Új Néplap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-28 / 302. szám

Európai legyen az EU! 2. oldal A drogról a szeretet ünnepén 3. oldal Horoszkóp 4. oldal 1998 legjobb sportolói, szakvezetői Magyarországon 8. oldal IX. évfolyam, 302. szám 1998. december 28., hétfő Ara 38 Ft Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap Immár hat éve, hogy december 24-én betlehemes felvonulással ünnepük a karácsonyt a szolnoki görög katolikus hitta- nos fiúk és lányok. Jaczkó György atya vezetésével a szent család a Széchenyi-lakótelepen vonult a fatemplomig. A menetet elkísérte Szalay Ferenc, a város polgármestere is. fotó: csabai Talán a kommunális adó bevezetése nyújthatna igazságos megoldást Alkotmányellenes a szemétdíjrendelet Az Alkotmánybíróság egy közelmúltbeli határozata megsem­misítette Győr város szemétdíjra vonatkozó rendeletét, mely szobaszám szerinti fizetési kötelezettséget írt elő. Ilyen rendelet van érvényben többek között Szolnokon is, s mint Molnár Tibor aljegyző érdeklődésünkre elmondta, megindította a vizsgálatot az ügyben. Többször is gázolt a vonat A rendőrségtől kapott tájé­koztatás szerint december 23- án, kora délután a szolnoki pályaudvaron egy ceglédi la­kost gázolt el az érkező sze­mélyvonat. Mint kiderült, a fiatal lány a Szajol irányából közlekedő és a hetedik vá­gányra érkező vonat felé bi­zonytalan járással elindult, majd hirtelen a peron széle felé haladva a sínek közé esett. A vonat vezetője a rövid távolság miatt már nem tudta elkerülni a gázolást. A lány sérülései következtében még aznap elhunyt a megyei kór­házban. Huszonnégy éves volt az a férfi, akit december 26-án a szolnoki vasúti Zagyva-híd- nál elgázolt a gyorsvonat. A fiatalember a Szolnokról Sza­jol irányába haladó szerel­vény elé feküdt a sínen ke­resztbe - feltehetően öngyil­kossági szándékkal -, és a vonat halálra gázolta. A rend­őrségi vizsgálat során arra is fény derült, hogy az elhunyt korábban is kísérletezett az öngyilkossággal, emiatt ál­landó orvosi kezelés alatt állt. Az Alkotmánybíróság novem­ber végén hozott határozatot ar­ról, hogy alkotmányellenes Győr szemétdíjra vonatkozó rendelete, mely a szolgáltatást A karácsonyi bevásárlás idején megnövekedtek az ideiglenes elárusítóhelyek. A fogyasztó- védők szerint javulás tapasz­talható, legalábbis az engedé­lyek, a formai követelmények terén. Az árak azonban elsza­igénybe vevőket szobaszám sze­rinti fizetésre kötelezte. Hasonló rendelet van érvényben Szolno­kon is, ezért - bár többek véle­ménye szerint az alkotmánybí­badultak, erre a vásárlók is pa­naszkodtak. Van olyan hely, ahol a kedvezménnyel kínált portéka jóval többe kerül a szokásosnál. Ez felettébb bosszantotta az embereket, vi­szont a felügyelőség csak any­rósági határozat még nem vo­natkozik a megyeszékhelyre - az aljegyző megindította a vizs­gálatot. Az ugyanis bizonyos, hogy egy esetleges alkotmány- bírósági beadvány - Szolnokra vonatkozóan - ugyanolyan eredményt hozna, mint Győr esetében. Molnár Tibor aljegyző ugyanakkor nem titkolta, hogy nehéz jó megoldást találni. (Folytatás a 3. oldalon) nyit tud tanácsolni: mielőtt bármit veszünk, jól szét kell nézni. Boros Lajos igazgató, a me­gyei fogyasztóvédelmi fel­ügyelőség vezetője érdeklő­désünkre elmondta, hogy még véget sem ért a vásári idő­szak, máris többen jelentkez­tek panasszal. Sok esetben azonban hiányzott a blokk, így segíteni sem tudnak. (Folytatás a 3. oldalon) A vásárlók nagy része továbbra sem kéri a blokkot Sok a hamis márkajelzésű tennék Még véget sem ért a karácsonyi bevásárlási láz, már többen je­lentkeztek problémáikkal a megyei fogyasztóvédelmi felügyelő­ségen, ám számos esetben a vásárlást igazoló blokk hiányában a fogyasztóvédők nem tudtak segíteni. Az embereket egyébként a leginkább az bosszantja, hogy rendkívüli árkülönbségek vannak. Teleház helyett információs és innovációs iroda Amerikai támogatás Fürednek Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Tiszafüredi Regionális Fejlesztési Egyesület teleház megnyitását tervezi 1999-ben, az amerikai munkaügyi minisz­térium égisze alatt, Budapesten működő, úgynevezett Gyors Reagálás Projekthez benyújtott pályázatuk segítségével. Az érintettek valóban gyor­san reagáltak, hiszen az egyesü­let már megkapta az értesítést: ötezer dollárt nyert céljai meg­valósításához. Csupán annyi a változás, hogy a pályázók, betartva az elbírálók ajánlásait, nem tele- házat, hanem információs és innovációs irodát nyitnak a jö­vőben. Pontosabban már 1999 első felében, hiszen a pályázati pénzből beszerezhetők azok a legszükségesebb informatikai, irodatechnikai eszközök, ame­lyek lehetővé teszik az év eleji nyitást. Az egyesület új szolgál­tatásait várhatóan a Szabolcs utca 2. szám alatt vehetik majd igénybe az érdeklődők Tiszafü­reden. -p­Belépővel az éjféli misére Mint arról már írtunk, a kar­cagi római katolikus temp­lomban az éjféli misén évek óta tapasztalható rendzava­rás miatt idén belépőjegyeket osztottak. December 24-én tapasztalhat­tuk, hogy a karcagiak többsége megértéssel fogadta ezt a kényszerű intézkedést, hiszen aki el akart menni az éjféli mi­sére, az a plébánián időben kérhetett ingyenes belépőt. Fél tizenkettő körül ugyan több hangoskodó fiatal is megpróbált bemenni a temp­lomba, de az egyháztanács ka­puban álló tagjai ezt megaka­dályozták. A szentmisére ér­kezők az egyháztanács tagjai­nak kérésére szó nélkül felmu­tatták belépőjüket, s amint bementek, jó érzéssel tapasz­talták: idén a randalírozók kí­vül maradtak. így a katolikus templomból lelkiekben gazda­godva térhettek haza a karca­giak. S hogy az utcán is elmarad­tak a tavalyihoz hasonló petár­darobbantások, botrányok, az a karcagi kapitányság rendőre­inek is köszönhető. de Külföldi érdeklődök is vannak Múzeum vagy fazekasház? Az utóbbi időkben kedvez a szerencse Váss Áron törökszent­miklósi fazekasnak. Az általa készített tárgyak iránt ugyanis egyre több külföldi érdeklődik. Már korábban kialakult egy németországi kapcsolat, amelynek révén elsősorban egyházi kerámiákat, tárgyakat vittek ki külföldre. A Szentmiklós Szövetség (amelynek Törökszentmiklós is tagja) révén őrbottyánban újabb kapcsolat született: régi ismerőse, Fekete Péter reformá­tus lelkész által Németor­szágba, illetve Hollandiába vit­tek lelkészeknek kerámiákat. Októberben holland, majd német csoport kereste fel a fa­zekas törökszentmiklósi házát. Az érdeklődők megnézték, ho­gyan történik a korongozás, le­filmezték a házat. A németek egyébként a miklósi református iskolába jöttek eredetileg. A következő vendég egy ko­reai misszionárius lelkésznő volt, aki megcsodálta az alföldi fazekas házát. A külföldi vendégeket a fa­zekas saját kerámiájával meg­ajándékozza, és tapasztalata szerint később visszatérnek vá­sárolni. Elsősorban az egyházi kerámiák - házi áldástányér, keresztek - a népszerűek. A külföldi és hazai látogatók megfogalmazták azt is, hogy a házat múzeummá vagy faze­kasházzá kellene átalakítani. Költséges és veszélyes a vaklárma Nagy túzből több is jutott erre az esztendőre A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltó-parancsnokság összesítette ez évi munkájukat jellemző számadatokat. A statisztikából most is kitűnik, a szolgálatok nem sokat ló­gathatták a lábukat a tűzoltólaktanyákban, mivel esemé­nyekből az idén sem volt hiány. Az év utolsó két hetét leszá­mítva összesen több mint 1100 alkalommal kellett a megye különböző városaiban működő tűzoltóegységeknek helyszínre vonulniuk. Ehhez jött még a közel félezer műszaki mentési feladat is, amely éppúgy hoz­zátartozik a szervezet minden­napjaihoz, mint a tűzoltás. A legtöbb eset egyben a legnagyobb működési területet is jelentő megyeszékhelyhez, illetve annak környékéhez kö­tődött. Szolnokot Karcag, Jászberény, Tiszafüred, Kun­szentmárton és Mezőtúr kö­vette a „veszélyességi” sor­rendben. Ebben az évben két igen nagy kárral járó tűzeset is tör­tént megyénkben, pontosabban Jászberényben. Augusztusban az Electrolux-Lehel Hűtőgép­gyárában, október végén pedig egy papírraktárban csaptak fel a hatalmas értéket felemésztő lángok. Sajnos ebben az évben is nagyon sokszor, pontosan 82 alkalommal lódultak neki fel­szereléseikkel a tűzoltók úgy, hogy valaki csak „tréfált” a tűz hírével. Szabó József hadnagy, a me­gyei tűzoltó-parancsnokság sajtóreferense érdeklődé­sünkre elmondta, egy-egy ilyen felesleges kivonulás a távolságtól és az igénybe vett technikai eszközök számától függően 15-30 ezer forint kárt okozott az anyagi lehetősé­gekben egyébként sem bővel­kedő testületnek. A vaklárma persze nemcsak költséges, hanem meglehető­sen veszélyes is. Belegondolni is borzasztó, hogy adott eset­ben azért nem juthat el vala­hova a várva várt segítség, mert egy kitalált tűzesethez robognak szirénázva a tűzoltó­autók. -hgy­tliuiepi koncertet adott a Szolnoki Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Is­kola karácsony másnapján a Belvárosi nagytemplomban. Fellépett a Tücsök Kórus, a Kodály Zoltán Gyermekkórus és Leánykar. Orgonán Kovács Szilárd játszott. fotó: cs. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom