Új Néplap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-19 / 297. szám

1998. december 19., szombat Körkép 5. oldal ________ Nézőpont K iskirályok udvariatlansága XVIII. Lajos francia király gyakran idézett mondása, hogy a pontosság a ldrályok udva­riassága. A magas beosztású államférfi, gaz­dasági vezető, vagy bárki, akinek valamilyen hatalom van a kezében, mondhat szép szava­kat demokráciáról, az „egyszerű” emberek tiszteletéről és megbe­csüléséről, mindez írott malaszttá válik, ha a tettei, olykor a leghét­köznapibbak is, homlokegyenest ellentmondanak a szavainak. S hogy ez miért éppen a pontosságról jutott eszembe? A munkám miatt gyakran kell járnom rendezvényekre, és szinte minden alka­lommal azt tapasztalom, hogy a meghívott magas rangú vendégek, fittyet hányva a, Jcirályi” udvariasság alapvető normáinak, rendsze­resen késnek húsz-negyven-ötven percet. Csak az elmúlt napok ta­pasztalataiból tallózva, egy kiállítás megnyitója ötven, egy szakmai rendezvény pontosan harmincöt perccel később kezdődött, a „mi­niszteriális” vendég késése miatt. Száz-kétszáz ember toporog in­gerülten ilyenkof, nézi az óráját, és számolgatja, hogy mit kell majd elmulasztania, hogy behozza az elfecsérelt időt. Ha pedig végre befut a vendég, és egyáltalán szükségét érzi, hogy mentegetőzzön, rendszerint a 4-es út forgalmára hivatkozik. Ez elfogadható annál, aki életében először jár a 4-es úton, és soha sem hallott arról, hogy milyen a forgalma. De ez általában nem így van, akkor pedig figyelembe kellene venni a körülményeket az induláskor. De rendszerint nem is a forgalomról van szó. Aki saját bevallása szerint 40-50 percet szán egy Budapest-Szolnok útra, az már beprogramozta magának, hogy megvárakoztatja a hallgatóságát. Az meg van győződve róla, hogy egy minisztéri­umi főosztályvezető, államtitkár vagy miniszter ideje drágább, mint száz-kétszáz vagy még több „egyszerű” emberé. És ha való­ban országos ügyeket kell intéznie? - kérdezhetné valaki. Nos, akinek nincs elég ideje, annak nem kötelező elfogadnia a meghí­vást valamely rendezvényre, de ha elfogadta, akkor az az orszá­gos ügy a számára. Hozzá kell tenni, hogy, rendszerint a másod-harmadvonal- beli személyiségek tartják természetesnek, hogy megvárakoz­tassák közönségüket. Talán, az önbecsülésüket, saját fontossá­guk tudatát erősíti, hogy ezt is megengedhetik maguknak? Ko­rántsem áll szándékomban reklámot csinálni a miniszterelnök­nek, de Orbán Viktor kocsija kedden másodpercnyi pontosság­gal gördült a szolnoki városháza elé. Nem ártana, ha némely közelebbi-távolabbi munkatársa ilyen téren venne róla példát. Még a bélyegeket is otthagyta új hobbijáért Az apróval kezdte a gyűjtést Fróna Zsigmondot valószínűleg igen sokan ismerik Mezőtúron, hiszen már évek óta rendszeresen ismertet a helyi lapban egy- egy régi pénzérmét. Több mint harminc éve, hogy a numizma­tika a hobbijává vált, mi több, még a bélyeggyűjtést is abba­hagyta az új kedvtelés érdekében. Fróna Zsigmond fotó: takács Mibe kerül nekünk a karácsony? Sok helyen szegényes lesz a szenteste — de csak anyagilag A szeretet ünnepén sokszor elhangzik: nem az ajándék ára, pénzbeli értéke a fontos, hanem a gesztus. Az, hogy, szívből szívnek adják, hiszen aki szereti a másikat, aligha a fenyőfa alá helyezett meglepetés bolti számlája a mérvadó. Ezzel minden bizonnyal sokan egyetértenek: ugyanakkor arra is kíváncsiak vagyunk, mi mennyibe kerül az aranyvasárnap környékén. Zsiga bácsinak mindig voltak régi pénzei, de akkor kezdett intenzívebben foglalkozni azok rendszerezésével és érté­kelésével, amikor a hatvanas évek elején nyitottabbá váltak a határok, és lehetett a kör­nyező országokba utazni. Ment ő is, s utazásai után mindig maradt a zsebében némi apró. A banikkal, szto- tinkákkal kezdődött a szenve­dély, ami a mai napig tart. Ékkortól az ismerősök, ro­konok, ha találtak egy érmét, hozzá vitték, nézze meg, vagy helyezze el a gyűjteményében. A komolyabb rendszerezést akkor kezdte el, amikor a het­venes évek elején találkozott egy olyan gyűjtővel, akit már korábban megfertőzött a nu­mizmatika. Tőle kapott ko­moly útmutatást, hogyan is kell elrendezni gyűjteményé­nek darabjait. Számára minden pénzdarab művészeti értéke fontos. Mint fogalmaz, egy ország fejlett­ségét szerinte két dolog jelle­mezheti: a technikai színvonal, és az, hogy milyenek a pénzei. Zsiga bácsi szerint a magya­roknak ez utóbbiban semmi szégyenkeznivalójuk nincs, mert szépek a magyar érmék, a bankjegyek. Elmondta azt is, maga a numizmatika oly nagy terület, hogy neki is szakosodnia kel­lett, így behatóbban már hosz- szabb ideje a magyar, XVIII. század utáni érmékkel foglal­kozik. De részletesen tanul­mányozta a régebbieket is, egészen Szent István dénárjáig visszanyúlva. Alapító tagja az 1974-ben létrejött Mezőtúri Érmegyűjtő Körnek. Sajnálja, hogy ritkán találkozik új taggal, aminek az is lehet az oka, hogy ez a kedv­telés nem kis anyagi terhet je­lent művelőjének. G. G. Hát, kérem, betört a piacra a műfenyő, mert hogy ilyen is akad! Ezemégyszáztól nyolc­ezerig kóstál, és az az előnye vitathatatlan, hogy nem hullik a levele. Aki ezzel szemben a va­lódira esküszik, válogathat, mert többféle a kínálat. A szol­noki piacon a lucfenyő métere 280, a feketefenyőt 600-ra, az ezüstöt 900-ra tartják. Az utób­biból gyökereset is lehet vásá­rolni, vederbe ültetve ezerki- lencszázért. Még selyemfenyő is kelleti magát 800-ért, ennek állítólag tavaszig sem hullanak le a levelei. Igen ám, de a fákra dísz is szükséges! Mindenféle színes gömbök 65-72-ért, csodaszép gyertyák harminctól, kerámia­csengők 245-től, műhó 430-ért, azután csillagszórók, gyertyák tízes, húszas kötegekben talál­hatók. És természetesen sza­loncukrok kilónként 780-800- ért, esetenként többért, ritkáb­ban kevesebbért. A karácsonyesték elkerülhe­tetlen harapnivalója a diós és mákos beigli. A mák kilója 600, a dióé ezer, héjastól 400. Nem kevesen állítják: aki a szentestén dióra, netalántán mogyoróra kártyázik, szeren­csés lesz az elkövetkezendő A vöröskereszt megyei szerve­zete saját pénzeszközei, illetve a nagyon szerény mértékű adomá­nyok felhasználásával közel há­romezer csomagot oszt majd ki a Ennek most, 1998. november 20-án volt ötven esztendeje, noha közben történt egy és más. Szegényen keltek egybe, és nem tehettek mást, mint meg­fogták a munka végét. Földet műveltek, béreltek, gazdál­kodtak. János még Pestre is feljárt a háborút köve­tően romokat takarítani. Arra is adódott példa, hogy a legnagyobb dolog­időben, aratáskor az ifjú férjet katonának behív­ták. A feleség irányította a munkálatokat, és mire leszerelt, a csűrben pihent a termés. Pedig akkor már megszületett a fiuk, János, akit tíz év különb­séggel egy lány, Ágnes kö­vetett. (Csak közbevető- leg: azóta három unoká­val is dicsekedhetnek.) János bácsi végül is hu­szonnégy évet dolgozott az állami gazdaságban, és onnan került nyugdíjba. Párja piacozott: hej, de rengeteg cseresznyét el­adott, hogy pótolja a gyermeknevelés, tanítta­tás költségeit! Szerencséjükre Piri mama fogta a forintokat, értett a pénzhez, így a család­ban mindig ő számított a esztendőben. Ki lehet próbálni, sok, nagyon sok emberre rá­férne Fortuna apróbb-nagyobb mosolya. A szolnoki piacon minden akciós: a comb kilója most 560, a tarja 450, a rövidkaraj 652, az oldalas 430, a tyúk kilója 370. Az élő ponty kilója 500, a busa 250, a süllő 1 ezer, a kecsege 800, a harcsa 1 ezer, a kárász 240-be kerül. Pontyszeletek is kaphatók, kilónként 760;ért. Ennyit bevezetőben. És most nézzük, mennyibe kerül a kará­csony különböző családoknál. Szabó László tanár Újszászon tanít a középiskolában. A fele­sége is pedagógus, de most az ő idejének jó részét leköti a csa­lád szeme fénye, a hét hónapos kisfiúk.