Új Néplap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-12 / 291. szám

1998. december 12., szombat Körkép 5. oldal ____________Nézőpont Ö nbírságolók? A gyerekek nagy örömére leesett a hó, megérkezett a tél. Csakúgy, mint min­den évben, az önkormányzatok felhív­ták a polgárok figyelmét arra, ingatla­naik környékének, járdáinak jég- és hómentesítése a tulajdonos feladata. Kaparta, lapátolta is a havat Mezőtúron is sok ember, mégis megcsúsztam a járdán, kis híján boldogabbik felemre ültem. Természetesen azonnal körülnéztem, vajon kinek a háza előtt ért a majdnem baleset, legalább tudjam, kit szidjak. Kissé meg­lepődtem, mert amit láttam, az meghökkentő volt. Mellettem a városgondnokság kerítése húzódott, a város tu­lajdonát képező cégé, amely az utakon és a kerékpárúinkon a hóeltakarítást végzi, illetve a sót szólja a jegesebb részekre. Hogy pont ide nem jutott vagy kétlapátnyi homok? Nem voltam rest, megkerestem még vagy három mezőtúri tulajdonlású in­gatlant, vajon csak ennél az egynél vagy a többinél is elfelejt­keztek a lapátolásról. Csak egy helyen „vetődtem árnyékra”, kettőnél hasonló tapasztalatokat szereztem, mint a gondnok­ságnál, igaz, ott nem csúsztam el, vigyáztam, már tudtam, mire számíthatok. Persze - és ezt most nem a hivatal mentségére mondom - nemcsak ők voltak feledékenyek, hiszen az egyik egyházi fenntartású általános iskola előtt hasonló volt a helyzet, csak a szerencsének köszönhető, hogy egyetlen kisdiák sem törte el a kezét vagy a lábát. De sajnos az esély még megvan erre, hiszen a tél még alig kezdődött el, s biztos fog még a hó is esni, sőt ónos eső is lesz. No és még valami. Nem tudom, vajon miért mostohagyere­kek a Túron is oly kedvelt kerékpárutak. Hiszen a hóesés után igen sokáig (általában addig, míg a lefagyott csapadék el nem olvad) csak nagy odafigyeléssel lehet kerekezni. A biciklin ugyanis nincs korcsolya, márpedig a felület sokkal inkább ha­sonlít jégpályára, mint útra. Tudom jól, takarékosan kell bánni a költségvetéssel, nem lehet csak úgy mindenre kidobálni a pénzt, de nem értem, ezeket a munkákat miért nem lehetett el­végezni, hiszen tudomásom és az illetékes egy korábbi nyilat­kozata szerint az érdesítőanyag biztosított. Mint ahogy azt sem tudom, ezek után vajha nem lesz-e a városnak lelkiismeret-fur- dalása, ha megbünteti egyik polgárát, mert jeges a háza előtti terület. Vagy a város is kifizette saját magának a bírságot? Megválasztották a bizottságokat Túrkevén Szelektív hulladékgyűjtés indul A kötelezően megalakítandó bizottságokon felül további öt ilyen testületet hozott a túrkevei önkormányzat legutóbbi ülé­sén. Igaz, az oktatási és kulturális bizottság egyelőre elnök nél­kül működik, mivel a tisztre eredménytelen volt a szavazás. A kevi testület alakuló, illetve ezt megelőző ülésén sem tévesztet­ték elő a bizottságok létrehozá­sát, mivel a polgármester úgy vélte az első tanácskozáskor, hogy még további egyeztető tár­gyalások szükségesek a pártok között. A legutóbbi, éjszakába nyúló ülésükön megválasztották az oktatási-kulturális, a városfej- lesztési-kömyezetvédelmi-ide- genforgalmi, az egészségügyi­szociális, a mezőgazdasági és az ifjúsági-sport-civil szervezetek kapcsolata döntés-előkészítő szerveket. Igaz, az oktatási még elnök nélkül működik, mivel a jelölt nem kapta meg a szükséges többséget. Megoldódik a város három ki­lométernyi kerékpárútjának hó- és jégmentesítése, mivel vásárol­nak egy kistraktor után köthető só- és homokszóró berendezést. A közutakat idáig egy évi 30 ezer forintért bérelt eszközzel tették járhatóvá. Ezt a szórókészüléket is megveszi a város, a két egység megvásárlására összesen mint­egy 160 ezer forintot költenek. Egy kezdeményezéshez való hozzájárulással a városatyák en­gedélyezték új játszótér megépí­tését. Az egyik párt közadako­zásból szeretne egy gyermekpar­kot létrehozni az Erkel Ferenc téren, de a munkák megkezdésé­hez szükség volt a város hozzájá­rulására. Jövőre három helyen beveze­tik a szelektív hulladékgyűjtést, egyelőre az üvegekre koncent­rálva. Természetesen a rendszer továbbfejlesztését is szükséges­nek tartanák a képviselők, hiszen más szemét ily módon történő el­szállítására is szükség lenne.-gg­Hó alatt pihennek a tanyák ,yA magány a legnehezebb, évtizedek kellenek, hogy megszokja az ember” A hófehér, apró pihék ezekben a napokban mindenhová be­kukkantanak, mindent beborítanak. Ha nem elég szoros a cse­rép, még a házak padlására is odakíváncsiskodnak. Vastag dunna lepi a tetőket, földeket, utakat - már ahol nem takarítot­ták el, vagy döngölték jegessé a rajtuk ide-oda csúszkáló teher­autók, kocsik. Szakállaspusztán egy kis erdőnek a közepén di­dereg Pató Lajos tanyája. Óriási akácfák őrzik az épületet, me­lyekről olykor ezüsteső zuhog a gyanútlanul alattuk állókra. Az öreg gazda elmondja: a ház 108 éves, ő 72, a kerékpárja 46. Hárman összesen 226 telet számlának.- Fel szeretném újíttatni a la­kást, hátha a magasságos ad még tizenöt-húsz évet. Itt élek hetven esztendeje, itt halt meg az apám 1943-ban, az édesanyám 92 éve­sen 1979-ben. Itt szeretném majd befejezni én is - fűzi hozzá csendesen. Beballagunk a kétszobás ta­nyába. A nagyobban, a hideg szobában régi Néplapok százai, talán ezrei, azután zsákokban zöldség, répa. Kemence, sifon, ágyak is vannak, de ő a kisebbik szobát lakja. Abban is benn bó­biskol a búbos, de nem tüzel bele, hanem az előtte álló spar- heltbe.- A magány a legnehezebb, évtizedek kellenek, hogy meg­szokja az ember. A nyugdíjam már több, most éppen havi 12 ezer 400. Hétközben hordják az ebédet, nem sokat fizetek érte.-Jó-e?-Éhen halni nem lehet tőle, meghízni sem. Az asztalon 8-as petróleum- lámpa, meggyújtja az öreg gazda.-Drága a petróleum, spóro­lok vele, de így is havi 4-5 liter fogy. Nappal olvasok, és a vilá­gossal kelek. Adok a kutyámnak aprólékot, meg begyújtok. Egy télen 15 mázsa szén meg annál több fa elmegy, mert az akácer­dőhöz csak akkor nyúlok, ha kö­zülük valamelyik kiszárad. Öt hektár a földje, nem valami jó, hét aranykoronás: napraforgó, búza terem benne, valamit pótol a nyugdíjhoz. Megmérte, eddig 12 centi hó esett: lapátolni, seperni kell, nem beszélve a favágásról. Hétvégéken főzöget, hallgatja a híreket a kiszolgált Sokolon. Hogy hányán fogják meg a kilin­cset, erre így válaszolt:-Nem sokan, mert mostaná­ban kevés jó ember van.- Elég a pénz?- Muszáj annak lennie. Italt, kávét sose ittam, a dohány sem kell. A kocsmákat nem isme­rem, így elég. Megyünk az úton egy szűk órát. Kisújszállást elhagyva, le­térve a régi négyesen távol az úttól egy tanya pipázik. A fo­lyosón ágynemű, fehérnemű: ropogósra szívta őket a fagy. Keskeny úton haladunk tovább, és egy legelőn átvágva a ház végéig merészkedünk a kocsi­val. Két kutya lohol felénk, de megtudjuk, csak az idegeneket bántják. Mire kiderülne, hogy mi a falkába vagy máshová tar­tozunk, ott terem a gazdasszony meg a gazda, és hátrébb paran­csolja a megbízhatatlan csaho- lókat. Itt lakik Jónás Sándor, aki feleségestül és Csaba fiával együtt a Cserhát Szövetkezet­ben dolgozik. Beljebb tessékel­nek a konyhába, ahol barátsá­gosan duruzsol a kályha.-Nem is olyan régen, de­cember elsején hajtottam be a 98 jószágot. Amíg lehetett, le­geltettem - így a félj.- Ki segített?- Tücsök meg Maffia. Az a nagy fekete eléggé megbízha­tatlan, még a vadász csizmáját is megkapta. A család eredetileg Bucsán él, de most itt dolgoznak. Sán­szol az épület felé. Itt nincs se hétvége, se ünnep, egybefoly­nak a tanyasi emberek napjai. A család négy gyereket nevelt fel, és állítják, az itteni, csendes élet igazodik a világhoz, a ter­mészethez, a nap járásához, Amint Petőfi írta: Hej, mostan puszta ám igazán a puszta dór tősgyökeres pusztai ember, gulyás, juhász volt valamennyi őse. Etetik, gondozzák, őrzik a rájuk bízott jószágokat. Petró­leumlámpa adja a fényt, kettő is van. Meg telepes televízió, most azon csak az 1-es jön be, a másikat javítják. Napok óta la­pátolják a havat. A fiú, Csaba eredetileg pék, most állatgon­dozó - de hozzáteszi:- Csak amíg megjön a behí­vóm, mert már várom.- Szórakozás?- Péntekenként hazaugrom Bucsára, ott vagyok vasárna­pig. Ebbe belefér a diszkó is. Nagy a hideg, állítják, korán bekönyökölt a tél az ablakon. Napközben a konyhát fűtik, este négykor begyújtanak a szobai cserépkályhába. A ta­nyát három, éles fogú négylábú őrzi, kettő olyan, hogy száz mé­terről észreveszi, ha idegen ara­szóval a valósághoz. Kikísér­nek a tanya végéig, fél szemmel a csaholókat figyelve, nehogy valamelyik megfeledkezzen a jólneveltségről.- Azt még írja bele, hogy a gyöngyöseink a kutyáknál is jobban jeleznek. Nagyon mesz- szire hallhatnak, láthatnak, mert ha egy autó megáll a tá­volban, arra is érkezik tőlük ri­kácsolás. Közben az este belopakodott a gyepre. Összekeverte színeit a decemberi köddel, így nagyon kellett figyelnünk az utat, mire az első szilárd burkolatig óva­toskodtunk. Jó messzire leállítottuk pár másodpercre a motort, és kinyi­tottuk az ajtót. A gyöngyik rög­vest rikácsolni kezdtek. Pedig kizárt dolog, hogy a kora esti szürkeségben odáig láttak ... D. Szabó Miklós Az Alföld értelmiségi centrumává akar válni Hogyan tovább, főiskola? Hogyan fejlődik tovább a szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola? Hogyan lehetne az eddiginél szorosabb kapcsolatot, együttműködést kialakítani a várossal? Többek között ez volt a témája annak a rendkívüli főiskolai ta­nácsülésnek, amelyen részt vett Kovács Libór és Fodor György alpolgármester is. Mint dr. Molnár István, a fő­iskola főigazgatója elmondta, a dinamikusan fejlődő intéz­ménynek az Alföldön értelmi­ségi centrum szerepet szánnak. Az utóbbi években bebizonyo­sodott, hogy az öt akkreditált szakkal rendelkező, ötezer diá­kot oktató felsőoktatási intéz­mény piacképes diplomát ad a hallgatók kezébe: az itt végzett diákok iránt érdeklődnek a munkahelyek. A főiskolának tovább kellene fejlődnie, ám erre a városban nincs hely. Jelenleg három te­lephelyen működik az intéz­mény, ami nehézkessé teszi a munkát. Szeretnének egy felső- oktatási komplexumot kialakí­tani a Tiszaligetben, amelyre a város is büszke lehetne. Az ön­álló intézmény fennállásának ötödik évfordulójára kiadványt akarnak megjelentetni, amely bemutatja a várost és a főisko­lát. Tervezik régi magyar étte­rem létrehozását is, amely szin­tén jellegzetes színfoltja lehet Szolnoknak. Az alpolgármesterek is egyetértettek abban, hogy szo­rosabb együttműködés kell a város és az intézmény között, a főiskola elképzeléseit lehetősé­gük szerint támogatják. Egyet­értettek abban is, hogy egy te­lephelyen kell létesülnie egy komoly intézménynek, ám en­nek helyszínét Kovács Libór a városközpontban képzelné el, ami azt jelenti, hogy a város vezetése csak később számol ja főiskola teijeszkedésével. P. E. „Kincses” gyereköröm A napokban gyermekzsivaj­tól volt hangos a tiszaszent- imrei művelődési ház. Kö­szönhetően az önkormány­zatnak, minden kiskorú szentimrei és újszentgyör- gyi gyermek ajándékcso­magot vehetett át. Hogy ez a „hivatali” figyelmesség még maradandóbb legyen, arról a kultúrház gondoskodott, a budapesti „Kincses” Szín­ház művészeinek a meghí­vásával. Sikeresen, mert a „kincses” délelőtt az ön- kormányzati Mikulással és a színjátszók egyórás, „Krampusztánc” című mű­sorával együtt osztatlan si­kert aratott a 450 kedvez­ményezett körében. -p­Segítség helyben és gyorsan Készülnek a segédeszközök a szolnoki munkahelyen FOTÓ: mj Ezentúl nem kell Budapestre utaznia vagy hetekig várnia annak, akinek egyéni méretre szabott gyógyászati segédesz­közre van szüksége. Szolnokon eddig nem tudtak helyben bizonyos gyógyászati segédeszközöket egyéni méretre elkészíteni, a rászorulónak vagy Budapestre kellett utaznia, vagy a fővárosból jöttek el méretvételre, akkor pedig hetekig kellett várni, hogy elkészüljön az eszköz. Ezen a gondon akart segíteni a békéscsabai Prima-Protetika Kft., amikor a volt szovjet laktanyában közel tíz alkalmazottal gyógyá­szati segédeszközöket gyártó műhelyt létesített, ahol negy­vennyolc órán belül kész van például egy ideiglenes protézis. A külföldi alapanyagból készülő járókészülékek, fűzők, művégta­gok, protézisek, haskötők ma már hathatós és kényelmes segítséget jelentenek a rászorulóknak. A szolnoki gyártóüzemben elsősorban mozgáskorlátozott munkavállalókat alkalmaznak. P. É. A Pro Űrbe díjas kevi népdalénekes Miklós bácsi tősgyö­keres túrkevei. Sze­rinte törvényszerű volt, hogy énekeljen, hiszen édesapja sok dalt, nótát ismert, s ezt a tudásanyagot igye­kezett átadni fiának. A tiszta emberi hang, az ének szeretetét tovább erősítették énektanárai, Csenki Imre és Gellért István a mező­túri Református Gimnázium­ban. Ebben az időben már rend­szeresen szerepelt helyi műked­velő előadásokon. Megtanult citerázni, hege­dülni, végül a mando­linnál állapodott meg, amit ma is szívesen vesz a kezébe. Előadóművé­szi engedélyre sokáig nem is gondolt. Ám 1960-ban egy fővárosi zenekarral szerepelt együtt, s ennek vezetője, Kozák Gábor József prímás biztatta, váltsa ki a pasz- szust, hiszen tehetsége és hangja is van a népdalokhoz. A követ­kező év már a vizsgabizottság előtt találta, hivatalosan is nép­dalénekes lett. Sok neves mű­vésszel lépett fel pályája során. Madarász Katalinnal, aki szin­tén kevi születésű, manapság is szokott együtt énekelni. A vá­rosban szinte mindenki ismeri, mivel nemcsak népdalesteken, hanem iskolai, munkahelyi vagy alapítványi rendezvényeken is részt vesz, ha kérik. De ismerik a volt Szovjetunió egyes városa­iban, Szlovákiában és Erdély­ben csakúgy, mint megyénk és az ország számos városában, ahol elkápráztatta a közönséget hangjával. Évtizedek óta jelen van a közéletben. 1990 óta a válasz­tási bizottság elnöke, így jól is­meri a helyi politikát is. Annál is inkább, mivel az önkormányzati voksolás is az ő vezetésével zaj­lott. De mint fogalmaz, énekelni jobban szeret, mint Választást levezényelni. G. G. Hetvenedik születésnapja előtt néhány nappal vette át Túr- keve Város Díját Ábrahám Miklós népdalénekes, akit talán mindenki ismer a városban. Egyrészt ismertté vált, mivel rendszeresen énekel különböző rendezvényeken, másrészt pedig évtizedek óta aktív részese a közéletnek is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom