Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-31 / 255. szám
Az idősek föorvosa Szolnokon az Egyesített Szociális Intézmény igazgató főorvosa, dr. Szabó Julianna közszeretetnek örvend gon- dozottai körében. Beosztásánál fogva ezernyi öröme, gondja adódik. Arra kértük, beszéljen ezekről.- Ez a téma olyan szerteágazó, hogy sokáig lehetne róla beszélni - kezdte mondanivalóját.- Azt hiszem, munkám nagy részét mégiscsak az öröm tölti ki. Olyan munkahelyen dolgozom most már kilenc éve, ahol az emberek azon csoportjáról, akik önmagukért nem sokat tudnak tenni, kell gondoskodnom, megszervezni az ő és a velük dolgozók életét.. Azt hiszem, ennél szebb munkakört nem lehet találni. Ismeretes, hogy Szolnok időskorú lakosságáról kell gondoskodnunk. Ma már - annak ellenére, hogy nem tudunk felkutatni minden rászorulót - igen szép létszámról beszélhetünk. A költségvetés szűkös keretei megszabják, hogy csak azokkal foglalkozzunk, akik kérik, vagy akikről tudjuk, hogy nagyon rászorulnak a segítségünkre. így is elértük az ezer-ezerkétszázas létszámot, akiknek éves szinten valamilyen szintű segítséget tudunk nyújtani. Tudom, hogy sok olyan hozzám hasonló ember van, aki örül, ha segíthet, ha adhat valamit. Személyiségemből, előéletemből, jelenlegi helyzetemből mindvégig követhető ez. Az a fejlődés, ami munkám apró lépéseiből adódik és láthatóvá válik, az is mindennap öröm. S mi okoz szomorúságot? Mindig adódnak olyan szomorú pillanatok, melyek nagyon sok apró részből tevődnek össze. Ha például elveszítünk egy idős embert, de ezeket fel kell dolgozzuk, az élet természetes rendje ez. Nagyobb szomorúság az is, ha sok esetben tehetetlen vagyok, mert nincs elég dolgozónk, ha nem tudunk azonnali segítséget nyújtani sok rászoruló embernek, pedig látom, hogy kellene segítő kéz, s csak annyit mondhatok: várjon, míg hely lesz. Az a munkánk legnehezebb része, amikor nem tudjuk dinamikusan követni az egyre növekvő igényeket. Amikor itt elkezdtem a munkám, akkor kilencvensze- mélyes otthonnal rendelkeztünk. Most közel kétszáz helyünk van. Sajnos, majdnem kétszázra duzzadt a várakozók száma is. Nem számolom ehhez azokat, akiket munkatársaink otthonukban ellátnak. Másik bánat számunkra, hogy a dolgozói létszám ezen a területen még alacsonyabb, mint a bentlakásos intézményekben. Dr. Szabó Julianna Amikor a költségvetést készítjük, igen keményen „előjönnek” a forintok, s a létszám is. Egy gondozónőre bizony húsz idős ember meglátogatása jutna naponta. Ez teljesíthetetlen. Csak a heti egyszeri vagy kétszeri, súlyosabb esetben háromszori látogatást tudjuk biztosítani, s ez olyan érzést kelt bennünk, hogy igyekezetünk ellenére nem tudtuk megoldani minden olyan feladatunkat, amit szerettünk volna, vagy ami szükséges lenne. Ha az ember összességében nézi ezt a csoportot, akkor - az életkorból adódóan - a sok betegség önmagában elég lenne ahhoz, hogy nehezebb legyen az élet, de halmozott fogyatékosságok, betegségek is megfigyelhetők. S mi nagyon kevesen vagyunk ahhoz, hogy ezeken a fájdalmakon segíteni tudjunk. Sok esetben a családok is elégtelenül működnek. Nem mindig érvényesül az a szülő-gyermek közötti kapcsolat, ami kívánatos lenne. Nagy öröm számomra, hogy egy-egy családra is jut időm, nemcsak az idősekre. Gondjaim abból adódnak, hogy feladataink jóval meghaladják a mi és főleg a város lehetőségeit. Állami szinten nem eléggé elismert a szociális ellátás. Kötelező feladatokat kiró ugyan az állam az önkormányzatokra, s közvetve ránk, de azokhoz nagyon kevés támogatást ad. Az önkormányzat is csak szerényen tud támogatni bennünket. Mindez a befizetett szerény díjakkal együtt jó, ha a fenntartásra futja, fejlesztésre már nem. Még arra sem, hogy kellően karbantartsuk az igen régi, s más célra készült épületeinket. Munkatársaim nagy segítségemre vannak abban, hogy ahol csak