Új Néplap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-10 / 34. szám

2. oldal Világtükör 1999. február 10., szerda A két kormányfő intézményesítené a kapcsolattartást FOTÓ: FEB/REUTERS Egyetem, autópálya, fökonzulátus Magyar-román miniszterelnöki tárgyalások Budapesten Tényként számolunk azzal, hogy Románia döntést hozott a Petőfi-Schiller kétnyelvű egyetem felállításáról, így a romá­niai önálló magyar egyetem visszaállítása is megtörténhet - je­lentette ki kedden Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő román partneré­vel, Radu Vasilével közösen tartott sajtóértekezletet a tár­gyalások után.- Országunk és polgárainak érdeke egyaránt az, hogy Ro­mánia minél hamarabb integrá­lódjon a NATO-ba és az Euró­pai Unióba - közölte Orbán Viktor. Mint mondta: a magyar érdekeltség arra is kiterjed, hogy a jelenlegi román kor­mány sikeres legyen. A miniszterelnök szerint Magyarország NATO-tagsága megnöveli a felelősségét ab­ban, hogy a térség stabilitása kiteljesedjen. Ehhez pedig hozzájárulhat egy kiegyensú­lyozott magyar-román kapcso­latrendszer is. Radu Vasile megerősítette, hogy a minisz­terelnöki találkozókat mindkét fél intézményesített formában képzeli el.- Nincs szó arról, hogy a Budapestet Bukaresttel össze­kötő autópálya elkerüli majd a magyarlakta romániai területe­ket - szögezte le Radu Vasile. Hozzátette: az autópálya nyomvonalának kijelölését gazdasági szempontok befo­lyásolják, ám Kolozsvár és Marosvásárhely mindenkép­pen közvetlen összeköttetés­ben lesz az épülő autópályával. Hazánk Csíkszeredán sze­retne új főkonzulátust nyitni, és szívesen fogadná, ha Buda­pesten román, Kolozsvárott pedig magyar kulturális intézet nyílna. A plenáris tárgyaláson Hámori József, a nemzeti kul­turális örökség minisztere és Ion Caramitru román kulturális miniszter felvetette annak lehe­tőségét, hogy Bánlak térségé­ben magyar kulturális központ létesül. Szó van két új ma­gyar-román határátkelőhely megnyitásáról és két, már mű­ködő átkelő modernizálásáról. Viszonylagos nyugalom Koszovóban Spanyolország ígérete a NATO-küldetés támogatására Koszovóban viszonylag nyugodtan telt el a keddre virradó éjszaka, a főként albánok lakta szerbiai tartományban tevé­kenykedő nemzetközi megfigyelők nem értesültek újabb in­cidensről - mondta Sandy Blyth EBESZ-szóvivő. Magyar agrármustra A héten nyitva tartó Prodexpo kiállításon csaknem negyven cég mutat be magyar agrárter­mékeket Moszkvában. Az orosz pénzügyi és gazdasági válság miatt tavaly kevesebb mint háromszázmillió dollárra zuhant a két ország agrárkeres­kedelme. A magyar kereskedők igyekeznek az orosz régiók sa­játosságait messzemenően fi­gyelembe véve elhelyezni árui­kat, és ehhez nyújt a magyar kormányzat támogatást, segítve az orosz piac megőrzését - mondta moszkvai sajtóértekez­letén Kosa Ferenc. A szaktárca helyettes államtitkára szerint a magyar agrárágazat búzát és kukoricát is szállíthat az orosz piacra, havonta pedig nyolcezer tonna hasított félsertést és ezer tonna hústerméket. Blyth azt is közölte: a megfi­gyelők a szokásos rendben to­vábbra is .járják a terepet” a válság dúlta tartományban. Danica Mirankovics pristinai szerb vizsgálóbírónő ugyan­akkor bejelentette: a rossz idő­járásra hivatkozva a hozzátar­tozók kedden sem vették át azon albán személyek holttes­tét, akik a január közepi, nagy vihart kavart racaki gyilkossá­gok során vesztették életüket. A tetemek átvételét szerdára halasztották. Szerb vélemény szerint az albánok politikai já­tékot űznek a holttestek körüli huzavonával. Hétfőn William Walker, az EBESZ misszióve­zetője is elítélte a történteket. Az EBESZ megfigyelői pedig megállapodást kötöttek a ro­konokkal, hogy azok három nap alatt mégis átveszik a negyven holttestet. Javier Solana, a NATO fő­titkára ígéretet kapott José Maria Aznar spanyol kor­mányfőtől, hogy a NATO erő­inek esetleges koszovói külde­tése esetén, amelyre akkor ke­rül sor, ha erről megállapod­nak Rambouillet-ban, Madrid is csapatokat vezérel a tér­ségbe. Ugyanakkor Eduardo Serra védelmi miniszter hang­súlyozta: erre vonatkozólag egyelőre nincsen konkrét dön­tés. Kormányforrások szerint Spanyolország Koszovóba ve­zényelhetné Boszniában állo­másozó 1800 katonájának nagy részét. Solana ezekben a napokban a NATO tagországok kor­mányfőit tájékoztatja a szö­vetség terveiről. Bombamerénylet Görögországban Keddre virradóra ismeretlen tettesek pokolgépet helyeztek Görögországban a trákiai Ko- motini városban működő török konzulátus elé. A rendőrség szakértői megkísérelték a hely­színen hatástalanítani a bombát, eközben egy rendőr kisebb sé­rüléseket szenvedett. Egy ismeretlen telefonáló fi­gyelmeztette a hatóságokat a készülő merényletre, de nem árulta el, kik helyezték oda a bombát, és miért. Trákiában, ahol a görögországi török ere­detű muzulmánok jelentős cso­portjai élnek, Komotini város török konzulátusa hosszú ideje a szélsőséges görög nacionalis­ták haragjának egyik célpontja, de most először intéztek me­rényletet ellene. Athén hivata­losan is elítélte az akciót. Hírek röviden Megemlékezés Husszeinről Az ENSZ Közgyűlése rendkívüli ülést tartott Husszein jordániai király emlékére hétfőn, az előző nap elhunyt uralkodó temetésének nap­ján. Száznyolcvanöt nemzet képviselői egyper­ces néma csenddel adóztak az elhunyt uralkodó emlékének. Szivárog, de nem azért... A bősi erőműben nem a zsilipkamrák fugáinak szivárgása, hanem számos technológiai beren­dezés elhasználódása jelenti a ,,fő gondot”, mi­vel az élettartamuk lejárt, s ezért a zsilipkamrák állapota az „üzemképesség határáig jutott” - nyilatkozta Jozef Oblozinsky, az üzemeltető vállalat igazgatóhelyettese. Visszatérhetnek a műkincsek? A sárospataki könyvtár Oroszországba került kincseivel kapcsolatban orosz kormányzati, parlamenti és helyi (Nyizsnij Novgorod-i) szin­ten megvan a jóindulat és a politikai készség is, hogy e kulturális értékek minél előbb visszajut­hassanak eredeti tulajdonosukhoz - jelentette ki kedden az orosz fővárosban Herman János, a külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. A kulturális kincsek ügyében illetékes két­oldalú szakértői bizottság ülésén hamarosan ki­dolgozzák a sárospataki könyvtár kincseinek visszajuttatásának módját. Önkormányzati szövetség alakul Még ebben a hónapban szövetségre készül lépni Kárpátalja több mint húsz magyarlakta te­lepülésének önkormányzata. A szövetség létre­hozásának gondolata másfél évvel ezelőtt vető­dött fel az egyik önkormányzati fórumon, ame­lyet a megye nemzetiségi településeinek pol­gármesterei tartottak. Az alapítóként fellépő, többségében magyarlakta települések polgár- mesterei szerint a kidolgozott és Csapon előter­jesztendő alapszabály senkit nem zár ki nemze­tiségi alapon, hiszen a településfejlesztés nem ismerhet etnikai határokat. A szundikálás művészetéről Amerikában hézagpótló művet jelentetett meg a bostoni egye­tem pszichológia professzora. William Anthony könyvének címe: A szundikálás művészete. „Sokan elvesztett időnek tartják a délutáni alvást - álla­pítja meg a kötet bevezetője -, pedig ennek az ellenkezője ér­vényes.” Ha valaki rövid ideig szunyókál ebéd után, annál pi­hentebben és hatékonyabban tudja folytatni tevékenységét. Az ajánlott szundi időtartama általában 25 perc. Ha ez rövi- debb, nincs értelme, ha hosz- szabb, nehéz folyamatosan to­vább dolgozni. Megrögzött ebéd utáni szunyókáló volt Le­onardo da Vinci, Johannes Brahms vagy Thomas Edison, de szakított magának időt ilyen célra Napóleon és Churchill is. CITIBANKS A több mint 180 éves múltra visszatekintő Citibank - a Citigroup tagja - , a világ vezető globális pénzintézete, ma már több mint 100 országban működik. 1985-ben az első nemzetközi bank volt, amely leányvállalatot alapított Magyarországon. A nemrégiben a Citigroup tagjává vált Európai Kereskedelmi Bank szolnoki fiókjába keresünk PÉNZTÁROST Fő feladata a forint- és valutapénztárosi feladatok ellátása, a vonatkozó devizahatósági és banki utasítások maradéktalan betartása mellett. Felelős továbbá a készpénzszükséglet biztosításáért, kapcsolattartásért a központi értéktárral, valamint a pénztári műveletekkel kapcsolatos nyilvántartások és elszámolások vezetéséért. Olyan tapasztalt, forint- és valutapénztárosi vizsgával bíró munkatársat keresünk, aki segítőkész, jó kommunikációs készségű, ügyfélorientált és rendelkezik számítástechnikai ismeretekkel. Bankunk szakmai továbbfejlődési lehetőséget, hosszútávú karriert, rendszeres képzést és versenyképes jövedelmet kínál. Ha felkeltettük érdeklődését, kérjük, küldje el szakmai önéletrajzát a következő címre: Citibank Rt Szolnoki Fiókvezető, 5000 Szolnok, Kossuth L u. 7. Az orosz államfő Primakov tyúkszemére lépett Moszkvai erőfitogtatás Jelcin hétfői ammáni látoga­tásával ismét megkeverte az orosz belpolitika kártyáit. Az orosz elnök nem akarta, hogy Husszein temetésének „elnöki szintű eseményén” Primakov kormányfő vegyen részt - írta keddi kommentárjá­ban a moszkvai Izvesztyija. A tekintélyes lap úgy értesült: Jelcin a jordániai király halálát követően azonnal döntést ho­zott arról, hogy elrepül Am- mánba, de kivárta, amíg elter­jed, hogy Primakov képviseli Moszkvát, s csak ezután jelen­tette be részvételét a temetésen. Jelcin így Primakov „tyúk­szemére lépett”, hiszen az orosz kormányfő a közel-keleti térség szakértőjének tekinti magát, s a jordániai „röpgyűlésen” való részvétele nem csak becsület­beli ügyének, hanem szakmai tekintélye kérdésének is szá­míthatott - írta az Izvesztyija. Jelcin ammáni látogatásának célja vélhetően nem csak Pri­makov „rendreutasítása” volt, hiszen az orosz elnök most el­érte azt, amiben hosszú ideje nem volt része: utazását a leg­főbb politikai eseményként ér­tékelte a világsajtó. A politikai színpadról való hosszú hiány­zását követően az orosz államfő most mind belpolitikai, mind pedig nemzetközi szempontból felértékelte személyét - írta a moszkvai újság. Az orosz üzleti körök napi­lapja, a Kommerszant Daily ér­tékelése szerint az orosz elnö­köt egyértelműen hatalmi szá­mítások vezérelték ammáni ki­rándulásában: azt akarta bebi­zonyítani ország-világ előtt, hogy egyedül ő hozza meg a politikai döntéseket. Bűnhődnek az ügyfelek Svéd hadüzenet a prostitúciónak A januárban életbe lépett svédországi rendszabályok kemény fellépést helyeznek kilátásba az utcai prostitúció fölszámolása végett. A stockholmi parlament által jóváhagyott törvény értelmében tilos a szexuális szolgáltatások megvásárlása a skandináv or­szágban, ahol a rendőrségi sta­tisztika szerint hatezer prostitu­ált működik, és szolgál ki évente 200 ezer „ügyfelet”. A prostitúcióellenes törvény egyúttal a szervezett bűnözés elleni küzdelem része is. A svéd városokban ugyanis meg­jelentek a külföldi futtatók és az általuk „importált” lányok. Svédországban már rég bezár­ták a bordélyokat. A prostituál­tak bírálják az intézkedést és a mostani új törvényt is. A kéjke­reskedelmet ugyanis ezzel ille­galitásba kényszerítik, illetve a szomszédos Finnországba „száműzik”, ahová máris meg­indult az örömlányok és vendé­geik áradata. Attól azonban „nem kell tar­tani”, hogy a legősibb mester­ség űzői végleg beszüntetik szolgáltatásaikat Svédország­ban. A lányok eltűnnek ugyan az utcákról, csakhogy a kicsit is igényes kéjhölgy már jó ideje amúgy sem a közterületen dol­gozik, hanem az Internet fel- használásával. Fényképről, az üzlethez szükséges információk alapján válogathatnak a vevők, és jelentkezhetnek be akár elektronikus levélben is. FEB Hontalan az olasz herceg A Svájcban élő Savoyai Ema­nuel Filiberto elégedetlen az életével. Tiltva van ugyanis a királyi sarj számára, hogy be­tegye a lábát ősei földjére. III. Viktor Emanuel olasz király dédunokájára, Velence herce­gére is vonatkozik az 1946-ban törvénybe iktatott tilalom: „A Savoyai ház volt királyainak, feleségüknek és férfi sarjaiknak tilos belépniük a nemzeti fel­ségterületre.” A királyi család kiűzetése Itáliából a dédnagyapának „kö­szönhető”. Viktor Emanuel se­gítette hatalomra Mussolini fa­siszta vezért, s járult hozzá a fajgyűlölő törvények kihirdeté­séhez és alkalmazásához. Máig nem bocsátották meg az ola­szok az utolsó királynak az „árulást”: amikor 1943-ban menesztette Mussolinit, ő maga is menekülni kényszerült. Miközben az olaszok ellen­szenve nem enyhül a királyok­kal és a trónörökössel szemben, megértéssel viseltetnek a kék­vérű világfi, Emanuel Filiberto iránt. Már csak azért is, mert a fiú a Juventus focicsapatának megszállott szurkolója. Ám an­nak ellenére, hogy tavalyelőtt Prodi miniszterelnök kísérletet tett a megbékélésre, máig hi­ányzik az alkotmány megvál­toztatásához szükséges szená­tusi többség. (kulcsár)

Next

/
Oldalképek
Tartalom