Új Néplap Vasárnap Reggel, 1998. szeptember-december (1. évfolyam, 1-15. szám)
1998-12-20 / 14. szám
Közelről 1998. december 20. Negyedik oldal Irilháfffl 3 börtöne Hajléktalan mindörökké? Hogyan válhat valaki manapság ismertté? Például úgy, ha feltalálja a rák elleni gyógyszert; lelő egy államfőt; hetes ikreket szül; űrhajóba száll; megválasztják miniszterelnöknek. De mit kezdjünk egy olyan emberrel, aki csak azért válik népszerűvé, mert ő az ország legnehezebb embere? Mindenesetre mi a napokban bekopogtattunk Pál Gyulához - merthogy róla van szó, aki a Szolnok ispán krt. egyik 10 emeletes lakóházában él -, hogy érdeklődjünk: miként telnek a napjai?- Pál úr! Amikor felhívtam telefonon, azt mondta: jöjjön, amikor csak akar, én mindig ráérek. Valóban semmi elfoglaltsága sincs?- Sajnos tényleg ráérek. Bárcsak ne így lenne, mert akkor vagy dolgozhatnék - habár az nehezen menne, mert rokkantnyugdíjas vagyok -, vagy sétálgathatnék a városban és nem kellene itthon a négy fal között csücsülnöm. Mert jelenleg csak az ablakon át szemlélem a világot.- Mióta?- Most már sajnos 4 éve nem tudok lemenni a lakásból.-Miért? rok járni, olyan nagy a súlyom. Csak a járókerettel lépegetek itt párat a falak között. A toalettig meg a fürdőszobáig még csak elcsoszogok, de a feleségem segít fürdeni, mert egyedül az sem megy. A fürdőkádat már rég kidobattuk, mert úgysem tudnék belemászni. Helyette zuhanyzót szereltettünk fel.- Akkor ez a lakás tulajdonképpen a börtönévé vált.- Úgy, ahogy mondja. Csak itt nem vigyáz rám fegyveres őr.- Szóval önmagát ítélte el, csupán az a kérdés, hány évre?- Azért nagyon bízom benne, hogy fogok én még a kislány unokámmal sétálni a Tisza-parton.- Emlékszik még arra a napra, amikor utoljára járt lent az utcán?- Nem. Már nagyon régen volt. Pedig annak idején gyakran kiültem a padra, engem sokan ismertek, hisz kocsmáros voltam, így aztán mindig akadt beszélgetőpartner.- Hogyan telnek a napjai?- Tévé, videó, újságok, könyvek, cicák. Most öregségemre olvasom Arany János összes költeményét.- Mitől fél a legjobban: az öregedéstől, a betegségtől, a pénztelenségtől, vagy a haláltól?- A haláltól nem félek, mert az az egyetlen igazságos úr. Ugyanis hiába vannak valakinek milliárdjai, ugyanúgy meghal, mint a világ legszegényebbike. Abban persze nem tartom igazságosnak a halált, hogy a fiatalokat is elviszi. Amitől viszont a legjobban félek, az az, hogy nem tudok majd lefogyni.- Barátai vannak?- Hogyne. Az egyik legjobb cimborám az abonyi vendéglős, Mészáros Pista. Ő el szokott látni különböző finomságokkal, mert sajnos a havi 21.200 forintos nyugdíjamból nem nagyon telne semmire. Ha jön, hozza a grillcsirkéket.- Egyszerre mennyit tud elpusztítani belőlük?- Egész nap ötöt biztos megeszek. De csak úgy magában , köret meg kenyér nélkül.- Most mennyi a súlya?- Úgy 300 kiló körül lehetek.- Alatta? Fölötte?- Nem hiszem, hogy túlságosan fölötte lennék. Ezt még a feleségemnek sem mondtam el, de úgy szoktam ellenőrizni a súlyomat, hogy elballagok a liftig. Beszállok, s ha elindul, akkor minden rendben. Ugyanis ezeknek a felvonóknak a teherbírása 320 kg. Ha e fölött lennék, akkor nem indulna el a lift. De eddig ez még nem történt meg.- Nincs olyan módszer, amivel hatásosan le lehetne fogyni?- Tudja, szponzor kellene.-Mihez?- Németországban már kapható egy csodaszer: a Senical. Viszont egy kúra 220 ezer forintba kerül. Azt írja a szaklap, hogy egy kúra alatt 40 kilót lehet leadni.- Még az is kevés, nem?- Ha annyi lemenne, már tudnék menni bottal. Mert amikor 270 kiló voltam - akkor kerültem be a Guinness Rekordok Könyvébe -, akkor is tudtam még járni.- Mit mondanak az orvosok? Nem valami hormonális elváltozás ez önnél?- Nem hiszem. Ez nálunk inkább családi örökség. Hisz a mi famíliánkban mindenki 100 kiló fölött van. Annak idején nehézsúlyú bokszolóként nekem is 120 kiló volt a versenysúlyom.- Hány kilóval született?- Három kiló hatvan dekával, és szilveszter éjszakáján. Csak kán hogy akkoriban még nem adták a sus- kát. Tudja, az ÁB-bébikre gondolok.- Most hány éves?- Ötvennégy. Mi a kedvenc étele?- A székelykáposzta, a pacalpörkölt, a grillcsirke, a körömpörkölt. Szóval mindenevő vagyok.-Egyáltalán kipróbált már fogyókúrás recepteket? - Hogyne. Sokszor hozzáfogtam. Egyszer le is ment 5 hónap alatt 63 kiló. Altkor éppen betegállományban voltam, de amikor visszamentem a kocsmába dolgozni, tudja, ott enni kellett... \- Gyakran szokott beteg lenni?- Nem igazán. De ha van valami problémám, fölhívom telefonon a háziorvosomat.- Ön alapvetően boldog, vidám, kiegyensúlyozott ember benyomását kelti. Nyoma sincs az elkeseredésnek.- Ez mind azért van, mert a családi hátterem stabil, s így könnyebben elviselem ezt a helyzetet. Sokszor éjszakánként elgondolkodom például azon is, hogy de jó lenne elmenni Kecskemétre a fiamékhoz. Tervezzük, hogy eladjuk ezt a lakást, és a közelükbe költözünk.- Ahhoz viszont, hogy egyáltalán kimozdulhasson innen , le kellene adnia jó néhány kilót. Kell lenni olyan módszernek, amivel sikerülhet, nem gondolja?- Nézze, próbálkoztak már velem nagyon sokan, de én nem vagyok kísérleti nyúl. Például volt egy természetgyógyász, aki járt itt többször is. Minden alkalommal leült velem szemben, és azt mondta, tegyem a kezem a térdemre, és csináljak úgy, mintha gondolkodnék. Néha, amikor fölpislantottam, láttam, hogy a csávó feje kékül-lilul, az erei a homlokán kidagadnak, s egyszer csak megkérdezte: érzek- e valami bizsergést? Nem - válaszoltam -, de azt látom, hogy a maga feje majd szét pattan. Valami erőátvitelről beszélt, de én isten bizony nem éreztem semmit. Volt itt vagy ötször, s 300 forintot kért alkalmanként. A végén beleuntam, s mondtam is neki: ide figyeljen, jóember, én hamarabb lefogyasztom magát, mint maga engem. Nagy Tibor János - ahogy ő jellemezte magát - rossz ember volt sokáig. De most eldöntötte: új életet kezd. Aznap jártunk nála, amikor azt hitte, hajléktalan létének vége. A sors azonban másféle krónikát írt. Másnap az életének lett majdnem vége... lencig meg tüdőszanatóriumban. A szerencsétlenség után elhatalmasodott epi- lepsziája, ami 12 éves k o - r á Nem tudta, mit jelent a „néhai”. A nevelőtiszt mondta meg, hogy meghalt az apja hét hónappal azelőtt. Két és fél éve szabadult. Felkutatta időközben elköltözött anyját, aki öccsével és annak családjával él. Befogadták, de nem bírta elviselni a „házirendet”, na- y o b b s z a December 16. János optimista. Pedig éhes és nincs gyógyszere. Kezd rosszul lenni. Epilepsziás. Elmondása szerint az utolsó másfél hónapban hétszer vitték be a kórházba, mert összeesett az utcán. Elindulunk az ABC-be. A férfi zavarban van, le-lemarad a vízügyesektől kapott, már nem egészen tiszta - mindenesetre meleg - ruhájában. Megnéznek bennünket. Kenőmájas, kenyér, császárszalonna, tej kerül a kosárba. Meg egy doboz cigaretta. A gyógyszertárban felmarad. Tekintetével bennünket keres az üvegen túl. A gyógyszerésznő gesztusából kiolvassuk, valami olyasmit mondhatott: hagyja csak. Aztán mesél az életéről. Olykor szépít. Ráhagyjuk, mert most csak az a lényeg, hogy javítani akar sorsán. Boldogan mutatja papírjait: adóigazolvány, tb-kártya, személyi igazolvány, igazolás tüdőszűrésről. Mellette a legutolsó kórházi zárójelentés. Beleolvasunk: ...utcai rosz- szullét... valószínűsíthető oka a gyógyszerszedés kihagyása. Jánosnak nem volt felhőtlen gyermekkora. Úgy emlékszik, szülei nagyon szigorúak voltak hozzá, gyakran előfordult a testi fenyítés is. Ezzel magyarázza, hogy a tanulás nehezére esett, a csibészség viszont nem. 17 esztendős korára 7 általánost végzett, akkor magával vitte az apja a bányába dolgozni. Egy év múlva súlyos baleset érte a munkahelyén. Négy hónapig a sebészeten feküdt, ki„Összkomfortos” hajléktalanszállás ban jelentkezett először, amikor az albérlőjük kislányának négy ujját baltával levágta játék közben. Hősünk felépülése után új munkahelyet keresett, de nem bírta a nehéz fizikai munkát. Inkább rossz társaságba keveredett Balhé balhét követett. „Kölcsönvett”, „pszichikai kényszert alkalmazott”. Aztán szúrt is. A búcsúüzenet egyben segítségkérés FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Késsel, szívtájékon. Ezért nyolc év egy hónapot kapott. Összesen pedig 14 év 9 hónapot ült. Nem könnyű erről beszélni, de az igazsághoz ez is hozzátartozik. S talán így az is jobban látszik, hogy nagyon mélyről még nehezebb felkapaszkodni. A büntetés-végrehajtási intézetekben elvégezte az egészségügyi szakiskolát, kitanulta a szabás-varrást. Ott kapta meg azt a hivatalos levelet is, amelyben apját néhainak nevezték. badságra vágyott. Egyik vízi kalandja 34 éves barátja halálával végződött. Ezután nem volt maradása Szolnokon. A szabadságot dunántúli városokban és a fővárosban találta meg. A nyáron feketemunkából élt, alkalmi szállása is mindig akadt. Pestről 10 hete tért haza, mert ott - elmondása szerint - életveszélyes hajléktalannak lenni. Felkeressük János szállását. Közel a városhoz, mégis eldugott helyen járunk. Bokáig süllyedünk a sárba. Fotós kollégámba kapaszkodók. A szél kabátunkat tépi. Vacogunk, pedig 0 fok fölötti a hőmérséklet. Az „utolsó éjszakás” hajléktalan előveszi kincseit a rejtekhelyéről. Vékony kabátot terít egy kazánház előtti keskeny lépcsőre. Feje alá párna kerül, s paplanja is van, szintén a vízügyeseknek köszönhetően. Műanyag üvegben artézi vizet készít maga mellé. Mélyeket szív a cigarettából, aztán nyugovóra tér. Jobb kezével iratait markolja, és a decemberi éj ege betakarja. December 17. János hajléktalantársainak ígéri ágyneműjét, és munkába indul. De nem várja fűtött lakókocsi, őrködnie sem kell. Még sincs szükség rá. Betér egy kocsmába. Ott még egész vidámnak látták. Aztán hirtelen távozik. Búcsúlevelet hagyott, és két levél gyógyszert lenyelt. Mentő vitte el. December 20. Ma lehet, hogy kiengedik a kórházból. Vissza az utcára. December 21. János 46. születésnapja. Járvás Zsuzsa A magány ökle- Nyitom, fiam! Megyek, ahogy bírok! - a 77 éves Sárközi Károly csizmái tompán koppantak a veranda kockakövein. Kucsmáját megigazította, nézte a Jövevényeket, hiszen felesége három évvel ezelőtti halála óta nem járt otthon a messzire, Hamburgba szakadt orvos fia.- Azt írtad, nem jössz! - szaladt ki belőle óvatosan az ölelések után.- De meggondoltuk magunkat Ingével - mutatott szőke párjára.- Jaj, de jól tettétek! Van birkahús a hűtőben, kacsa vágva, lefejtettem az otellót is. A fekete Mercedes csomagtartójából táskákat emelnek ki.- Segítek - buzgólkodott az öreg.- Tessék vigyázni, apuka! Törékeny - így a fiú. Beléptek a konyhába, ahol meleget duruzsolt a kályha, pattogott az akác.- Üljetek le! - tüsténkedett az öreg. - Isten hozott benneteket, és kellemes karácsonyi ünnepeket! A szőke asszony, Inge, puszit nyomott apósa arcára, és átnyújtott neki egy csomagot.- Tessek! Poldok karacsont ... Óvatosan vette át a piros szalaggal átkötött valamit. Jaj, istenem, mit rejthet? Órát? Derékszíját? Pipát? ...Hirtelen egyet horkant, és felébredt. A kemence ontotta a meleget, jól befűtött délután, izzadt a dunna alatt. Az utcai ablakon besütött a villany, a pózna árnyéka eltört pálcaként rajzolódott a búbos oldalába. Felült...- Fiam! Itthon vagy? Felelj mán, gyerekem! Károly... Csend kúszott a levegőben, az üvegablakon át kinézett a konyhába: sötéttel volt tele. Csak a falióra járta monoton útját: kettőt ütött. Hátrahanyat- lott.- Bolond öregember lettem - mormogta csak úgy magának. - Miket álmodok mostanság, csak nincs a gyerekemnek valami baja, mert fekete ruhát viselt. Azután elhessegette magától a gondolatot: ugyan már! Élnek, mint hal a vízben. Nyolc éve ment ki Hamburgba, öt esztendeje lakik Ingével. Egyszer elutaztak hozzájuk Erzsivel, a feleségével, de beszélni csak Károllyal bírtak. Minden csillogott, ragyogott: egy hétre tervezték a kirándulást, de két nap elég lett. Megfogadták, nem mennek többé, nem az ő világuk. Nézte a mennyezetet, és eszébe jutott, három éve ilyenkor még beszélgetett Erzsivel. 1995. december 31-én lefeküdtek, és feltűnt, hogy a párja nem mozdul. Pedig már reggel hatot ütött az óra. Rázogatta, és életében először kicsordult a köny- nye, mert látta: ezentúl magányos éjszakák várnak rá. Öt nap múlva temették: a szomszédtól telefonált, nem az ő bütykös uj- jainak való ez a finom ütögetés. Azóta Károly, a doktor úr nem jött. Jönnek az üdvözletek, néha a levelek: sokat gondolunk apukára, ki sem látszunk a munkából, majd megyünk, ha bírunk. Pedig ez a fiú volt a mindenük, az életük. Szolnokon érettségizett, több gyerekük nem született. Felvették az orvosi egyetemre, simán elvégezte, belgyógyász lett. Pécsett dolgozott, az első házassága két év alatt a semmibe foszlott: gyerekük nem született. Évente többször hazalátogatott: ajándékokat hozott, megmérte a vérnyomásukat, felment a presszóba beszélgetni a régi cimborákkal, néha Julikéval, hajdani szerelmével. 1990- ben tanulmányútra küldték, és kinn maradt Hamburgban. Második párja a szőke, elvált Inge, asszisztens, akinek két fia van. Nekik nem lett, és már aligha születik, hiszen Károly is betöltötte az ötvenet. A rendszerváltás óta háromszor látogattak haza: harmadszor a temetésre. Kinézett az ablakon. Feketébe öltözött a világ, és elhatározta, ha már a fiával ma beszélt, kimegy a temetőbe, a párjához is. Reformátusok, a ravatalozó felőli oldalra temették édesapja, édesanyja mellé. Ez volt a kívánsága, oda kerül majd ő is. Kis karácsonyi gallyat tesz a hantra, lesz rajta szaloncukor is. Gyertyát visz, de nem biztos, hogy meg bírja gyújtani. Elmeséli neki, a fiuk megint nem jött, de valahol boldog, mert vele álmodott. Azt is elsuttogja, hogy a két hízó egyikét az ünnepek között levágja. Várta a fiukat, de ő csak az álom gyorsan tovasurranó vonatán érkezett. A szomszédok féltik: akkora ott a temetőben a bozót, hogy majd egyszer leütik. Erre ő csak legyint, emberek kellenének ahhoz, meg egy váratlan pillanat, hiszen 77 évesen is kaputól padlásig viszi vállon a 80 kilós búzászsákot. Élő személytől, emberi ököltől nem fél, megjárta a háborút, a holtak pedig nem háborgatják. A magány ökle a legnehezebb. Ez ver, sújt évek óta - morfondírozott egy sort, majd oldalra fordult. Mázsányi álom kúszott a szemére, már kinyitni sem bírta. Észre sem vette, miközben magában szuszogott, a kakukkos óra hármat ütött... D. Szabó Miklós
