Új Néplap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-14 / 11. szám
1999. január 14., csütörtök 3. oldal Megyei Körkép „Nem gyászolni, ünnepelni kell az elesetteket” A doni katasztrófára emlékeztek- Jézus keresztáldozatával legyőzte a halált, a bűnt, a gonoszt. Példája megmutatta, az áldozat, az odaadás szül örök életet. A 2. Magyar Hadsereg temérdek katonája ment a halálba. Csak a Jézusba vetett hittel megerősödve tudtak szembenézni a borzalmakkal - mondta szent beszédében Horvölgyi László esperes-plébános kedd este a jászberényi Szentkúti templomban tartott, az 56 évvel ezelőtti doni katasztrófára emlékező szentmisén. A Don-kanyar mintegy kétszáz kilométeres szakaszának a Vörös Hadsereggel szembeni tartását parancsul kapó magyar honvédekre, a több mint fél évszázaddal ezelőtti - ellenállásukat felmorzsoló, a hadsereget megsemmisítő - áttörésre emlékeztek országszerte, így Jászberényben is. Az önkormányzat és a katolikus egyházközség közös rendezésében tartott szentmisét követően az áldozatok hozzátartozói, a túlélők gyújtották meg az emlékezés gyertyáit a templom előtti tér U. világháborús emlékművénél. A plébános szerint nem gyászolni, hanem ünnepelni kell az elesetteket, az áldozatokat. A hazaszeretet, az odaadás csúcsait érték el a katonák. De nem csak azok voltak mártírok, akik a fronton estek el, hanem azok is, akik fogolyként szenvedtek, akiket deportáltak, kitelepítettek, internáló táborokba hurcoltak. -bankaTúlélők, hozzátartozók, barátok gyújtották meg az emlékezés gyertyáit fotó: sárközi A kommandósok lecsaptak a csalóra Amiről beszélünk Védtelenek az orvosok? Egyértelmű felháborodás a visszhangja annak a támadásnak, amely a szolnoki Móra Ferenc úti rendelőben az esti ügyeletén érte az orvost, illetve az asszisztensnőt Vannak vélemények, akik szerint rossz helyen van az ügyelet az épület és a környék nagyon elhagyatott a késői órákban. Mások szintén úgy vélik, tenni kellene valamit, de szerintük hiába helyeznék át az ügyeletet más épületbe, ettől a probléma probléma marad. Az orvosok ugyanis ki vannak téve ilyén támadásoknak máskor is, máshol is. A kórház sürgősségi osztályán például nemegyszer kell dulakodni a részeg beteggel, aki támadja, szidja az egészségügyieket meg azt, aki éppen az útjába akad. Háziorvos ismerősöm mesélte el azt az esetet, amikor orvosi táskájával szállt szembe a rátámadó beteggel. Hozzátartozóm volt szemtanúja annak az esetnek, amikor az egyik faluba ki kellett hívni a kommandósokat mert egy család és rokonsága körbevette az orvosi rendelőt fenyegetve a doktort akinek egyetlen „bűne” az volt hogy nem tudta feltámasztani a család egyik tagját. Bármerre járunk, azt tapasztaljuk, hogy ma már mindent biztonsági őrök védenek. A lakásügyi osztályt a nyugdíjbiztosítót az egészségbiztosítót. Egyértelmű: azért kellenek az őrök, mert olyan ügyfelek is megfordulnak ott. Nos, az ilyen „ügyfelek” nem kerülik el az orvosi rendelőt sem. Ha a világ ennyire eldurvult, akkor jogos a felvetés, hogy az orvosi ügyelet mellé is elkelne a biztonsági őr. Persze, az ember már hallja is az ellenvetést: nincs rá pénz. Lehet hogy a megoldást majd az Európai Unióhoz való csatlakozás hozza meg. A közösségi normák szerint ugyanis az az ügyeleti rendszer, ami ma Magyarországon van, korszerűtlen. Az ügyeletek a kórházak sürgősségi osztályához csatlakozva működnek. Átmeneti megoldásként javaslom, hogy adjanak önvédelmi képzést is az orvosi diploma mellé. Ugyanis, ha senki nem védi meg az orvosokat maguk kénytelenek „elintézni” ezt is. Paulina Éva Adókedvezmény a beruházóknak A segítség a véletlenen múlik? A Vöröskereszt jászberényi szervezetében - ahogy mindig -, jelenleg is folyamatosan gyűjtik a ruhaneműket a rászorulók részére, de ezek rendszerezése, szétosztása sok nehézségbe ütközik. Miután múlt év tavaszán az életveszélyessé vált, korábbi ruhagyűjtő, -raktározó, -kiosztó helyiségnek is használt egykori nyomda épületét lebontották, nehézkesen történik a ruhaosztás. A helyiek havonként négy-öt mázsa ruhaneműt juttatnak el a Vöröskereszthez, melynek raktározása nehezen megoldható, rendszerezésre pedig gyakorlatilag nincs lehetőség - tájékoztatta lapunkat Máté Éva, a karitatív szervezet helyi vezetője. Ha egy rászorulónak egy gyermekpizsamára volna szüksége, csak a halomban álló ruhazsákok teljes átforgatásával lehet meggyőződni arról, hogy van-e ilyen ruha, vagy sem. Az, hogy tudnak-e segíteni, gyakorlatilag a véletlen műve. Máté Éva hangsúlyozta: ezért volna szükség egy olyan épületre, ahol nem csak gyűjteni, de raktározni és adott esetben szortírozni, kiosztani is lehetne a ruhákat. Legközelebb is egy kölcsönkapott helyiségben (Berényben február 1-jén a Táncsics Mihály utca 6. szám alatt) rendeznek ruhaosztást, bcs Megyénkben 600-800 fantomcég lehet (Folytatás az 1. oldalról) A kigyűjtést követően, illetve azzal párhuzamosan a cégbíróság értesíti a vállalkozás vezetőjét kötelezettségének elmulasztásáról. Maga a felhívás tér- tivevénnyel megy ki, így a bíróság azonnal értesül arról, hogy a cég, illetve annak vezetője a bejegyzett címen megtalálható-e. Ha a felhívás „címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza, akkor a törvény adta lehetőséggel él a cégbíróság: törli az adott vállalkozást a nyilvántartásból. Ezzel kapcsolatban a kollégiumvezető megjegyezte, volt olyan eset, amikor a bejelentett cím sem volt valós, mert nem volt ilyen utca vagy házszám. A mostani kampányt követően májustól már folyamatosan figyelnek a cégbíróságnál a mulasztókra - fejtette ki dr. Hegyvári Sándor. Einvág (Folytatás az 1. oldalról) A Szolnok megyei nyomozók ez év január eleje óta keresték M. Györgyöt, ugyanis akkor kért segítséget Cs. Dániel kunhe- gyesi vállalkozó a rendőrségtől. A mezőgazdasági termékekkel kereskedő férfi még a múlt év decemberében ismerkedett meg M. György Tamással, aki K. Ödönként mutatkozott be és bemutatott neki egy megbízólevelet, amelyben az OTP Bank Rt. Vállalkozási Iroda Kiemelt Hitelek Főosztálya meghatalmazza, hogy ötvenmillió forint összegig hitelkérelmet bíráljon el a saját hatáskörében. *A találkozásokat követően rövid időn belül jelentkezett a csaló, aki örömmel közölte Cs. Dániellel, hogy folyamatban van egy tízmilliós hitel, de ahhoz, hogy ezt megkapja, szüksége van 260 ezer forintra az OTP-al- kalmazottak megvesztegetéséA vállalkozások működése kapcsán tavaly számos változás lépett életbe, ezek közé tartozik az is, hogy a vendéglátó egységeket üzemeltető vállalkozásoknak az egységeket kategóriába kell sorolniuk az előírások alapján. Ezt a besorolást egyúttal be kell jelenhez. Ezt a pénzt Cs. Dániel át is adta M. Györgynek, aki nem sokkal később ismét felkereste, ekkor már 1 millió 600 ezer forintot vett át - több részletben - a vállalkozótól, ugyanazzal a trükkel, mint korábban, csak ekkor egy kilencvenmilliós hitelt helyezett kiállításba. A becsapott Cs. Dániel január elején fogott gyanút, mivel hitelt egy fillért sem kapott, és az M. György által megadott mobil telefonon már nem tudta elérni a gyanúsítottat. Innentől kezdve az események már felgyorsultak, a rendőröknek sikerült azonosítani a K. Ödön álnévvel bemutatkozó csalót M. György Tamással, akiről kiderült, hogy korábban többször ült már börtönben csalás miatt, és jelenleg is hétévé^ büntetését töltötte Budapesten a Kozma utcában. Az újabb bűncselekményt azért tudta elkövetni, mert a múlt év teni a megyei kereskedelmi és iparkamarának is, pontosabban december 31-ig kellett volna ennek megtörténnie - tudtuk meg Szalayné Balogh Katalin ügyfélszolgálati irodavezetőtől. Mint elmondta, hogy a késedelmet egyelőre nem szankcionálják. A novemberében ötnapos eltávozást kapott, és elfelejtett visszamenni a BV-intézetbe. A rendőrség végül is úgy tudta elfogni M. Györgyöt, hogy a csaló ismét jelentkezett a becsapott kunhegyesi vállalkozónál, aki a rendőrség kérésére megbeszélt vele egy találkozót a vecsési benzinkútnál. Ott már a nyomozók várták a körözött bűnelkövetőt, akit elfogása után őrizetbe vettek. M. György Tamásnak egyébként mindössze egy év tíz hónap büntetése volt még hátra a korábban kapott hét évből, de valószínűleg a letöltése után sem szabadult volna, mivel a Budapesti Rendőr-főkapitányság is folytat jelenleg ellene egy eljárást, hasonló csalássorozat miatt, mint amit Cs. Dániel sérelmére is elkövetett - olvasható a rendőrségi közleményben. megyében öt területi irodában segítenek a vállalkozóknak mind a besorolás, mind pedig a bejelentkezés területén. Eddig összesen alig több, mint 450 adatlap érkezett a kamarához, pedig a megyében közel 1900 vendéglátóegység működik. Hasonló a helyzet a kereskedelmi szálláshelyek esetében is. E téren sem buzgólkodtak az üzemeltetők, ugyanis mindössze 11-en jelentkeztek a kereskedelmi és iparkamránál. ein A szolnoki városházi sajtó- tájékoztatón Szalay Ferenc polgármester elsősorban a közgyűlés mai ülésének néhány napirendi pontjával foglalkozott. A közgyűlés ma dönt arról, hogy Szolnok önkormányzata alapító tagként közreműködik a szolnoki ipari park és a logisztikai központ létrehozásában. A január végén alakuló, és kft.-ként működő társaság székhelye a Piroskai úton lesz. Alapítója a szolnoki önkormányzaton kívül öt gazdasági társaság. A közgyűlés várhatóan arról is határoz, hogy az önkormányzat alapítóként egymillió forint törzstőkét fizet be. A tervek szerint négy (vasúti, közúti, vízi és légi) terminállal rendelkezik a vállalkozás. Ezek közül három gyakorlatilag azonnal beléphet, a repülőtér polgári hasznosításához még tárgyalásokra lesz szükség. A közgyűlés várhatóan módosítja a helyi iparűzési adóról szóló rendeletet. Eszerint kedvezményben részesül minden olyan szolnoki vállalkozó és vállalkozás, aki, illetve amely a város területén beruházást valósít meg, és ezzel munkahelyeket teremt. A kedvezmény mértéke 100 és 500 miihó forint között 50 százalék, 500 millió és 1 milliárd között 70, 1 milliárd forint fölött pedig 100 százalék. Az ipari parkban beruházók számára a kedvezmény mértéke 10 és 100 millió forint között 30 százalék. A gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztése érdekében az önkormányzat szerződést köt egy civil szervezettel, a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálattal. A számítások szerint ez kevesebbe kerül, mintha a munkát jelenleg végző Gyermekjóléti Szolgálatot bővítenék. Törvény rendelkezik arról, hogy az önkormányzatnak legkésőbb 1999. december 1-ig meg kell oldania a rászoruló gyermekek átmeneti gondozását. Ennek során 12 személyes átmeneti otthont kell létrehozni lakásotthoni formában, 15 szülőhelyettesi háztartást 35 hellyel, továbbá két otthont családok átmeneti befogadására, 70 személy részére. Szolnokon mintegy 200 hajléktalan él, jelenleg körülbelül 70 elhelyezésére van lehetőség. A fejlesztési tervekben egy új, legalább 40 személyes átmeneti szálló létrehozása is szerepel hajléktalanok részére. Szalay Ferenc végezetül elmondta, hogy még a nap folyamán részt vesz Sípos Istvánnak, a MÁV nemrég elhunyt vezér- igazgatójának a temetésén, január 15-től 17-ig pedig Fodor György alpolgármesterrel együtt Frankfurtban tárgyal a Reth- mann cégnél, amelynek során áttekintik a Rethmann Recycling Szolnok Rt. és a város közötti, 30 évre szóló szerződés első 3 évének tapasztalatait. A megyei kereskedelmi és iparkamara még türelmes A vendéglátók többsége nem jelentett Tavaly december 31-ig a megyében működő vendéglátóhelyeket a tulajdonosoknak kategóriába kellett volna sorolni, s ezt egy arra szolgáló nyomtatványon bejelenteni a megyei kereskedelmi és iparkamarának. A majd 1900 vendéglátóhely közül eddig alig több mint 450 jelentkezett be a kamarához. Az APEH mindenkivel egyezteti a tb-t (Folytatás az 1. oldalról) Ez utóbbival kapcsolatban az adóhatóság igazgatója megjegyezte, hogy náluk mindössze alig 200 ilyen ügyet kezelnek, s az idei évtől az APEH nem lesz olyan engedékeny a fizetési könnyítések terén, mint a MEP volt. Az adatok azt is mutatják, hogy aki fizetési nehézségekkel küszködött, az inkább adót, mint tb-t fizetett. Az idei évtől kezdve a tb- járulékkal kapcsolatos minden tevékenységet az adóhatóság lát el, így ide kell fordulni mindenkinek, a januárra vonatkozó bevallásokat is ide kell megküldeni, illetve további, bármilyen írásbeli vagy szóbeli kommunikációval is a Szolnok, József Attila úti székházat kell felkeresni. Söllei János lapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy január 20-tól lesz kapható az idei évre vonatkozó tb-bevallás a nyomtatvány- boltokban. Azonosítóként az adószám és a tb-törzsszám szolgál majd. A tervek szerint minden fizetésre kötelezett ügyfelet lelezettséget már ezekre kell teljesíteni. Áprilisban küldik meg az „új” járulék-folyószámla január 31-ei állapotának megfelelő egyenlegét, melynek tételes felülvizsgálata, egyeztetése november 30-ig történik meg folyamatosan, minden esetben jegyzőkönyv felvéteAz új tb járulék számlaszámok 10032000-06056188 APEH járulék beszedési számla 10032000-06056195 APEH járulék késedelmi pótléka besz. szia. 10032000-06056205 APEH járulékhoz kapcs. bírság, pótlék besz. szia. 10032000-06056212 APEH egészségügyi hozzájárulás besz. szia. vélben - közvetlen vagy köz- lével. A jegyzőkönyvben sze- vetett módon - az adóhatóság replő egyenleg képezi majd az értesít a változásokról, mely- APEH által vezetett új folyóben az új számlaszámok is számla nyitóegyenlegét - tud- megtalálhatók. A januárra tűk meg az adóhatóság meesedékes járulék fizetési köte- gyei igazgatójától. Einvág 2001-re csak erős és egészséges hivatásos katonákat akar a honvédség Két év haladék az „éles” vizsgálatig Az 1996-ban hatályba lépett, a hivatásos katonák szolgálati viszonyáról szóló törvény megfogalmazza azokat az egészség- ügyi, fizikai és pszichikai követelményeket, amelyeket teljesíteniük kell az egyenruhásoknak. Az elvárások azonban csak 2001 januárjától „élesek”, addig tehát még van idő az edzésre. Ezek a követelmények sem többek, sem kevesebbek, mint amelyeket a NATO támaszt a tagországok katonáival szemben, jóllehet a katonáink egészségi állapotával, fizikai teljesítő-képességével kapcsolatos elvárások hazánk NÁTO-tag- ságától függetlenül is megfogalmazódtak - tudtuk meg dr. Svéd László orvos-vezérőrnagytól, a Magyar Honvédség egészségügyi csoportfőnökétől. Ami az egészségügyi alkalmasságot illeti, ennek 1979 óta van a honvédségen belül kidolgozott szűrővizsgálati rendszere, a testülethez való bekerülés, illetve távozás tekintetében egyaránt. Ami viszont új, az a fizikai követelményrendszer. A most kidolgozott elvárások teljesítésére azonban 2001-ig haladékot biztosít a törvény. Ez persze nem azt jelenti, hogy addig nyugodtan lógathatják a lábukat a hivatásos katonák. Saját érdekükben teszik jól teszik, ha megfogadják az egészségügyi csoportfőnökség ajánlásait, és az előírt programok szerint készülnek a két év múlva esedékes, „éles” felmérésekre. A csoportfőnök bizakodik. Mint mondta, az elmúlt évben azokat a katonákat tesztelték, akik külföldön teljesítettek békefenntartói szolgálatokat. Az eredmény kecsegtető: a vizsgálatban résztvevők 80 százaléka megfelelt a fizikai követelményeknek. Szolnokon két olyan alakulat is működik, amelyeket - éppen magas szintű felkészültségük miatt - a Magyar Honvédség felajánlott a NATO-nak. Vélhetően nem is a felderítő és a gyorsreagálású zászlóaljak hivatásos katonáinak jelent gondot a törvény által előírt követelmények teljesítése. H. Gy.