Új Néplap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-11 / 8. szám
1999. január 11., hétfő Megyei Körkép 7. oldal Stabil önkormányzatot örökölt Emberi alkotások kicsiben Gyermekkora első modellje szovjet űrhajó volt, felnőtt fejjel pedig a ma alkalmazásban lévő harcászati repülőgépek modelljeivel foglalkozik a karcagi Földvári Imre, akit megfogott ezen emberi alkotások szépsége, azt azonban szomorúnak tartja, hogy milyen célra használják őket. szerű a takarítás amikor az ebédlőasztalra kipakolja az alkatrészeket, hiszen ha egy leesik, addig nem lehet porszívózni, amíg nincs meg a „mütyürke”. Biztos, ami biztos, a Földvári Imre modelljeivel Földvári Imre jelenleg alternatív katonai szolgálatát tölti. A huszonéves fiatalember vízügyi technikusi vizsgájával nem tudott elhelyezkedni, így munkanélküli lett. Miután szeret utazni, és mindig érdekelte az adott ország kultúrája, látnivalója, jelentkezett egy idegen- forgalmi ügyintézői tanfolyamra. A Tourinform irodában „alternatív”, január 14-től pedig itt marad állásban. Francia nyelvvizsgája mellé még angolt is szeretne tenni. S hogyan lett szenvedélyes modellező? Általános iskolás korában egy szovjet űrhajóval kezdte, majd felnőttként már a katonai repülők szépsége, hatalmas ereje fogta meg. Modelljeit 1:72 méretarányban készíti. Egy gépet egy hónap alatt rak össze a számtalan apró, néhány milliméteres alkatrészből, ám amikor kész, napokig csodálja ezeket a misztikus eszközöket. Miután hobbija nem éppen a legolcsóbbak közül való, Földvári Imre nem mohó, ha kell, egy hónapot is vár, míg meg tudja venni a kiszemelt új modellt. Földváriéknál nem is egymodellek portalanítása az ő dolga. Szülei és barátnője elfogadták hobbiját, de igyekszik a szibériai husky kutyájával való foglalkozásra is elég időt hagyni. Imre tizenöt repülője mellett már kacsingat az anyahajók, vitorlások felé is, így lehet, hogy jövőre ezekkel bővül kollekciója. Barátai értékelik gépeit, hisz ők már tudják, hogy egy húszcentis modellt 90-100, néhány milliméteres darabból rakott össze Imre, aki egyébként szeret zenét hallgatni, olvasni és horgászni is. daróczi Bővülő idősellátás Fegyvemeken Édesanyja halála után ő is beteg lett A gyógyulás elérhetetlen? Klára négy éve beteg. Igaz, hogy azelőtt nem volt baja, de az állapota hirtelen annyira leromlott, hogy le is százalékolták. A betegségek okát igazán nem tudják, ő úgy véli, hogy édesanyja betegsége és halála viselte meg ennyire. Stabil gazdálkodású önkormányzatot, a szakmájához értő, jó felkészültséggel rendelkező apparátust „örökölt” elődjétől Jánoshida fiatal polgármestere, Eszes Béla. Mint mondta, legfontosabb feladatai közé tartozik a faluban korlátozott nagyságban található munkahelyek számának bővítése. Korábbi munkahelyén, a megyei munkaügyi központ jászberényi kirendeltségén mint az Alsó- Jászság területi kapcsolattartója tevékenykedett, de októberben Jánoshida polgármesterévé választották. Eszes Bélát sokan ismerhetik a megye más településein is, hisz a helyi focicsapat edzőjeként, játékosaként is szerepelt. Megválasztását követően azonban ebbéli „funkciójáról” le kellett köszönnie, hiszen a falu dolgainak intézése már nem hagy időt - maximum csak hobbi szinten - a futballozásra. A településen a megoldásra váró feladatok közül talán a munka- lehetőségek bővítése a legégetőbb. Mint kiderült, ennek megoldására már több vállalkozóval is tárgyalt. Ezenkívül az általános iskolával, illetve a munkaügyi központtal közösen a nyolc osztály elvégzésére irányuló felnőttképzés szervezésébe fogtak. Tervezik különböző szakképzések kihelyezését is a faluba. Eszes Béla kiemelte, Jánoshida pénzügyi helyzete stabil, a település költségvetését nem terhelik teljesítőképességét meghaladó hiteltartozások, minden intézmény működése biztosított. Napi szinten viszont sok problémát jelent a szociálisan rászoruló réteg ellátása. Mivel Jánoshida alapvetően mezőgazdasági jellegű település, nyáron nincs sok gond a munkanélküliséggel, az emberek - ha alkalmilag is, de - találnak munkát. Télen már más a helyzet, ilyenkor sokan az ön- kormányzat segítségére szorulnak. Itt a településszépítés, a közmunka lehetősége jelenthet bizonyos megoldást. Mostanság - ahogy máshol is - a költségvetés adja a legtöbb munkát a falu választott képviselő-testületének, a polgármesternek. A központi normatívák nem fedezik a kiadásokat, így kénytelenek emelni a már korábban is meglévő kommunális és gépjárműadót, és bevezették az iparűzési adót is.-bankaFegyvemeken elkezdődött az egykori Szapáry-kastély épületének felújítása és bővítése. Az épületben működő bentlakásos idősek otthona a munkálatok befejezése után nagyobb befogadóképességű lesz. A megyei önkormányzat „Angolkert” Csecsemőotthon és Idősek Otthona csecsemőrészlege eddig hivatalosan 80 férőhelyes volt, ám az utóbbi években fokozatosan csökkent a kihasználtsága, így átlagosan csupán 55-60 gyermeket gondoztak itt. Egy hónapja a férőhelyek számát hivatalosan is negyvenre csökkentették. Egyre nagyobb igény mutatkozott viszont az emelt szintű idősellátásra. Ezért aztán a megye pályázatokat nyújtott be az épület felújítási és átalakítási munkáinak finanszírozására, amelyek sikerrel jártak: a Népjóléti Minisztériumtól 12 millió forintot, a megyei terület- fejlesztési tanácstól 6 milliót nyertek. Az összberuházás költségvetése 24 millió forint. A szeptemberig tartó beruházás során a szükséges belsőgépészeti javításokat, a gáz-központi fűtés önállóvá tételét, valamint az épület átalakítását végzik el a kivitelező szakemberek.-bugány- Az édesanyám 1994-ben lett beteg. Közölték velem, hogy csak hónapjai vannak hátra. Mi nagyon-nagyon szerettük egymást, és nagyon jó kapcsolatunk volt. Tudtam, hogy mi vár ránk, hiszen volt már daganatos beteg a családban. Nagyon megviselt az édesanyám állapota, teljesen kiborított az, hogy nem tudtam segíteni rajta. Végül már annyira szenvedett, hogy arra kért, adjak neki olyan gyógyszert, amitől nem ébred fel többet. Egy évig élt. Ebben az időszakban jött ki az asztmám, de annyira, hogy spray-t kellett magamnál hordanom, roham esetére. Allergia, asztma, gyomorfekély - ez volt kezdetben. Mára a zárójelentések cukorbetegségről, idült hasnyálmirigygyulladásról, magas vérnyomásról, porckorongsérvről beszélnek. Mindez szinte pillanatok alatt jött, 1995-ben Klárát leszázalékolták.- Azóta a betegségeim súlyosbodtak, illetve szövődmények is léptek fel - taglalja állapotát a lakótelepi lakásban, ahol egyedül él.- Az életmód, amelyet a betegségeim miatt kellene élnem, számomra elérhetetlen. Tizennégyezer forint a rokkantnyugdíjam, amiből a rezsi kifizetése után 5 ezer forint marad. Diétáznom kellene, de nincs rá pénzem. Nézze meg a konyhámat, penészedik a mennyezet. A penész az én asztmámnak, allergiámnak nem tesz jót. Már kihívtam a tisztiorvosi intézetet is, de hiába. Próbálok mindent megtenni, hogy az állapotomon javítsak valahogy. De folyton A reformátusok vendégszeretetét élvező tizenegy balazséri, jánosi, kisbegányi és nagybégányi gyerek szombaton rövid hortobágyi kiruccanás után a hajdúszobosz- lói termálfürdőben lubickolt. A gyerekek meglepetése pedig az a vasárnapi műsor volt, amikor is dalaikkal és verseikkel tették emlékezetessé a hívők istentiszteletét a református templomban. A hat tiszafüredi családnál már-már családtaggá váló gyerekek vasárnapi programja szintén familiáris volt, hiszen „rokonlátogatás” címszó alatt, a pótpapák, pótmamák és testvérek rokonainál viziteltek a gyerekek. Bizonyos, gyorsan telik az falakba ütközöm, csak azért, mert nincs pénzem a megfelelő életmódra - panaszolja. Nézze például - mutatja az orvosi papírt -, a porckorongsérvemre állandó gyógykezelést, rendszeres fizikoterápiát írt ki a kezelőorvosom. Elkezdtem járni a fizikoterápiára és masszázsra, ami jó is volt. Ám egyszer csak a fizikoterápiás főorvos (aki egyébként nem is kezelőorvosom) leállíttatta, azt mondta, én már fölvettem az összes kezelést, ami jár nekem arra az évre. Nézze meg ! - veszi elő a kezelőlapot. - Állítólag 30 kezelést fizet csak a biztosító egy évben, és én nem vettem fel a harmincat! A kezelőorvosom azt mondta, mikor visszamentem hozzá panaszkodni, hogy felejtsem el ezt a vitát, egy hónap múlva kiírja újból a kezeléssorozatot. De mi van, ha a másik doktor megint leállítja? Az fáj a legjobban, hogy egy betegnek nagyon is elég a maga baja. A fájdalmai, a tehetetlensége. Nem kellene megélnie, hogy az orvosok vitatkoznak a feje fölött, vagy hogy egyik orvos így belenyúl a másik munkájába. Nem értem azt sem, hogy miért éri meg a társadalomnak az, hogyha beteg maradok? Negyvennégy éves vagyok, 67 százalékos munkaképesség-csökkenést állapítottak meg. A társadalom fizeti a rokkantnyugdíjamat, amiből egyébként nem tudok megélni. Egyedül vagyok, a gyerekem már elköltözött. Én még szeretnék visszatérni az életbe, munkát vállalni. Mert így itt fogok megbölondúlni a négy fal között. Paulina Éva Abádszalókon, a katolikus plébánia felújított épületében pihenő 19 borzsovai és mezővári kis kárpátaljai vendég élménynaplója is. Itt is családias volt a hétvége, hiszen a gyerekek új barátaik otthonában vendégeskedtek. A szívesség leltárát gyarapítják azok az ajándékok - sütemény, ruha -, amelyek a plébániára érkeznek folyamatosan. A jövő hét izgalmas meglepetéseket kínál a szívesen látott vendégeknek, hiszen hétfőn a Parlamentet és természetesen Budapestet, szerdán pedig a Miskolci Színház karcagi vendégjátéka során a „Dzsungel Könyvét” nézhetik meg. -pVáltozó forgalom Miután a kisújszállási városháza előtt nem volt szabályozva a parkolási rend, azt most az önkormányzati képviselő-testület - összhangban a vonatkozó rendeletekkel - az alábbiak szerint változtatta meg: a városháza főbejárata előtti útszakaszhoz Megállni tilos! jelzőtáblát helyeznek el, az épület előtti területen pedig négy parkolóhelyet alakítanak ki, melyből kettőt a mozgás- korlátozottak járműveinek tartanak fent. A városháza keleti oldala melletti téglatörmelékes parkolóhelyeken kívül, a rendőrségi gépjárműtárolókkal szemben még tíz autó számára lesz várakozási lehetőség. A városháza melletti út egyirá- nyúságát két helyen is új, „Kötelező haladási irány” jelzőtábla fogja ezután jelezni. Abádszalók polgármestere, Bordás Imre, azon túl, hogy első számú községi vezetőként tagja a megyei közgyűlésnek, szakértőként segíti a gyermek- és ifjúságvédelmet is. Ezenkívül a megye nemzetközi kapcsolatok és idegenforgalmi ügyeinek tanácsnoka is.- Polgármester úr! Úgy gondolhatja az ember, hogy ez a kinevezés nem csak a személynek szólt, hanem egy kicsit a településnek is. Hiszen Abádszalók az elmúlt években bizonyított: úgy növelte idegenforgalmi vonzerejét, hogy közben példamutatóan ápolta nemzetközi kapcsolatait.- Úgy gondolom, a kettő között kölcsönös összefüggés van. Én mindenesetre azt remélem, hogy éppen e kiépített kapcsolatrendszer segítségével jól tudom majd szolgálni a megye idegenforgalmi fejlesztését. Beleértve ebbe az egész Tisza-tavat és természetesen Abádszalókot is. Abádszalóki értékek és kapcsolatok nélkül bizonyosan nem én lettem volna a kiválasztott. Társadalmi megbízásomhoz ilyen szempontból feltétlenül hozzájárult a következetes abádszalóki csapatmunka. Széles ismeretségi köröm, jó kapcsolataim révén azon leszek, hogy ez a munka még többet profitáljon — a megye és a szű- kebb pátriám számára egyaránt.- Apropó, kapcsolatok! Sokan mondhatják, Abádszalóknak soha nem volt ekkora esélye. Az ön fontos társadalmi megbízatása mellett a település adta a megyei A Tisza-tavat érdemes komolyan venni Bordás Imre közgyűlés egyik alelnökét. Nem is beszélve arról, hogy a térség országgyűlési képviselője, aki mellesleg idegenfogalom-párti és a pénzügyminisztérium államtitkára, szívesen látogat ide.- Úgy gondolom, a megyei alelnök szakmai tapasztalata és végzettsége szerint lehet a legalkalmasabb a tisztre, ami esetünkben a reálszféra - ipar, mezőgazdaság, kereskedelem - felügyeletét jelenti. Magam esetében az elmondottakon túl fontosnak tartom elmondani, hogy a településszövetségi listán jutottam be a közgyűlésbe. Nekem ezért kötelességem azt mérlegelni, hogy mire és hol van a legnagyobb szükség. Mindezek mellett olyan főállású, jól felkészült köztisztviselők munkájára támaszkodhatok, akik évek óta eredményesen intézik a megye nemzetközi kapcsolatait és idegenforgalmát, így a települési esély szerves része a kisebb régiók és a megye előremenetelének is. Varga államtitkár urat pedig továbbra is szívesen látjuk Abádszalókon. Persze nem titkolom, hogy ezek a személyes érintettségek nem ártanak a községnek.- Vissza is kanyarodhatunk így a polgármesterséghez. Gondolom, azért ez a tiszt a legfontosabb 1999-ben is.- Feltétlenül! Büszke vagyok arra, hogy Abádszalók polgármestere lehetek. E munka során szeretném elfogadtatni másokkal azt, hogy a Tisza-tó nem csak helyi, hanem megyei és országos érték is. így, ha a kormány komolyan akarja venni Kelet-Ma- gyarország felzárkóztatását, akkor észre kell vennie ! Ennek a Tisza-tó nem csak lehetősége, hanem az egyik legfontosabb eszköze az idegenforgalmával együtt, ami csak erős gazdasági háttérrel fejleszthető. Ez adhat igazi esélyt Abádszalóknak. A vállalkozási övezet kialakítása, az úthálózat javítása jelenthet olyan fogódzót a turizmus és az idegen- forgalom bevételeivel együtt, ami az ország hasznára válhat. Úgy, hogy közben az itt élők is jobban érezhetik majd magukat. -perczeKárpátaljaiak a Tisza-tónál Eseménydús, családias hétvége