- Hetek óta nézzük, figyeljük az ajándékokat, hiszen ez az első olyan karácsonyunk, ami­kor a családban már hárman vagyunk. A szentestét otthon töltjük. Ha jól sejtem, nálunk rántott hús, sütemény, pezsgő, bor kerül az asztalra. Egy má­sikra meg a feldíszített kará­csonyfa. A kicsi fiunk játékokat kap, olyanokat, amelyeket rágni, rázni lehet, de lenyelni - nem. Azután ruhákat is. Gyaní­tom, nekem is valami ruhafélét, megyében - tudtuk meg Kádasné Váczi Mária munkatárstól. Az összeállított csomagokba főleg tartós élelmiszerek kerülnek. Szolnokon hétfőn és kedden pénzügyesnek. János bácsi most is állítja, ez így jó, mert az ő kezei közül bizony kifolyt volna az a fránya forint. A nyugdíjuk mostanság ösz- szesen huszonötezer: elég, mert nem adnak többet, akár berzen­kednek, akár nem. A minap tartották az arany­lakodalmat: szűk családi kör­ben, ötven szál szegfűt kaptak szeretteiktől. Tárgyat, ruhát egy esetleg könyvet szán a párom, és is efféléket neki.-Es a rokonság?- Másnap anyósomékhoz vi­szünk ajándékokat, harmadnap pedig az én szüléimhez. Aho­gyan szoroztunk, osztottunk, számolgattunk, mindez beleke­rül vagy 24 ezerbe. De semmi túlzás, flanc, ezek apró figyel­mességek. Azt is gyanítjuk: anyósomék hallal várnak, anyuék pedig sülttel. Szűcs Gergelyek Jászboldog- házán laknak: ő a helyi szövet­kezetben, a felesége a MÁV- nál dolgozik. Gergely fiuk nyolcesztendős, Péter, a kiseb­bik öt.- Hogy mibe kerül ez az ün­nep? Sokba. Lesz fa is, már megvettük, jókora. A fiúk játé­kokat kapnak, mi ruhafélét, ami éppen kell. Édesanyám is ruhát, a húgom, sógorom is valamit, a keresztlányom kerékpárt. Az­után az apósomról, anyósom­ról, sógornőmről sem feledke­zünk meg. Ez, ahogy nézeget­tük, mintegy harmincezer.-A program?- A szentestét itthon töltjük, hízót vágunk, sok minden kite­lik belőle. Másnap aztán sorra látogatjuk a rokonokat. Úgy tu­dom, a mama elviszi majd a gyerekeket az éjféli misére. Tóth István 82 éves, a párja Mária néni január 1-jén tölti a 78-at. Jánoshidán élnek.- Huszonhatezer a nyugdí­junk, és ez sok mindent behatá­rol. Egy lányunk van, aki elvált, kezdik el kiosztani a csomagokat, amiből jut a kórházban hosszabb ideje bent fekvő, hozzátartozók nélküli betegeknek és a gyere­keknek is, akiknek a Kamaszta­nya műsorral is kedveskedik. Emellett 24-én Szolnokon, a Thököly úti nappali melegedő­ben a vöröskereszt is részt vesz a hajléktalanok étkeztetésben. darabot sem kértek, hiszen ami van, már azt sem nyüstölik el. Küzdelmesnek bizonyult ez a fél évszázad: több a derű benne, mint a ború. Az utóbbi csak azért, mert jószerével a nulláról indultak, és mindig az erejükön felül vállaltak, teljesí­tettek: hogy jusson is, maradjon is. Most sem bírnak tétlenül ülni, pedig a testi nyavalyák őket sem kímélik. Van hat kutyájuk, mind harap. Azután nyolc hízó, a legkar­csúbb 140 kiló, a leg­vastagabb háromszáz. Ha tudná szegény, hogy napjai vannak hátra, talán világgá menne. Mert mostan­ság nemcsak az arany­lakodalmat ünnepel­ték, de a közelgő Já- nos-nap előtt a hízó­vágás is esedékes. És ugye a decemberi fújja-hordja időkben János-napra nem rossz kínálat a pecse­nye, a hurka, a kol­bász. Természetesen házi borral körítve, hogy a falat még vélet­lenül se akadjon meg senkinek sem a torkán. D. Sz. M. és egy unokánk. Még fogalmam sincs, mi kerül a fa alá, de valami lesz, főleg a legkisebbiknek. Az ünnepi fogás mákos tészta estére, mert böjt is van, meg hús is lesz azért, mert azzal tűr az ember. Szegény a mi karácsonyunk, most ennyire futja. Özvegy Kiss Endréné egye­dül lakik Szolnokon. Több mint harminc éve temette a férjét. Gyermekük nincsen, ő pedig közelebb a kilencvenhez, mint a nyolcvanhoz.- Nem kell engem félteni, egyedül lakom, de nem magá­nyosan. Vettem 20 deka szalon­cukrot, a szomszéd ad fenyőgaly- lyat. Tavalyról maradt három gyertyám, azt meggyújtom, ami­kor este lesz. Felsejlenek régi ka­rácsonyok, amikor Szentesen tízen ültük körbe a nagy asztalt. Azután sütök egy tepsi piskótát, ezt búja a fogam. Meg várom Abonyból a keresztfiamékat, akik ebédet, kalácsot hoznak. Vettem öt liter kannás bort, ezzel, meg likőrrel, üdítővel kínálom őket. És elküldtem 14 szép, kará­csonyi lapot a rokonságnak. Ed­dig én is kaptam 11 -et.- Mennyibe kerül így az ün­nep ?- Úgy vagyok vele, hogy szeretetre mérem. De ha a szó már kihozta, mert titok: három­ezerbe. Ha elmennek, előve­szem az imakönyvet, és olvas­gatom. Ideidézem a templomot, mert én menni már csak a ka­puig bírok. Oda is bottal. D. Szabó Miklós Süsse csak! A közelgő ünnepeknek igen komoly mentálhigiénés je­lentőségük van, hiszen a ka­rácsonyi készülődés idején jóval kevesebb idős ember hal meg, mint máskor - tud­tuk meg dr. Tringer László professzortól. A szakember szerint az ün- nepváráshoz kapcsolódó sü­tés-főzés, ajándékvásárlás és -készítés kifejezetten „dop­pingolja” az időseket. Még esetleges betegségeikről is képesek elfeledkezni ilyen­kor. A család részéről ilyen­kor megnyilvánuló túlzott kímélet tehát kifejezetten ál­humánus cselekedet is lehet. Persze nem a legmegerőlte- tőbb bevásárlásokra kell be­fogni az időseket, de a diós és mákos bejgli sütését nyugod­tan rábízhatjuk a vállalkozó szellemű nagymamákra. Persze, az is kétségtelen, hogy az ünnepeknek lehet lelki árnyoldala. Sokan már előre rettegnek a karácsonyes­tétől, például a magányosok. Számukra az egyedüllét ilyenkor még fájdalmasabb, mint az év más napjain. Dr. Tringer azt tanácsolja nekik, hogy időben gondoskodjanak maguknak programról. Szélsőséges esetben a sú­lyosabb lehangoltság akár öngyilkossághoz is vezethet. Azonban nem kell szégyellni a magányt. Inkább oldjuk fel, hiszen sokan járnak hasonló cipőben. Ki-ki derítse fel régi barátai vagy korábbi munka­társai körében a hasonló ese­teket. Jó esély van rá, hogy a kezdeményezést örömmel fogadják. Nagyon sok klub, egyesü­let, egyházi közösség szervez karácsonyi összejöveteleket. Gyűjtsenek egy kis' bátorsá­got, s menjenek el az ismeret­len emberek közé! A tapaszta­latok azt mutatják, hogy meg­éri a fáradozás: gyakran talál­nak egyedül élők egymásra az év utolsó, „szeretefre éhes” napjain. N. Zs. Voröskeresztes csomagok A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete most is készül az im­már szokásos karácsonyi akciójára, ám idén lényegesen kevesebb pénz és természetbeni juttatás áll rendelkezésükre, mivel a tiszai árvíz károsultjainak megsegítése jócskán kimerítette a készleteket Két év udvarlás -fél évszázad házasság A surjányi Gusztafik János legelőször 1942- ben látta meg Fehér Piroskát, aki az öccsével járt iskolába. Piroskáék eredetileg nagykörű- iek, csak később költöztek családostul Sur- jányba. Ahogyan azután penderedett, csino­sodott az ifjú hölgy, János kiszemelte magá­nak, és két év udvarlás után anyakönyvvezető, oltár elé vezette. Páros esküvőt tartottak, mert a vőlegény bátyja is akkor mondta ki jöven­dőbelijének az igent. Az ünnepeltek, mögöttük a lányuk és a fiuk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom