Új Néplap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-25 / 276. szám

4. oldal Gazdasági Tükör 1998. november 25., szerda Kötelező biztosítások. A Providencia Biztosító Rt. és a Generali Budapest Bizto­sító Rt. arra számít, hogy a kötelező gépjármű-biztosí­tást náluk kötő ügyfeleknek mintegy 6-7 százaléka vá­laszt jövőre más biztosítót, ám ugyanennyi, mintegy 30-40 ezer új szerződő fél keresi meg őket. Ezen a - veszteséges - piacon a két biztosítónak jelenleg 21,92 százalékos részesedése van. Agrárvédelem. Kiemelten fontos feladat a mezőgazda­ság és a természetvédelem összehangolása, mert az ökológiai folyamatok nem állnak meg a megművelt táblák szélén - jelentette ki Pepó Pál környezetvédelmi miniszter egy tegnapi ta­nácskozáson. Megmaradt a szálló. Egyetlen vevőjelölt sem je­lent meg a 268,5 millió fo­rintra taksált, 84 szobás sal­gótarjáni Karancs Szálló keddi nyilvános árverésén. Többet utaztunk. A tá­volsági személyszállítást két százalékkal több utas vette igénybe az első háromne­gyed évben, mint tavaly - közölte tegnap a KSH. Az MNB Hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 364,78 Francia frank 38,46 Japán jen (100) 181,25 Német márka 128,96 Olasz líra (1000) 130,26 Osztrák schilling 18,33 Svájci frank 156,28 USA-dollár 220,36 ECU 253,90 Nagykörűben a Szőke Tisza-part Kft. tavaly nyitotta meg vendégházát, amelyet nemcsak a hazai, de a külföldi vendégek is nagyon kedvelnek, nem véletlenül, hiszen gyö­nyörű az udvar, és hangulatosak a szobák. Idén a házzal szemben nyűt meg a Nagy Bogrács vendéglő, ami szintén nagyon népszerű. fotó: mészáros Keveset fial az állattenyésztés A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium legfris­sebb jelentése szerint az ország számos régiójában túlkínálat van hízott sertésből, egyes piacokon malacból is. Nehezíti a külpiaci értékesítést az Európai Unió magas húskészlete, s a belső exportőröknek juttatott jelentős kormányzati támogatás. A vágóállat-felesleg következ­tében a piacon alacsonyak a felvásárlási árak. A kisüzemi sertéseket 170-180 forintért, il­letve minősített vágás után 205-235 forintért veszik át a termelőktől. A választási ma­lachoz kilogrammonként 200- 380 forintért hozzá lehet jutni. A húsfeldolgozók többsége nem lát lehetőséget az exportra; azok az üzemek, amelyek nem kötöttek szerződést, csökkentik az átvett állatok mennyiségét, s leállnak. A tenyészállat-támogatások­nak köszönhetően Vas és Győr­Sopron-Moson megyében nőtt a szarvasmarha-állomány. A vágómarhapiacon azonban to­vábbra is lanyha a kereslet. Ki­vételt ez alól csak a minőségi vágóállatok képeznek. A hízó­bikát kilogrammonként 215- 340, a hízóüszőt 200-225, a se­lejt tehenet 155-195 forinton veszik át a vágóhidak. A juhágazatban is bővült az állomány. A fejlesztési szándé­kot azonban kedvezőtlenül be­folyásolja a tenyészállathiány. A 13-16 kilós bárányokat 640-660, a 16-20 kilósakat 600-614 forintért vásárolják fel a kereskedők. Egyes térségek­ben - Fejér, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében - azonban száz forinttal csökkent a kilo­grammonkénti átvételi ár. Itt kizárólag a pecsenyebárányra van kereslet, ebből viszont mi­nimális a kínálat. Több megyében a brojler­csirke túltermelése miatt