Új Néplap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-27 / 22. szám
8. oldal 1999. január 27., szerda Gazdasági Tükör A szakértő a dokumentáció fontosságára figyelmezteti a vállalkozókat Cégautók: szja után tb is Az elmúlt évhez képest a cégautóadó csak az 1996. december 31-ét követően beszerzett járművek esetében emelkedik - hangsúlyozta Lucz Zoltánné, a Pénzügyminisztérium főosztályvezető-helyettese egy tegnapi fórumon. Bevezetik a vonalkódok használatát Egyszerűbb vámszabályok A Vám- és Pénzügyőrség Hal helyett háló. A polgári kormány filozófiája szerint segélyezés helyett tényleges lehetőséget kell adni a munkanélkülieknek az elhelyezkedésre - hangsúlyozta Harrach Péter szociális és családügyi miniszter kedden, a Budapesten megnyitott háromnapos nemzetközi munkaügyi tanácskozáson. Holland segítség. Magyar cégek, kis- és középvállalkozások, alapítványok és civil szervezetek ingyenes szakmai segítséget igényelhetnek a holland kormány által támogatott Netherlands Management Cooperation Programme (NMCP) Alapítványtól. Az NMCP nyugdíjas szakértői az elmúlt években 200 esetben adtak tanácsot hazai vállalkozásoknak. A programra a 06-309-403-550-es telefonszámon lehet jelentkezni. Több a bolt. Magyarország kiskereskedelmi és vendéglátó hálózata 2 százalékkal növekedett tavaly a harmadik negyedévben, a KSH jelentése szerint. Az üzletláncok térnyerése tovább folytatódott a kisebb üzletekkel szemben. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 359,45 Japán jen (100) 190,79 Svájci frank 156,02 USA-dollár 216,60 Euró 250,43 Átváltási arányok: 1 euró = 6,56 frf, 1,96 dem, 1936,27'itl, 13,76 ats. Az előadó felhívta a figyelmet arra a változásra is, hogy ezután - februártól - a cégautóadót fizetőknek az adó 25 százaléka erejéig egészségügyi hozzájárulást is kell fizetniük. Mind a cégek, mind az egyéni vállalkozók számára legfontosabb teendőként a megfelelő dokumentálást emelte ki. Hiszen a gépkocsihasználat költségeinek levonása, az adó mértékének megállapítása sem történhet meg a megfelelő igazolások, számlák és nyilvántartások nélkül. Balás Péter, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára kedden elmondta: a magyar fél a cseh acélimportot 1999. január 1-jétől azért korlátozta, mert az elmúlt évben megkötött iparági egyezményt a cseh acélgyártók figyelmen kívül hagyták, s tovább növelték acélszállításaikat. Csehországgal a Közép-európai Szabadkereskedelmi Társuláson (CEFTA) belül szeretnének kompromisszumos megoldást találni az acélkereskedelem szabályozására. A helyettes államtitkár a lengyel-magyar kereskedelmi vitáról szólva elmondta: a két fél Továbbra sem kell cégautóadót fizetni a megkülönböztető jelzést használó járművek, a postai, a kegyeleti, az egyházi, a háziorvosi és az alapítványi autók után. Ám a mentesség ellenére is fizetni kell az adót akkor, ha a felsorolt szervezetek alapfeladatuk mellett más célra is használják a járműveket. Lucz Zoltánné példaként említette a háziorvosok, az alapítványok személyautóit, amelyek esetében gyakorta keveredik a közcélú és a magánjellegű használat. megállapodott abban, hogy a magyar kukorica-vetőmaggal szemben hozott piacvédelmi intézkedéseket Varsó teljesen visszavonja. A takarmánykukorica esetében pedig elvi egyetértésre jutottak, amelynek értelmében hazánk 70 ezer tonna takarmánykukoricát vámmentesen szállíthat augusztus végéig a lengyel piacra. A magyar fél vállalta, hogy a vámmentes kukoricaszállításokat nem szubvencionálja, s visszavonja az eddigi, tonnánkénti 1500 forintos exporttámogatást. A paradicsompüré-szállításokkal összefüggő lengyel-magyar kereskedelmi vita Fontos tudnivaló, hogy nem kell adót fizetni az egy hónapnál hosszabb ideig igazoltan nem üzemelő autók után, valamint akkor, ha bizonyítható, hogy a magáncélú használat teljes mértékben kizárt. Az autók üzemeltetésével összefüggő költségek elszámolására a törvények általában választási lehetőségeket adnak. Az utóbbi időben elszaporodtak a külföldi utazások, ezért a szakember azt javasolja a kiküldötteknek, hogy ne a fogyasztási norma és az APEH által közzétett üzemanyagköltségek alapján számoljanak el, hanem a tankoláskor - a drágább külföldi üzemanyagokról - kért számlákkal. N. Zs. is lezárulhat akkor, ha Budapest véglegesen megszünteti az e termék exportjával kapcsolatos visszaéléseket. Balás szerint sajnos bebizonyosodott az, hogy nem magyar eredetű paradicsompürét exportáltunk a CEFTA vámkedvezményével Lengyelországba. Ami az orosz bartermegálla- podásokkal kapcsolatos nehézségeket illeti, Balás elmondta: Magyarország szívesen szállítana élelmiszer-ipari termékeket és gyógyszereket Oroszországba, ám cserébe elsősorban energiahordozót szeretne kapni. Az orosz gazdaság azonban olyan súlyos helyzetben van, hogy Moszkva energiahordozót csak szabad devizáért akar eladni. A februárban folytatódó' tárgyalásokba bevonják az agrártárcát is. számára az idei év legfontosabb feladata a vámeljárások egyszerűsítése lesz - jelentették be a szervezet tegnapi tájékoztatóján. Mint Arnold Mihály, a testület parancsnoka elmondta: a módosításokkal ügyfeleiken kívül a nemzetközi áruforgalom gyorsítását és az európai vám- igazgatási tevékenységgel való összhang megteremtését kívánják szolgálni. Az egyszerűsítés keretében kiszélesítik az elektronikus árubejelentésbe bevont termékek körét, és az eddiginél több jogosítványt adnak át a cégeknek. Újdonság lesz a vonalkódok használata, ami hozzájárulhat a pontosabb A Vállalkozói Szféra Estélye hosszú évek óta az üzleti élet egyik legrangosabb eseménye. Az idén a gyásznap miatt szűkített programmal rendezik meg. Szórakozás helyett ezúttal csak új üzleti kapcsolatok megteremtésére ad alkalmat. A több vidéki várost is érintő programsorozat betetőzéseként szombaton Budapesten, a Magyar Állami Operaházban kerül sor az évad utolsó estélyére. A szervezők megrendezik a szokásos egyórás színpadi vitát is. Ezúttal a magyar gazdaság kilátásairól László Csaba pénzügyi államkönyveléshez, és munkaerőmegtakarításra ad alkalmat a vámszerveknél és a cégeknél. Átalakítják a vámellenőrzések szerkezetét, és nagyobb szerepét juttatnak a részletes áruvizsgálat helyett az utó- ellenőrzéseknek. A gazdasági vámeljárások keretében a VPOP még az első félévben szeretné bevezetni a gyűjtő vámkezelést. Ennek lényege az, hogy a gazdálkodó az ország bármely vámhivatalánál bemutathatja a részére érkezett vámárut, amit aztán az érkeztető vámhivatal nyilvántartásba vesz.- A VPOP a múlt évben a vámjellegű bűncselekmények mintegy 60 százalékát derítette fel - hangsúlyozta Arnold Mihály. (h. gy.) titkár, Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke, Szapáry György, az MNB alelnöke, Inotai András, a Világgazdasági Kutató- intézet vezérigazgatója és Koji László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondja el véleményét. Információink szerint az idén „Az év vállalkozója Magyarországon” díjat Willem J. van der Vegt, a Philips Magyarország Kft. elnök-vezérigazgatója, a „Díj a magyar vállalkozókért” kitüntetést Bessenyei Ferenc színművész, a „Szféra Globus Díj”-at pedig Csáky Pál, Szlovákia miniszterelnök-helyettese veheti át. - a Kereskedelmi vitáink Európában Lengyelországgal lényegében rendeződtek a kétoldalú kereskedelmi viták, Csehország azonban a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) fordult a magyar acélbehozatali korlátozások miatt. Az orosz barterüzletek egyelőre függőben vannak. Szombaton adják át az év vállalkozója díjat Üzleti találka az Operában együttműködés során megtanultuk, hogyan vívhatjuk ki a legigényesebb partnerek elismerését is. A mi ügyfeleinknek az a közös vonása, hogy a maguk hivatásában is alapelvük a partnerek iránti tisztelet és elkötelezettség. Ez a gondolkodás összeköt bennünket. Ügyfeleink érdeke a mi érdekünk, hiszen munkánkat az ő elégedetfségük minősíti. A Raiffeisen bankcsoport 130 éves sikertörténete igazolja alapelvünk helyességét. Magyarország egyik legsikeresebb és legdinamikusabban fejlődő bankjaként, a vállalati kapcsolatokban szerzett tapasztalatokra alapozva, most elindítjuk személyre szóló lakossági szolgáltatásainkat. Szakmai tudásunk és elhivatottságunk garancia arra, hogy az Ön kimagasló igényeinek ezen a területen is meg fogunk felelni. A partnerek iránti tisztelet és elkötelezettség munkatársaink számára is alapérték. A Raiffeisen Bank, a legnagyobb magántulajdonban lévő osztrák pénzintézeti csoport magyar tagja, a hazai gazdasági élet legjelentősebb szereplőinek pénzügyeit kezeli. Az ügyfeleinkkel való korrekt, hosszú távra építő Magyarországon M Raiffeisen Bank RAIFFEISEN DIREKT: 06140/48-48-48 Ezen a számon munkatársaink részletes információval állnak az Ön rendelkezésére. Internet: www.raiffeisen.hu E-mail: info@raiffeisen.hu Raiffeisen bankfiókok: Ajka • Békéscsaba • Budapest • Debrecen • Dunaújváros • Eger • Esztergom • Érd • Fertőd • Győr • Kaposvár • Kecskemét • Keszthely • Komárom • Miskolc • Nyíregyháza • Pápa • Pécs • Sopron • Szeged • Szekszárd • Székesfehérvár • Szolnok • Szombathely • Tatabánya • Tiszaújváros • Zalaegerszeg Aki számára az ügyfél hanem az ügy maga az vagy a munkatársunk vagy az ügyfelünk