Új Néplap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-23 / 45. szám
10. oldal Körkép 1999. február 23., kedd Az idén ötvenéves a kisúji „Nagykun” A tagok bíznak a szövetkezésben A kisújszállási Nagykun Mezőgazdasági Szövetkezet idén lesz ötvenéves. Bár a tavalyi év nem volt könnyű, de a bizakodás, az élni és tenni akarás megvan a tagokban, s mint a munkásgyűléseken elhangzott, a későbbiekben is a mostani szövetkezeti formában kívánnak dolgozni - mondta érdeklődésünkre Veres János, a szövetkezet elnöke. A közel 4000 hektár termőföldjükön az átlagosnál jóval több csapadék miatt tavaly később kezdhették a munkát, és a belvíz miatt több tábla maradt vetetlen. így például a 600 hektárnyi rizst a nedves, áprilisi csapadékos időjárás miatt csak késve, repülőgéppel juttatták a földbe. Ez és a kevésbé napfényes nyár is rányomta bélyegét a termésátlagra. Más növényhez viszonyítva mégis jobb volt a rizs árpozíciója, kereslete. Ez is bizonyítja, hogy indokolt volna átgondolni a rizstelepek visszaállítását a Kar- cag-Kisújszállás-Kenderes térségben - véli Veres János. A gabonaügy a szövetkezetét is érintette. Az elnök szerint soha nem volt ilyen, vitával tarkított búzaszezonjuk, mint a tavalyi, ami 30-40 millió forint árbevétel- kiesést jelentett nekik a több mint ezer hektáron. Állattenyésztési telepeiken 1150-1200 anyakocát és szaporulatát - közel 20 ezer hízót - gondozták, valamint 450 szarvasmarhát. A sertés vonatkozásában a piacszabályozás gyengesége miatt az ár hatalmas mértékű év végi zuhanását itt is megérezték. A szövetkezet integrátori szerződés alapján gépeivel részt vett több magángazda földjének megművelésében is. Saját területükön az őszi csapadékos időjárás miatt nagyon rövid idő alatt, nem a legjobb minőségben és a tervezetthez képest kevesebb hektáron tudták elvégezni a vetést. Nagy kapacitású gépparkjuknak köszönhetően - két-há- rom belvizes tábla kivételével - a talajmunkát viszont időben befejezték. A tavaszt várva nagyon fontosnak tartják, hogy a viszonylag jól kiépített belvízelvezető-rend- személ az előzetes koordinálás után a vízügyi szakemberek időben elindítsák a szivattyúkat. Amint az idő engedi, a szövetkezet saját gépeivel szintén elkezdi a táblákról a víz leeresztését. A jövőt illetően az elnök bízik abban, hogy közeledve az EU- csatlakozáshoz, az előcsatlakozás során az igénybe vehető forrásoknál nem lesz olyan megkülönböztetés, mint amilyen most van, amikor sok esetben nem a versenyképességet finanszírozzák. Veres János úgy véli: nem az a lényeg, hogyan hívják a gazdálkodó szervezetet, hanem az, hogy tud-e versenyképes terméket előállítani. A most zajló munkahelyi gyűléseken a 320 dolgozónak és 550 tagnak mondhatni 100 százalékig az a véleménye, hogy a Nagykun Szövetkezetnek változatlan formában, szövetkezetként kell a jövőben is működnie. de Tisztújítás az MDF-nél Petronyák a megyei elnök Elhúzódott az MDF megyei vezetőségének megújítása. A rendes menetrend szerint az országos elnök megválasztása előtt már tisztázódnia kellett volna, ki vezeti a pártot Jász- Nagykun-Szolnokban, ám ez csak a múlt hét végén derült ki. Az országban utolsóként megtartott tisztújító megyei választmányi ülésen a korábbi elnöktől, Horváth Józseftől megvonták a bizalmat. A párt új megyei elnöke Petronyák László lett, akit korábban a szolnoki szervezet vezetőjének is megválasztottak. Az alelnöki teendőket pedig dr. Szabó Lajos (Törökszentmiklós) és Kovács Tibor (Kunszentmárton) látja majd el. T. J. Gyemekjóléti szolgáltatások Szolnokon olcsóbb civil szervezettel dolgoztatni A törvény 1997 óta a települési önkormányzatok feladatává tette a gyermekvédelem helyi ellátó rendszerének - így a gyermekjóléti szolgáltatásoknak - a megszervezését és a működtetését. A szolnoki önkormányzat ezt a feladatot takarékossági megfontolásokból részben civil szervezettel tervezi elvégeztetni. A Népjóléti Minisztérium által meghatározott, e téren érvényesíteni kívánt normák elérésére a jogszabály nem adott türelmi időt, azokat a hatályba lépés időpontjától, 1998 május 5-től biztosítani kellett volna. Ennek alapján a Szolnokon élő 17 200 gyermek ellátásához a gyermek- jóléti szolgálatnál 13 felsőfokú végzettségű családsegítőre, 5 középfokú végzettségű család- gondozó asszisztensre, 3 gyógypedagógusra vagy fejlesztőpedagógusra, heti 37 órában pszichológus, 12 órában pedig jogász munkájára lett volna szükség. Ez Szolnokon nem valósult meg. A megyei közigazgatási hivatal gyámhivatala célvizsgálat lefolytatása után sürgette a létszámnormák teljesítését és az elhelyezés, valamint a felszereltség javítását. A szolnoki közgyűlés a kérdésről tavaly novemberi ülésén tárgyalt, és határozata szerint ki kell dolgozni a gyermekjóléti szolgáltatás fejlesztése kapcsán lehetséges szervezeti megoldásokat, és meg kell vizsgálni civil szervezetek bevonásának lehetőségét. A február 25-i ülésen a közgyűlés elé két változatban elkészített határozati javaslat készül. Az „A” változat a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat javaslatát elfogadva a civil szervezettel kötött szerződés alapján biztosítja a gyermekjóléti szolgáltatásokat. E változat szerint a Széchenyi-lakótelepen és Szan- daszőlősön alakít ki ellátási körzeteket. A jelzett körzeteken kívül a gyermekjóléti szolgáltatásokat a Humán Szolgáltató Központ látná el. A ,3” változat e szolgáltatásokat kizárólag a Humán Szolgáltató Központ fejlesztése útján biztosítaná. Az ehhez szükséges bővítés és átépítés azonban jelentős összeget igényelne. A két változat összehasonlítása azt bizonyítja, hogy az „A” változat megvalósítása már 1999-ben is megtakarítással jár, a további években pedig a megtakarítás növekszik. Ezért az elő- teijesztés a munkába civil szervezetet is bevonó „A” változat elfogadását j avasolj a. B. A. Abádszalóki nyár ’99 - száz programmal Sztárparádé lesz az Attila-öbölben Lapunk is beszámolt már arról, hogy időben nyomdakésszé vált az Abádszalóki nyár ’99 programfüzete. Azóta az utolsó kérdőjelek is eltűntek, és elmondható: a Szabadidő- és Ifjúsági Szolgálat munkatársainak köszönhetően az utóbbi esztendők legtartalmasabb műsortervét lapozgathatják hamarosan az érdeklődők. Ez nemcsak a számszerűségre - közel száz programról van szó -, hanem a minőségre is értendő, hiszen a hazai kulturális élet számtalan sztárja lesz idén Abádszalók vendége, műsorával még vonzóbbá téve a nyaralást a Tisza-tó Attila-öblénél. Millenniumi tervek Tiszaburán Tiszaburá önkormányzata komoly tervekkel készül államiságunk millenniumára. Amennyiben elegendő pályázati segítséget kap a falu a terveihez, akkor jövőre kétezer fát ültetnek a településen, valamint játszótér és pihenőhely épül a központi buszmegállóval szembeni üres területen. Mindezeken túl megszépítik a Hősök kertjét, ahol helyet kapott a szovjet emlékmű is, az I. világháborús emlékmű és a II. világháborús kopjafa mellett. Az eredeti tervek szerint ide került volna át az alig száz méterre lévő 1848/49-es emlékmű is, de a századik évfordulóra emelt alkotást már nem célszerű megbontani. Ezért a falu vezetése Lakatos Aranka debreceni szobrászművészt kérte fel arra, hogy készítsen elő- tervet egy új, de a réginél kisebb emlékműről, ami szintén a műemlék református templom melletti emlékhelyen lenne felállítva. - p A „csillaginvázió” - Koltai Róbert, Markos-Nádas, Lagzi Lajcsi, Fenyő Miklós, Bangó Margit, Csonka András, Nagy Bandó András, Nagy Natália, az Edda, a Pa Dö Dö, a Republik, a Benkó Dixiland, az Apostol, a Bestiák, az Ámok- futók, a Cikk-Cakk Campany, a Shy Guys, a L’art Pour L’art, a Muzsikás, a Rajkó stb. együttesek - azonban nem jelenti azt, hogy a rendezők ne fektettek volna súlyt a hagyományápolásra. Ellenkezőleg, ugyanis a népszerű előadóművészek, humoristák, énekesek és sztárzenészek a megszokott rendezvényeket is „beragyogják” jelenlétükkel. Ilyen például a Tisza-tó szépe- választás, ami előtt először „edzőtáboroznak” Abádszaló- kon a szép lányok, a Rockpódium, ami már nem csak országos hírű, de nemzetközi is, a Total Dance és a Kaiser Party, az Abádszalóki lovasnapok, a Vízi virtusa és Karnevál, amely idén a „Dáridó”- tól is hangos lesz. A Népi és sportjátékok nemzetközi fesztiválját pedig ízesen ínycsiklandozóvá teszik a gasztronómiai napok. A sportprogramok kínálatát olyan kuriózumok gazdagítják, mint a parlamenti képviselők és az újságírók focimeccse, az országos strandröplabda-bajnokság keleti döntője, a Tisza- tó átúszása, a homokfoci országos fordulója, az üdülőtelekért meghirdetett III. Tisza- tavi horgászkupa, a válogatott, valamint az élvonalbeli vízilabdázók tavi-premierje és a „Ki a legény a gáton” erősember-show. A részletesség igénye nélkül feltétlenül illik szólni a kert- mozipremierről, a neves művészek kiállításairól, a komolyzenei koncertekről, az először víziútra induló Média hajóról és a folkbemutatókról is. Hivatalos megnyitó június 19-én, zárás augusztus 21-én. Tűzijátékkal elindítva és beragyogva az idei abádszalóki sztárparádét, amely valóban párját ritkító feladatot ró az ország keleti fertályán a szervezőkre. percze Panasonic G450* nettó 4 800 Ft bruttó 6 000 Ft Nettó 7 800 Ft beszélgetési lehetőséggel Pannon GSM előfizetés nettó 4 800 Ft bruttó 6 000 Ft! Ericsson S 86 bruttó 24 500 Ft Ami biztos: A háttér: világszínvonalú mobiltelefon-hálózat, az igényekhez igazodó tarifacsomagok, ügyfélközpontú szolgáltatás, folyamatos fejlesztések, több mint száz roaming-partner. A haszon: a siker, a könnyebb, hatékonyabb élet garanciája, amelyet a Pannon GSM nyújt Önnek. Az extra haszon: most a nettó 4 800 (bruttó 6 000) forintért megvásárolható Pannon GSM előfizetéshez nettó 7 800 (bruttó 9 750) forint beszélgetési lehetőség is jár. Ami nem biztos: ha sokat tétovázik, nem biztos, hogy Önnek is marad a kedvezményes készülékekből. *Az ajánlatban szereplő készülékek csak Pannon GSM előfizetéssel együtt vásárolhatók meg. A Nokia 5110-es készüléken lévő sárga előlap és fekete billentyűzet az alapcsomagnak nem része, külön vásárolható meg. **Akciós előfizetést vásárlók a harmadik teljes számlával kezdődően 10 egymást követő számlázási időszakon keresztül nettó 780 (bruttó 975) Ft értékű belföldi beszélgetési percdíjkedvezményre jogosultak. Belföldi beszélgetésnek minősül a Pannon GSM hálózatán belüli hívás, más magyarországi vezetékes rendszerbe irányuló hívás, bármely másik hazai mobiltelefon-rendszerbe irányuló hívás, valamint a hangposta hívások. A kedvezmény a fax- és adathívásokra nem vonatkozik. Az egy számlázási időszakban fel nem használt kedvezmény másik időszakra nem vihető át. Minden újonnan vásárolt Pannon GSM előfizetés esetén a választott tarifacsomag első havi díja a vásárlással egyidőben a helyszínen fizetendő. A hétvégi nettó 16 (bruttó 20) forintos percdíj a Pannon GSM hálózatán belül szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon 00.00 és 24.00 óra között kezdeményezett, illetve hangposta hívásokra vonatkozik. *** A készülék kétsávos, azaz 900 és 1800 MHz-en működő hálózatokon egyaránt használható. Készülékajánlatunk 44,444*^4 1999. január 25-étől a készlet erejéig tart, és kétéves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. További készülékajánlatokkal és a részletekkel várjuk területi képviseletünkön (Szolnok, Kossuth L. út 9.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladóinknál. V A megvásárolható készülékek csak Pannon GSM SÍM kártyával használhatók. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. ttttt Az 41 pannon GSM