Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-07 / 235. szám
4. oldal Gazdasági Tükör - Riport 1998. október 7., szerda Az Antenna Hungária Rt. vezérigazgatói posztjára pályázatot út ki az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. a legutóbbi igazgatósági ülésén született döntés értelmében. A kiírás szerint a vezérigazgatói megbízás 1998. december 1-jétől meghatározatlan időre szól. A pályázatot október 26-án 10 és 11 óra között lehet beadni az ÁPV Rt.-hez. A miniszterelnök és a kormány tagjai elszántak a tekintetben, hogy a jövő évi költségvetést megvédjék a túlköltekezéstől - szögezte le Chikán Attila az Ország- gyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának keddi ülésén. A gazdasági miniszter közölte azt is, hogy a jövőben a tárcánál program készül a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésének támogatására. A bruttó átlagkereset augusztusban 67 900 forint volt a KSH szerint, a január és augusztus közötti átlag pedig 66 260 forint. Ez a tavalyi év azonos időszakához képest 19,3 százalékos növekedést jelent. A reálkeresetek az idén 3,1 százalékkal nőttek. Ipari termékek vezetik a listát Az elmúlt évihez hasonlóan az 1998. évi, első nyolc hónapra vonatkozó adatok a külkereskedelmi forgalom dinamikus bővülését tükrözik. Az előzetes adatok szerint a kivitel 20,8 százalékkal emelkedett az előző év hasonló időszakához képest. Az előzetes adatok alapján július, augusztus hónapokban a kivitel bővülése némileg mérséklődött, amelyben a nyári szabadságok miatti üzemleállások mellett már az orosz gazdasági-pénzügyi válság kedvezőtlen hatása is érzékelhető, tájékoztatta lapunkat Gilyán György, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. Az exporton belül az ipari termékek - elsősorban a belsőégésű motorok és alkatrészeik, videoberendezések, rádió- és televíziókészülékek, papíripari késztermékek - kivitele jelentősen, 24 százalékkal emelkedett, azonban az élelmiszergazdasági termékeké mindösz- sze 1,8 százalékkal nőtt. A kivitel háromnegyede a fejlett országokba, 3 százaléka a fejlődő országokba, 18 százaléka a közép- és kelet-európai országokba irányult. Az Európai Unióban piacra talált export csaknem 22 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának kivitelét. Továbbra sincs változás viszont a felvevők sorrendjének élén: rendületlenül Németország vezet. A közép- és kelet-európai országokba jelentősen, 25,4 százalékkal nőtt a kivitel. A Romániába irányuló export értéke megduplázódott egy év alatt, ám Szlovéniába a tavalyinál 20 százalékkal kevesebb terméket adtunk el. Az oroszországi export az augusztusi megtorpanást követően, amely elsősorban a gyógyszer- és járműipart érinti érzékenyen, közel 6 százalékkal csökkent. A Gazdasági Minisztérium álláspontja szerint a negatív trend bizonytalan ideig még folytatódni fog. Ez a tény azonban nem befolyásolja jelentősen a kedvező külgazdasági mutatókat, hiszen a magyar áruknak csak csekély része keres és talál piacot Oroszországban. Az idegenforgalom első nyolc havi aktívuma 700 millió dollár volt. Januártól augusztus végéig 18 millió külföldi látogatott Magyarországra. Számuk 12 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A külföldiek által szállodákban eltöltött vendég- éjszakák száma ennél kisebb mértékben, mindössze 6 százalékkal csökkent. (sts) Idén is bőven lesz lehetőség pénztárcánk karcsúsítására Itt az ősz, itt a Compfair A jövő hét keddjén, október 13-án nyitja meg kapuit a Compfair ’98. A Nemzetközi Számítástechnikai és Telekommunikációs Szakkiállítás és Szakvásár megrendezésére az idén tizenegyedik alkalommal kerül sor. Az M1VB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 363,24 Francia frank 39,33 Japán jen (100) 162,35 Német márka 131,87 Olasz líra (1000) 133,34 Osztrák schilling 18,74 Svájci frank 160,37 USA-dollár 215,33 ECU 259,95 Az egyre több látogatót vonzó rendezvény ismét sok érdekességet, újdonságot tartogat a számítástechnika világában dolgozók, illetve az az iránt érdeklődők számára. A számítógép rohamos fejlődését nyomon követni nem könnyű. Ez az öt nap jó alkalom arra, hogy legalább futó ismeretséget köthessünk e gyorsan fejlődő iparág újdonságaival. Bőven akad majd látnivaló. A kilencezer négyzetméteren közel 450 kiállítóval találkozhatnak azok, akik október 13. és 17. között felkeresik a Budapesti Vásárközpont „A” pavilonját. A nézelődés, csodálkozás mellett most is megadatik a lehetőség pénztárcánk karcsúsítására, erre a célra külön épületeket állítottak fel a rendezvény szervezői. Bár, mint eddig mindig, a standok területén is lehet majd vásárolni. Aki valamiért nem teheti meg, hogy személyesen baranA Cikk-Cakban is egyenes az út a sikerhez Lapunk is figyelemmel kísérte a szemtelenül fiatal dobtehetség, a tiszafüredi ifj. Orosz Győző sikereit. Közös koncertturné és CD a nemzetközileg is kiváló hírű Fusio Jazz-Quar- tettel, fellépés a Friderikusz-show-ban, a székesfehérvári Alba Regia jazzfesztivál közönségdíja, szereplés a Tv2-ben, vendégeskedés a franciaországi Duran Du rockfesztiválon - ezek voltak a karrier eddigi állomásai. Ahhoz, hogy a sikervonat ilyen sebességgel haladjon, nemcsak kiváló zenetanárok kellettek, hanem egy, a háttérben szerényen meghúzódó édesapa is. Idősebb Orosz Győző esetében azonban kicsit sántít a „háttérben meghúzódó” kifejezés, hiszen a „szürke eminenciás” maga is zenélt és zenél ma is a fiával. Néha még a dobokhoz ül, de legtöbbször már csak énekelve merül el a ritmusokban. Nem is akárhogyan, mert a sajátosan eredeti énekhangjára Magyarországon túl Frankhonban is felfigyeltek. Ez nem is csoda, hiszen az eredetileg karosszérialakatos szakmával rendelkező apuka nemcsak fiával, hanem önmagával szemben is igényes. Nemcsak azzal, hogy egyre minőségibb technikai háttérrel dolgozik, hanem azzal is, hogy a legkiválóbb zenészeket igyekszik megnyerni maga és a fia mellé a zene ügyének. Jól, hiszen egyre kapósabb az Orosz Győző Junior Band, amely elbűvölte a tiszafüredi halas napok vendégeit, ezreket szórakoztatott Abádszalókon, topon volt Franciaországban, a nyáron pedig több mint tízezren tombolták végig koncertjüket Hajdúböszörményben. Az álmok megvalósulásához az is kellett, hogy az idősebbik Orosz ma már egy önálló autójavító tulajdonosaként áldozni is tudjon az ügyre. Mielőtt a kétkedők azt mondanák, hogy így persze könnyű, „a pénzzel el lehet érni mindent”, e sorok írója éppen azzal válaszol, hogy ezen megközelítésből megkérdezte azokat a határainkon túl is jól ismert dzsesszmuzsikusokat, akik játszottak Oroszékkal, hogy mi is az igazság. Azt válaszolták, hogy egy közös koncert, egy Amerikában is megjelenő CD sikerét nem kockáztathatják tehetségtelen közreműködőkkel. Ergo: most Az apuka (kalapban) többszörös aranylemezes játszótársaival. Balról jobbra: Gidófalvy Attila, Donászi Tibor, Orosz Győző és Varga János. fotó: vinnay péter Coda stúdióban készítettek el: ajánlva magukat azoknak, akik még nem hallották őket úgy igazán, szívből játszani, hogy a zene szárnyán eljussanak Toulousba is. Gyanítható azonban, hogy ez még nem jelenti a látóhatár végét, mert ők a Cikk-Cakban még előrébb szeretnének jutni, bizonyítva ezzel azt is, hogy amennyiben valaki tehetséges, sem túl fiatal, sem túl öreg nem lehet a sikerhez, amit Oroszék igen gyakran megosztanak - általuk szponzorált - ingyenes fellépések, közösségi rendezvények, gyermeknapok, fesztiválok, Télapó- és karácsonyi koncertek alkalmával másokkal is. P. M. goljon a komputertechnika jelenlegi csodái között, az az Interneten követheti nyomon a kiállítás eseményeit egyenes tudósításban, naponta 13 és 17 óra között, feltéve ha módjában áll rákapcsolódni a világhálóra. A helyszínen erre is mód nyílik. A kedd és a szerda szakmai nap lesz, tudtuk meg a szervezőktől, ekkor tudja fogadni a rendezvény a szervezett diákcsoportokat. Csütörtöktől szombatig, tíz órától este hatig viszont bárki átlépheti a Compfair kapuit. A belépőjegy ára 400 forint, a diákoké, sorkatonáké, nyugdíjasoké egy százassal olcsóbb lesz. (HöGyö) Hatféle támogatásra lehet pályázni Segítség a takarékossághoz Az energiatakarékosság támogatása 1993 óta szerepel a kormányprogramban. E célra többféle pénzforrást teremtettek, amelyekből a szakterületek előírásainak megfelelően pályázat útján lehet részesedni. Bohoczky Ferenctől, a Gazdasági Minisztérium főtanácsosától megtudtuk, hogy jelenleg hatféle pályázat keretében lehet támogatáshoz jutni. Az 1991 óta működő, úgynevezett német szénsegély 1,2 milliárd forintos alap, amely visszaforgatásos rendszerben működik. Legfeljebb hatéves futamidőre, maximum 50 millió forint hitelre lehet pályázni. Ehhez a költségvetés a mindenkori jegybanki kamat felét nyújtja támogatásként. Az Energiatakarékossági Hitelprogram keretében az önkormányzatok és önkormányzati vállalatok kaphatnak hitelt - 30 millió forintig. Feltétel a legalább 10 százalékos önrész, a támogatás pedig a mindenkori jegybanki kamat 50 százaléka. TTavaly 700 ezer, az idén egymilliárd forintot biztosított e célra a költségvetés: az idei összegből még 400 millió forint pályázható. A bankok is hasonló módon nyerhetik el a lebonyolítás jogát. Az Országos Hőszigetelési Program keretében ötezer lakás kaphat lakásonként 60 ezer forintos támogatást abban az esetben, ha terveik megfelelnek a tetőfedők és hőszigetelők szakmai szövetsége előfeltételeinek. A támogatás a Magyar Fejlesztési Alapítványnál igényelhető, a pénzügyi lebonyolítást a Magyar Takarékszövetkezeti Bank végzi. A hárommilliárd forintos pénzalappal rendelkező Német Panel Hitel keretében a panellakások nyílászáróinak korszerűsítésére, falazatának szigetelésére lehet pályázni. Az igényelhető összeg felső határa 800 ezer forint. A kamattámogatás a mindenkori jegybanki hitel 66 százaléka. Legalább húszlakásos, házgyári technológiával épült panelházak lakói igényelhetik. Ezt a hitelt hat nagy bank bonyolítja, sajnos elég lassan, mert valamennyi lakóval külön kell tárgyalni. A kifizetés előfeltétele, hogy a lakók hitelképesek legyenek. A PHARE-program keretén belül is van lehetőség az energiatakarékosság támogatására. Az Energia Központban külön részleg kezeli a másfél milliárdos programot. Az energiatakarékosságot eredményező beruházás költségeinek 33 százalékára nyújtanak kamatmentes hitelt. A többit vagy saját erőből, vagy meghatározott bankoknál felvett, napi forgalmú hitelből lehet fedezni. A fentieken kívül működik még az OTP és az Energovill között megkötött, harmadik fél támogatására szolgáló szerződés is. Felmérik a megrendelő jelenlegi elektromos fogyasztását, majd megállapítják, mennyi megtakarítást jelent a korszerűsítés. A megrendelő később is a régi energiaszámla 90 százalékát fizeti, amíg meg nem térül a korszerűsítés ára. K. T. Oroszék a „Győzők” hitével muzsikálnak már csak az ifjabb Orosz szorgalmán, kitartásán múlik, hogy állócsillag lehessen a könnyű-, rock- és dzsesszzene egén. Azt pedig, hogy az „öreg” hangjában is van patron, jelzi, hogy a legfrissebb tervek most arról szólnak, hogy a Franciaországban velük portyázó Cikk-Cak Company januártól fuzionál Oroszékkal. Pedig a Cikk-Cak több aranylemezzel rendelkező tagjai - Donászi Tibor, Gidófalvy Attila és Varga János - olyan zenekarokban szokott hozzá a sikerhez, mint a Karthago, az East és a Beatrice. Ők bizonyosan azzal a meggyőződéssel adtak kezet a közös zenélésre, hogy nem fognak csalatkozni sem a kisfiúban, sem az apukájában, akik keresztnevükhöz méltón, a „Győzők” kitartásával és hitével egyre jobban muzsikálnak. Erre bizonyíték lehet legújabb CD-jük, melyet a budapesti A Pénzügykutató Rt. elemzése szerint 1999-ben a konjunktúra tovább tart Erősen keil tartani a gyeplőt Az idén a magyar gazdaság 5 százalékkal, jövőre 4 százalékkal növekszik, miközben az éves infláció 1998-ban 14,5 százalék, 1999-ben 11-12 százalék lesz - mondta Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa. A társaság elemzése szerint - a mezőgazdaság és a lakásépítés kivételével - erősödött a konjunktúra a gazdaságban, amit az ipar és az építőipar 10 százalék feletti növekedése is mutat. A lakossági fogyasztás ebben az évben 3,6 százalékkal nő, ami a tavalyi 0,9 százalékos bővüléshez képest jelentős változás - közölte Petschnig Mária Zita. A Pénzügykutató Rt. szerint az idén a beruházások üteme 11 százalékkal nő, s 1998-ban egyensúlyi veszélyektől mentes, nyugodt gazdasági év várható. Igaz, a kutatók úgy vélik, hogy némileg romlik majd a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg, és ezáltal a gazdaság egyensúlya. Problémának tekintik, hogy az export és az import növekedési ütemének alakulásában a kivitel rovására következett be fordulat. Ennek hátterében részben az erősödő fogyasztás importnövelő hatása is kimutatható. A makrogazdasági elemzés szerint 1999-ben a konjunktúra tovább tart, a lakosság fogyasztása bővül, míg a felhalmozás üteme mérséklődik. A társaság a külgazdasági mutatókban további romlást vár, amit azonban - vélik a szakértők - az államháztartás alakulása még jelentősen befolyásolhat. Petschnig Mária Zita szerint a kormánynak következetes, egyensúlyőrző és tartós növekedést garantáló gazdaságpolitikát kell folytatnia. Elszántságot kell mutatnia az infláció csökkentésére azért, hogy 2000-re valóban egy számjegyűvé váljék a pénzromlás. Ezen túlmenően a kormánynak folytatnia kell a piacosítást és a versenyképesség növelését, mert ezáltal erősítheti a vállalkozók bizalmát. Jövőre várhatóan bevezetik a százalékos egészségügyi hozzájárulást Újabb jövedelmek „adóztatása” A jelenleginél arányosabb közteherviselést vár a kormány attól a tervezett törvénymódosítástól, amely 1999. január 1-jétől százalékos egészségügyi hozzájárulással terhel bizonyos jövedelmeket. Ez az intézkedés azon jövedelmek körét érinti majd, amelyek az adóbevallásban szerepelnek ugyan, de társadalom- biztosítási járulékot nem fizetnek utánuk. Szikszainé Bérezés Anna, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője szerint a tervezett törvénymódosítás összeegyeztethető az Alkotmánybíróság azon korábbi állásfoglalásával, amely szerint a járulékfizetési kötelezettség csak a munkavégzéssel járó jövedelemszerzésre érvényesíthető és biztosítási jogviszonyhoz kötött. A tervezett egészségügyi hozzájárulást adójelleggel kívánják bevezetni. Áz egészségügyi szolgáltatások pénzügyi fedezetéül szolgáló központi alapba kerülő bevétel 1999-ben várhatóan eléri a 172 milliárd forintot. Az új, 11 százalékos fizetési kötelezettség a következő jövedelmeket terheli: 1. Az önálló és a nem önálló tevékenységgel összefüggésben kapott költségtérítésből származó jövedelem. Például a kifizető által juttatott utazási, szállásdíj, rezsi stb. 2. A kiegészítő tevékenységű egyéni vállalkozóknak (nyugdíjas egyéni vállalkozóknak is!) a vállalkozási tevékenységből származó jövedelme után. A mezőgazdasági őstermelőnek a személyi jövedelemadó-köteles jövedelmére vetítve. A szellemi tevékenységből, a találmányok hasznosításából származó jövedelmek után. 3. A külföldi kiküldetésre juttatott - járulékfizetési kötelezettséggel nem terhelt - jövedelmek után a kifizetőnek kell a 11 százalékos egészségügyi hozzájárulást megfizetnie. 4. Á külön adózó jövedelmek közül a 35 százalékkal adózó osztalékalap és a kamatkedvezményből származó jövedelem, valamint az egyösszegű járadékmegváltás után. 5. A cégautóadó alapját képező jövedelem után. (Az egészségügyi hozzájárulás a cégautóadó 25 százaléka). Németh Zsuzsa