Új Néplap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-24 / 46. szám

TO \flDEICEN! ? A kisgazdák nagy gondja az értékesítés A jó terméshez nyugalom kell Szabó Mártont, a 65 éves kertészt nagyon sokan ismerik Tiszafüreden. Szólője, gyümölcsöse, kiskertje és méhészete évről évre etalonnak számít. Ez elsősorban szakértelmének, gondos munkájának köszönhető, hiszen „termékeiben” még az irigyek sem találtak kivetnivalót. Az elsők között kezdett el fó­liázni, mert az olaj megfizethe­tő volt. A rendszerváltás után pedig hozzájutott a családi földörökséghez, s gazdálkodni kezdett 8 hektáron. Jó gazda­ként, de hamar rá kellett jönnie, hogy bizony a felvásárlás ha­mar vékony jégre teszi a kister­melőket azzal, hogy gyakran semmibe veszi a szerződéses feltételeket. Elsősorban erről a gondról kérdeztük, amikor télvíz idején meglátogattuk. A hóhegyek közt már a tavaszt várták a fó­liasátor csővázai, de egyébként is csend honolt a kertészgazda udvarán, ahonnan a javításon lévő Rába kistraktor is hiány­zott. Azért, hogy az őszi mun­kák után a tavaszi se szenved­jen kárt, mert ugye a föld az fe­lelősség. Még akkor is, ha az olajárak, az energiaköltségek már-már csillagos magasságú­ak, és különösen a búzánál, de a többi szemes terménynél is Marci bácsi először telepített törpebarackost Füreden. Akkor, jó harminc éve, még nem fájt „ennyire a feje” az áfész szakcsoportve- zetőjeként, mint manapság. Az archív családi fotón felesége és gyer­meke mutatja a termést. igaz: egy gazda már annak is örülhet, ha az nyomott áron elkel és nem marad a nyakán. Szabó Márton, aki világéle­tében a maga ura volt, azzal kezdte, hogy ez nem csak az ő, hanem minden füredi kister­melő baja. Elsősorban azért, mert a termésért kapott pénzt csak nagyon ritkán téríti meg a költségeket. Ezért kellene véleménye szerint hosszútávú bizalom azokkal szemben, akik a földből akarnak tisztes­ségesen megélni. A jó terméshez ugyanis nyu­galom kell. Garantált árú szer­ződésekkel, esetlegesen ked­vezményes hitelekkel és tűr­hető adókkal.- Mi sokszor egy esztendőt is várunk a pénzünkre, amiért megdolgoztunk s aminek ezer helye lenne olyankor, amikor kell a vetőmag, a műtrágya és a növényvédő szer. Szerintem segítene rajtunk az is, ha itt helyben vásárolnák fel a me­zőgazdasági és kertészeti ter­mékeket. En a búzámat Po­roszlóra, a napraforgót pedig Martfűre bérfuvaroztattam el tavaly. A kertészetemben megtermelt paprikára és para­dicsomra pedig magam kere­sek vevőt. Amíg bírom, mert rokkantnyugdíjasként csak egy segítségem van, a felesé­gem, a gyerekek ugyanis már kirepültek a családi fészekből. így nagyon nehéz, de azért várom a tavaszt, hogy felhúz­hassam a fóliát, s a határban is behozhassam a nagy hó okoz­ta késedelmet - mondta búcsú­zóul a kertész gazda. Hallgatnak a puskák, ha segíteni kell a vadat Sörét helyett takarmánnyal A reánk zúdult hatalmas hómennyiség nem csak nekünk, em­bereknek okozott sok kényelmetlenséget, hanem a vadaknak is. Az évszázad tiszai árvízét éppen hogy „megúszó” állományra azzal mért újabb csapást a rekordokat döntögető tél, hogy a máskor fanyalogva kévéséit, kristályos-fehér égi áldás most bő­ségesen beterítette a határt. Nem csak a természet adta élelmet elzárva, hanem a vadászok által elkészített, s jól feltöltött termé­szetes etetőhelyeket is. A Tiszafüredi Nimród Vadász- társaság tagjainak azonban a hó­csúcs sem jelentett akadályt. Se­gítettek a vadakon, amelyek kö­zül még a fürge lábú nyulak is csak araszolni tudtak a hótakaró tetején. Nem is beszélve a szin­te teljesen kiszolgáltatott fog­lyokról, fácánokról és a nagy testű négylábúakról - őz, vad­disznó -, amelyek derékig hóba süppedve keresték mindennapi betevőjüket. Ha valaki ezek után arra gondol, hogy a füredi nimródok megtanultak havon járni, le kell szögezni rögtön: a vadászoknak is elkelt a segítség ahhoz, hogy segíteni tudjanak a vadaknak, megvédve ezzel a zárt kerteket és a gyümölcsösö­ket is. Ez a segítség abból is állt, hogy Szabó János gazdálkodó vadásztársuk önköltséges áron biztosította 170 lóerős John­Deere traktorját, melynek pót­kocsiján 90 mázsa eledel - lu- cemaszéna, szemes termény és cukorrépa - jutott el 60 fácán- és 30 nagyvad-etetőbe, miután azokat megszabadították hóter- hüktől a vadászok. A vadá­szok, akiknek puskájuk mindig csendes, ha segíteni kell a vada­kon! Ez egy olyasfajta sportszerű­ség, vagy jobban mondva va­dászbecsület, amely azoktól is kiérdemelné a tiszteletet, akik mostanság gyakran kritizálják a puskás embereket. így, stíluso­san szólva, most azzal lőtték ki a füredi nimródok az őket táma­dók érveit, hogy puska és sörét nélkül, takarmánnyal „mentek” a hálásan kezes vadakra . . . A /»** Jf " 1// 1 / • A füredi művelődési központ programajánlata Február 24-én 15 órakor alakul a Nyugdíjas Pedagógusok Klubja; 17 órakor: vers- és prózamondó tehetséggondozás, színjátszás (tagtoborzó, szintfelmérő), szer­dánként folyamatosan; 18 órakor ingyenes kezdő németnyelv-tan- folyam felnőtteknek, szerdánként folyamatosan; 18 órakor a tiszafü­redi Vízfolt Kör munkáiból ké­szült kiállítás megnyitója a nagy- iváni ÁMK József Attila Művelő­dési Házában. 25- én 15 órakor ingyenes né­met nyelvi korrepetálás 4-5-6. osztályos gyerekeknek, 2x45 percben, csütörtökönként folya­matosan. 26- án 16 órakor felvételi elő­készítő tanfolyam történelem tantárgyból, péntekenként folya­matosan; 17 órakor Tavaszváró koncert. Fellépnek a Zrínyi Ilo­na Általános Iskola kamarakó­rusa, Gaál Zoltán zeneművésze­ti főiskolás trombitaszólójvai és a tiszafüredi Zeneiskola Rézfú­vós Kvintettje. Március 2-án 17 órakor: „Van- e tudományos alapja az asztro­lógiának?” címmel előadást tart Sípos Józsefné az új Füredi Ka­szinóban. 3-án 14 órakor: dr. Szabó Ottó igazgató főorvos előadást tart „A koszorúér-megbetegedések rizikófaktorai” (a megbetege­dést valószínűsítő tényezők, haj­lamok) címmel a Cukorbetegek Klubjában. 5-én 15 órakor közös kiállítás: a Kiss Pál Múzeumban Györfi Sándor szobrászművész kiállítá­sának megnyitója. Megnyitja: Bellon Tibor néprajzkutató; 19 órakor Holdfény Klub alakul fi­atal lelkű középkorúaknak és fi­ataloknak: klubnyitó bál élő ze­nével, tombolával és büfével. 8- án 16 órakor Foltvarró klub. 9- én 17 órakor: Az asztrológia segít-e a párkapcsolatok sikeressé­gének jóslásában? címmel előadás az új Füredi Kaszinóban. 10- én 10.30 órakor: Holle anyó címmel gyermekszínházi előadás a budapesti Harlekin Színház vendégelőadásában; 14.30-kor: Twist Olivér - szín­házi előadás a budapesti Harle­kin Színház előadásában. 12-én 12.30 órakor közös kiál­lításmegnyitó a Kiss Pál Általá­nos Iskola aulájában „Az 1848/49-es forradalom és sza­badságharc gyerekszemmel”, valamint „Az 1848/49-es sza­badságharc írásos emlékeiből”. Megnyitja: Oláh Vince igazgató. Az oldalt írta: Percze Miklós Fotók: Szerb Mihály Kultúrházi „civilizáció” A hajdanán eredményesen működő Úri Kaszinó mintájá­ra, javarészt értelmiségiek ala­pították meg a rendszerváltás idején a Füredi Kaszinót. Ez a civil szerveződésű közösség elsődlegesen abból a célból verbuválódott, hogy ápolja és továbbfejlessze azokat a váro­si értékeket - szellemi, tudo­mányos, kulturális stb. -, ame­lyek meghatározóak lehetnek a település jövőjét tekintve. Most, összefogva a Városi Művelődési Központtal, új öt­lettel rukkolt elő a kaszinó, ki­használva, hogy a népművelők még jobban nyitni kívánnak a civil szerveződések, szerveze­tek irányában. Ez a szellemi hagyományőrzésen, a tradi­cionális értékek felkarolásán túl, érdekes előadásokkal kínál új, praktikus és közérthető ta­nácsokat. Nem csak a kaszinó bejegyzett tagjainak, hanem minden érdeklődőnek. A fürediek, praktikusan szólva, nem is kaszinózzák el ezt a lehetőséget, ugyanis van érdeklődés a művelődési ház étlapja iránt. Januárban példá­ul azokat a háztartási fortélyo­kat ismerhették meg a más­képpen is kaszinózók, ame­lyeknek a savát-borsát a pénz- tárcakímélően egészséges „re­ceptek” adták. A minap pedig olyan egészségmegőrző és be­tegségmegelőző természetes kúrákról hallottak az érdeklő­dők, amelyek elkerülhetővé teszik a dráguló gyógyszerek használatát. Mindezeken túl a továbbiakban is érdemes lehet belekóstolni a Kultúrházi Ka­szinó étlapjának kínálatába, hiszen azon olyan ínyencsé­gek szerepelnek, mint az aszt­rológia, a párkapcsolat, párvá­lasztás és álmaink titkainak a megfejtése. Érdemes tehát keddenként ellátogatni a mű­velődési központba, amiről el­mondható, hogy jól „civilizá- lódik” egyébként is, ugyanis már fedele alá csalogatta a cu­korbetegek klubját, a foltvar- rókat (patchwork) és a nyugdí­jas pedagógusokat is. Közmeghallgatás Március 2-án (kedden) 17 órai kezdettel a Városi Művelődési Központ nagytermében tart köz­meghallgatást Tiszafüred város képviselő-testülete. A napirend szerint Rente Ferenc polgármes­ter a város 1999. évi költségve­tésének tervezetéről, valamint az oktatási intézmények átszer­vezéséről ad tájékoztatást. Információk vállalkozásban Egy külső megkeresés nyomán vetődött fel annak a lehetősége, hogy vállalkozói érdekeltségben üzemeltethesse Tourinform iro­dáját Tiszafüred város önkor­mányzata. Miután a megvalósí­tással egyetértett a település képviselő-testülete, már márci­usban meghirdetik a pályázatot az eddig lényegében nonprofit jelleggel működő idegenforgal­mi információs iroda bevételori­entált hasznosítására. Az eddigi információk alapján az iroda továbbra is idegen­forgalmi szolgáltatás nyújt, nem zárva ki annak a lehetősé­gét sem, hogy az önkormányzat is részese legyen a vállalkozás­nak. A város egyik építészeti érdekességének költségeit eddig jóformán egyedül viselte az önkormányzat Kinőtte magát a szőlősi óvoda