyerekek kirepülnek, a nőknek több idejük marad önmagukra. Ugyanakkor a hormonális változások hatásaira is gondolni kell. Ebben a korban már több kisebb étkezést hasznos beiktatni, akár 7-8-at naponta. Naponta kétszer tanácsos gyümölcsöt fogyasztani. A csont erősítése érdekében elengedhetetlen napi 150-200 gramm kalcium bevitele tej vagy tejtermék formájában. A sportnak ebben az életkorban is rendkívül fontos szerepe van. Naponta fél óra rendszeres testmozgás - úszás vagy futás - bámulatosan befolyásolja a testsúlyt. Szép, fiatal, ráadásul okos A Windsor hercegek pótmamája Alexandra Leege-Bourke kisasszony mindössze 33 éves, de már régen ő a brit birodalom első számú nevelőnője. A meglehetősen magas, karcsú, szép, ráadásul rendkívül intelligens nő a szó legangolabb értelmében igazi nanny, vagyis nevelőnő: elszegényedett arisztokrata családból származik, kiváló iskolákba járt, kellemes ránézni, modora, viselkedése egyszerűen hibátlan. Ráadásul számos egyéb okból is alkalmas két királyfi nevelésére: hajadon, pompás lovas, szenvedélye a vadászat. Azt is megírták róla, hogy nagy dohányos, s „úgy füstöl, mint a kémény”, de ez érdekes módon sem a hercegeket, sem pedig az egyébként igen aggályos udvari urakat és hölgyeket sem zavarja. Éredeti foglalkozása óvónő volt, de nagyon fiatalon, 1987-ben már Dél-Lon- donban saját óvodát nyitott előkelő gyermekek számára. 1993-ban, abban az esztendőben, amikor Károly herceg elvált Dianától, a barátai által Tiggynek becézett ifjú hölgy felvételt nyert Károly titkárságára. A herceg már meglehetősen régen ismerte és kedvelte Tiggyt, és alig egy év múlva kinevezte a két fiú nevelőnőjének. Vilmos akkor tizenkét, Harry pedig kilencéves volt. A fiúk hamarosan mindenkinek elmondták, mennyire szeretik az új nannyt, ahogyan a kisebbik fogalmazott: „majdnem annyira, mint a Mamát.” Tiggy egy lapnak adott interjújában megmagyarázta, szerinte miért szeretik őt a fiúk. „Mert azt biztosítom nekik, amire szükségük van, a jó levegőn való sportot, mozgást. Meg esténként néha egy nagy csomag pattogatott kukoricát, amit egy jó film nézése közben nyugodtan elrágcsálhatnak. Tiggy 1995 nyarán egyik nyilatkozatában „az én bébi- kéimnek” nevezte a srácokat, ami már túl sok volt az amúgy is meglehetősen féltékeny Dianának. A hercegnő ragaszkodott Alexandra elbocsátásához. Ekkor látványosan bebizonyosodott, hogy Tiggy igazat mondott, ő maga tizenhárom kilót fogyott a bánattól, a fiúknak pedig legalább any- nyira hiányzott, mint ők neki. Ezt látványosan be is bizonyították. Az internátusbán egyszer egy évben van az úgynevezett szülőpiknik, amire mindenki csak apját és anyját hívhatja meg. Vilmos herceg még tavaly Károly és Di helyett Tiggyt hívta meg, és akkor egész Anglia erről beszélt. Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy Lady Di tragikus balesete után Tiggy nagyon hamar ismét felkerült a Buckingham-palota fizetési listájára. Ez annál is könnyebben ment, mert az uralkodó, II. Erzsébet szereti őt, és nagyra értékeli a munkáját. A közelmúltban egy beszélgetés során kijelentette a királynő, hogy „Szerencsére Miss Leege-Bourke személyében a sors jó pótmamával áldotta meg a fiúkat.” Ez a csodálatos, ámbár mindennapi viseletnek meglehetősen kényelmetlen kalapköltemény a világhírű londoni divathét egyik szereplője. Grace Jones, a modell, egy ír divattervező alkotását viseli a fején - no meg az arcán is. FOTÓ: FEB-REUTERS Két terhesség között 18-23 hónap Két terhesség között az ideális szünet 18-23 hónap - állapították meg a közelmúltban amerikai orvosok. Eszerint a koraszülés, a túl csekély súly vagy a kis termet azokat a csecsemőket fenyegeti a legkevésbé, akiket 18-23 hónappal a nagyobb testvér megszületése után nemzenek. A testvér születése után hat hónapnál rövidebb