Új Néplap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-20 / 43. szám
4. oldal Körkép 1999. február 20., szombat A tét: a vidék felemelkedése A kormányfőnek szívügye a magyar borok jövője A gazdakörökkel eddig kialakult együttműködést a polgári koalíció szeretné meghosszabbítani, egyben hagyományt teremteni abból, hogy Magyarországon a kormány és a magángazdák legerősebb érdekképviselete szövetségesnek tekintik egymást - hangsúlyozta dr. Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének pénteki tisztújító küldöttgyűlésén. A miniszterelnök a továbbiakban elmondta: a kormány szeremé, ha a vidéken élő emberek többé nem lennének másodrendű állampolgárok. Nagy horderejű döntéseknél eddig is és ezentúl is mindig szem előtt tartja a vidék fel- emelkedésének és felzárkóztatásának kérdését. Az elmúlt egy évtized alatt a magyar mezőgazdaság teljesítőképessége 40 százalékkal esett visz- sza. A középgazdaságoknak számító vállalkozások még jelenleg is önköltségen termelnek, nem szólva a nehéz helyzetben lévő szövetkezetekről vagy a törpegazdaságokról. Magyarország nem engedheti meg magának, hogy ilyen állapotban maradjon agrárgazdasága. Orbán Viktor kiemelte: 1999-ben fokozatosan, de érzékelhetően elkezdődik a vidék felzárkóztatása. A kormány másfélszeresére növelte a költségvetési forrást, amelyből a vidékfejlesztés és a mezőgazdaság az idén gazdálkodhat. A családi gazdaságok az ez évi agrártámogatási rendszerben nagyságrendekkel több állami pénzt kapnak, mint a más formában működő termelőegységek. A polgári koalíció segítségének jótékony hatását hamarosan érzékelhetik a gazdák. A miniszterelnök szívügyének nevezete a magyar borok sorsát. Ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy a parlament várhatóan az év első felében módosítja a bortörvényt. Az idén jelentősen emelkedett a szőlőtelepítési támogatás ösz- szege is, mivel az európai uniós csatlakozási tárgyalások során nagy jelentősége lesz annak, hogy hazánk mekkora ültetvénnyel rendelkezik. Orbán Viktor összefogásra, szövetkezésre szólította fel a gazdákat. Az önállóság - mutatott rá - magában hordja a kiszolgáltatottság, a sebezhetőség kockázatát, és ez csak az együttműködés, a szövetkezés révén csökkenthető. A kormányfő bízik benne hogy a gazdakörök segítenek a kabinet által is támogatott új típusú, beszerző-értékesítő szövetkezeti formák kialakításában. Újvári Gizella Érkeznek az adóbevallások az APEH-hoz Sok a rosszul kitöltött papír Nem könnyű feladat a személyijövedelemadó-bevallási ívek kitöltése. Gyakran még képzett könyvelők is eltévednek a szövevényes rubrikák és bonyolult magyarázatok tengerében. így hát az sem meglepő, hogy az idén, február 17-ig 265 ezer adózó által beküldött bevallásban számos hibát találtak a szakemberek. Radovits Attilától, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) főosztályvezetőjétől megtudtuk, hogy idén is jó néhá- nyan elfelejtették aláírni a bevallásukat. Nemcsak a főlapot, hanem a kiegészítő lapokat is el kell látni kézjeggyel. Az is előfordult, hogy ezeket a kiegészítő lapokat kifelejtették a bevallási csomagból, pedig a főlapon szerepeltették az onnan átvitt adatokat. Általában a bevallások felénél adó-visszatérítést kémek a polgárok, s többnyire ők sietnek a bevallás beküldésével. Az idén már több mint 1 milliárd forintot utaltak vissza. A főosztályvezető hangsúlyozta, hogy minden olyan hiba hátráltatja a pénzek visszautalását, amelynek javításához be kell hívni az ügyfelet. A mostani bevallások egyik jellemző hibája, hogy a