Új Néplap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-21 / 273. szám
1998. november 21., szombat Körkép 5. oldal Nézőpont Kieső három év Négyszer kapnak enni naponta a bölcső- dés gyeremekek. A nem túl bőre szabott költségvetés ellenére igyekeznek úgy összeállítani az étrendet, hogy minden fontos anyaghoz hozzájussanak a kicsik. Már azok, akik járnak bölcsődébe. Magyarországon ugyanis a 70 ezer bölcsődei férőhely az utóbbi években 26 ezerre csökkent. A települések 80 százalékában nincs bölcsőde. Nem különb a helyzet megyénkben sem. Huszonegy település rendelkezik ilyen gyermekintézménnyel, megyénk 31 bölcsődéjéből 10 Szolnokon található. Vagyis több mint ötven megyebeli településen nem tudnak biztosítani üyen jellegű gyermekelhelyezést. Gyakran esik szó az iskolába reggeli nélkül induló hátrányos helyzetű gyerekekről, meg arról, hogy sok kicsi csak az óvodában eszik, otthon meg nem jut rá. De nem beszélünk (nem is tudunk!) azokról, akik még sem óvodába, sem iskolába nem járnak: a három év alatti kicsikről. Pedig hároméves korig nagyon fontos korszakot élnek meg a gyerekek. Az agynak például elegendő fehérére van szüksége a fejlődéshez. Ilyenkor tanulnak meg a kicsik enni, kezet, fogat mosni. Különösen kis falvakban hiányoznak a régi jó bölcsődék, ott lenne rájuk a legnagyobb szükség, hiszen az életszínvonal ott a legalacsonyabb, a munkanélküliség, a szegénység ott érint a legtöbb családot. Régebben az ő gyerekeik is eljutottak a bölcsődébe, ahol naponta négyszer enni kaptak, melegben tartózkodtak, és foglalkoztak velük. És ma? Mi történik velük otthon ebben a három évben? És ha csak tengődnek, ki figyel fel rájuk? A nagyobb gyerek el tudja mondani, ha éhezik, ha baja van, az óvónő, a tanár is felfigyel a problémákra. De ki látja, hogy mi történik az alkoholizáló vagy nyomorgó család házának falai közt a picikkel? A magyar ember valahogy nem szereti az intézményeket. A bölcsődei rendszer leépülésével azonban van mit sirámunk. Sok ezer kisgyereket, akikről csak évek múlva derül majd ki, hogy mi történt velük hároméves korukig. _ Ve X 0JjJ-*°0-ck pj*. A gát közelében most sem jó lakni Tiszaburán Panaszáradat „özönöl” a Tisza mellett Egy éve működnek a megyei gyámhivatalok Közel félezer fiatal áll pártfogói felügyelet alatt Egy éve, hogy a gyermekvédelmi törvénynek megfelelően megalakultak hazánkban a megyei gyámhivatalok. A köz- igazgatási hivatal szakmailag önállóan működő szervezeti egysége tegnap tartotta éves munkaértekezletét. A megyei gyámhivatal vezetője, dr. Borbás István a tanácskozást követően az újságírókat is tájékoztatta. A jelenleg tizenöt munkatárssal tevékenykedő hivatal gondoskodik többek között a hatósági jogkörök ellátásáról, a városi gyámhivatalok és a települési önkormányzatok jegyzőinek gyámhatósági tevékenységének szakmai irányításáról, a bentlakásos gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények működésének engedélyezéséről, évenkénti ellenőrzéséről. A megyei gyámhivatal hivatásos párfogói látják el a fiatalkorú bűnelkövetők pártfogói felügyeletét. Mint az a dr. Borbás István által elmondottakból kiderült, sajnos jócskán akad munkájuk ezeknek a szakembereknek is. Az ez év október 15-i állapotokat tekintve négyszázötvenhat fiatal áll pártfogói felügyelet alatt. Ezzel a létszámmal az országos sorrendben megyénk - Borsod- Abaúj-Zemplént követően - a második helyen áll, a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyított emelkedés több mint huszonöt százalékos. A gyámhivatal vezetője szerint aggasztóak a fiatalok bűnelkövetésével összefüggő adatok. A legtöbb jogsértés a vagyon ellen valósul meg, az esetek több mint hatvan százaléka lopás. A felmérések azt mutatják, a fiatalok zömmel társaságban lépnek a bűn útjára. -hgyKibírják-e a vályogházak? - ez most talán a legfontosabb kérdés, különösen azoknál a tiszaburai roma családoknál, akiknek a belvíz mossa az amúgy is ingatag házaik vertvályog-falát. Emberi sorsok a Tisza gátja mellett. Az oknyomozás során persze az is kiderült, hogy nemcsak a magas vízszint egyedül a bajok okozója. Van olyan család is, amely stabil, telepi kőházát cserélte le az ingatag ártéri „putrira”. Csak azért, hogy kifizethesse tartozását az ínség vámszedőinek, akik 80-100 százalékos kamattal segítik ki, majd teszik is tönkre a rászorulót. Túró Csabáék nem jártak ugyan még így, de van bajuk elég: kilencen laknak - a félj, a várandós feleség, a négy gyerek, a testvér és a szülők, akik közül a nagyapa mozgásképtelen - abban a pici vályogházban, amelynek nemcsak a kéményét fenyegeti az összeomlás, hiszen a belvíz szinte körülzárta a családot. Nem csodálkozom, amikor feltör belőlük a keserűség: - Se munkánk, se tüzelőnk, csak a segély és a járadék. Mondja meg, mi lesz velünk, ha ez is ránk dől? - aztán amikor meglátják az engem kalauzoló polgármestert, félelmük átmegy támadásba. Egy bajbajutott szomszéd a hangadó: - Maguk is csak felveszik a jó pízeket, de nekünk nem jut se segély, se cserelakás. Ott állnak üresen a faluban, miért nem lehet azt nekünk most kiadni?!- Gál Zsigmond, az idős burai polgármester először még nyugodtan próbálja magyarázni, hogy csak annyit tud szétosztani, amennyi jut, meg azt is, hogy egyáltalán nincs üres szükséglakása a falunak. Ám amikor személyeskedésbe csap át a kritika, ő sem marad adós: - Legalább próbálnátok tenni valamit ti is a baj szitkozódnak, inkább védik, mentik a védenivalót. Munka nélkül is becsülettel fizetik a 8000 forintos havi OTP-törlesztést, ami 2005-ben jár le. A szóvivő anyuka azért aggódik: - Mi becsülettel rendben tartjuk a portánkat, a ház előtti árkot, de most vízben áll az udvar, a melléképület, s ki tudja, milyen károkat Puzsoma Leheleknél a gyerekek is részt vállalnak a belvíz elleni harcban fotó: a szerző szenved a betonalap. Segélyen, járadékon nagy csapás ez, ha nem segítenek nekünk ... Elhagyva az árvízterületet, Gál Zsigmond polgármester arról beszél, hogy Puzsomáék azért mások, mint a nagy többség, hiszen maguk is próbálnak tenni az emberibb létért. Az autóban aztán arról szól a diskurzus, hogy jó lenne, ha belvízkárok felmérése után rendezni lehetne a károkat, amelyről még nem tudni, hogy mekkorák. Most ellen, de sem a vizet nem lapátoljátok, sem a kéményt nem javítjátok ki. Hiába küldök segítséget. Valóban van segítség, hiszen közhasznú munkások segédkeznek a (bel)vízben álló ártéren, ahol bizony akad munkájuk elég, hiszen nem csak Túróéknál nagy a baj. Puzsoma Leheléknél is, ahol az öt gyerek is segít a vízhordásban. ők azért nincsenek akkora veszélyben, mint a szorult falu lakói, hiszen az otthonuk masszív betonaljon áll. ők nem sok ház össze is dőlhet még. És arról még nem is szóltunk, hogy ezek a házak olyan területen állnak, amelyen építési tilalom van. Ötven méteren belül attól a gátkoronától, amely azért megvédte a falut a nagyobb katasztrófától... Tiszaburán ennek ellenére akad baj elég. És gyanítom, hogy lesz még az árhullám levonulása után is. Mert a falu magára hagyatva képtelen megbirkózni a cigány kisebbség problémáival, amik így hegyekké tornyosultak. És a hegyek, ha elkezdenek vajúdni, akkor itt nem egereket szülnek, hanem uzsorásokat, sorsukból italba menekülő, „félkarú rablóktól” kifosztott reményteleneket, vagy ami a legveszélyesebb, a periféria perifériájára szorult gyümölcsösfosztogatókat, erdőir- tókat, áruházi és tyúktolvajokat is, akik tetten érve igen agresszívan reagálnak... Súlyos teher így mindenkinek szembesülni az eredendő bűnök, sorsok gyökereivel, mert azok igen mélyre nyúlnak. Először munkahelyek kellenének, hogy ne csak segélyekről álmodjon a nyomor. Tiszaburán, ahol persze illik azt is leírni, hogy senkinek sem fenékig tejfel a boldogulás, no meg azt is tudtomra adták - cigányok, magyarok egyaránt -, hogy páran azért maguk ellen hívják ki a sorsot életvitelükkel. Uram bocsá’, ha ezen vélemény közzétételével újabb indulatokat szítana ez az írás, ami egészen más okból született meg, tél- és árvíz idején. Percze Miklós Minden kutya kiképzése kihívás A karcagi Ábrahám István - aki kutyakiképzéssel foglalkozik - a megmondhatója, négylábú kedvenceinknek is vannak rossz napjai, amikor kétségbeesett nézésükkel, farkcsóválással vagy éppen fültartással jelzik, ma nem akarják hallani az ülni, állni vezényszavakat, inkább játszani szeretnének. S hogy ilyenkor enged-e nekik, az legyen az ő titka. Ábrahám István már gyerekkora óta kutyákkal akart foglalkozni. A katonaságnál is őrkutyás volt, és amikor leszerelt, belevetette magát a tanulásba. Beszerezte a szakkönyveket, és elvégzett egy kutyakiképző tanfolyamot, majd az ebtenyésztő egyesület vezetője, Márki Károly segítségével elkezdhetett a kutyákkal foglalkozni. Mára „tanítványai” közül a vizsgán többen teljesítették az enge- delmességi és a kísérőkutya szintet. Néhány év múlva szeretne főállású kiképző lenne, de tudja, hogy még rengeteget kell tanulnia. Sokat segítenek neki az egyesület kiképzői is. Más kutyái mellett azonban saját rottweilerei is vannak. A fotón is látható hatéves Ivettel négy éve foglalkozik, már több kiállításon is eredményesen szerepelt vele.- Számomra minden kutya képzése kihívás, de nem „mindenáron” szeretném belőlük kihozni a maximumot - vallja a huszonnégy éves fiatalember, aki szerint egy tehetségesebb eb - legyen az törzskönyvvel rendelkező vagy csak korcs - 2,5 hónap Ábrahám István kedvencével, Ivettel FOTÓ: B. L. alatt megtanítható az őrzővédő feladatokra. Számára a kiképzésben az a szép, hogy bár a vezényszavak ugyanazok, de minden kiképző - így ő is - kialakíthatja saját titkos és általa biztosnak vélt módszerét. Mint megtudtuk, korábban a kemény őrkutyás képzés volt előnyben, most inkább a zsákmányszerző ösztönre építő a divatosabb. A gazdák szerepe sem mellékes a kiképzésben, hiszen nekik is meg kell tanulni a pórázon vezetést, a vezényszavakat. Ábrahám István szeretné, ha a kiképzőpálya mellett Karcagon is kialakíthatnának egy agilitipályát, ahol a versenyen póráz nélkül irányítaná a gazda kedvencét, s az a vezényszavakra küzdené le az ugró-, mászóakadályokat. További nagy álma pedig egy kutyapanzió kialakítása, valamint a minőségi őrkutyák képzése. D. E. Mire való a komédia? Hogy mulassunk, nevessünk fajta. Valamikor a drámaíró Shakespeare-től is azért rendeltek vígjátékot, hogy öröme teljék benne egy főúri mátkapárnak. így született meg a Szentivánéji álom. Alkalomra. Ám mióta csak játsz- szák, akárhelyen újra játsz- szák, mindig és mindenütt derűt fakaszt, alkalom a kellemes mulatságra. Nincs ez másképp most sem, itt sem. Amit látunk: puszta játszi képzelet? Avagy szellemesen bohókás játék, netán tündéd babona, agg mese vagy csupán „koeódós” furcsa eset? Nos, mindez együtt van Iglódi István rendezésében elmésen összefogva, mesterien tömörítve, jeleneteket kitűnően összevonva, egy valójában jóízűen humoros, tempós, ám kissé keményebbre hangszerelt estén, amelyben halkabban szólal meg a lágyabb, finomabb líra. Mert van itt még valami, ami erősen meghatároz, amitől az előadás A Szentivánéji álom a Szigligeti Színházban Vígság, szerelem, bohóság sajátos formát, újdonságot kap: a szín közepén - a játék szerinti erdő helyén - hatalmas gumiasztal helyezkedik el, s a magasból pedig cirkuszi trapéz leng alá. Ezért aztán van is itt hancúr, bukfenc, ugrabugra ragyásig, pompás röpködések a levegőben. Olykor azon kaphatjuk magunkat, hogy már nem is arra figyelünk, ki mit mond, hanem azt követjük árgus szemekkel, ki hogyan és mekkorát ugrik, vagy épp miként birkózik meg járás közben a rakoncátlanul ruganyos eszközzel. Merész ötlet, veszéPetridisz Hrisztosz és Tallián Marianne FOTÓ: CS. I. lyes is! Alkalmazását túl feltűnő hatáskeltő szerepén tartalmilag legfeljebb az indokolhatja, hogy formája után, a stilizáltan ágynak is tekinthető gumiasztalról képzeletünk a szerelemre társít. Túl sok a mutatvány. Amikor a második részben csillapul a mozgás, az akrobácia, akkor az Arany János-i szépségű költői szöveg is elnyeri méltóságát. Persze fő tárgy itt a szerelem, a főszerep a fiatal szerelmeseké, akik között különböző okokból - atyai szigor, ostoba tévedések-a szálak összekuszálódnak. Ám ahogy ez már a vígjátékokban szokás, végül ki-ki meglelé párját, azaz zsák a foltját. Ami azon a zűrös éjszakán történik velük ott, az erdőben, a „gumiasztalágyon”, merő álomnak tűnik már csupán. Jöhet tehát a hármas esküvő, békét köt tündérkirály és tündérkirálynő is - előzőleg bosszúból jól megtréfálta őt ura, beleszerettette egy otromba szamárba. És jöhetnek a szorgalmas műkedvelő iparosok, hogy végre előadják siralmasan mulatságos komédiájukat. És megszelídül maga az athéni király is, aki kezdetben igen hidegen bánt amazonkirálynéjával. (Hogy mi okból, az azonban a végére sem derül ki, sajnos.) A virgonc bajkeverő Pucknak sincs már más dolga, mint elköszönni a nézőktől. ^cimeKio, icíiocS, érzékien színes Titániáját, Molnár László pompás Zuboly takácsát. És hadd írjam ide a kézművestársakat alakító, nagyszerűen komédiázók nevét: Mészáros Istvánét, Újlaky Lászlóét, Zelei Gáborét, Damu Rolandét, s nem utolsósorban Gyó'ry Emilét - produkciójukban a szent együgyűség üli fényes diadalát, ellenállhatatlan humorral; ők adják az előadás fűszeres zamatát. Vasvári Csaba tündérkirálya vonzó, férfias. Petridisz Hrisztosz magabiztosan formálja meg Athén urát, Theseust, Czibulás Péter hajbókoló alázatú ünneprendezője jellegzetes, találó figura. A fiatal szerelmeseket játszó négyesből felfigyelhettünk Deme Gábor tiszta beszédű, egészségesen érzelmes Demetriusára, Cseke Katinka erős sodrású Helénájára, valamivel halványabb Tallián Marianne Hermiája és Szirtes Balázs Lysandere. Ám ők is friss, természetes levegőt hoznak magukkal a játékba, amelynek további részesei: Kátay Endre (Egéus), Szőlőskei Tímea (Hippolyta), Szent-lvány Kinga (a tündér) és a társulat táncoscsapata. Látványos, szeszélyes játék, mi marad meg belőle másnapra? A játék öröme mindenképp, s tán valami mélyebb is: milyen bolond is az ember fia... Valkó Mihály
