Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-08 / 236. szám
6. oldal Jászsági Néplap-hirdető 1998. október 8., csütörtök Jász fény szaru és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet állja a versenyt Új kirendeltség nyílt Szolnokon A Jászfényszaru és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet immár több évtizede áll a lakosság szolgálatában. Öt településen, milliárdos betétállomány mellett, a szó szoros értelmében a lakosság pénzintézetévé vált. Szolgáltatásaik alacsony költségei egyre több kis- és középvállalkozót vonzanak. Jászfény szarun 1965-ben alakult a takarékszövetkezet, de azóta kirendeltséget nyitottak Pusztamonostoron, Jászfelső- szentgyörgyön, Jászberényben. Legújabb irodájuk az idén májusban Szolnok város központjában, a Baross út 24. szám alatti. Egyelőre három fő alkalmazása mellett nyitották meg a kirendeltséget, mely egyre szélesebb körű banki szolgáltatásokkal áll az ügyfelek rendelkezésére. Jelenleg itt főleg hitel kihelyezésekkel foglalkoznak, de egyre dinamikusabban fejlődik a betétállományuk is. Jászberényben 1985- ben nyitották meg irodájukat, majd ’90-ben új - a jelenlegi városközponti - helyükre költöztek, ugyanebben az évben vált a szövetkezet központjává Jászberény. Azóta hosszú utat tett meg a pénzintézet kollektívája. A szövetkezet mintegy 25 dolgozójának munkáját is dicséri, hogy betétállományuk egy milliárd forint fölé emelkedett, mérleg-főösszegük az 1,2 milliárd forintot éri el. Kihelyezett hitelállományuk 260 millió forint, melynek emelése elsőrendű feladataik közé tartozik - tudtuk meg a szövetkezet elnökétől, Csáki Sándornétól. A Jászfényszaru és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet a kisemberek bankja, távlati céljaik között i.^-fluppofil megtartása szerepel. Tevékenységi körükbe tartozik a betétgyűjtés, értékpapírok eladása a lakossági, és vállalkozói érdeklődők részére. Az összegyűjtött betétek mértékében folyósítanak hiteleket, melyek konstrukciós lehetősége széles skálán mozog (mező- gazdasági, tőkepótló, vállalkozói, személyi, áruvásárlási, építési, stb. hitelek). Kirendeltségeiken vállalják a lakossági és a vállalkozói folyószámlák vezetését. Idén beállítottak egy ATM automatát Jászfénysza- run, ahol a Samsung gyár dolgozóinak bérét rajtuk keresztül fizeti ki az üzem. Jászfénysza- run, Jászfelsőszentgyörgyön és Pusztamonostoron rövid időn belül az önkormányzati alkalmazottak bére is a szövetkezeten keresztül kerül kifizetésre, ha elnyerik az erre kiírt pályázatot. Robbanásszerű fejlődésnek indult az utóbbi időben jászberényi kirendeltségük. A szövetkezet bankszámla tulajdonosainak, és a kihelyezett hitelállományának nagy része innen kerül ki. Ebben az évben megindították az ingyenes bankkártya kiadást betéteseiknek. Céljuk minél szélesebb körben elfogadottá tenni a bankkártyák rendszerét, e tevékenységi körük fejlesztése is elsőrendű feladataik egyike. Az utóbbi években nyereségüket folyamatosan tudták emelni, átlagosan mintegy húsz százalékkal. Idén a makrogazdasági környezet sajnos ennek gátat szab. A jó működésre jellemző, hogy a külsőségekre is figyelmet fordítanak. Folyamatosan újítják fel kirendeltségeiket, ahol esztétikai és bank- biztonsági követelményeknek is megfelelő környezetben kezelik a betétesek pénzét, várják ügyfeleiket. Annak gyökereit, hogy a lakosság, a kis emberek, a kis- és középvállalkozók bankjává válhatott a pénzintézet - vélekedik Csáki Sándomé -, a szövetkezésben rejlő lehetőségekben kell keresni. Kis közösségekből indult a bank, ott emberközelben voltak egymáshoz az ügyfelek és az alkalmazottak. A kirendeltségekre betérve nem egy hivatalba csöppent az ügyfél, családias környezet fogadta. Ez a szellem mai napig megmaradt irodáikban, a takarékszövetkezetekben. Nem utolsó szempont az sem, hogy a banki szolgáltatások egy részét a versenytársaknál valamivel olcsóbban tudják biztosítani, rugalmasabbak, mint a nagyobb bankok, és az ügyintézés is gördülékenyen, rövid idő alatt, precízen zajlik. (X) A lakosság nagy része problémamentesen fogadta a váltást Konténerek helyett kukák Jászberényben 1996 január elején kezdte meg működését a Berénykom, Jászberényi Kommunális Szolgáltató Kft. A város kommunális hulladékának szállítása mellett, a városi piac-, vásártér-, a Szövetkezet úti távfűtőmű üzemeltetés, a városi közterületek takarítása, a parkok gondozása, az önkormányzati utak, hidak karbantartása, a városi Zagyva- és csapadék- csatorna rendszer üzemeltetése tartozik a kft-hez. Mindezeken túl a gyepmesteri feladatokkal, egyéb szállítási és mélyépítési tevékenységgel is foglalkozik a társaság, amelyek elvégzéséhez közel hetven főt foglalkoztat a kft. Idén augusztus 1-jétől a Városüzemeltető és Vagyonkezelő Részvénytársaság igazgatóságának, mint tulajdonosnak a döntése alapján, új kukás autó vásárlásával korszerűsödött Jászberény kommunális szemétszállítása. Jelenleg már csak azokon a helyeken maradt konténer ahol szűk, és alkalmanként a nehezen járható utcák nem teszik lehetővé kukás autó közlekedését. így a város területén több mint negyven darab konténerhely szűnik meg, csökkentve, a sok esetben a környezet képét rontó, szeny- nyező források számát. A beruházás ellenére a szemétszállítási díj nem változik Jászberényben. A rendszeres szemétszállítással rendelkező városok között, az országos átlag alatti díjon végzi szolgáltatását a társaság. Az átállás folyamata jelenleg is zajlik, mely többé kevésbé probléma- mentes, a lakosság nagy része fegyelmezetten tért át erre a rendszerre. PR Otthonra talált a nagykátai takarékszövetkezet Jászberényben Dinamikusan fejlődik a kirendeltség Dinamikus fejlődésnek indult a Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet Jászberényi Kirendeltsége. A városban két éve októberben nyitotta meg irodáját a nagykátai takarékszövetkezet, mely mostanra otthonra talált Jászberényben. A sokféle, kedvező kamatozású betétgyűjtési lehetőség a pénzintézethez vonzotta az ügyfeleket. Szembetűnő növekedést mutat a betétállomány. Ahogy megismerték a Jászberény központjában (Lehel vezér tér 23. tel.: 57/404-740) működő kirendeltséget, fokozatosan emelkedett az ügyfeleknek nyújtott hitelek száma, azok nagysága. Az átutalási betétszámla adta kényelem sokakat csábít, nyugdíj és munkabér átutalást számos ügyfél és szövetkezeti tag veszi igénybe. Ezzel párhuzamosan egyre emelkedik a bankkártyát igénylők száma. Azon túl, hogy a Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezetnél az első bankkártyához jutás ingyenes, az itt kiadott CBC-s kártyákat az ország egész területén használhatják partnereik. A számlanyitáshoz kapcsolódó kamatprémium akciója még mindig tart a pénzintézetnél. Rohanó világunkban nem mindegy, hogy mennyi időbe telik, hogy aktuális pénzügyeit milyen gyorsan tudja elvégezni az ember. A gyors és szakszerű kiszolgálás miatt számos vállalkozó választotta a jászberényi kirendeltséget. (X) Naprakészen érzékelik a térség vállalkozóinak beruházási kedvét Minőségi áruválasztékkal a vevőkért Négy évvel ezelőtt, ’94 végén nyitotta meg kapuit Jászberényben a Technik-Oil Műszaki Szaküzlet. Az üzletben hidraulikai és pneumatikái eszközök, alkatrészek értékesítésével, nagynyomású hidraulikus tömlők gyártásával foglalkoznak. Vevőkörük jórészt az ipari üzemekből „verbuválódik”. Nagy Lászlóné üzletvezető elmondta, üzletükben