Új Néplap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-15 / 12. szám

I 1999. január 15., péntek Megyei Körkép 3. oldal A megye vezetői a Hozam Klubban A régiókról még nincs döntés Búsi Lajos, a megyei önkormányzat elnöke is beszámo­lót tartott . FOTÓ: CSABAI Tegnap Szolnokon a Hozam Klubban a megyei önkor­mányzat elnöke, alelnökei és a főjegyző találkoztak a klubtagokkal, és beszámol­tak a megyei önkormányzat munkájáról, terveiről. Búsi Lajos, a megyei önkor­mányzat elnöke bemutatko­zással kezdte a beszámolóját, majd ismertette a megyei ön- kormányzat összetételét, szerkezetét, bizottságait. Hangsúlyozta, hogy a munka folyamatosságát igen fontos elvnek tartják. Elmondta, hogy évente egy nagyobb re­konstrukciót terveznek in­tézményeikben, így körülbe­lül húsz év alatt mindegyik felújítására sor kerülhet. Részletesebben szólt a ré­giók kialakításáról. Mint mondta, ebben a kérdésben még nincs döntés, az észak­alföldi régió csak egy a lehe­tőségek közül. Vannak olyan elképzelések is, amelyek sze­rint megyénk Nógrád, Heves és esetleg Pest megyével ala­kítana régiót. Ezekkel a ter­vekkel soha nem lesz min­denki elégedett, egyesek szá­mára kedvezőbb, másoknak kedvezőtlenebb lesz az össze­fogás. A 4-es főútról kifejtette: „nem vagyunk autópálya-má­niások, megelégednénk két­szer kétsávos úttal is.” A Jászsági-főcsatorna megvaló­sításának gondjait és lehető­ségét is elemezte, majd az idegenforgalom fejlesztésé­nek fontosságáról szólt. Szabó József és Fejér An­dor alelnökök, valamint dr. Bozsó Péter főjegyző munka- területük gondjairól beszéltek, kiegészítve, részletezve az el­nök által elmondottakat. Szabó József különösen az intézmény- fenntartás gondjait elemezte, Fejér Andor mondandójának középpontjában elsősorban a területfejlesztés gondjai és eredményei álltak, dr. Bozsó Péter pedig többek között a hi­vatal működését ismertette. A találkozó a szokásokhoz híven kötetlen beszélgetéssel folytatódott és fogadással ért véget. B. A. Roham a megyei egészségbiztosítónál Három-négyezer új igény Akár egy kenyérért is kibontja a plafont Sokba kerül Laci pecsenyéje Tavaly november óta rejtélyes betörések borzolják a tisza- szőlősiek idegrendszerét. Először egy Sport utcai házból tűnt el pár szál kolbász. Jól lehetett fűszerezve, hiszen a tolvaj még háromszor visszalátogatott. Később sűrűsödtek a beje­lentések. Szőlősön egyre több helyen dézsmálták meg a disz­nótorost. Fogyott a hurka, a kolbász, a töltött káposzta, amire, ha akadt, jól csúszott a borocska és a pálinka is. Ahogy bekeményített a tél, úgy pokrócokkal, plédekkel, duny­hákkal és párnákkal is bővült a mindig szomjas és éhes éjjeli lá­togató bűnlajstroma. Készpénzt sehonnan sem vitt el, a kár mégis nagy, mert több helyen nem csak a tetőt bontotta ki a betörő, hanem a plafon áttöré­sével is igyekezett hozzájutni a pecsenyéhez, amely így nagyon sokba került. Volt olyan eset, hogy fél kiló kenyér és pár szál kolbász eltű­néséhez körülbelül húszezer fo­rintos házjavítási költséget is hozzá kellett számolnia a káro­sultnak. A szőlősiek már nagyon dü­hösek az éjszakai tolvajra, ami nem is csoda, hiszen közel húsz esetet írnak a számlájára. A rendőrség hetente leg­alább két alkalommal razziá- zik a polgárőrök bevonásával az elhagyatott házak, pajták, kunyhók, vermek környékén. A „célpont” a 27 éves, 170 centi magas, szőkésbarna hajú, bajuszos fiatalember, aki november óta bujkál a kör­nyéken. Feltételezhetően a fe­lelősségre vonás elől, mert először rokonánál kelt lába az ennivalónak, majd azok szen­vedtek hiányt borban, pálin­kában, kolbászban, szalonná­ban, hurkában stb„ ahol László ismerős volt vagy al­kalmi munkásként dolgozott. A rendőrség mindenesetre kéri, ha valaki látja valahol felbukkanni M. Lászlót, még jogos dühében se bántal­mazza, hanem azonnal kérjen segítséget a 107-es telefon­számon. -p­Nyolcéves program a játszóterek és zöldterületek fejlesztésére Módosított adórendelet A szolnoki önkormányzat tegnapi ülésén egyebek mellett döntött a szolnoki ipari park és logisztikai központban alapítóként való részvételről, módosította a helyi iparűzési adóról szóló rendeletet, megtárgyalta a játszóterek, zöldterületek fejlesztési programját Mintegy három-négyezer új igényre számítanak a megyei egészségbiztosítási pénztárnál (MEP) a családi pótlék eseté­ben. Az érdeklődők zöme emi­att keresi a pénztárt, azonban nagyon sokan olyanok is felke­resik a MEP-et, akik korábban is részesültek a támogatásban. Nekik folyamatosan jár a csa­ládi pótlék, semmilyen bejelen­tési kötelezettségük nincs most - hangsúlyozta a MEP igazga­tója, dr. Papp Edit. A pénztár feladatai jelentő­sen változtak azzal, hogy elke­rültek az APEH-hez a járulék­kal kapcsolatos tennivalók. Ez­zel együtt az egészségbiztosító folyósítja minden jogosultnak a családi pótlékot, kizárólag a száz főnél több dolgozót fog­lalkoztatóknál marad meg a pótlék kifizetése, a többiektől megvonja ezt a jogot a MEP. Egyébként - bár a feladatok nőnek - elképzelhető, hogy 3 százalékos létszámcsökkentést kell végrehajtani a megyei pénztárnál. Az igazgatónő felhívta a fi­gyelmet a gyermeknevelési tá­mogatásra, az erre vonatkozó igényeket ugyanis már nem a helyi önkormányzathoz, hanem a pénztárhoz kell benyújtani ja­nuártól. Ettől függetlenül már­cius végéig ezt a támogatást az önkormányzatok folyósítják. A gyermeknevelési támogatás, valamint a gyes összege 15 300 forint, ebből azonban 8 száza­lék nyugdíjjárulékot vonnak le. ein Rendkívüli közgyűlés Gansperger Gyula, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatója levelet írt a Mól Rt. igazgatósága elnö­kének, amelyben kezdeményezi a társaság rendkívüli közgyűlésé­nek összehívását. Ebben ismerteti a vagyonkezelő javaslatát a Mól vezető tisztségviselőinek vissza­hívására, illetve újak kinevezé­sére. Az igazgatóságból az ÁPV Rt. által visszahívni javasolt tagok: Cseh Béla, Dolescháll Sándor, Király Szilárd, Magyari Dániel, Pál László, Palánkai Tibor, Szentpéteri Emese, Wiegand Győző. Helyükre az ÁPV Rt. sze­rint Csák János, Czirják László, Hernádi Zsolt, Horváth Gábor, Macher Ákos, Méhes Sándor, Szító János és Iain Paterson ke­rülnének. A felügyelőbizottság­ból Ligeti Istvánt, Németh Bélát és Száz Jánost kívánja vissza­hívni a vagyonkezelő, helyükre Hartmann Pétert, Lámfalussy Sándort, Lukács Jánost és Simor Andrást jelölik. (MTI) Halálra rugdosta... (Folytatás az 1. oldalról) Az alkoholista, foglalkozás nél­küli férfi brutalitására mi sem jel­lemzőbb, mint hogy az elmúlt év decemberében erőszakkal ko­paszra nyírta nevelőanyját, akit megvert, és több napig bezárva tartott a lakásukon. E miatt a Jászberényi Rendőrkapitányság személyi szabadság megsértése bűntettében indított vizsgálatot I. Árpád ellen. Ezenkívül a nyolcgyermekes gyanúsított rendszeresen verte a feleségét és gyermekeit is. Sőt, két hajlékta­lan is együtt élt a nagy létszámú családdal, és azokat is bántal­mazta. A férfi olyannyira rette­gésben tartotta a környezetét, hogy a nyomozóknak közel egy napjukba telt, amíg sikerült meg­szólaltami a tanúkat, akik - fé­lelmükben I. Árpád bosszújától - először tagadták a bántalmazáso­kat. Végű) fény derült a január 11-én este történtekre, amikor a magáról megfeledkezett, részeg I. Árpád feleségét, Á. János haj­léktalant és nevelőanyját verte meg. A későbbi áldozatot az ágy­ból rángatta ki, és a földön addig rugdosta, amíg el nem veszítette az eszméletét. A jelen lévő csa­ládtagok megkíséreltek ugyan orvost hívni az ájult asszonyhoz, de ezt a tomboló férfi megakadá­lyozta, így csak másnap reggel került kórházba a szerencsétlenül járt nő, akin már nem tudtak segí­teni az orvosok. A helyszínre ki­érkező rendőrök vitették kór­házba Á. János hajléktalant is, akit szintén olyan súlyosan bán­talmazott I. árpád, hogy azonnali orvosi segítségre szorult. A főkapitányság nyomozóosz­tálya I. Árpádot őrizetbe vette, egyben javaslatot tett a gyanúsí­tott előzetes letartóztatására is. A képviselő-testület döntött a szolnoki ipari park és logisztikai szolgáltatóközpont létesítésének támogatásáról, a működtető gaz­dasági társasághoz alapítóként történő csatlakozásról. A megyei jogú város egymillió forint törzs­betét befizetése mellett csatlako­zott a társasághoz, így összesen hat alapító taggal, hatmillió forint törzstőkével jöhet létre remények szerint január végén a kft. A közgyűlés módosította a he­lyi iparűzési adóról szóló rendele­tet. A döntés értelmében adóked­vezményben részesül minden olyan, Szolnok városában szék­hellyel vagy telephellyel rendel­kező vállalkozó és vállalkozás, aki/amely a városban beruházást végez. Áz adókedvezmény mér­téke 100 és 500 millió forint kö­zötti beruházás esetén az ipar­űzési adó 50 százaléka, 500 mil­lió és 1 milliárd forint között 70 százalék, míg 1 milliárd forint ér­Nincs kötőhártyagyulladás- járvány Szolnokon, sőt, a megbetegedések száma is át­lagos - tudtuk meg a szak- rendelések tapasztalata alapján. Elsősorban a fővárosból szár­maztak a napokban olyan hírek, hogy sokan betegedtek meg kö­tőhártya-gyulladásban. Ez Szolnokot elkerülte, vagy még nem érte el. Egyelőre ugyanis téket meghaladó beruházás ese­tén nem kell iparűzési adót fi­zetni. Azt a vállalkozást pedig, amely a leendő ipari park terüle­tén legalább 10 millió forint ér­tékű termék-előállítást szolgáló beruházást végez - és legalább 5 fő részére munkahelyet teremt -, kedvezményként a helyi ipar­űzési idő 30 százaléka illeti meg. Hosszasan tárgyalták a képvi­selők a város játszótereinek fel­újításáról, fejlesztéséről szóló programot. Mint elhangzott, e program nyolc évre szól, s célja a jelen - bizony elkeserítő - állapot jobbá tétele, a kihasználtság javí­tása, a korszerűsítés, a biztonsá­gosabbá tétel. A jelenlegi 114 ját­szótér helyett a program több megszüntetését javasolja, ám emellett építenek is: közel ötven, osztrák típusú játszóteret szeret­nének kialakítani. Ugyancsak el­fogadták a képviselők a város zöldterületeinek fenntartásáról, semmi jele annak, hogy itt is hasonló volna a helyzet. A MÁV-kórház szemészeti szakrendelésén dr. Fazekas Zsuzsa, a Hetényi kórház rende­lőintézeti szakrendelésén dr. Vincze Katalin tapasztalata azonos: ugyanannyi kötőhár­tya-gyulladásos beteg jelent meg a rendeléseken, mint egyébként szokott. A megbetegedések száma is átlagos, és a jellegük is: nem felújításáról, fejlesztéséről szóló, szintén nyolcéves programot. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló tör­vény értelmében a gyermekek átmeneti gondozásáról az ön- kormányzat fokozatosan, de leg­később 1999. december 1-jéig köteles gondoskodni. Határozat született ezért arról, hogy meg kell vizsgálni december 31-ig a gyermekek átmeneti otthona 12 férőhelyes lakásotthoni formában történő működtetésének lehető­ségeit, meg kell teremteni de­cember 1-jei kezdéssel 5 szülőhe­lyettesi háztartás - minimum 35 férőhellyel - feltételeit, és kettő egység, 15 család befogadására alkalmas, 70 férőhelyes családok átmeneti otthonát is létre kell hozni, melyből az egyiket szol­noki telephellyel, legkésőbb de­cember 1-jei kezdéssel szükséges indítani, a másik otthon megvaló­sítási lehetőségét pedig december 31-ig ki kell dolgozni. Emellett hajléktalanok részére egy új, leg­alább 40 férőhelyes átmeneti szálló létrehozását is tervbe vet­ték. B. Gy. súlyosabbak, mint máskor. Dr. Vincze Katalin hozzátette: az influenzaszerű megbetege­dések szokták megnövelni a kö­tőhártya-gyulladások számát, ám jelenleg az influenzaszerű megbetegedések is átlagos számúak. A kötőhártya-gyulladásos megbetegedések egyébként utoljára két évvel ezelőtt, nyá­ron öltöttek járványszerű mére­teket Szolnokon és környékén. Nincs kötőhártyagyulladás-járvány A betegségek száma és jellege nem tér el az átlagostól Erről lesz idő ERICSSON GA628/SL" előfizetéssel, három színes előlappal már nettó 6 400 Ft** bruttó 8 000 Ft A legjobb Westel 900 ajánlat a piacon! beszélni! További kedvezményes mobildjánlatok; ALCATEL MAX/SL' vagy ALCATEL CLUB/SL' NOKIA 5110/SL' ERICSSON GH6B8/SL' 9 600 Ft 15 200 Ft 15 200 Ft 19 200 Ft bruttó 12 000 Ft bruttó 19 000 ít bruttó 19 000 tt bruttó 14 000 f t Minden készülék kártyával! ERICSSON GF768'SL‘ SZÍNES HEADSEna. WESTEL 900 mintabolt: Szolnok. Baross u l tel.: 06-56/Î71-511. 06-J0/9J4-Ï900 Ofotért: Jászberény, Lehel Vezér tér 17. • Telemobil 96 Kft.: Szolnok, Tiszavidék Áruház (Ady f út 4 ) Dobrai és Dobrai Kft.. Karcag, Szt. István sugárút 1 7. • Jáger János: Jászfényszaru, József A. u 2, 5. • Apex Kft.: Jászberény, Lehel Vezér tér 29. • Chip Elektronik Gmk.: Törökszentmiklós, Kossuth L. út 12,0 Harker 2000 Bt: Szolnok, Baross út 51. • Szolnok, Tószegi út 5. • Alszeg Szolgáltató Szőv: Albertit*«», Köztársaság u. 10. Westel Westel éjszaka hétvége Ft/perc (nettó) Ft/perc (nettó) A Westel 900 hálózatán belül A Oommo őijs/abác. ettől «lié» 6! * A készülékek i.sak Westel 900 előfizetői kártyával használhatók ** Új Westel 900 előfizeténsel, kétéves szerződével Amíg a készlet tart további feltetetek <u üzletekben Információ 265 92-10 06 30/930 30-30 vagy 1B6 (a Westel 900 hálózatán b«tül ingyenesen hívható), http á'www,westvl900.hu Iliit) A KAPCSOLAT V ' Keravill ofotért Wfsra r'Ct'M

Next

/
Oldalképek
Tartalom