Új Néplap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-16 / 13. szám
4. oldal Hazai Tükör 1999. január 16., szombat / Átalakulóban az érdekegyeztetés „Az érdekegyeztetés mechanizmusa elavult, a benne részt vevők vagy közömbösek, vagy nagy bennük a szereplési vágy, de alapvetően rosszul kommunikálják magukat” - áll a Gazdasági Minisztérium tervezetében, amely a szociális párbeszéd rendszerének megújítására tesz javaslatot. Megvitatására az Érdekegyeztető Tanács jövő heti ülésén kerül sor. Vita az elégséges belügyi szolgáltatásról Nem sztrájkolhat a rendőr Egyeztetés. Az ellenzéki frakciók vezetőit fogadja hétfőn Áder János, az Országgyűlés elnöke. A találkozón várhatóan az új parlamenti munkarendről tanácskoznak, amely szerint az Országgyűlés februártól háromhetes ciklusban ülésezne. Ennek bevezetését Áder János javasolja, és ő kezdeményezte az egyeztetést is. Biztos források. A pedagógusok törvényben előírt és garantált 16 százalékos béremelésének finanszírozására a források minden önkormányzat számára biztosítottak - nyilatkozta Pokomi Zoltán oktatási miniszter. Elmondta, hogy a technikai dolgozóknak javasolt, de törvényileg nem garantált 13 százalékos béremelés kifizetése nem mindenütt megoldott, ezért erről még egyeztető tárgyalásokat folytatnak. ENSZ-díj. Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa Hivatalának ítélte a Menedék Díjat az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága - jelentette be pénteken a Világszervezet, magyarországi irodája. Kisgazda gyanúsított. Vádemelési javaslattal megérkeztek a győri ügyészségre a városi rendőrkapitányságtól azok a nyomozati iratok, amelyekben sikkasztással, a számviteli fegyelem megsértésével és több- rendbeli magánokirat-hamisítással gyanúsítják Lukácsi Istvánt, az FKGP Győr-Moson- Sopron megyei elnökét - közölte Takács Péter, a győri ügyészség vezetője. Együttműködés. A debreceni városházán alakítják ki az Egyesült Államok-Kelet-Ma- gyarország Együttműködési Kezdeményezés amerikai koordinátorának irodáját - jelentette be Debrecenben Kósa Lajos polgármester és Jane Bonilla, aZ Egyesült Államok budapesti nagykövetségének gazdasági tanácsosa. Figyelmeztető sztrájk. Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak január 22-én üzemkezdettől a BKV buszvezetői, mivel a bértárgyalások nem vezettek eredményre - jelentették be a cégvezetés és az érdekképviseletek pénteki megbeszélése után. Gazdag József szakszervezeti elnök aláhúzta: ha a figyelmeztető sztrájk után sem lesz megegyezés, akkor 25-én 0 órától a megállapodás létrejöttéig sztrájkolni fognak. Nincs influenzajárvány. Jelenleg nincs influenzajárvány Magyarországon, de kialakulására az idén is számítani lehet - közölte Berencsi György, az Országos Közegészségügyi Intézet virológiái főosztályának vezetője. A rendszerben különválik a munka világához kötődő érdekegyeztetés és a gazdasági- szociális konzultáció intézményrendszere, tehát a hagyományos szociális partnerek mellett a szakmai érdek- képviseletek is részt vesznek a társadalmi párbeszédben. A tervezet szerint egy-egy jogszabály készítésekor a tárcának össze kellene állítania egy listát azokról a társadalmi szervezetekről, amelyeket Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában elrendelte a gázközművagyon felmérését, illetve az ennek alapján meghozandó kormány-előterjesztés mihamarabbi elkészítését. Mint arra az Alkotmánybíróság indoklásában rámutatott, az önkormányzati igények alkotmányos kielégítésének elengedhetetlen feltétele a vagyon felmérése és értékelése. Az Orbán-kabinet az előző kormányok halogató, a megoldást elodázó álláspontjával érint a rendelkezés. Ehhez nyilvánosan meghirdetik a jogszabály témakörét és azt a határidőt, ameddig jelentkezhetnek a véleménynyilvánításban érdekelt szervezetek. Az egyeztetés során az érintettek megismerhetnék az előterjesztéseket, írásban kifejthetnék álláspontjukat, de ehhez nem párosulna egyetértési jog. A politikai felelősség az elő- teijesztőé marad. A munkaügyi témák egyezszemben a jogos önkormányzati igények gyors kielégítését biztosító, törvényi szintű rendezést javasolja - mondta tegnapi tájékoztatóján Balsay István, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási és területpolitikai államtitkára. Balsay szerint a törvényt legkésőbb az év közepéig meg kell hozni. A jogszabály egyértelműen rendezi majd, hogy az önkormányzatok milyen úton juthatnak a gázközművagyon rájuk eső részéhez. A kormány - szándékai szerint - pénzben tetésére az Országos Munkaügyi Tanács volna hivatott, amely a saját szakbizottságaira támaszkodik. Résztvevői a mai ÉT-hez hasonlóan a munkavállalók, a munkaadók és a kormány. Az érdekegyeztetés ágazati, szakmai és munkahelyi szintű, a megállapodásokat kollektív szerződések rögzítik. A gazdasági-szociális konzultáció intézményei négy területen - gazdaságpolitikában, európai integrációban, szociális ellátásban és területfejlesztésben - működnének. Ez utóbbiakban a tradicionális partnerek mellett helyet kapnának a szakmai és területi képviseletek, kamarák, s szükség szerint a civil szervezetek is. Cs. J. fizetné ki az egyes településeknek járó részt. A felmérés alapjául szolgáló közbeszerzési eljárás feltételrendszerében az elmúlt napokban egyezett meg az Önkormányzati Fórum és a kormányzat. Az országosan egységes felmérés és értékelés érdekében a felek egy külső szervezetet bíznak meg a végrehajtással, a Gazdasági Minisztérium által kiírt tender győztesét márciusban hirdetik ki. A vagyonfelmérés és -értékelés időszakában egyeztetésre a megbízást elnyerő szervezet és a helyi önkormányzatok között kerül majd sor. (stefanits) Az Alkotmánybírósághoz fordul a Belügyi Dolgozók Szakszervezete annak megállapításáért, hogy a sztrájk- törvény miért vonja meg a sztrájkjogot a rendészeti, az igazságszolgáltatási szerveknél, a fegyveres erőknél és a fegyveres testületeknél dolgozó közalkalmazottaktól. Erről Bárdos Judit, a BDSZ főtitkára tájékoztatta lapunkat. A BDSZ a belügyi dolgozók bérkövetelésének nyomatékéül sztrájkot helyezett kilátásba. A több mint 20 ezer tagot számláló érdekvédelmi képviselet elfogadhatatlannak tartja az 1999-re vonatkozó, 1-2 százalékos bruttó keresetemelkedést, ugyanis álláspontjuk szerint ez- a személyi jövedelemadószabályokat is figyelembe véve- a reálkereset 14 százalékos csökkenését eredményezheti. Bárdos Judit lapunknak elmondta: minden törvényes eszközzel, ha kell sztrájkkal is fel fognak lépni azért, hogy legkevesebb 14-15 százalékos bruttó keresetemelkedést éljenek el. A szakszervezet tiltakozik amiatt is, hogy a szaktárca a béremelést a közalkalmazotti, köz- tisztviselői létszámleépítésből kívánja megvalósítani. A többségi oktatás erősítésén is múlik a cigány gyermekek integrált oktatásának sikere - hangoztatták Pécsett, a Soros Alapítvány roma közoktatási konferenciáján. Az eszmecsere résztvevői néma felállással tisztelegtek az egyetlen hazai roma középiskola egy hete halálos közúti balesetet szenvedett igazgatója, Bogdán János emléke előtt. A pécsi Gandhi Gimnázium elhunyt Az 1989. évi VII. törvény a sztrájkról kimondja: „Nincs helye a sztrájknak az igazságszolgáltatási szerveknél, a fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél.” Garamvölgyi Lászlótól, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk: ez a paragrafus egyaránt vonatkozik a hivatásos állományban lévőkre és a közalkalmazottakra is. A törvény viszont lehetőséget ad a sztrájkra a háttérintézményekben, a minisztériumban dolgozó közalkalmazottaknak, illetve a menekülteket befogadó hivatalok dolgozóinak. A Belügyminisztérium illetékese lapunknak elmondta: a BDSZ és a szaktárca képviselői január 21-én ülnek tárgyaló- asztalhoz, hogy megvitassák mi minősül még elégséges szolgáltatásnak a sztrájk ideje alatt, azonban a bértárgyalásokat addig is folytatják. Mivel eddig még nem volt példa belügyi sztrájkra, most kezd csak körvonalazódni a „még elégséges szolgáltatás” meghatározása. Lapunk információi szerint arról lehet szó, hogy például folyamatos legyen a Belügyminisztériumhoz tartozó épületek üzemeltetése, vagy az adatállomány kezelése. (sts) vezetője kapta az idén alapított Solt Ottília-díj kiemelt fokozatát, amelyet özvegye vett át Vásárhelyi Miklóstól. E díjjal ismerték el további hét pedagógus kimagasló, a cigányság felemelkedését szolgáló munkáját is. Bár az alapítvány által odaítélhető összegek az idén jelentősen csökkennek, a roma közoktatás támogatására 300 millió forintot, a tavalyi összeg több mint kétszeresét fordítják. Erősek a KLK piaci pozíciói Négy éve, hogy 12 magyar lapkiadó vállalat megalakította a Kiadói Lapterjesztő Kft.-t. Ebből a kis cégből fejlődött ki a ma már közel 30 százalékos piaci részesedéssel rendelkező nagykereskedelmi vállalat. A dinamikus fejlődésről kérdeztük a KLK egyik ügyvezető igazgatóját, Mizsei Istvánt.-Közel négy éve vagyunk a piacon. Tagvállalataink igen erős hazai lapkiadók: a Nép- szabadság Kiadó és Nyomdaipari Rt., a HVG Kiadó Rt., az EKH Egyesült Kiadói Holding Kft., az Erasmus Press Kiadó Kft., a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Rt., az Áxel Springer Budapest Kiadó Kft., a P & B Média Portfólió- kezelő Rt., a M-Medien Kulturális Szolgáltató Kft., a Rin- gier-H Könyvkiadó Kft., a Semic Interprint Nyomdai és Kiadó Kft., a Geomédia Lapés Könyvkiadó Rt. és a Burda Budapest Kft. Ezek adják ki a sajtópiaci termékek - forintértékben számítva - közel 75 százalékát. A tagvállalatok az elmúlt év végén tőkeemelést hajtottak végre és ezáltal biztosították a további fejlődés pénzügyi feltételeit.-Milyen eredményeket ért el a KLK tavaly?- A cég forgalma 1998-ban meghaladta az ötmilliárd forintot, idei terve hétmilliárd.-Milyen szervezettel érték el ezt a dinamikus fejlődést?- 1998 őszére sikerült létrehozni egy olyan hálózatot, amely lehetővé tette az ország egész területének közel azonos színvonalú lapellátását. Országosan több mint 4300 árushelyet szolgálunk ki. A vidéki nagyvárosokban folyamatosan újabb és újabb üzleteket nyitunk és pavilonokat építünk. Célunk egy hatékony, értékesítő hálózat felépítése.- Milyen ma a cég piaci részesedése?- Az árus lapeladásban 1998 második felében megdupláztuk a részesedésünket, s miként a bevezetőben is szóba került, ma már e forgalomnak közel 30 százalékát a KLK bonyolítja le. Olyan jelentős hálózatokat látunk el lapokkal, mint a SPAR, a Julius Meinl, a COOP-ÁFÉSZ, a CBA, a Plus Diszkont, a JET és a Billa üzletei, valamint a Mól, az ESSO és a Shell benzinkútjai. Az eredményeket értékeljük, de tovább akarunk fejlődni, hogy az újságok vásárlói mindenütt kifogástalan kiszolgálásban részesüljenek. Törvény a gázközművagyonról Közbeszerzési eljárást ír ki a Gazdasági Minisztérium a gázközművagyon felmérésére. A kormányzat törvényben kiváltja rendezni a vagyon mielőbbi átadását. Roma oktatási konferencia Először ítélték oda a Solt Ottília-díjakat Bogdán János özvegye átveszi a díjat fotó: feb/wéber tamAs MILYEN CÉLRA, HOVÁ UTALJUK ADÓNK 1+1 %-ÁT? Az elmúlt évek nagy sikerei nyomán az Ű] Néplap 1999-ben is kedvezményes hirdetési lehetőséget nyújt a szervezeteknek, alapítványoknak, hogy bemutatkozzanak az adózó állampolgároknak. A lent látható minta szerint kedvezményesen megjelentetjük hirdetésüket keddi számunkban, ha azt pénteken 12 óráig megrendelik. Ára: 2400 Ft + áfa </> 'Ili < Kedvezményezettségre jogosult szervezet neve Település: utca, hsz. Célja (tevékenysége), röviden ismertetjük a szervezet azon tevékenységeit, amelyek jogosulttá teszik a 1 %-os adórész fogadására................................................................................ Érdeklődni: név telefon Adószám: Címünk: Új Néplap-hirdetés 5001 Szolnok, Pf.: 105. Telefax: 56/421-766 A pontosság miatt csak írásos megrendalést tudunk teljesíteni. január 14-töl,farriía*aiK táedisöífeGöo Ajánlatunkból • • Hölgyeknek: Női kabátok 19.900 Ft-tól Női pulóverek 3.990 Ft-tól Női bokacipő 6.590 Ft-tól Uraknak: Férfi szövetkabát 19.900 Ft-tól Férfi pulóverek 2.990 Ft-tól Gyermekeknek: Gyermekdzseki 2.990 Ft-tól Gyermek száras cipő 2.990 Ft-tól Farmernadrág 4.990 Ft Ruházkodási méteráru árengedményes végkiárusítása! ** * ** *172197/1H* 1 antenna hungária Az Antenna Hungária Rt felajánlja bérbe vételre, esetleg megvásárlásra Jászberény rádióállomás telephelyén lévő megüresedett ingatlanát. Az épület egyszintes, 322 négyzetméter hasznos alap- területű, közművesített (villany, víz, szennyvíz). Alkalmas lehet lakás, raktározás, adminisztratív, vagy kömyezetszeny- nyezéssel nem járó kisebb helyigényű ipari tevékenység céljaira. Az épület területe szükség esetén lekeríthető, külön bejárattal ellátható. A telephely megközelítése Pusztamonostor községtől 4 km hosszú szilárd burkolatú magánúton lehetséges. Érdeklődni az üzemvezetőnél lehet, munkanapokon 7.00- 15.00 között, az 57/412-422 távbeszélőszámon. Előzetes egyeztetés alapján az ingatlan a jelzett időszakban megtekinthető. \