a hidraulikus és pneumatikus rendszerek építéséhez, felújításához széles választékban kínálnak szelepeket, hengereket, csatlakozókat, tömlőket, melyeket kívánság szerint méretre is elkészítenek. A mintegy kilencszáz állandó vevőjük, és a betérő alkalmi megrendelők válogathatnak még manométerekből, kínálnak tömítéseket, szimeringeket, csapágyakat, ékszíjakat, görgőket és kerekeket. Mezőgazdasági gépekhez az üzletben vásárolhatók ipari kenőanyagok. A felsorolás azonban még így sem teljes, a jászberényi üzletben beszerezhetők olcsó hidraulikák, vásárolhatnak hajtómű és motorolajokat, szivattyúkat, hideg- és melegvizes mosókat. A térség gazdasági fejlődésének megindulását látva jó ütemben döntöttek az üzlet megnyitásáról. A megyénkben gyakorlatilag máig az egyetlen ilyen speciális eszközöket forgalmazó szaküzletként tevékenykednek. Állandó vevőkörük fejlődésével, gyarapodásával együtt új szolgáltatást is bevezettek, az Alsócsincsapart úti üzletükben folytatott közvetlen árusításon túl, a tőlük megrendelt árukat A Technik-Oilban széles választék várja az érdeklődőket postázzák az adott címre. A készletek bővítése automatikusan magával vonta a vevőkör bővülését, másrészt ugrásszerűen emelkedett a szaküzlet forgalma is. Nagy Lászlóné hozzátette, üzletük ,,speciális szondaként is működik”. Náluk naprakészen érzékelhető a Jászberényi, környékbeli kis és középvállalkozások beruházási kedve, törekvése, a gazdasági környezet alakulása. Alkatrészekért, hidraulikai, pneumatikái eszközökért ugyanis hozzájuk fordulnak a vállalkozók. Kínálatukat világcégek termékei alkotják, mint az Arai, Ca- mozzi, Festő, Mecman, Fag, régebbi pneumatikái gépekhez náluk még megtalálhatók a Mártonéi szelepek. Hidraulikai téren a fentieken túl partnerük a Bosch és Rexroth. Csak olyan termékeket árulnak, mely megfelel az ún. DIN szabványnak, az érdeklődők csak minőségi szempontból tesztelt eszközöket találnak a szaküzletben. (X) J I r IMI ÉCI ü§Zl 4 KI N 1 IK-0 ZÀNÜZI IL Bur 5100 Jászberény, A 1 f riwéf JJsÍA^V. Alsócsincsapart 1. Tel./F.: 57/4ÎT-420 HAJTÓMŰVEK „CSABA” Hajtómű és Fogaskerékgyártó Kft. 5600 Békéscsaba, Ipari út 5. Telefon/fax: 66/441-312 VÁLLALJA • henger - csigakerekes motoros típus- és egyedi hajtóművek • gépalkatrészek, fogaskerekek, csigapárok, lánckerekek gyártását • hajtóművek felújítását • forgácsolás, hőkezelés SUZUKI * Ha Ön októberben is nálunk vásárolja meg új Suzuki gépkocsiját nagy értékű ajándékcsomaggal lepjük meg. * Új modellek: Suzuki „FITT" 1.0 GL, 1.3 GC extra tartozékokkal. * Használt gépkocsi beszámítása. * Kedvező hitellehetőségek. * Helyszíni ügyintézés mm SUZUKI RÓZSA Heves, Egri út 13. Telefon: 36/346-641 SZALAGAVATÓRA TÁNCRUHÁK Jászapáti, Nyár út 13/a. Telefon: föttfcaojai#*' 57/441-383 s Jászberényi és Jászberény környél termelőktől FELVÁSÁROLUNK GYÜMÖLCSÖT és ZÖLDSÉGET. Kérjük keressék Kalla Gyula vagy Bisok Barna urakat a következő telefonszámokon: 57/403-959,57/403-9611 Cím: Gyümölcslogisztika Kft., Jászberény, Szelei út 71. Jászberényi Irodánk munkatársai, Banka Csaba újságíró, Bús Tamás terjesztési ügynökségvezető, Bús Csaba hirdetési tanácsadó, Durucz Imréné hirdetésfelvevő továbbra is szívesen segítik olvasóinkat! Címük: Jászberény, Bercsényi út 5. Telefon: 57/412-564 A Jászberény, Dózsa Gy. u. 25. Telefon: 30/9386 783 Jászapáti, István király u. 5. Műszaki Kereskedés és Szerviz Telefon: 57/400-279 TAKARÉKSZÖVETKEZETI ÁRUVÁSÁRLÁSI HITELAKCIÓI Minden termék előleg nélkül, 0 % befizetésével. OTP HITELAKCIÓ! 30 % előleggel, 6-24 hónapig, helyszíni ügyintézés. Információ: 57/400-705 Színes televíziók, videokamerák, videomagnók nagy típusválasztékban, mérsékelt áron.