idővel nemzett csecsemők körében viszont ez a veszély 30-40 százalékot érint. Ezt a tényt az orvosok az anya szüléssel járó stresszé- nek, valamint a szülés által viszonylag lecsökkent tartalékainak tulajdonítják. Azoknál a kisbabáknál, akiket tíz évvel a nagyobb testvér születése után nemzenek, a veszély még mindig a duplája, mint azoknál, akik az említett ideális időeltéréssel születnek. Erre a tényre viszont a kutatók nem tudnak magyarázattal szolgálni, csak feltételezik, hogy termékenységi és szülési problémák játszhatnak benne szerepet. Az oldalt szerkesztette: Szilvási Zsuzsa Hollywood megtalálta új álomasszonyát Régóta vár a filmfőváros Grace Kelly és Audrey Hepburn utódjára.* Sokáig úgy tűnt, hogy Julia Roberts elfoglalhatja a trónt, de a kapcsolatai körüli viharok és lelki hullámzásai miatt már nem szalonképes Hollywood számára. A 25 éves Gwyneth Paltrow viszont megfelel az összes kritériumnak. Szőke haja, kék szeme, finom bőre ártatlanságot sugároz, a férfiak elragadóan szépnek találják és - mánökenméretei ellenére - a nők sem irigylik. Időnként elpirul, és még nem tanult meg uralkodni az érzelmein. őszinte és szerény - ritka tulajdonság ez az álomvárosban. Az egyszerű szabású, de finom anyagú ruhákat szereti - és valóban, ez még inkább kiemeli tiszta, naiv arcát. Váratlanul tűnt fel, és hihetetlenül rövid idő alatt emelkedett fel a csúcsra. Három évvel ezelőtt kapta meg az első jelentősebb szerepet, és máris egy Aranyglóbusz tulajdonosa, sőt, az idei Os- car-díj egyik legnagyobb várományosa. Hollywood máris a lábai előtt hever. Sidney Pollack „Gwyneth- mániáról” beszél, azt mondja, „ő az egyedüli, aki képes visszahozni az amerikai filmbe az eleganciát”. A Miramax stúdió vezetője, Harvey Weinstein Gwyneth Paltrow Grace Kelly nyomdokaiba léphet akinek az ifjú színésznő máris öt filmet köszönhet - tréfásan jegyezte meg a minap: „Gwyneth vezeti a stúdiómat”. Csak a szerelemben nincs igazán sikere. 1995-ben, a Hetedik forgatásán ismerkedett meg az akkor legnépszerűbb férfi szexszimbólummal, Brad Pitt-tel. Kapcsolatuk két és fél éven át tartott, irigyelte is őt a fél világ, de szakítottak, és ennek okáról egyikőjük sem nyilatkozik. Pitt utóda Ben Affleck lett; a forgatókönyvíróként Oscar- díjas, 26 éves színésszel - fél év után - nemrég szakított. Jelenleg egyedül él, bár családra vágyik. „Ha választanom kellene a két dolog között, a családért a karrieremet is föláldoznám” - jelentette ki nemrég. Nők állandó időzavarban Sok dolgozó nő panaszkodik hajszoltságra, arra, hogy a házimunka leköti minden szabadidejét. Egyenjogúság ide vagy oda, statisztikai tény, hogy a férfiak napi átlagban mindössze fél órácskát segédkeznek a ház körül. így jóformán minden az asszonyra marad, aki ezután már csak a munkahelyén jut egy szussza- násnyi időhöz. Pedig a nők is szeretnének egy kis időt szakítani önmagukra: sportra, testmozgásra, olvasásra vagy esetleg más hobbitevékenységre, avagy csak leülni egy régi barátnővel egy jó kis dumapartira. De a valóságban alig jutnak levegőhöz. Tanácsos lenne a túlterhelt, időzavarral küzdő családanyákat tehermentesíteni. E célból össze kell hívni a családi „válságstábot”, azaz leülni a férjjel, a gyerekkel, és megosztani egymás között a háztartási munkát. Még a legkisebb gyerek is szívesen táblából a konyhában, szeret segíteni a mamának. Persze a nőknek is engedniük kell az igényeikből. Mert lehet, hogy apu nem hajtogatja majd kifogástalanul a vasalt holmit, az abrosz sem lesz olyan szép, sima, mint ha maga terített volna. A legrosszabb, amit ilyenkor tehet, ha állandóan oktat és kifogásol, mert a korábban oly lelkes segítőcsapat ettől hamar elveszti majd a kedvét. Ha a nő valóban szeretne önmaga számára időt nyerni, jobb, ha eltűr némi enyhe káoszt a házi teendőkben.