Új Néplap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-19 / 42. szám

Heti tévé-, rádió-, moziműsor és programajánlat Az anyaotthonban félnek a tavasztól 3. oldal Tantermeket alakítottak kl a volt gyógyszertár két helyiségéből Tiszaroffon. Az ál­talános iskola kapta meg hasznosításra a község központjában lévő épületet, melyben a szá­mítógépes tanterem és a felzárkóztató csoport (képünkön) is található. A jelenleg még elha­nyagolt udvarból gyakorlókért lesz a tavasszal. fotó: mészáros János A rablógyilkossággal vádolt tiszaburai asszonyt a gép is bűnösnek találta Száz forintért verte szét ismerőse fejét Mínuszos esztendő Komoly döntések várnak a kunszentmártoni önkormány­zati képviselő-testületre jövő kedden. A költségvetésen túl több érdekes, a város jövőjére nagy hatással lévő ügyben kell határozni. Alapvetően határt szab az önkor­mányzati beruházásoknak az a tény, hogy a település költségve­tése hiánnyal küszködik. Mint sok helységben, a megnöveke­dett és kötelezően teljesítendő in­tézményi terhek itt is megkötik a város vezetőinek kezét. A hiány ugyan nem olyan óriási, de a ter­vezetben szereplő hatvanmillió körüli mínusz rányomja bélyegét az egész esztendőre. A megoldás tehát adott, befek­tetőket kell a városba csábítani, s a hírek szerint erre lenne is je­lentkező, illetve lehetőség. A helybéli üzletemberek el­vándorlásának megállítására vállalkozók házát szeretne épít­tetni, illetve egy romos házból kialakíttatni a városvezetés; ter­mészetesen erről is a keddi ülé­sen döntenek a képviselők több más, akár komoly meglepetést hozó üggyel együtt. PE 1997 decemberében szinte egymást érték megyénkben a dur­vábbnál durvább élet elleni bűncselekmények. A főkapitányság nyomozói keresték az öcsödi zsinegelős gyilkost, a tiszaroffi nad- rágszíj as fojtogatót és azt a tettest, aki Tiszaburán oltotta ki egy magányos idős ember életét alig pár forintért. Az említett ügyek­ben már megszületett az elsőfokú ítélet, a tiszaburaiban éppen tegnap döntött a megyei bíróság. Ez idáig meglehetősen ritka eset volt, hogy a bíróság elé tárt bizo­nyítékok között a „hazugság- vizsgáló” gép vizsgálati eredmé­nye is ott volt, ezúttal azonban A köztisztasági közszolgáltatást végző Rethmann eljuttatta a szolnoki önkormányzathoz az 1999. évi ármódosítási javasla­tot, amely a tavalyihoz képest 16,5 százalékos árnövelést tar­talmazott. Ezt követően azonban a város és a cég képviselői tár­ágy tűnik, meglehetősen sokat nyomott a latban a korszerű kri- mináltechnikai eszköz segítségé­vel alkotott szakértői vélemény. Gyanúsított ugyanis már a gyalásokat folytattak, amelyek nyomán az idei hulladékkezelé­si díj 14,5 százalékos emelésé­ben egyeztek meg, amelyet már­cius 1-től kívánnak bevezetni. Az Alkotmánybíróság több város települési szilárd és folyé­kony hulladékkal összefüggő te­gyilkosság felfedezésének nap­ján akadt, ám a kérdéses sze­mély tagadott. Feltehetően azért, hogy ártatlanságát igazol­ja, hajlandó volt alávetni magát az úgynevezett poligráfos vizs­gálatának. A „gépes ember” - ahogyan a vádlott a műszeres vizsgálatot végző szakértőt ne­vezte - azonban épp azt mutatta ki, hogy a nyomozók jó irány­ban kutatnak. (Folytatás a 3. oldalon) vékenységéről, a szervezett köz- tisztasági szolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló rendele­tét megsemmisítette alkotmány­ellenesség miatt. Az Alkot­mánybíróság határozata többek között kimondja: „Amikor a szemétszállítási díj meghatáro­zásakor a díj összegét nem a tényleges szemétkibocsátáshoz és az elszállított szemét mennyi­ségéhez, (Folytatás a 3. oldalon) „Hókedvezmény” Az időjárási viszontagságok miatt annak az egyéni vállal­kozónak, aki a mai napig el­juttatja bevallását a megyei adóhatósághoz, az APEH nem számít fel mulasztási bírságot. A megyei adóhatóságtól kapott információink szerint az időjá­rási viszontagságok miatt a hét­fői határidő után még nem szankcionálják mulasztási bír­sággal és késedelmi pótlékkal azokat az egyéni vállalkozókat, akik a mai napig eleget tesznek bevallási kötelezettségüknek. Mindezt úgy teszi az adóhivatal, hogy a bevallás mellé igazolási kérelmet sem kell csatolni - ép­pen máig. Aki nem tesz eleget a bevallá­si kötelezettségének ma, annak viszont hétfőtől „mindenre” szá­mítania kell, azaz nem lesz elné­ző az APEH. A mulasztási bír­ság alól csak úgy mentesülhet­nek a késlekedők, ha igazolási kérelmet mellékelnek, igazolás­ként pedig például orvosi, kór­házi jöhet szóba. ein Egyeztetett az önkormányzat és a Rethmann Rt. Emelkedik a hulladékkezelés díja A szolnoki közgyűlés február 25-i ülésén többek között döntenek a hulladékkezelési díjak emeléséről is. A szolgáltatást végző Reth­mann Recycling Szolnok Rt-vel történt egyeztetés után az elfoga­dásra javasolt tervezet 14,5 százalékos emelést tartalmaz. Üveg dísztárgyakat és orvosi laboratóriumi eszközö­ket készítenek Törökszentmiklóson a Glass-Team Kft.-nél. Az 1996 óta önálló vállalkozás jelenleg 21 embert foglalkoz­tat, és a tavalyi árbevétele meghaladta a 40 milliót. Felvéte­lünkön dísztárgyak formázása látható. fotó: mészáros Családprogram Karcagon A munkaügyi központ karcagi kirendeltsége szerint több mint százra tehető azon családok száma, ahol mindkét családfenntar­tó munkanélküli, és egy vagy több gyermeket nevelnek. Az ő mun­kaerő-piaci helyzetük javítására családprogram veszi kezdetét. A napokban a munkaügyi köz­pont karcagi kirendeltsége egyeztetést tartott a körzetükbe tartozó önkormányzatok, ki­sebbségi önkormányzatok, a családsegítő intézmények és a vöröskereszt képviselőivel. Itt ismertették a megyei központ által indított komplex progra­mot, melyet a kiemelten hátrá­nyos helyzetű, munka nélküli családok részére szerveznek. A kétéves programba a csalá­dok önként jelentkezhetnek - tudtuk meg Domokos Gyula ki­rendeltségvezetőtől. Terveik szerint területükről 35 családot vonnak be a programba, mely­nek célja, hogy pozitív változást érjenek el az érintett családok életvitelében. Segítségükkel például a családfő munkavi­szonyt létesíthet, munkaerő-pia­ci esélyeit növelő átképzésen vehet majd részt. Az érintettek­kel családgondozó veszi fel a kapcsolatot, aki a kirendeltség­gel és a társszervekkel együtt, igazodva az egyedi problémák­hoz, családonként kidolgozza a megoldási lehetőségeket. így a régóta állástalan család­fők elhelyezkedési esélye javul­hat, ezáltal gyermekeiknek is jobb körülményeket tudnak a program végén biztosítani, de A cukorgyár is segíti a répatermelőket Kamatmentességet adnak Mint arról lapunkban már írtunk, állami támogatást remélhet­nek azok a cukorrépa-termelők, akik nem tudták tavaly felszed­ni az édes gyökeret. Most arról adhatunk hírt, hogy a szolnoki cukorgyár is segítséget ajánl az érintett gazdálkodóknak. A répatermelők egy része már ko­rábban kérte a gyárat, hogy mél­tányossági alapon segítsen rajtuk. A cég, bár szeretné, de nincs ab­ban a helyzetben, hogy a gazdák által igényelt százezer forintos hektáronkénti támogatást vállal­ja. Jelentős veszteséget szenve­dett el ugyanis amiatt, hogy a bel­földön eladhatatlan cukrot expor­tálja, a korábbi tonnánként 350 dollár helyett kétszáz dolláros vi­lágpiaci áron. További veszteség forrásául szolgált, hogy a betaka­rítás időszakában jelentkező ré­pahiány miatt a napi feldolgozó­kapacitás 50-70 százalékán mű­ködött a gyár. Összességében így 285 milliós veszteséggel zárta az elmúlt évet a szolnoki cukorgyár - áll a társaság lapunknak eljutta­tott tájékoztatójában. Mindezek ellenére olyan dön­tés született, hogy a cég a terme­lői tartozás összegére - 210 millió forintra - kamatmentességet ad ez év végéig. Az így elengedett ka­mat 30,7 millióval könnyíti a ré­patermelők terheit, ám ugyan­ennyi többletköltség a gyárnak. A gazdáknak nyújtott támogatás hektáronként átlagosan 23 700 forint, ám természetesen jelentős differenciálást mutat. I Bérvasalást is végeznek a másodikosok Jászapátin, a megyei Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola ruhaipari tanműhelyében. Másik nagy munkájuk mostanában a ■ tanulótársak ballagási ruháinak a megvarrása volt. fotó: mészáros j. : I ___________________________________ I N yitott a pénztár Miután a helyi önkormányzat ingyen és bérmentve átadta egyik irodáját, Tiszafüreden is igénybevehető a megyei egészségügyi pénztár szolgál­tatása. A helyszínen szerzett informáci­ók alapján az új megyei szolgál­tatás kéthetenként, keddi napo­kon tart ügyfélfogadást a polgár- mesteri hivatal „A” épületének 17-es szobájában. így akinek táppénzes ügyek­ben, terhességi, gyermekágyi, gyermekgondozási, egyszeri rendkívüli segélyek, anyagi, gyermeknevelési támogatások, családi pótlék, utazási költség- térítés vagy hatósági igazol­vány (TAJ-szám) kiadása kap­csán elintéznivalója van, annak ezentúl nem kell Szolnokra utaznia. Persze ha ki tudja vár­ni a két hetet. -percze­977086591305099042

Next

/
Oldalképek
Tartalom