A teljesen lerobbant állagú konyhából varázsoltak foglalkoztatót a szőlősiek. A közelmúltban lapunk is be­számolt arról, hogy milyen ügyesen sáfárkodik a tiszasző- lősi Általános Művelődési Központ - ÁMK - az adott pá­lyázati lehetőségekkel. A pénzszerző tevékenységben jelentős szerepet vállalt az óvo­da, melynek sikereit jelzi az új tálalókonyha, a játszóház átadá­sa, mindazok mellett, hogy így új helyiségek és javuló technikai feltételek is segíthetik a pedagó­giai munkát. Hogy erre mennyire szükség volt (van), azt bizonyítja, hogy az eredetileg háromcsoportosra és 70 férőhelyesre tervezett ÁMK-óvodában ma 92 kis­gyermekről gondoskodnak az óvó nénik és a daduskák. így egyáltalán nem volt meglepe­tés, hogy az ÁMK vezetése kér­te az önkormányzatot, hogy a törvényben előírt csoportlét­számhoz igazodva (maximum 25 gyermek) engedélyezze négy óvodai csoport működé­sét, valamint járuljon hozzá a férőhelybővítés létszámigénye­ihez, ami két óvónő, egy dadus- ka, egy fűtő és egy fél munka­idős konyhai alkalmazott fog­lalkoztatását jelenti. Ezt meg is tette a testület, amely megtárgyalva az ÁMK további kéréseit, több fontos döntést hozott. Ezek révén ez évtől a korábbi egy helyett há­rom napközi otthonos csoport lesz az iskolában, amihez csu­pán egy technikai alkalmazott munkáját kérte segítségül az in­tézmény. A lépést az indokolta, hogy jelentősen megnőtt a szociáli­san rászoruló gyerekek száma, akik ellátása kötelező feladat. A képviselők elfogadták azt is, hogy rendezni kell az ÁMK alapító okiratának a közműve­lődési tevékenységre vonatko­zó passzusát. Mégpedig úgy, hogy az ÁMK (iskola, óvoda és közkönyvtár) segíti az „anyaváros”, Tiszafü­red művelődési központját eb­ben a munkában úgy, hogy mű­ködteti könyvtárát. A vezetői pályázatok elbírálásáig Ideiglenes intézményvezetői megbízások Füreden Ez évben Tiszafüreden két vá­rosi intézmény vezetőjének a megbízása jár le (II. számú óvoda, bölcsőde). Mindezek mellett a városi testületnek ab­ban is dönteni kellett, hogy miképpen oldja meg a zeneis­kola igazgatását, amit ez idáig a régi vezető betegsége, majd tragikus halála miatt a helyet­tes látott el. A zeneiskola esetében a vá­rosatyák 1999. június 30-ig Dósa Katalin tanárnőt bízták meg ideiglenesen a vezetői feladatok ellátásával. Dósa Katalin 1987 októbere óta ta­nít Tiszafüreden, úgymond „törzsgárda”-ként, ugyanis a debreceni Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola elvégzése óta napjainkig oktatja itt hege­dülni a gyerekeket. A megbí­zás azért ideiglenes, mert az öt évre szóló kinevezésre pályá­zatot írnak majd ki. A bölcsőde esetében az okozta a „gondot”, hogy az in­tézmény 1998. március elsejé­vel vált önállóvá, s akkor a vezetőt egy évre bízta meg a testület. Ám a vezetői pá­lyáztatással kapcsolatos teen­dők most nem teljesíthetők március 1-ig, így az a döntés született, hogy a régi vezető, Kovács Lászlóné megbízását március 1-től, a benyújtandó pályázat(ok) elbírálásáig meg­hosszabbítják. Szintén pályáztatni kell a II. számú óvoda vezetői posztját, ám itt nem szükségeltetett az ideiglenes megoldás, ugyanis a jelenlegi igazgató megbízása 1999. június 30-ig érvényes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom