Új Néplap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-03 / 257. szám

1998. november 3., kedd Hazai Tükör 5. oldal Az MDF az adótáblák módosítását szorgalmazná Előkészítetlen volt a javaslat Orbán Viktor miniszterelnök az MDF parlamenti frakció­jának tegnapi ülésén megér­téssel fogadta azt a javaslatot, hogy a helyi adók ügyét ve­gyék le az Országgyűlés napi­rendjéről. Az ülésről Balsai István frakció- vezető számolt be. Közölte, hogy az MDF-frakció álláspontja sze­rint a helyi adók ügyében nincs kellően előkészített, az önkor­mányzatok valódi érdekét meg­valósító kormányjavaslat. Azon­kívül - tette hozzá - ez a kérdés nem szükségszerűen része a költ­ségvetést előkészítő adótörvény­módosítások csomagjának.-Úgy érzem, hogy ebben az ügyben partner a miniszterelnök is - jegyezte meg a politikus. Be­számolt arról is, hogy megfogal­mazták igényüket a személyi jö­vedelemadó-táblázat lehetséges finomítására, ami által kedve­zőbb helyzetbe kerülhetnének az alacsony jövedelműek. Az MDF képviselői felvetették, hogy ne kormányrendelet-módosítással, hanem az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítá­sával tegyék lehetővé az áfa­visszatérítést az építőanyagot vásárló, első lakást építők szá­mára. Az ítélőtáblák felállításá­val kapcsolatban a tájékoztatón Balsai István elmondta: az MDF korábban sem támogatta az új bírósági szint fokozatos beveze­tésének tervét. Utalt arra: tudo­mása szerint a kormányzati el­képzelésben az szerepel, hogy külön törvény rendelkezzen működésük megkezdésének el­halasztásáról. A helyi önkormányzatok költségvetési támogatása A helyi önkormányzatok, a ki­sebbségi helyi önkormányo­tokkal együtt 648,1 milliárd fo­rint állami támogatásra és személyi jövedelemadó bevé­telre számíthatnak 1999-ben - áll a jövő évi költségvetés terve­zetében, amelyet a múlt héten hagyott jóvá a kormány. A javaslat szerint 1.369 milliárd forint bevételi és kiadási egyen­leg eredményeképpen számított, a kamatkiadások- és bevételek nélküli egyenleg nullszaldós lesz, míg privatizációs bevételek nél­kül hasonlóan számított mérleg 20 milliárd forint hiányt mutat jövőre. Idén a tervek szerint az ál­lami támogatás mértéke 580,7 milliárd forint lesz a személyi jjö- vedelemadóbevételekkel együtt. Ugyanakkor a mérleg hiánya 17,3 milliárd forintra várható, míg a privatizációs bevételek nélkül ez 62,3 milliárd forintra nő szintén a kamatbevételek- és kia­dások nélkül. A törvénytervezet szerint az állami hozzájárulások és támogatások összesen közel 450 milliárd forintot tesznek ki, - 48 milliárd forinttal többet mint idén - amelyből a 216,6 milliárd forintot kitevő Egészségbiztosí­tásia Alaptól átvett pénzeszközök jelentik a legnagyobb hányadot. Az önkormányzatok saját bevéte­lei várhatóan 320 milliárd forin­tot tesznek ki, - 1998-ban ez az összeg 290 milliárd forint körül várható - amelyből a legnagyobb tételt, 143 milliárd forintot, a he­lyi adók jelentik. A költségvetés által átengedett bevételeket 211 milliárd forintra váiják a jövő évi költségvetésben, az 1998 évi 188 milliárd forint után. A helyi önkormányzatoknak 38 milliárd forintot biztosítanak a jövő évi központi költségvetés­ben a jövedelmek differenciálá­sának mérséklésére. A kiegészí­tésre azok az önkormányzatok jogosultak, amelyeknél az egy főre jutó személyi jövedelemadó- és az iparűzési adó bevétel nem éri el a javaslatban meghatározott összeget. A községekben 12 ezer 500 forint, a városokban 16 ezer 500 forint, a a megyei jogú váro­sokban 17 ezer 500 forint, míg a fővárosban 20 ezer forint a mi­nimálisan meghatározott egy főre jutó összeg. Amennyiben na­gyobb az egy főre jutó összeg, úgy meghatározott képlet alapján levonnak a központi költségve­tési forrásokból. Ütemesen halad a búzakivitel Ütemesen halad a búzaexport, október 26-áig egymillió 438 ezer tonna búza hagyta el az or­szágot, szemben a tavalyi 971 ezer tonnával. A Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium szakér­tői hétfőn egyeztettek a fuvaro­zók és szállítmányozók képvise­lőivel annak érdekében, hogy a továbbiakban ne a szállítás le­gyen a szűk keresztmetszet a me­zőgazdasági áruk exportjánál. Az egyeztetés annál is fonto­sabb, mivel a tárca most készülő közép távú stratégiai tervének egyik legfontosabb eleme a kor­szerű szállítási feltételek megte­remtése az agrárium számára. Várhatóan a 2 millió tonnás búzaexportnak sem lesz akadálya az év végéig. Fizessenek a gazdagok, de kik ők? Szópárbaj a parlamenti demokrácián kívüli eszközökről Az Országgyűlés tegnap folytatta a vitát több adótörvény módosításáról. Nehezen megjósolható, hogy mi lesz a sorsa az ingatlanok értékarányos adóztatását bevezetni szándé­kozó előterjesztésnek, ami az épület s a telek alapterületén alapuló kommunális adót váltaná fel a helyi adók között. Kis Zoltán (SZDSZ) elismerte, hogy Európában mindenütt hasonló típusú adózás van, de szerinte figyelembe kellene venni, hogy az ottani és a ma­gyarországi ingatlanár kü­lönbsége 2-3-szoros, míg a jö­vedelemkülönbség 20-szoros. Wienner György (MSZP) sze­rint az ingatlanból nem mindig származik jövedelem és értéke sokszor nincs arányban a tu­lajdonos jövedelmi viszonyai­val sem. Szászfalvi László (MDF) szerint a tervezetben leírt ér­tékszámítás messze esik a ma­gyar valóságtól, az önkor­mányzatok zömében pedig nincs meg a személyi feltétel az új feladat elvégzéséhez. Szabó Lukács (MIÉP) egyet értett a „Fizessenek a gazda­gok!” elvével, de nem értette, hogy akiknek üzletrészeik, ezer holdjaik, bankbetéteik, aranykészletük, műkincsgyűj­teményük van, azok miért nem fizetnek vagyonadót? Napirend előtt hárman is foglalkoztak Sándor László MSZP-s országgyűlési képvi­selőnek, az MSZOSZ-elnök- nek azzal a múlt héten Debre­cenben tett kijelentésével, hogy „a mai kormányzatot nem lehet megfékezni a par­lamenti demokrácia eszközei­vel, ebből adódóan a szak- szervezeteknek is erőteljeseb­ben kell fellépniük”. Mátrai Márta (Fidesz) nem értette, hogy a Bokros-csomag idején együttérző volt a kor­mánnyal a legnagyobb szak- szervezet, most pedig kevesli a reálbér-növekedés mértékét. Mátrai szerint aggodalomra ad okot, hogy Sándor László sza­vaival az MSZP elnöke is egyetértett. Nem tudni, milyen lesz az az erőteljes fellépés, ami nem a parlament demok­rácia eszközrendszerét alkal­mazza mindaddig, amíg ismét nem MSZP-s kormány kerül hatalomra. A kisgazda frakcióvezető, Bánk Attila sem értette, hogy mi a baj. Az alanyi jogú csa­ládi pótlék, a gyes? A felsőok­tatási tandíjmentesség? A gye­rekkedvezmény? A szabályo­zatlan állami vagyon szétfo- lyásának megakadályozása? Végül úgy gondolta, valószí­nűleg az, hogy a szakszerveze­tek már nem ülhetnek a tb-ön- kormányzatokban, s nem lehet milliárdos megrendeléseket adni, üvegpalotákat építeni. Kovács László (MSZP) sze­rint sokan félremagyarázzák Sándor László szavait. Az MSZP álláspontja szerint helytálló az a következtetés, hogy a kormány a demokráci­ának csupán parlamenti esz­közeivel nem állítható meg azon az úton, amely az orszá­got rossz irányba vezeti. S. Á. Stílusos problémák Csillapodhatnak a parlamenti vitákon felforrósodó kedélyek, a képviselőkbe belefojtott szó miatti indulatok, az általános zűrzavar, ha a házelnök és alelnökei megállapodnak a vita­vezetés főbb szabályaiban - tudtuk meg Papp Istvántól, az Országgyűlés főtitkárhelyettesétől, aki szerint az ügyrendi egyeztetés pár nap múlva lezárul. A négy vezető tisztségviselő munkájának alapkövetelményeit a Házszabály rögzíti ugyan, de a vitavezetés stílusára, vagy a szokásostól eltérő helyze­tekben követendő taktikára vonatkozó eligazítást a paragrafu­sok nem tartalmaznak, ezért is kell egymás közt megegyezniük a T. Ház elnökének és alelnökeinek. Mikor meddig engedjék folyni az időben előre nem korláto­zott vitát? Egy-egy spontán képviselői felvetésről megszavaz­tassák-e a honatyákat vagy döntsön maga a vitavezető? Mi számít személyeskedésnek, vagy a tárgytól való eltérésnek s mi nem (a Házszabály értelmében az országgyűlés tekintélyét sértő képviselőt rendre lehet, sőt kell utasítani)? Ilyen és eh­hez hasonló kérdésekben kell dűlőre jutnia Áder Jánosnak és közvetlen munkatársainak. Úgy tudjuk, hogy a hamarosan megszülető egységes vitavezetési módszerekről a frakciók is értesítést kapnak. -V , T. M. Harmincötezer hajléktalanra csupán nyolcezer téli férőhely jut Hosszú, nehéz éjszakák elé néznek A hajléktalanok - Magyarországon a becslések szerint csak­nem harmincötezer ember - nyáron többnyire a szabad ég alatt töltik az éjszakát. A fagyos téli időben azonban más megoldást kell találniuk - nekik, a kormánynak, az önkor­mányzatoknak és a civil szervezeteknek - közösen. A Szociális és Családügyi Mi­nisztérium minden esztendő­ben pályázatot ír ki, amelynek alapján elosztja azt a szűkös keretet, amelyet ilyen célokra felhasználhat. Az idén csupán 70 millió forintjuk jut a hajlék­talanokat segítő szolgáltatások támogatására. A pályázat egyik legfonto­sabb eleme az élelmezés. A nagyobb városokban már megszokott látvány az utcai étkeztetés, s annak téli for­mája, a „teásjárat”, ami több karitatív szervezet szolgáltatá­sai között is szerepel. A no­vember közepétől közlekedő mozgó konyhákról a rászoru­lók személyenként legalább két vajas-felvágottas zsemlét és két deci forró teát kaphat­nak. Ilyen formában naponta ezer-ezerháromszáz adagot osztanak szét. Egyébként a hajléktalanokat a népkonyhá­kon, a nappali melegedőkben, vagy az átmeneti szálláshe­lyeken általában meleg étellel is váiják. Az államiakon kívül jóté­konysági szervezetek által lé­tesített szállásokon is meg­húzhatják magukat a hajlékta­lanok. A becslések szerint mintegy harmincötezren le­hetnek, országosan összesen 4500 állami és 3200 egyéb szervezet által fenntartott fé­rőhelyet biztosítanak elszállá­solásukra. A fővárosban a nem állami tulajdonú szállásokból van több, vidéken ez az arány fordított: hetven százalékban állami, önkormányzati tulaj­donban állnak a menhelyek. A minisztérium minden té­len bővíti idényszállásai szá­mát, s a meglévők befogadó- képességét, de ez sosem ele­gendő. B. Z. Nem alkotmányellenes az a rendelkezés, amely szerint a köztisztviselő és a közalkalma­zott az illetményét csak postai vagy banki átutalással kaphatja meg - mondta ki hétfőn az Al­kotmánybíróság. Nem megala­pozott az az indítvány sem, hogy a dolgozókat - köztük a köztisztviselőket, közalkalma­zottakat - hátrányos megkü­lönböztetés érné, mert a mun­kavégzők nem alkotnak homo­gén csoportot abból a szem­pontból, hogy munkájuk ellen­értékéhez hogyan jutnak hozzá. Bizottsági meghallgatás. A kormány nem tartja szükségte­lennek az érdekegyeztetést, és az év végéig elkészíti javaslatát arra, hogy miként lehetne kor­szerűsíteni az ÉT munkáját - jelentette be Chikán Attila gaz­dasági miniszter az Országgyű­lés Foglalkoztatási és Munka­ügyi Bizottságának tegnapi ülé­sén. Azt is elmondta, hogy a foglalkoztatáspolitikai koncep­ció tervezete elkészült és né­hány héten belül a kormány elé terjesztik. Kegyeleti koszorúzások. A Magyarországon elesett kül­földi és magyar katonák emlé­kére kegyeleti koszorúzásokat rendezett tegnap, a halottak napján a Honvédelmi Miniszté­rium. Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak egyik vesztőhelyén, a Buda­pesti Fegyház és Börtönben is gyertyagyújtással és koszorú­zással emlékeztek a 42 évvel ezelőtti események ártatlanul kivégzett áldozataira. Kinevezések. Az Információs Hivatalt november 1-jétől Pető Tibor ezredes, a Nemzetbizton­sági Hivatalt Dobokay Gábor ezredes, míg a Nemzetbizton­sági Szakszolgálatot Chladek István ezredes irányítja főigaz­gatóként. Az új vezetőket - Kövér László tárca nélküli mi­niszter előterjesztése alapján - Orbán Viktor miniszterelnök nevezte ki. Tolnay Klári temetése. Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész bú­csúztatása pénteken 11.30-kor kezdődik a Farkasréti temető­ben, a római katolikus egyház szertartása szerint. A magyar színjátszás utolsó nagyasszo­nya életének 85. évében, októ­ber 27-én hunyt el. Óvodavezetői konferencia. Hazánkban az óvodás korúak csaknem 90 százaléka látogatja az óvodákat, ez évente hozzá­vetőlegesen 395 ezer gyerme­ket jelent. Míg a legfejlettebb államokban egy gyermek átla­gosan 2,1 évig jár óvodába, Magyarországon ez az időtar­tam 3,2 év, hangzott el az óvo­davezetők tegnapi, országos konferenciáján. Kutassunk együtt! A MAGYAR SÖR TÖRTÉNETE EGYBEFORRT A DREHEREK TÖRTÉNETÉVEL. SZERETNE ÖN IS E TÖRTÉNELEM RÉSZESÉVÉ VÁLNI? Ha van az Ön környezetében 1949 előtti, Dreher sörrel vagy {SÖRGYÁRTÁSSAL KAPCSOLATOS TÁRGYI EMLÉKE (CÍMKE, KUPAK, ÜVEG, ALÁTÉT, OKMÁNYOK STB.), KÉRJÜK, HOZZA BE AZ ALÁBB FELSOROLT CÍMEK VALAMELYIKÉRE NOVEMBER 20-IG, PÉNTEKENKÉNT 12 ÉS 20 ÓRA KÖZÖTT, AHOL KÉPVISELŐNK MÁR VÁRNI FOGJA ÖNT. ' Szolnok Dreher Söröző Baross út 7. Budapest Amigó Sörbár VB. kér. Hársfa u. 1. I Budapest Kávés Katica XIB. kér. Váci út 54. I Budapest Dreher Sörgyárak Rt. X. kér. Jászberényi út 7-11. Budapest Vigadó Söröző I. kér. Markovics u. 4. (Batthyány téri csarnok mellett) Minden kiállítható, régi Dreheres tárgyért sorszámozott, egyedi* ajándékot adunk, meghívjuk Önt a tárgyakat bemutató kiállítás megnyitójára, amelynek helyszíne az új KcLurdyHáz (Budapest, Könyves Kálmán krt. 24.) ideje: 1998. november 29. vasárnap, és nevét megörökítjük a Dreher Örökös Támogatóinak Arany tábláján. * A kiállítható tárgyak körét egy szakemberekből álló bizottság állapítja meg 1998. november 23-ig. Napi egy pohár Dreher egy even át? Ehhez meglepően keveset kell tennie. Először is töltse ki az alábbi totót: 1 2 X Melyik Magyarország legnagyobb mennyiségben eladott német licensz söre, amelyet a Dreher Rt. gyárt! (Szlogenje: Tiszta fivezet) Melyik minőségi (prémium) sörből fogy a legtöbb Magyarországon! Dreher Melyik Magyarország második legnagyobb mennyiségben Arany Kanizsai Kőbányai fogyó söre! (Szlogenje: Jobban csúszik) Ászok Világos Világos Küldje be a megfejtést november 20-ig az alábbi címre: Dreher Sörgyárak Rt. 1106 Budapest, Maglódi út. 17. Jelige: „Dreher Totó”. Amennyiben minden kérdésre helyesen válaszolt, és megfejtéséhez mellékeli az Ön kezében lévő újság 1998. október 26. utáni kéthavi előfizetését igazoló szelvény másolatát, úgy egyenes út vezet a győzelemhez. Ön vendégünk egy hónapon keresztül napi egy korsó Dreher sörre. Emellett minden helyes választ beküldő sorsoláson is részt vesz, és megnyerheti a három fődíj egyikét: az elkövetkező év minden napján kap tőlünk egy doboz Drehert. A helyes megfejtőket levélben értesítjük. Ne felejtse el feltüntetni nevét és pontos cfmét a borítékon!

Next

/
Oldalképek
Tartalom