Új Néplap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-19 / 15. szám

1999. január 19., kedd Sport 11. oldal Cselgáncs, rangsorverseny Évadnyitó a tatamin A Honvéd Tüzér utcai csarno­kában rendezték az idei esz­tendő első rangsorversenyét, melyen a szolnoki Repülőtiszti Főiskola HSE férfi, illetve a Szajol-Sector JK női dzsudokái is tatamira léptek. Németh Tibor (81 kg) ugyan győzelemmel mutatkozott be, ám bokasérülést szenvedett, mely akadályozta az eredmé­nyesebb folytatásban, így végül az ötödik helyen végzett. Ró- nyai Sándor (+100 kg) hosz- szabb ideje bajlódik vállsérü­léssel, ennek ellenére lemásolta csapattársa teljesítményét. A junior vb-n és Eb-n egy­aránt szerepelt Fekete Zsuzsa (48 kg) az 1999-es nyitányon ezüstéremmel mutatkozott be, míg a még serdülő korú Zelei Mónika a dobogó harmadik fo­Zelei Mónika serdülő kora ellenére a felnőtt nők kö­zött is dobogóra lépett kára léphetett fel. Még egy bronz jutott a szajoli klubnak, Kovács Angéla (63 kg) szerzett érmet az ötfős mezőnyben. Vészhelyzetben a MÁV-Coop női kosárlabdacsapata Melegítenek az új játékosok Kis túlzással az ambulanciára került a szolnoki női kosár­csapat egy része a hét végi Ikarus KC elleni rangadót követően. A vereséget még csak elviselték volna a kék­sárgák, de a sorozatos durva­ságok maradandó nyomokat hagytak sokukban. Mészáros Zoltán technikai ve­zető elmondta, hogy alig ma­radt hadra fogható játékosuk a folytatásra. Közülük Merecicki Éva bokája mintegy két hétre gipszbe került, a center öt hétre kiesett a sorból. Huszárik Nóri- nak két helyen eltört a kézfeje, egy hónap múlva veszik le róla a gipszet. Kormány Móninak a könyöke és a kézfeje szenve­dett zúzódásokat, még nem tudni, hogy a mikorra lesz harcképes. Pasek Móninak mű­teni kell a térdét, ráadásul arc­üreggyulladással is bajlódik a bedobó. A nem régen igazolt Devecseri Krisztinára is térd­műtét vár a napokban. A kezdő ötösből, ha minden igaz, Elena Szavercsenko és Tóth Kati lesz bevethető a továbbiakban. így egyelőre azt sem tudja a tech­nikai vezető, hogy kiket fognak nevezni a szombati derbire. Tóth Attila edző már túl van az első megrázkódtatáson.- Összevissza verték csapa­tomat a fehérváriak. A találko­zóról szóló videófelvételt el­küldjük a szövetségnek és a két bírónak, akik szemet hunytak vetélytársunk sokszor szándé­kos durvaságai felett. Érdekesség, hogy az egyik játékvezető, Guóth Árpád an­nak idején Szegeden öt évig csapattársa volt Tóth Attilá­nak.- Nem engedhetjük meg magunknak - folytatta -, hogy kárba vesszen az a rengeteg munka, amit csapatunk elvég­zett, tehát továbbra is célunk a feljutás. Ennek érdekében új játékosokat akarunk igazolni. Közülük a két volt válogatott bedobó: Kranyecz Zsuzsa és Orbán Mónika is jelezte, hogy szívesen szerepelne nálunk. Remélhetőleg a napokban meg is egyezünk a két kosarassal. Természetesen, rajtuk kívül egy centert is igazolni akarunk - tájékoztatott bennünket az edző. (vécsé) Samaranch nem mond le Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság elnöke megerősítette: nem kíván lemondani a 2002- es téli olimpia rendezését be­árnyékoló vesztegetési bot­rány miatt. A 78 éves spanyol sportvezető a Le Temp című svájci lapnak adott nyilatkozatában el­mondta: a NOB-nak nagyon nehéz lesz túltennie magát azon, hogy a bizottság egyes tagjai ellenértéket fogadtak el a rendezés odaítélése kapcsán.- Az olimpiai mozgalom ha­jóját nyugodtabb vizekre kell kormányozni - fogalmazott Samaranch. Az elnök kie­melte, hogy a vesztegetési ügyben eljáró bizottság január 24-én teszi közre a vizsgálat eredményeit, míg a március 17-i és 18-i teljes NOB-ülésen döntés születhet, mi is történ­jen a bűnösnek talált tagokkal. Ismert, hogy a három év múlva sorra kerülő téli olimpia ren­dezési jogát valószínűleg tör­vénytelen módon szerezte meg Salt Lake City városa. Gyanít­ható, hogy a kandidáló ameri­kai város képviselői néhány NOB-tagot a kedvező szavazat fejében megvesztegettek. A Dinamo Bucuresti hamis kártyása Letartóztatták a korrupt elnököt A román katonai ügyészség parancsára okirat-hamisítás vádjával letartóztatták a Di­namo Bucuresti labdarúgó­klub elnökét. Petre Budum a gyanú szerint különleges jo­gokat biztosító hamis kártyá­kat adott ki a klub nevében. Az ezredesi rendfokozatban a rendőrség állományába tartozó Budum a román televízió hír­adása szerint 14 olyan kártyát bo­csátott meg nem nevezett szemé­lyek rendelkezésére, amelyek le­hetővé tették tulajdonosaik szá­mára, hogy szabadon bejuthassa­nak mérkőzésekre, avagy igénybe vehessék sportlétesítmények szolgáltatásait. Viorel Spanu, a le­tartóztatott sportvezető ügyvédje elmondta: egyelőre 30 napra vet­ték őrizetbe védencét, mégpedig okirat-hamisítás és a közvagyon sérelmére elkövetett károkozás vádjával. Két hónappal ezelőtt a román belügyminisztérium egy­szer már felfüggesztette hivatalá­ból a felügyelete alá tartozó Di­namo elnökét, mivel Budururól olyan hírek kaptak szárnyra, hogy kapcsolatban áll egy ciga­rettacsempész bandával. Később tisztázták a vádak alól, és újra visszatérhetett a fővárosi klub vezetői székébe. Befejeződött a megyei egyéni sakkbajnokság Kádas mester félpontos aranyérme Szolnokon a Délibáb úti sportintézetben befejeződött a nagy érdeklődéssel kísért hétfordulós megyei sakkbaj­nokság. Az utolsó játéknapo­kon az esélyesek nem vallot­tak szégyent, s az izgalmakat csak fokozta az a tény, hogy a szép partik mellett például a negyedik fordulóban döntet­len nem is született. Az ötödikben az Ondok-Kádas összecsapás ígérkezett a legki- élezettebb partinak, mivel Ká­das mester a tőle szokatlan sza­bályos megnyitások egyikét vá­lasztotta. Sőt, ellenfelének ked­vező állása alakult ki, és a mes­ter „anyagi” hátrányba került. A középjáték végére azonban sikerült annyi bonyodalmat okoznia, hogy akkor már otthon érezte magát, és előnyt szerez­hetett. A hatodik fordulóban Varga László vívott kemény csatát, amely váltakozó, halo- vány előnyökkel zajlott a fini­sig, ahol aztán Varga előnyö­sebben alkalmazta bástyáit és gyalogjait. A zárófordulóban a végig szépen játszó, tizennégy esztendős Telek vívott ádáz küzdelmet a rutinos Busival. A jól kombináló fiatalabb ver­senyző egyetlen megingását azonnal kihasználta ellenfele, és mattfenyegetettséget készí­tett elő. A fáradni látszó Telek ötletesen védte a középre ker­getett király elleni rohamokat, mígnem ellenfele egy végzetes hibát elkövetve a feladásra kényszerült. Az egyéni megyebajnoki verseny összegzéséről még annyit, hogy a megye közel öt­ven sakkozóját mozgósította, rajtuk kívül legalább annyian szurkolókként kísérték figye­lemmel a partikat. A sportszerű megméretés egyben felkészü­lési állomásnak is tekinthető a hét végén kezdődő csapatbaj­noki találkozókra. A legeredményesebbek ter­mészetesen a díjak mellett a hazai Élő-pontjaikat is jócskán gyarapíthattáki Végeredmény: 1. Kádas 6 ponttal, 2. Molnár 5,5, 3. Varga 5,5 (mindhárom Újszász), 4. Lázár, 5, 5. Sápi 5 (Jászbe­rény), 6. dr. Ondók 5 (Szol­nok). Legjobb ifjúsági játékos: Telek Gábor (Újszász). Régi-új elnökség Abonyban Elég nagy viharokat kavart a megyei első osztályú bajnoki ál­mokat szövögető abonyi futballcsapat őszi harmatosabb sze­replése a szurkolók körében. A kisebb-nagyobb atrocitások egyenes következménye volt, hogy a téli holt szezonban mind az elnökség, mind Tóth György edző lemondott posztjáról. Január elején ugyan rendeztek már egy viharos körülmények közt véget ért szurkolói ankétot a Pest megyei városban, ám a végső szót, miszerint ki legyen az elnök, illetve a csapat mestere, a január 15-i közgyűlésnek kellett kimondania. Míg azonban a ta­nácskozásra készült a szakosz­tály, edzés nem lévén, a húzóem­berek nagy részét folyamatosan csalogatták a vetélytársak. A hét végén aztán kitisztult a kép. Az új társadalmi elnök - Dudás Ferenc mezőgazdasági vállalkozó - mellett a régi ügy­vezető, Tarjányi Tibor kapott bizalmat a tagságtól, s kinevez­ték az együttes új trénerét is. Hajdú Gábor, akinek neve szinte összeforrt a Vegyimű­vekkel, fél év kihagyás után ismét munkát vállalt a felnőttek közt. Rajta kívül Sulyok István (ifi), Tóth György (serdülő: 6-14 év) és Gulyásné Gál Er­zsébet (óvoda) edzősködik az abonyi gyerekek mellett. Ami a játékosokat illeti: Fási kapus és Rimóczi Zoltán már kinyilvánította maradási szán­dékát, ám Mihályi Attila biztos, hogy Jászladányra távozik. Erősítésként a másodosztályú bajnoki címet szerzett ex-tisza- kécskei Hegedűs érkezhet. Vele Fél év után Abonyban tér vissza az ingatag kispadra Hajdú Gábor kiegészülve az 1-5. hely vala­melyikét szeretné megszerezni az abonyi gárda. (GJ) Gumicsizma és úszóöv a kisújszállásiak pótfelszerelése Késésben és bizonytalanságban Kisújszállás történetének leg­jobb NB III-as helyezését ér­hetnék el a tavaszi szezon be­fejezésével a helyi labdarú­gók. Persze csak akkor, ha a pillanatnyi bizonytalanságok elmúlnának, és az őszi idény­hez hasonló stabil háttér állna a fiúk mögött. De hát az új városvezetés - egyelőre még alpolgármestert sem választottak - alaposan rá­ijesztett a Kisújszállás SE fut­ballistáira, mint a település leg­nagyobb civil szerveződésének reprezentánsaira. Kádár József edzőtől megtudtuk, hogy egy­előre sok vitára alkalmat adó költségvetési tényező a csapata jövője. Megkésett ígéret már elhangzott, ezért az Alföld-cso­portban 6. helyen álló gárda is egyhetes késéssel, tehát hétfőn kezdte meg az érdemi munkát.- A csapat tagjaival folyta­tott megbeszélés után arra jutot­tunk, megpróbáljuk együtt tar­tani a keretet. Csupán Muresán - ő rendszeresen edzéseket mu­laszt, mert hetente ingázik Nagybánya és Kisújszállás kö­zött - szolgálataira nem tartunk igényt a szakosztály döntése ér­telmében - fogalmazott szak­vezető, majd így folytatta: - Edzőtáborról, napközis rend­szerről álmodni sem merünk, játékteret pedig a Vásártéren próbálunk kijelölni. Legfeljebb gumicsizma és úszóöv lesz a kiegészítő felszerelésünk. Ta­vasszal még több fiatalnak pró­bálok bizonyítási lehetőséget biztosítani, ezért a két tizen­éves, Majláth és Ramos mellé az ifiből Bognár került a felnőt­tekhez. Átigazolásban várha­tóan nem leszünk „erősek”, el­lenben a kondíciónkat tovább fokozzuk a heti négy szabadtéri és két termi edzéssel. Csupán a vasárnapok lesznek szabadok, későbbi edzőmérkőzéseinket pedig a keddi és pénteki na­pokra tervezzük.- Hogy ebben a „rózsátlan” állapotban mit tehet egy edző? Én azt gondolom, megpróbá­lom függetleníteni magam a körülményektől és a lehető leg­többet kihozni a csapatból. Na­gyon bízom abban, hogy a je­lenlegi helyzet a 28-i önkor­mányzati ülés után jóval tisz­tább képet fog mutatni. (ni) Közgyűlés A Magyar Kyokushin Karate Szervezet szombaton délután, Szolnokon, a Széchenyi körúti Zöld iskolában tartotta rendes évi közgyűlését. Az elmúlt esz­tendő értékelése mellett - a nemzetközi eredményeket fi­gyelembe véve fennállása leg­eredményesebb évét zárta a szervezet - a résztvevők megvi­tatták, majd elfogadták az 1999-es versenynaptár-terveze­tet és a válogatott Európa-baj- noki felkészülési menetrendjét. Átigazolás Az NB III. Alföld-csoportjában dobogóra pályázó Kunszent­mártoni TE gárdájából a reme­kül rajtolt, ám végül csupán a középmezőnyben végzett újonc Szajol SC-hez igazolt a véde­lemben és középpályán egy­aránt szerepeltethető, Szolno­kon nevelkedett Palla Zoltán. Mai műsor A pénteki rajt előtti utolsó elő­készületi meccsét játssza ma délután 16 órától a Tiszaligeti Sportcsarnokban a Mól Szol­nok kézilabdacsapata. A piros­feketék ellenfele az NB I/B-s Alföldi Gabona-Törökszent­miklósi SE gárdája lesz. Asztalitenisz Névváltozás után Az NB Il-es szolnoki Mahir PFC új nevén - Média Point PFC - is folytatja jó szerep­lését, hiszen az első tavaszi fordulóban 17:1-re legyőzte a vendég Kemecse csapatát. Győztek: Faragó 4, Sala­mon 4, Skumáth 4, Simó 3 és a Skumáth-Salamon, vala­mint a Simó-Faragó páros. A következő fordulóban a másik szolnoki együttes, a Tisza SE lesz a médiások el­lenfele, kettőjük összecsa­pása minden bizonnyal szín­vonalas hazai presztízsütkö­zet lesz. Dakar-99 Schlesser és Sainct nyert Vége a flúgosok idei futamá­nak, amelynek résztvevői az új év első napján startoltak a spanyolországi Granadából. Két francia versenyző, az au­tósoknál Jean-Louis Schles­ser, míg a motorosoknál Ri­chard Sainct nyerte a Da- kar-’99 elnevezésű ralit. Schlesser a saját tervezésű Schlesser-Renault Buggy autó­jával a márka első győzelmét érte el a huszonegyedik alka­lommal megrendezett viadal tör­ténetében, és szintén első ízben fordult elő az, hogy kétkerék- meghajtású autó diadalmaskod­jon a több mint kéthetes, jobbára sivatagi versenyen. A BMW-vel versenyző Sainct is alaposan kitett magáért, hiszen a német motorgyár számára az ötödik Dakar-sikert érte el. Az összetett verseny vég­eredménye, autósok: 1. Schlesser 70:26:35 óra, 2. Prieto 33:38 perc hátrány, 3. Jutta Kleinschmidt (német, Mitsubishi) 1:42:02 óra h, 4. Sinozuka 2:25:34 ó h, 5. Servia 3:39:28 ó h, 6. Maszuoka Hi- rosi (japán, Mitsubishi) 5:16:28 ó hátrány. Motorosok: 1. Richard Sa­inct (francia,BMW) 58:44:59 óra, 2. Thierry Magnaldi (fran­cia, KTM) 4:09 perc hátrány, 3. Alfie Cox (dél-afrikai, KTM) 41:19 p h, 4. Jordi Arcarons (spanyol, KTM) 1:24:42 óra hátrány, 5. Carlos Sotelo (spa­nyol, Yamaha) 3:21:18 ó h, 6. John Deacon (brit, KTM) 4:00:06 ó hátrány.

Next

/
Oldalképek
Tartalom