aka­dozik az átvétel, a felvásárlók mindegyre módosítják a határ­időket. A hizlaldákban több ezer kiscsirke maradt a terme­lők nyakán, ennek következté­ben nem tudnak felkészülni a következő állomány felnevelé­sére. A takarmánytöbblet fel­emészti az amúgy is alacsony nyereséget. Egyre több gazdál­kodó küldi vissza a szerződött csibét a keltetőknek. U. G. A158 milliárd nyomában Átfogó adórevíziót kért A hiány fedezése fel­a Postabank ügyében Auth Henrik vezérigazgató ked­den az APEH-től, tekintettel a pénzintézet nem minden­napi méretű - szavai szerint 4-es metrónyi - veszte­ségére. A pénzintézet veszteségével és kintlevőségeivel kapcso­latban megtudtuk, hogy a rossz hitelek és befektetések után összesen 153 milliárd fo­rint céltartalékot kellett volna képeznie a banknak. Ebből 9 milliárd a már megképzett céltartalék, de 144 milliárd hiányzik. Emellett 14 milliárd forint banki veszteség is ke­letkezett, ami a hiányzó cél­tartalékkal együtt összesen 158 milliárd forintot tesz ki. emészti a bank 42 milliárdos alaptőkéjét, így az ezen felül fennmaradó céltartalékhiány 116 milliárd forint. Az 1998. december 30-i rendkívüli közgyűlésen az alaptőkét 21 millióra szállítják le, ezután az állam 152 milliárd forintos alaptőke-emelést hajt végre, és így a Postabank 99 száza­lékos tulajdonosává válik. Ebből a 152 milliárd forintból 116 milliárd a céltartalékhi­ány fedezésére szolgál majd, a fennmaradó 36 milliárd pe­dig az új alaptőkét képezi. A portfóliótisztítás után ez 14 százalékos tőkemegfelelési mutatót tesz lehetővé. A me­nedzsment jövőre egyébként már kétmilliárd forint nyere­séget tervez. (b.) Egy ágazat bemutatkozik Megnyílt a Foodapest ’98 A magyar élelmiszeripar el­sőrendű feladata a minőség javítása, s a cégek ilyetén törekvését jól példázza a Foodapest ’98 szakkiállítás - hangsúlyozta megnyitójá­ban Torgyán József föld­művelésügyi és vidékfejlesz­tési miniszter. A negyedik Nemzetközi Élelmiszer, Ital és Élelmiszer­gépipari Szakkiállításon 23 ország 631 kiállítója mutatja be termékeit. Figyelemre méltó, hogy a kiállítók 5 szá­zaléka az üzleti kommuniká­ció és minőségbiztosítás terü­letén működő vállalkozás. Az élelmiszeripar a magyar nemzetgazdaság egyik leg­fontosabb ágazata, évente mintegy 1,2 milliárd forint termelési értéket hoz létre. A magyar élelmiszer-ipari va­gyon 55 százaléka külföldi tu­lajdonban van, de a cukor-, növényolaj-, dohány-, sör- és édesiparban ez az arány meg­haladja a 80 százalékot. Az ágazat vállalkozásainak 96 százaléka mikro- és kisvál­lalkozás, az élelmiszeripar tel­jesítményének meghatározó részét azonban az a 107, há­romszáznál több alkalmazot­tat foglalkoztató szervezet képviseli, amely együttesen a bruttó termelésnek 71, az ex­portnak pedig 79 százalékát adta tavaly. Az utóbbi hét év­ben folyóáron számítva 280 milliárd forintnyi beruházás valósult meg az ágazatban. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ állásajánlata Telefon: 56/414-117 Ügyfélfogadás hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön: 8­tói 13 óráig. Pénteken nincs ügyfélfogadás! Létszám Kereset lakatos Szolnok-Bu­dapest 32 20 000-55 000 szerszámkészítő Szolnok 3 meaeav. szerint esztergályos Szolnok-Tó­szeg 3 megegy. szerint hegesztő Szolnok-Bu­dapest 17 megegy. szerint NC CNC gépkezelő Szolnok 3 meqeqv. szerint elektroműszerész Szolnok 2 30 000-50 000 asztalos Szolnok-Tó­szeg-Z.rékas 21 19 500-35 000 cipőjavító Szolnok 3 19 500 esztergályos, marós Szolnok 9 25 000-40 000 baromfi-feldolgozó Besenyszög­Palotás 10 30 000-35 000 kőműves Szolnok 1 19 500 ács-állványozó változó 10 30 000-40 000 villanyszerelő Szolnok 5 30 000-70 000 eladó Szolnok 30 20 000-30 000 gépjárműszerelő Szolnok 3 meqeqy. szerint baromfi-feldolgozó Zagyavaré­kas 50 30 000-45 000 festő Szolnok 3 25 000-50 000 vez. távközl. műsze­rész Szolnok 1 K.j.t. szerint klímaberendezés-szer.Szolnok 1 28 000-32 000 kárpitos Szolnok 3 30 000 szabó, varrónő Szolnok 3 20 000-45 000 szabó, varrónő Szolnok 70 19 500-35 000 sütőipari munkás Rákóczifalva 2 25 000-30 000 vasbetonszerelő Szolnok 5 30 000-35 000 festő és mázoló Szolnok 3 19 500-40 000 vendéglátó-ipari eladó Szolnok-Tó- szeg 11 20 000-30 000 szakács, főzőasszony Szolnok 1 K.j.t. szerint híddarus Szolnok 1 meqeqv. szerint ápolónő Szolnok 1 K.j.t. szerint bet. munkás Szolnok 9 19 500-30 000 bet. munkás* Szolnok 40 19 500-23 000 takarítónő Szolnok 5 19 000-25 000 vagyonőr Szolnok 15 35 000-45 000 áru-összeállító Szolnok 10 25 000-32 000 mg.-i menedzser Szolnok 3 megegy. szerint tüz.tech. feji. mérn. ált. Isk. tanító könyvtáros varró szakoktató biztosítási fiókvez. üzletkötő Szolnok Szolnok­Abony Szolnok Szolnok Szolnok Szolnok 1 1 1 1 3 25 5435 Martfű, Lenin út 1/c Telefon: 450-049 Létszám Kereset befektetési tanácsadó Martfű 5 megegyezés sze­rint tűzőnő Martfű 10 25 000-35 000 marós Martfű 2 35 000-40 000 esztergályos Martfű 1 35 000-40 000 minősített hegesztő Martfű 1 35 000-40 000 boltvezető Martfű 1 20 000-50 000 magyar-történelem tanár* Martfű 1 K.j.t. szerint sz.tech.-matek-fizika tanár* Martfű 1 K.j.t. szerint varrónő Tiszaföldvár 4 19 500 termékmenedzser Tiszaföldvár 1 megegyezés sze­rint forgácsoló Tiszaföldvár 1 25 000-30 000 tehergépkocsi-vezető (C+E) Tiszaföldvár 1 megegyezés sze­rint raktárkezelő Tiszaföldvár 1 meqeqv. szerint üzletkötő Tiszaföldvár 1 megegyezés sze­rint fröccsöntő Rákóczifalva 2 25 000-35 000 szarvasmarha-gon­dozó Mezőhék 5 35 000-45 000 CO-hegesztő ország terü­letén 3 megegyezés sze­rint csőhálózat-szerelő ország terü­letén 4 megegy. szerint lakatos 'középiskolai tanár ország terü­letén 3 megegyezés sze­rint 5430 Kunhegyes, Szabadság tér 9-10. Telefon: 59/326-113, Fax: 59/326-546 Létszám Kereset biztosítási üzletkötő Szolnok megye asztalos Bánhalma 20 20 000+jutalék 5 20 000-25 000 5300 Karcag, Madarasi út 27. Telefon: 59/311-622 cipőipari technológus Karcag 1 30 000-40 000 gépi varró Tiszaörs 5 19 500-40 000 értékesítési csop.vez. Karcag 2 vállalk. ig. felszolgáló Tiszaszen­1 19 500 géplakatos Karcag 5 19 500-30 000 timre forgácsoló Karcag 1 19 500-30 000 állatgondozó Tiszaörs 2 20 000-23 000 asztalos Karcag 3 25 000-35 000 Horizont esztergályos Tatabánya 5 45 000 nyomdai gépkezelő Karcag 1 30 000-40 000 CNC-esztergályos Tatabánya 5 45 000 (Roland-Favorit és varrónő Tiszanána 1 telj.bér Romayor gépek kéz.) élelmezésvezető(2) Tiszafüred 1 megegyezés sze­vendéglátó-ip. eladó Karcag 1 25 000 rint cukrász Karcag 1 25 000 varrodai minőségi el­Tiszanána 1 30 000-40 000 Állást keres:- Karcagi, szakközépiskolát végzett számítástechnikus- Karcagi, érettségizett fiatalember vendéglátó-ipari vezetői ta­pasztalattal- Karcagi, kereskedelmi üzletvezető végzettséggel és keres­kedelmi gyakorlattal rendelkező fiatal férfi 5440 Kunszentmárton Mátyás király u. 5. Telefon: 461-523 Létszám autószerelő Csekeszőlő 2 20 000-30 000 tehergépkocsi-vezető Cserkeszőlő 1 25 000-35 000 autószerelő Kunszent­márton 1 25 000-35 000 esztergályos Kunszent­márton 1 25 000-35 000 nyomdász Kunszent­1 megegyezés sze­mádon rint 5400 Mezőtúr, Rákóczi u. 3. Telefon: 56/350-994 Létszám varrónő Tűrkeve 20 20 000-35 000 bet. elektr. szerelő Székesfe­hérvár 20 40 000-50 000 kőműves Tűrkeve 4« 20 000-50 000 varrógépműszerész Tűrkeve 1 25 000-30 000 tűzőnő (betanított is megfelel) Mezőtűr 5 20 000-25 000 mérlegképes könyvelőMezőtűr 1 40 000-50 000 seriésgondozó Mezőtűr 4 25 000-35 000 szakács Mezőtűr 1 30 000 felszolgáló Mezőtűr 3 megegyezés sze­rint megegy. szerint K.j.t. szerint K.j.t. szerint megegy. szerint 40 000 19 500-100 000 ■Megváltozott munkaképességű munkakör Létszám Kereset üzletkötő Tiszafüred és térsége üvegfúvó szak­Berekfürdő 30 45 000-55 000 gépi varró Tiszafüred munkás tolmács(1) Tiszanána gépi varró Karcag, 155 19 500-27 000 Kunmada­vasaló Tiszanána ras, Kisűj­pultos Tiszafüred szállás pultos Tiszaderzs biztosítási üzletkötő Karcag 17 vállalk. ig. szakács Tiszaderzs lenőr (1) társalgási szintű olasznyelv-ismert (2) élelmezésvezető-tanfolyam vagy felsőfokú dietetikus végzettség szükséges Törökszentmiklós, Táncsics u. 1/a Telefon/fax: 56/390-941, 390-190 Létszám Kereset Kereset minősített hegesztő kőműves ács mosodai kisegítő forgácsoló baromfi-feldolgozó bolti eladó Török­szentmiklós vidék vidék Z.rékas T.miklós Fegyvernek Török­szentmiklós T.miklós T.miklós T.miklós T.miklós T.miklós T.miklós 3 3 12 2 2 1 Kereset villanyszerelő vegyésztechnikus* gyártástechnikus* logisztikus* adminisztrátor* erősáramú vill.sze- relő* szerszámlakatos* T.miklós 2 gépésztechnikus* T.miklós 2 géplakatos* T.miklós 2 bet. munkás* T.miklós 20 minőségbizt. mérnök* T.miklós 1 Projektmanager* T.miklós 1 •Szakmai önéletrajzokat 1998. november 27- ségre leadni 35 000 25 000 25 000 25 000 35 000 25 000 25 000 25 000 35 000-42 000 70 000-80 000 70 000-80 000 36 000-42 000 45 000-50 000 50 000-55 000 60 000-65 000 50 000-55 000 25 000 50 000-60 000 100 000 ig kell a kirendelt­5100, Jászberény Jásztelki út. 17. Telefon: 57/412-822, Fax: 57/412-225 Létszám Kereset 5351 Tiszafüred, Kossuth tér 1. Telefon: 59/351-322/211 Létszám Kereset 5 25 000 5 24 000-35 000 1 megegyezés sze­rint 2 35 000-tól 219 500-tól 1 19 500 1 megegy. szer. ruházati bolti eladó Jászberény 1 19 500 vizsgázott kazánfűtő Jászberény 1 23 000-30 000 varrónő Jászfény­szaru 1 19 500 varrónő Jászapáti 35 19 500-35 000 bet. munkás Jászberény 250 45 000 esztergályos Jászberény 10 40 000-60 000 állattenyészlő-telepi karbantadó Jászberény 1 30 000-40 000 varrónő Jászároksz. 20 20 000-39 000 kőműves Jászberény 4 40 000-50 000 villanyszerelő Jászberény 2 25 000-40 000 postai kézbesítő Jászberény 1 24 000-24 500 szakács Jászberény 1 25 000-40 000 vendéglátó Jászberény 1 20 000-25 000

Next

/
Oldalképek
Tartalom