lehet, a legtakarékosabban, újabb forrásokat is felfedezve próbáljunk mégis egyfajta otthont teremteni az idősek számára. S az; hogy sikerült, vendégeink és gondozottaink nap mint nap kifejezik. Az első fecske Földes Imre zagyvarékasi nyugdíjast - a nyugdíjasok megyei kulturális és érdekvédelmi egyesületének kezdeményezésére - a szavazók bejutották a megyei közgyűlésbe. A korábbi testületekben erre nem volt példa. Földes Imre tehát az „első fecske” a megye legfelsőbb fórumában. S pillanatnyilag az egyedüli is. A közmondás szerint ugyan egy fecske nem csinál nyarat, Földes Imre választása mégis reményt kelt arra, hogy a nyugdíjasok egyre inkább megértik, sorsukat csak a közügyekre való közvetlen hatással javíthatják. Földes Imre nem kezdő a közügyekben. 1973 óta valamilyen módon kapcsolódik azokhoz. Volt gazdálkodási előadó, tanácsFöldes Imre elnök, dolgozott a megyei illetékhivatalban, alpolgármesterként is tevékenykedett. Sorsa tehát eggyé forrt a község lakóinak életével. Nem csoda, hogy teljes bizalommal vannak iránta. Megválasztása után négy-öt napig „égett” a telefonvonala a gratulálok hívásától. Terveiről azt mondja:- Tisztában vagyok azzal, hogy nem tudom megváltani a világot, de ha kezdetben a nyugdíjasok érdekében kis eredményt érek el, az is számít. Szeretném elérni, hogy a megyei egyesület megfelelő helyiséget kapjon. Jó kapcsolatot akarok kiépíteni az önkormányzatok vezetőivel, hogy - főleg a költségvetés készítésekor - jobban figyeljenek a nyugdíjasokra, mert nagy érték rejlik bennük. Néhány településen mégsem figyelnek rájuk. Még helyiséget sem biztosítanak összejöveteleiknek, vagy ha igen, akkor bérleti díjért. De hát miből fizessék azt? Abból a csekély tagsági díjból? Vélemények a nyugdíjemelésről Beszélgetőpartnereink csoportja az újszászi idősek napközi otthonában Az újszászi idősek napközi otthonában váltottunk szót a nyugdíjakról, illetve azok tervezett növeléséről az ottani emberekkel. Véleményüket megjegyzés nélkül adjuk közre. Negyvenhat évig dolgoztam- Rendben volna az alacsony nyugdíjak emelése, ha nem a többi idős ember rovására történne - mondta Kanyaró József. - Negyvenhat évig dolgoztam, legutóbb tizenhét évig az akkumulátorgyárban. Amikor elmentem nyugdíjba, 4200 forint járandóságot állapítottak meg. Ázt mondta erre az igazgatóm: jó közepes. Az akkori árakhoz képest tényleg az volt. Most már harminckétezer forintot kapok. A feleségem nem dolgozott, tizenkétezer forint szociális' juttatást kap. Sajnos, húsz éve beteg. A legmagasabb nyugdíjból való elvételt nem helyeslem, mert azok „tulajdonosai” megdolgoztak azért és fizették a társadalombiztosítást. Van bizony olyan ember, aki tíz évi munkaviszonyt alig tud felmutatni. Ezt is figyelembe kellene venni. Vihettem volna én Is a kispadon- A nyugdíjemelésnél nem szívesen fogadom a differenciálást- hangsúlyozta Pogány Gyu- láné. - Harminchat évig dolgoztam, a férjem pedig negyvenkettőig. őutána csak most kaptam meg a húszszázalékos emelést. Eddig semmit sem kaptam. Ugyanakkor azoknak az özvegyeknek egy része, akiket most kisnyugdíjasoknak mondanak, saját maguk után nem fizették a társadalombiztosítást, mégis a mienkhez hasonlóan emelik a nyugdíjakat. Úgy érzem - a férjem munkaviszonyát is figyelembe véve -, én duplán fizettem ezért. Csalódott leszek, mert ők kapják a huszonöt százalékos emelést, én viszont nem, mert 21 700 forint a nyugdíjam, s csak tizennégy százalékkal akaiják emelni. Tessék mondani, hogy van ez? Én is otthon maradhattam volna a két gyerekkel, ülhettem volna az utcai kispadon, úgy, mint ők, de én már hajnalban mentem dolgozni, és este tértem haza. Azt tartom, végül is azokat pártfogolták, mert nem kellett nekik dolgozni, s most is az ő pártjukra állnak. Valahogy úgy van ez, hogy az egyiknek érdemtelenül jár, aki meg a férjével együtt évtizedekig fizette a társadalombiztosítást, annak kevesebb jár. Az jólesett és köszönet jár annak, aki kitalálta, hogy férjünk után megkaptuk a húszszázalékos emelést, de a tizennégy meg a huszonöt százalékos differenciálás megint rosszulesik. Szerintem olyan arányban kellene folyósítani a nyugdíjat, ahogy fizettük a társadalombiztosítást. Lehet, hogy valaki másként véli, de én így gondolom, mert harminchat évi munka után huszonegyezer forint a nyugdíj. Azt is meggondolja az ember, hogy hányszor fizessen be ebédre az idősek klubjába. Nehezen élek- Sérelmezem, hogy mindig ezt hajtogatják: sok a nyugdíjas. Miért sok? Azért mert sok embert korkedvezménnyel küldenek nyugdíjba, sok a 1er százalékolt, és sokan csak tíz évig dolgoztak - kezd bele véT leményébe Szeleczki Istvánná.- Ha csak azokat veszik számításba, akiknek a munkaképes koruktól a nyugdíjkorhatárig tartott a munkaviszonyuk, felére csökken a létszám. Én is dolgoztam ötvenöt éves koromig. Kocsimosó voltam a vas+ útnál. A nyugdíjam alig haladja meg a huszonnégyezret. Nehezen élek belőle. Semmibe vesznek- Hogy mit gondolok a nyugdíjak tervezett emeléséről? Nem sok jót - mondta Czifra József. - Mégpedig azért, mert azokat, akik Végigdolgozták az életüket, a nyomorból, a semmiből felépítették az országot, azokat az embereket semmibe veszik. Teljesen elnyomják. Ez a helyzet, nincs mese. Tudja, én részt vettem a világháborúban. Hetvenkét légigyőzelmem volt. Repülőtiszt voltam később is. Á Kilián György Repülőtiszti Iskolán sok pilótát neveltünk. Negyven évet töltöttem a honvédségnél, bő tíz évet pedig egyéb munkahelyen. Mindig vezető beosztásban dolgoztam. A szászberki akkumulátorgyár üzemvezető- jeként, 2680 forinttal mentem annak idején nyugdíjba.- Megkérdezhetem, mennyi most a nyugdija?- Huszonkilencezer-hatszáz.- S mit szól a tervezett nyugdíjemeléshez?-Túró! Az oldalt írta: Simon Béla - Fotó: Mészáros János M ozgalmas volt ez a hónap a Magyar Veterán Repülők Egyesülete szolnoki csoportja és a fegyveres erők nyugdíjasklubja számára. Koszorúzás a aradi emlékműnél A két szervezet - családtagokkal együtt - közös utat szervezett Aradra. Ott részt vettek az aradi tizenhárom vértanú tiszteletére rendezett ünnepségen, s megkoszorúzták azok emlékművét (bal oldali képünk). A város történelmi nevezetességeinek megtekintése után, élményekkel gazdagon tértek haza. A nemzeti érzés erősítésében mutatott példád jukat más szervezetek is követhetnék. Az aradi utat követően a veteránok újabb, szép kiránduláson vettek részt. Először a világörökség részeként számon tartott Hollókőre vezetett az útjuk. A népi építkezés gyöngyszeme, az (beküldött fotók) ófalu megtekintése mellett felkeresték a több évszázados múltra visszatekintő és gyönyörűen felújított, szépen karbantartott várat is. Veteránok életéből Hazafelé útba ejtették a bujáki honvédüdülőt, ahol finom falatokkal várták őket. Azt követően Jászberény nevezetességeivel ismerkedtek. A veterán repülők és a Szolnok Vegyes Szállítórepülő Ezred a közelmúltban a trencsényi veterán repülők csoportját látta vendégül. A szlovák vendégek és vendéglátóik a szolnoki repülőtér irányítótornya előtt Törökszentmiklóson: Ki mit tud? A közelmúltban Törökszentmiklóson rendezték meg a nyugdíjasok Ki mit tud? vetélkedőjét, melyre igen sok csoport nevezett be. Több egyéni szám mellett táncok, jelenetek, nosztalgiadallamok szerepeltek a műsoron. Olyan sok kiváló produkció volt, hogy a zsűri a tervezettnél több, összesen húsz nívódíjat adott ki. A zagyvaré- kasiak mindhárom produkciója nívódíjas lett. Táncban a legjobb alakításért Földes Imre külön nívódíjat kapott. Igen jól szerepeltek a tisza- szentimreiek is. A nívódíjak közül négyet szereztek meg - mégpedig a népdalkor egyet, Surányi Andrásné (vers), Suszter Istvánná (szólónépdal) és Szivák Gyula (szóló-magyar- nóta) a többit.
