Új Néplap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-12 / 291. szám
1998. december 12., szombat Sport 11. oldal Férfi kosárlabda NB L, A-csoport, a 12. forduld előtt Felfrissített csapatokkal A múlt szombati szép győzelem után joggal reménykedhetnek a szolnokiak abban, hogy ma délután a Körmend elleni hazai meccset is hozzák a Phylaxia Olaj KK pirosfekte legényei. Ez a Körmend már nem az a Körmend, amelyikkel éveken keresztül emlékezetes csatákat vívtunk, mert a határvidéki csapat ugyanúgy átalakult, mint vendéglátója. A nyáron szerződtetett McClendon új fiú a vasiaknál, akárcsak a horvát center, Dumancsics - őt egyébként az Olaj KK is meg- kömyékezte -, és egyesztendős kitérő után visszatért hozzájuk az amerikai bedobó, Madison. Valamennyien belekóstoltak már a tengerentúli bajnokságba, ami akár a részükre készült bizonyítványként is felfogható. És akkor még nem szabad elfeledkezni a körmendi utánpótlás jeles fiataljairól, Németh és Fodor bizony egyre többször megmutatja oroszlánkörmeit. Hogy Zsebe Feri megteszi-e? - az csak a meccs előtt közvetlenül fog kiderülni. A kiváló kosaras be- dobót ugyanis megpróbálják „összedrótozni” erre a vidéki rangadóra, amelyet kedden egy szarajevói kupamérkőzés előzött meg, és ahol a Marc gárdája húszpontos vereséget szenvedett. Tóth Zoltán, a szolnokiak mestere elmondta, hogy nagyobb bajok nélkül végigdolgozták a hetet, csupán Boldizsár és Alexe kapott némi könnyítést idegi fáradtság miatt, Fostemek pedig a zord tél ártott meg, de náthája nem akadályozta a munkában.- Nagyon fontos lesz mindkétfél számára a szombati mérkőzés, amely nem vízválasztó ugyan, de miután a Körmenddel ott lógunk egymás nyakán, a győzelem sokat számíthat a végső helyezések kialakulásánál- vélekedett Tóth Zoltán. Férfi kosárlabda NB I/A, az élcsoport állása 1. Albacomp-SZÜV 2. Matáv-Pécs 3. Falco-Lépték KC 4. Atomerőmű SE 5. Soproni Ászok KC 6. Phylaxia Olaj KK 7. Marc-Körmend 8. Zalagerszegi TE KK 9. Danone Honvéd 11 10 1942-743 0.955 10 9 1 848-739 0.950 11 8 3 853-750 0.864 12 7 5 983-893 0.792 12 7 5 778-7610.792 11 6 5 784-772 0.773 12 6 6 916-900 0.750 11 5 6 794-816 0.727 11 4 7 779-865 0.682 Tegnap sorsoltak a Magyar Kupában. A nyolc közé jutásért a Szedeák-Akuterm csapata lesz a Phylaxia Olaj KK ellenfele. A találkozót ’99. január 9-ig kell lejátszani Szegeden. Férfi kézilabda NB I., a 12. forduló előtt Kiskőrösön a molosok Utolsó őszi idegenbeli mérkőzését játssza ma este Kiskőrösön a Mól Szolnok kézilabdacsapata. Akárcsak a múlt héten, most is négypontos derbire készülődnek a bajnokság hetedik helyén tanyázó piros-feketék. A Bács megyei városka csapata újonc az első osztályban, de ez korántsem azt jelenti, hogy játékosállománya nyeretlen kétévesekből állna. Közülük Fenyő Kálmán a válogatottat is megjárta, sőt egy évet a molosok színeiben is szerepelt az átlövő. A körösiek két idegenlégiósa, az irányító Kuzmicsov és a beálló Tolsztih sem ismeretlen a sportág kedvelői számára. A kék-fehérek eddigi mérlege kilenc pont, amely három győzelemből és három döntetlenből tevődik össze, ami jelen pillanatban a kilencedik helyet jelenti számukra. Petőfi Sándor szülővárosának csapata szerdán a Nyíregyháza elleni MK-meccse 27-27-es döntetlenre végződött, amellyel búcsút intettek a kupának. A szolnokiak viszont továbbjutottak az utóbb említett kupaszerdán. Igaz, a Fehérgyarmat csak NB I/B-s gárda, de áld már járt a kelet-magyarországi település csarnokában, az tudja, hogy ott mindenkinek nagyon meg kell izzadnia a győzelemért. A mólosoknál jó a hangulat, főként a Győr legyőzése ad okot a bizakodásra.- Nem lehet a babérokon pihenni, hiszen nehéz ellenfelek várnak ránk az őszi utolsó két fordulóban. Legalább egy pontot kellene szerezni a kiskőrösi oroszlánbarlangban - óhajtotta Horváth József, a szolnokiak technikai vezetője. (v. cs.) Hét végi sportműsor Szonbat Atlétika. Fedett pályás után- pótlásversenv: Szolnok, Véső út, 9.30. Kézilabda. NB férfiak: Kiskőrös KKC - Mól Szolnok KK, 18. NB I/B: Békés FKC - Alföldi Gabona-T$£, 18. Megyei bajnokság, nők: Rá- kóczifalva, 8.30. Kosárlabda. NB I., A -csoport: Phylaxia Szolnoki Olaj KK - Marc Körmend, Tiszali- geti Sportcsarnok, 17. v.: Szabó IV., Faidt. Albacomp - Danone Honvéd, Zalaegerszegi TE - Kaposvár, Soproni Ászok KC - Matáv Pécs, 17. Falco - Atomerőmű SE, 18. Teremfoci. Pénzdíjas torna: Abony, sportcsarnok, 7. Vasárnap Darts. Stell 501-es DO verseny: Szolnok, Koszorú úti Sörpocak söröző, 12. Kosárlabda. NB l/B, nők: Szolnoki MÁV - ESC Debrecen, Véső úti csarnok, 17, v.: Porpáczy, Dudás. Röplabda. NB /., férfiak: NAFA Kaposvár - Szolnoki Titász RK, 17. Sakk. Megyei bajnokság: Kunmadaras-T örökszentmik- lós, Rákóczifalva-Karcag II., Martfű-Szekuritás II., Túr- keve-Újszász II., 9. Teremfoci. Pénzdíjas torna: Abony, selejtezők: 7. Döntő: 17. Rácsa-kupa: Rá- kóczifalva, 9. Tiszaföldvár városi bajnokság, 9. Szolnok város országos diákolimpiái bajnokait köszöntötték az önkormányzat elöljárói tegnap délután a Széchenyi Körúti Általános Iskolában. Felvételünkön a Tisza Evezős Egylet gyerekei és edzői láthatók. fotó: csabai Kampány utáni csend a kerekeseknél Végeredmény: „A” csoport: 1. Zagyvarékas, 2. Újszász I., 3. Jászkisér, 4. Túrkeve. „B” csoport: 1. Jászladány, 2. Jászalsószentgyörgy, 3. Szászberek, 4. Űjszász II. A torna legjobb kapusa: Berényi Roland (Jászladány), legjobb mezőnyjátékos Serbán József (Zagyvarékas), gólkirály: 7 góllal Szaszkó Sándor (Jászalsószentgyörgy). Legjobb újszászi játékosként Mérész Róbert kapott különdíjat. Újszászi teremfoci Az intézet 198. születésnapja alkalmából hatodszor rendezte meg az újszászi Vörös- maty Mihály Általános Iskola a hagyományos teremfocitornáját. Ebben az évben nyolc csapat versengett a szép vándorserlegért, az érmekért és a sok ajándékért. Szerdán gazdára talál A Kővári Tamás-díj „Az egészséges életért” közérdekű alapítvány kuratóriuma december 16-án, szerdán este tartja díjátadó ünnepségét a szolnoki Városi Művelődési Központ színháztermében. A 18 órakor kezdődő eseményen adják át két fő részére a Kővári Tamás-díjat. A tavalyi díjasok Bertalan Imréné nyugalmazott igazgató, testnevelő tanár és Kővágó Zoltán - azóta ifjúsági világbajnok - diszkoszvető voltak. A rendezvény további programjában Szolnok város általános és középiskolás gyerekei kulturális és sportbemutatókkal lépnek fel, emellett a népszerű Origó együttes ad koncertet‘a minden bizonnyal nagyszámú publikumnak. Haris Károlynak nincsen oka a panaszra Hosszú évek alatt megszokhattuk, hogy a Szolnoki Cukorgyár kerékpárosai folyamatosan remek eredményeket szállítanak. Edzőjük és szakosztályvezetőjük, Haris Károly, aki csaknem egy negyedszázada pallérozza a zöld-fehér bringásokat, ezúttal is elégedett tanítványaival. A mesterrel nemcsak a múltról, hanem a jövőről is váltottunk néhány szót. Valóban nem panaszkodhatunk, hiszen az országos bajnokságokon csapatban három aranyérmet kasszíroztunk, a klubok közötti rangsorban is dobogósak vagyunk. Mindez Ivánfi Brigittának, Bujdosó Eszternek, Szabó Zitának, Steig Csabának, Csorvási Zoltánnak és Deák Gábornak köszönhető leginkább. Egyéniben nem sikerült nyerni, de nyomban tegyük hozzá, roppant erős volt a mezőny. A fiúknál ugyanis a külföldön profiskodó legjobbjaink is elindultak a bajnokság mindegyik számában. Róluk csak annyit, hogy különösen Steig Csabával vagyok elégedett. Az egykori olimpikon ragyogóan összefogta a fiatalokat. A lányoknál Ivánfi Brigi- A legtöbb sportvezető a szűkös anyagiakra panaszkodik. Önöket mennyire befolyásolja a szükség?- Fő szponzorunk, a Cukorgyár Rt. eddig minden támogatást megadott, de nem tudjuk, mit hoz majd a jövő, hiszen a gazdaságot előre nem lehet kiszámítani. Ezért is próbálunk minél több támogatót magunk mellé állítani, valamint a sportág helyi támogatására alapítványt akarunk létrehozni.- Milyen tervekkel vágnak neki a jövőnek?- Megpróbálunk minél több versenyre eljutni, ebben az évben harminc megméretésben tekertek kerekeseink. Jövőre mi is szeretnénk versenyeket rendezni. Ami már biztos, áprilisban a Jászkun-, júniusban a Sü- vegcukor-kupát felvállaljuk, majd a tiszántúli körverseny szervezésében is főszerephez akarunk jutni. Akad egy dédelgetett álmunk is, nevezetesen a Közép-Európa-kupa újraélesztése, amely a Belgrád-Sza- badka-Budapest-Bécs útvonalon futna. Nagyon bízunk benne, hogy sikerül feltámasztanunk ezt a nemzetközi viadalt - mondta Haris Károly. (vécsé) egyéniben csak hajszállal maradt el az aranyéremtől, míg a pályabajnokságon szintén a dobogóra került, és csak az Ebezüstérmes Szabolcsi Szilvitől kapott ki.- Az utánpótlás nevelése mennyire biztosított a klubnál?- Rájuk sem lehet panaszunk. Rajnai Gabi a haladók között három ezüstérmet szerzett az ob-n, és már tagja a serdülőválogatottnak. Deák Gábor, Vilmányi Tamás és Ördög Krisztián annak ellenére, hogy mindhárman utánpótláskorúak, a felnőttek között is remekeltek. Természetesen ők a korosztályos válogatottnak is tagjai. EuroStars Közzétették az európai férfi kosárlabdázók számára december 29-én, Berlinben megrendezendő EuroStars gálameccs résztvevőinek névsorát. Nyugat (edző Szvetiszlav Pe- szics Berlin): Wendell Alexis (Berlin), Tanoka Beard (Real Madrid), Predrag Danilovics (Bologna), Alekszandar Djordjevics (Barcelona), Alberto Herreros (Real Madrid), Arturas Kamishovas (Bologna), Andrea Meneghin (Varese), Carlton Myers (Bologna), Radoslav Nesterovic (Bologna), Zeljko Rebracsa (Treviso), Antoine Rigaudeau (Bologna), Henrik Rödl (Berlin). Kelet (edző Sztanyiszlav Jeremin, Moszkva): Dejan Bodiroga és Nikosz Eko- nomu (Panathinaikosz), Vas- szilij Karaszev (CSZKA Moszkva), Ibrahim Kutulay (Fenerbahce), Conrad McRae (Fenerbahce), Marko Milic (Fenerbahce), Petar Nau- moszki (Pilsen), Dino Radja (Panathinaikosz), David Rivers (Bursa), Dóron Seffer (Maccabi), Saulius Stomber- gas (Zalgiris), Drágán Tarlac (Pireusz). Asztalitenisz Mikulás-kupa Öt iskola 23 versenyzője vett részt Kunszentmárton- ban a Mátyás király úti teremben megrendezett diákversenyen. I. korcsoport: Fiú (5 induló): 1. Molnár Viktor (KDSE), 2. Gyebrán János (Tiszazug), 3. Molnár Tamás (Csépa). Lány: (1 induló): Katona Melinda (Deák). II. korcsoport: Fiú: (6 induló): 1. Kassai Sándor (Csépa), 2. Kiss István (Ti- szaug), 3. Pálinkás Gergely (Cserkeszőlő). Lány: (3 induló) 1. Bárkai Szilvia (Ti- szaug), 2. Túri Lilla (Csépa), 3. Kiss Erika (Deák). III. korcsoport: Fiú: (5 induló): 1. Patkó Dániel (deák), 2. Somodi Róbert (Tiszaug), 3. Tóth István (Csépa). Lány: (3 induló): 1. Miháczi Erzsébet (Deák), 2. Szabó Hajnalka (Csépa), 3. Pálinkás Ágnes (KDSE). Bállnték az élen Még csak két fordulót játszottak le az újszászi teremfocibajnokságon, de már ismét a tavalyi bajnok, a Bálint Bt. áll a táblázat élén. Eredmények, I. forduló: Real Spedíció - 2M 8-2, Bálint Bt. - Brutal de Luxe 8- 5, FC Cselzi - B. Előre 11-6. II. forduló: Bálint Bt. - Real Spedíció 9-3, Tigrisek - B. Előre 18-0, Brutal de Luxe - FC Cselzi 9- 4, Úttörőpark SC - 2M 22-4. Szilveszter-kupa ’98 A fenti néven pénzdíjas kispályás teremlabdarúgó-tornát rendeznek a karcagi városi sportcsarnokban december 27-28. között. A tornát az 5+1-es szabályok szerint bonyolítják, a nevezési díj 10 ezer forint. Jelentkezni december 15-én 12 óráig lehet, az érdeklődők az 59/312- 117 és az 59/311-530-as telefonszámokon kapnak tájékoztatást. MEGRENDELŐLAP Új Néplap Kiadója, Szolnok, Kossuth tér 1. Megrendelem az Új Néplapot, ...........példányban .... ...............................................hó 1-jétől a következő címre: Név:...................................................................................... Cím: ..utca ..hsz. 1 hónapra 725 Ft Jj 3 hónapra 2175 Ft J 12 hónapra 8700 Ft J Az előfizetési díjat a fenti címen igazolvánnyal és számlával jelentkező kézbesítőnek a továbbiakban ! J készpénzzel, folyószámláról fizetem '98. XII. 12. aláírás