köztartozásokról szóló nyilatkozatot (főív 90. sor) nem töltik ki az emberek. Gyakorta lemaradnak az adóazonosító jelek is, amelyeket szintén nehezen pótol a hivatal akkor, ha a Magyarországon leggyakrabban előforduló nevek valamelyikének tulajdonosáról van szó. Dyenkor hasznos, ha valaki ráfija az adóbevallásra az elérhetőségi telefonszámát, mert a hibák egy része gyorsan, telefonon is korrigálható. Radovits Attila megnyugtatásul elmondta azt is, hogy a megadott telefonszámokat az APEH épp oly titkosan kezeli, mint az ügyfelek bármely más adatát. Akadt már példa arra is, hogy valaki nem várta be az összes olyan igazolást, amely a jövedelmével, illetve az adókedvezmények igénybevételével kapcsolatos és ezáltal rossz adóbevallást nyújtott be. Ha ilyenkor újabb, második bevallást postáznak, azt az adóhatóság nem fogadja el. Módosítani a már benyújtott adóbevallást csak önellenőrzés útján, külön erre a célra rendszeresített nyomtatványon lehet. Amióta elteijedtek a pénzintézeti folyószámlák, egyre többen kérik az adó-visszatérítésüket bankszámlára. Amennyiben rossz számlaszámot jelöl meg valaki, az adóhatóság által rossz helyre utalt pénzt csak hosszas huzavona árán lehet visszaszerezni. Évek óta tapasztalják, hogy egyszerű összeadási hibák miatt nem fogadhatók el az adóbevallások. Ilyenkor az adóhivatal dolgozói, ha lehet, maguk javítják ki a tévedést. Sok a gond az 1 százalékok felajánlásával is. Vannak, akiknek az adóbevallás 58. sorában szereplő, kedvezményekkel csökkentett adója nem éri el a 10 ezer forintot, így a minimumként meghatározott 100 forint alatt feleslegesen rendelkeznek. N. Zs. A nők és az uniós csatlakozás „Nők Európában” címmel kétnapos tanácskozás zajlik Jászberényben az EuFem Egyesület szervezésében. A múlt év őszén megalakult országos szervezetnek ez az első jelentős programja. Az európai uniós csatlakozás folyamatában számos új kihívásnak kell megfelelnünk. Az EuFem Egyesület tagjai - maguk is a közéletben szerepet vállaló nők - azért szervezték a kétnapos tréningsort, hogy az itt részt vevők minél könnyebben tevékenykedjenek a társadalmi folyamatok alakításában. A megjelent hölgyeket dr. Budai Gizella, illetve Szabó Rudolfné dr., az egyesület helyettes elnökei köszöntötték (a főszervező Büky Dorottya egy sürgősségi véradás miatt a rendezvényhez csak később csatlakozott). Szabó Rudolfné elmondta, hogy szervezetük fontosnak tartja a nők közéleti szereplésének, tevékenységének bővítését. Nem csak a parlament döntéshozói között - ahol jelenleg nyolc százalékos a női képviselők aránya -, hanem helyi, ön- kormányzati szinten is. Az egyesületnek nem célja szembeállítani a férfiakat és a nőket, viszont szeretnék elérni, hogy ne csak a férfiak kőkemény logikai, gazdasági számításokon alapuló szemléletmódja jelenjen meg a döntéshozatalkor. Kapjon teret a nők sajátos megközelítési iránya is, ami nagyobb teret enged a dolgok érzelmi, emberi oldalának áttekintéséhez. Céljuk, hogy a nők közéleti szerepvállalásának arányát a 30 százalék körüli szintre emeljék. Mezőtúron benzinkút épülhet Ha közlekedési nyelven fogalmaznánk, azt mondhatnánk, „sárga lámpát kapott” a Mezőtúr központjába tervezett benzinkút. A héten a túri városatyák megtárgyalták a kérdést. Mivel már majdnem letelt az a hatvan nap, amit az önkormányzati képviselő-testület biztosított a reménybeli kivitelezőknek a látványterv elkészítésére, időszerű volt az ülést összehívni. A városközponti üres telekre (ami banktelek néven híresült el) egy vállalkozás benzinkutat álmodott. A kért tervezet elkészült, s azt a képviselők túlnyomó többsége kedvezően fogadta. Az elképzelések szerint egy üzlet és gépkocsimosó is helyet kapna a töltőállomáson. A képviselők azt a javaslatot fogadták el, miszerint az ingatlan eladására vonatkozó szerződést csak akkor írják alá, amikor a vállalkozás minden szakhatóság egyetértésével az elvi építési engedélyt megszerzi. Lényeges, hogy a reménybeli vásárló az építkezés során saját költségen vállalta az esetleges forgalomszabályozási problémák megoldását is. Ha szükséges, közlekedési lámpákat telepítenek. Szóba került a havazások után a városban kialakult helyzet is. Egyetértettek abban, hogy bár akadtak nehézségek az eltakarítás folyamán, alapvetően jól megoldották az erre hivatott dolgozók a problémát. Ez legfőképpen akkor látszik, ha a túri utcákat, járdákat, kerékpárutakat összehasonlítják a környező településeken tapasztalható állapotokkal. GG A Szolnoki Városi Bíróság bírói testületé elfogultságot jelentett be Hol tárgyalják Várhegyi Attila ügyét? Mint arról korábban hírt adtunk, a Pest Megyei Főügyészség emelt vádat Szolnok volt polgármestere ellen. Várhegyi Attilát, - aki jelenleg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma politikai államtitkára - hűtlen kezeléssel, hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel és magánokirat-hamisítással vádolják. A Pest Megyei Főügyészség vádirata még az elmúlt év decemberében megérkezett a Szolnoki Városi Bírósághoz - tájékoztatta lapunkat dr. Kis István elnök. À bíróság valamennyi, büntetőügyben eljáró bírája azonban elfogultságot jelentett be a kérdéses üggyel kapcsolatosan, így a minap - az igazságszolgáltatás pártatlanságának jegyében - megszületett döntés értelmében az ügyet a megyei bíróságra terjesztik fel. Dr. Nánási Illéstől, a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság elnökétől kapott tájékoztatás szerint még nem érkeztek meg hozzájuk a szóban forgó akták. Ha az iratokat megkapják, akkor megyei bírói testület tagjait is nyilatkoztatni kell az elfogultság kérdésében. Ha itt is a városi bíróság döntéséhez hasonló módon alakulnak a dolgok, akkor nincs más hátra, mint hogy a Legfelsőbb Bíróság jelöli ki - valahol megyénkén kívül - az eljáró bíróságot, ellenkező esetben pedig a megyei bíróság határoz arról, hol, melyik megyebeli városi bíróságon tárgyalják majd Várhegyi Attila ügyét. A Szolnoki Városi Bíróság az elfogultság okaként azt a körülményt jelölte meg, hogy a Szolnokon „Fehérházként” ismert irodaház üzemeltetését végző cég egyik embere a kérdéses ügy harmadrendű vádlottja, ugyanakkor a bíróságnak ebben az épületben is működnek szervezeti egységei.-hgyGála. Tegnap rendezték meg az „Aranykulcs-Hungária Ház” és az „Év Társasháza ’98” pályázat díjkiosztó gáláját a Budapesti Műszaki Egyetem K épületének aulájában. Az eseményen szó esett a társasházak felújításának támogatásáról is. fotó: feb/körmendi imre Legjobb hibrid, legjobb eredmény NK KUKORICA HIBRIDEK: Kanada FAO 310, Páctól FAO 340, Pelican FAO 350, Peso FAO 360, Occitan FAO 380, Occitan Sumo® FAO 380, Alpha FAO 380, Nonius FAO 380, Kincs FAO 390, Furio FAO 390, Furio Sumo® FAO 390, Dolar FAO 430, Maduro FAO 430, Sahara FAO 460 NK CIROK HIBRIDEK: G 1990, Façon, Sucrosorgo 506 KANADA FAO 310 275 0947 Kérdéseivel forduljon bizalommal Kalmár Tibor agrármérnök kollégánkhoz, aki Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben a legjobb tudása szerint segíti Önt a választásban. Tel.: 06 20 9727 982 OCCITAN FAO 380 KINCS FAO 390 FURIO FAO 390 DOLAR FAO 430